Miközben az omikron miatt megcsappanó utazási kedv közepette a légitársaságok tömegesen törölték olyan járataikat, amelyekre adtak el jegyeket, addig több tízezer üres szellemjáratot közlekedtetnek adminisztratív előírások miatt. Mindeközben a világ…
A várakozások nem jöttek be, 2021-ben ismét csökkentek az autó eladások Magyarországon, igaz csak 5 százalékkal. A márkák versenyét továbbra is toronymagasan a Suzuki vezeti, rajta kívül növekvő eladásokat csak a Kia és a prémium kategória négy emblematikus szereplője tudott felmutatni.
A kormány a magyarországi beruházások mellett továbbra is támogatni fogja a sportinfrastruktúra fejlesztését Erdélyben és Székelyföldön is – jelentette ki csütörtökön Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, miután Novák Károly Eduárdot, Románia sportminiszterét fogadta Budapesten.
Lemondott a kazah kormány, miután közfelháborodást váltott ki, hogy közel kétszeresére emelték az üzemanyag árát. Több nagyvárosban erőszakba fulladó tüntetések voltak, középületeket, bankokat és üzleteket is megrohamoztak. Az ATV Híradó összefoglalója.
Bevetik a kazah fegyveres erőket a rend helyreállítása érdekében – jelentette be közép-európai idő szerint szerda este Kaszim-Zsomart Tokajev kazah elnök, miután az üzemanyagár-emelkedés miatti zavargások általános kormányellenes lázadásba fordultak.
Romániában egy héten belül megnégyszereződött a koronavírus-fertőzöttek száma, csütörtökön a kormány a járványügyi korlátozások szigorításáról döntött.
Az összes benyújtott ajánlatot elfogadta az MNB a csütörtöki egyhetes betéti tenderen, így továbbra is effektív a jegybank egyhetes betéti tenderének 4%-os kamata – derül ki a jegybank ma délutáni eredményhirdetésből. Több mint 9600 milliárd forintnyi ajánlatot nyújtottak be ma, ez új rekord.
A figyelőszolgálatban részt vevő orvosok jelentései alapján december 27. és január 2. között 6200-an fordultak orvoshoz influenzaszerű tünetekkel Magyarországon - közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) csütörtökön a honlapján.
Megtartotta első sajtótájékoztatóját Sztanyiszlav Csercseszov, a Ferencváros új vezetőedzője. A korábbi orosz szövetségi kapitány a kérdésekre felelve beszélt az első benyomásairól, Peter Stögerről, a csapata céljairól, a szurkolókról és saját magáról is. Az olykor szellemes válaszaiból az is kiderült, megtanul-e magyarul.
Öt év alatt több mint duplájára nőtt itthon az ökológiai gazdálkodásba vont területek mérete. A mezőgazdasági területeken belüli 6 százalékos ökoterület-aránnyal az Európai Unió középmezőnyébe tartozunk. Az ökológiai minősítés gyümölcsösök abszolút kiterjedését tekintve viszont már most világviszonylatban a 12. helyen állunk.
Megtartotta bemutatkozó sajtótájékoztatóját és modern futballt játszó csapatot ígér Sztanyiszlav Csercseszov, a Ferencvárosi TC labdarúgócsapatának decemberben kinevezett vezetőedzője.
A vállalkozások 27 százaléka döntött úgy, hogy a minimálbér emelés hatására változtat foglalkoztatási rendszerén. Ezeknél a cégeknél már sor került, vagy sor fog kerülni elbocsátásokra, a munkakörök, feladatok módosítására, vagy arra, hogy részmunkaidős foglalkoztatássá alakítják át a béremelésben érintett dolgozók munkáját.
Viharos, lezárásokkal és újranyitásokkal nehezített évet hagytunk magunk mögött, és könnyen elképzelhető, hogy 2022 sem lesz könnyebb. A szakértő szerint a villámgyors változások velünk maradnak, az alacsony munkanélküliség és az emelkedő bérek a cégek nagy többségének kihívást fognak jelenteni, tovább erősödik a projektalapú munkavégzés, a digitál
A netezők általában élénk érdeklődéssel viszonyulnak az optikai illúziókhoz. E furcsa jelenségek ugyanis az esetek többségében megdolgoztatják a fantáziájukat, az agytekervényeiket, gondolkodóba ejtik őket, s akár hosszú napokig beszédtémát szolgáltatnak számukra. Most egy különösen zseniális optikai csalódásról számolhatunk be: az új lavinát egy z
Ifjabb Schobert Norbi most már biztos, hogy szülei nyomdokaiba lépett, már ami erőnlétét és kigyúrtságát illeti – olyan kockahasat villantott a minap, hogy a lányok nem győznek olvadozni fotója alatt.
Az úszók szövetségi kapitánya szerint csak kisiklás, nem végállomás volt a tokiói olimpia Rio háromszoros aranyérmes úszójának, Hosszú Katinkának. Sós Csaba arról is beszélt az InfoRádiónak, hogy Milák Kristóf is újrakezdte az edzéseket.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) több hónapnyi türelmi időt követően megindította első versenyfelügyeleti eljárásait a vendéglátóipari italbeszerzésekre vonatkozó új szabályozás érvényesítésére, két nagy gyorsétterem-lánccal - Kentucky Fried Chicken, Burger King - és három sörgyárral - Dreher, Borsodi, Heineken- szemben is vizsgálat indult - közölt
November óta kórházban kezelik Szepessy Lászlót. A hír önmagában is elkeserítő, ám a népszerű Szepi állapota immár kritikus. Az FTC és az ETO egykori bajnok futballistájának életéért kell aggódnunk.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) több hónapnyi türelmi időt követően megindította első versenyfelügyeleti eljárásait a vendéglátóipari italbeszerzésekre vonatkozó új szabályozás érvényesítésére.
Tavaly átlagosan 28,1 százalékkal nőttek az élelmiszerárak globálisan, az ezek mozgását követő index 10 éves csúcsra emelkedett – áll az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) csütörtökön ismertetett jelentésében.
Ha táplálkozásunk változatos, adalékanyag-mentes, sok friss gyümölcsöt és zöldséget, ezenkívül tejtermékeket, olajos magvakat, aszalt gyümölcsöket, gabonaféléket és tojást is tartalmaz, általában külsőnkön is meglátszik.
Rodrigo Duterte Fülöp-szigeteki elnök csütörtökön azt mondta, hogy letartóztatják azokat az embereket, akik nincsenek beoltva koronavírus ellen, és nem engedelmeskednek az otthonmaradási parancsnak, írja a Reuters.
Egy kisebb lakás árát érheti az a karóra, amit Balogh Levente viselt a Cápák között legutóbbi adásában - szúrta ki egy önjelölt értékbecslő. A Szentkirályi Ásványvíz elnök-tulajdonosa, illetve a Cápák között multimilliomos befektetője amúgy nemrég arról beszélt a Pénzcentrumnak, hogy kevés dologban szereti a luxust, inkább a minőség érdekli.