Befagyasztotta a múlt héten meghatározott négy százalékon az egyhetes betét kamatát a jegybank, ám így is célt ért: minden eddiginél több pénzt ajánlottak a forinttenderen a bankok.
Miközben Harry herceg és Meghan Markle állítólag azt tervezik, hogy kiköltöznek exkluzív, 11 millió font értékű kastélyukból, egy új kutatás felfedi, mennyiért tudnák bérbe adni azt.
Azt mondják, az autós online is meg tudja váltani a jegyét, nincs szükség ilyesmire, és szerintük a törvények ezt nem is teszik lehetővé. Ehhez képest sok más városban van türelmi idő.
Kivel alapítanánk céget, és kivel családot? Kitől kérnénk életvezetési tanácsokat, és kinek olvasnánk be úgy igazán? Játékunkban egy kicsit összemostuk a sorozatokat a valósággal. Jöhetnek a ti megfejtéseitek is!
A Volvo XC90 Crossover generációváltásra készül. Az SPA2 platformra épülő harmadik generációs autó, amely még idén vagy jövő év elején lép színre, először egy teljesen elektromos „erőművel” debütál, majd valamivel később egy újratölthető hibrid változatot is kap. Erről az AutoExpress számolt be a svéd gyártóra hivatkozva. Emellett az új generációs
Az élőhelyeikről kipusztult őshonos állatok visszatelepítésénél a szakemberek csak reménykedni tudnak benne, hogy életben maradnak az egyedek. Ausztráliában, ahol a kistestű kenguruk, wallabyk, erszényes nyulak, patkánykenguruk ragadozók hiányában fejlődtek ki, az elvadult házi macskák és rókák miatt a visszatelepítési programok rendre kudarcra van
A cégek 81%-a tervez béremelést idén, 18%-a jelezte, hogy nem tervez változtatni a béreken, míg a cégek 1%-a csökkenésre számít - derült ki az MKIK GKI kutatásából. A vállalatméret növekedésével nő azoknak a cégeknek az aránya, amelyek 2021-ben bért emeltek, illetve 2022-ben béremelést terveznek.
Megvizsgálják, hogy betartják-e az előírásokat, amelyek a célja a kizárólagos italbeszerzési szerződések visszaszorítása, illetve a kisebb italgyártók piacra lépésének elősegítése.
"Nekem már az is siker, hogy édesanyámat sírni láttam" – meséli a Young G-ként is ismert, népszerű rapper, Béci, aki a kivételes énekes-dalszerzővel, Berkes Olivérrel készül megdobogtatni az anyai szíveket. A rádióbarát, fülbemászó felvétel egy kifejező videóklippel együtt debütál.
Felmérések szerint az nem kérdés, hogy bajban van az amerikai demokrácia, ez azonban semmiképp sem varrható teljes egészében az előző adminisztráció nyakába.
Néhol kifejezetten télies idő lesz a hétvégén. Egyes helyeken akár mínusz 10 Celsius-foknál is hidegebb lesz, és helyenként havazás is várható – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat csütörtöki országos, középtávú előrejelzéséből.
A jelenlegi trendek alapján a demokraták novemberben az időközi választáson a Kongresszus mindkét házában elveszthetik azt a csekély többséget, amelyet jelenleg élveznek, „béna kacsa” státuszba lökve a kormányzatot. 5 évvel Trump megválasztása és 1 évvel a Capitolium elleni támadás után az ország megosztottabb, mint a 19. századi polgárháború óta b
Pályafutása során először került a Juventus, a 36-szoros olasz futballbajnok felnőtt keretébe a mindössze 19 éves magyar kapus, Senkó Zsombor. A magyar kapus az első számú hálóőr, Wojciech Szcesny és az olasz Mattia Perin mögött lesz a harmadik kapus a Napoli elleni bajnoki meccsen.
Tavaly átlagosan 28,1 százalékkal nőttek az élelmiszerárak globálisan, az ezek mozgását követő index 10 éves csúcsra emelkedett - áll az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) csütörtökön ismertetett jelentésében.
A bevezetése óta csaknem a leggyengébb eredményt produkálta a babaváró hitel a friss folyósítási adatok szerint. Ráadásul rekord mértékben emelkedett a speciális büntetőkamatát meghatározó referenciamutató. A gyermekvállalás nem teljesítése esetén így a visszafizetendő összeg akár a hárommillió forintot is meghaladhatja.
Karácsonykor Gődény György pártja mellett kampányolt Seres Mária, aki ellen büntetőeljárás folyik. A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei főügyészség költségvetési csalással vádolja. Bár a hatóság az erről szóló közleményben nem közölt neveket, a sajtó Seres Máriát és pártját vélte felfedezni a vád mögött. Seres Máriának 117 millió forintnyi kampánytámoga
Egy év telt el a washingtoni Capitolium épületénél erőszakba torkollott tüntetés óta. Az öt ember életét követelő atrocitások örökségéről, az ügyet vizsgáló bizottsági nyomozás lehetséges kimeneteléről és az amerikai társadalom megosztottságáról Magyarics Tamás, az ELTE és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem oktatója nyilatkozott a Magyar Nemzetnek.
Megnövekedett a koronavírus-fertőzöttek száma a labdarúgó NB I-ben szereplő Fehérvár játékoskeretében és edzői stábjában, ezért a klub lemondta a Spanyolországba tervezett edzőtábort.
– Vagy visszatér a 2010 előtti Gyurcsány-korszak és balliberális kormányzás, vagy folytatódhat az elmúlt 12 év fejlődéstörténete az áprilisi országgyűlési választások után – fogalmazott Tóth Erik Az igazság órájában, az Alapjogokért Központ és a Karc FM közös műsorában. A legutóbbi adásban Kovács Attila, az Alapjogokért Központ projektvezetője és T
Részben a Fed tegnap megjelent jegyzőkönyve miatt kialakult kedvezőtlen nemzetközi hangulatban a magyar tőzsde is eséssel zárta a napot, a blue chipek közül az OTP és a Richter szerepelt a leggyengébben.
Továbbra is folyamatosan nő a mobilhálózat adatforgalma, 2021 III. negyedévében 35 százalékkal volt magasabb az egy évvel korábbinál, a 4G-hálózat tartja vezető szerepét, az adatforgalom 96 százaléka 4G-LTE-rendszeren keresztül zajlott - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb negyedéves elemzéséből.