Több politika fér el a női zsebben, mint gondolnád. A mobilodat meg viheted a kezedben, vagy vásárolhatsz egy retikült (hát, hiszen egy nő retikül nélkül nem nő ugye), míg a férfiakat gyakran semmi sem korlátozza a szabad mozgásban. De vajon hogyan és miért alakultak olyanná a női zsebek, amilyenné? Milanovich Domi írásából kiderül.
„Van egy titkos terve a Fidesznek, hogy a választások után magánegészségügyet alakítanának ki” – ezt Márki-Zay Péter mondta az ATV Híradójának. Kormánypárti körökből éppen őt támadják azzal, hogy üzleti alapú, fizetős egészségügyet akar. Nemzetközi adatokból egyébként az derül ki, hogy Magyarország kevesebbet költ egészségügyre, mint az uniós orszá
„Egyelőre se az intellektuális kapacitás, se a politikai képesség nem látszik az ellenzéki pártoknál” – kemény kritikával illette a genderkutató a baloldali összefogást.
Több ezer oltásellenes és vírusszkeptikus tüntetett a koronavírus-járvány terjedésének megakadályozását célzó óvintézkedések, illetve a tervezett kötelező oltás ellen szombaton Németországban.
Erőteljes technológiaváltásban van az építőipar, és Magyarországon is egyre több a női munkavállaló az ágazatban – monda az InfoRádiónak az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnöke.
A 2021-es év első négy hónapja még a zárásról szólt, az utolsó három viszont súrolta a "békebeli" 2019-es forgalmat, így a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt igencsak bizakodó az idei esztendőt illetően. Szűts Ildikó az InfoRádiónak beszélt.
A Ferencváros házigazdaként 26-22-re legyőzte a Buducnost Podgorica csapatát a női kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének kilencedik fordulójában, szombaton Érden. Az FTC október végén 30-26-ra nyert montenegrói ellenfele otthonában.
A negyedik oltás általános bevezetése egyelőre nem indokolt – ezt közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma. Jakab Ferenc virológus szerint a harmadik oltás annyira megdobja a szervezet védekezési képességét, hogy egyáltalán nem biztos még, hogy szükség lesz Magyarországon a negyedik oltásra. Az ATV Híradójának riportja.
Az olasz labdarúgó-bajnokságban szereplő húsz klub egyhangúlag megszavazta, hogy a soron következő két fordulóban legfeljebb 5000 néző tekinthessen meg egy mérkőzést a helyszínen az emelkedő koronavírus-fertőzések megfékezése érdekében.
Egyre nagyobb arányban fedezik lakhatási céljaikat az ügyfelek a Babaváró hitelből, a Duna House Pénzügyek felmérése szerint az igénylők közel háromnegyede költi ingatlanvásárlásra az elnyert hozzájárulás összegét, s az év végig még várhatóan mintegy ezer milliárd forint támogatott hitelt fognak felvenni a családok.
A szilveszteri babonák egyik kedves növénye a négylevelű lóhere, vagy madársóska. Megmutatjuk, mire van szüksége, hogy sokáig szerencsét hozhasson neked.
Már a Sándor-palotánál csatlakozott a konvojhoz, a francia nagykövetségen pedig Márki-Zay Péterrel is találkozott – ezt mondta az ATV Híradójának az a szegedi önkormányzati képviselő, aki az óvintézkedések ellenére is beszökött a decemberi V4-es csúcstalálkozóra. A biztonságpolitikai szakértő szerint vizsgálat szükséges, de hamar meglesz, hogy ki é
A 2021-es év főbb számszaki eredményeit ismertető közleménybe egy nagyon érdekes mondatot tett az Országos Mentőszolgálat a péntek esti Facebook-posztjában, amelyből gyakorlatilag az derült ki, hogy a költségkontroll érdekében költségvetési felügyelőt küldött a Pénzügyminisztérium a mentőszolgálathoz. A Népszava pedig már azt is tudni véli, hogy ja
Anne Frank és Eva Schloss nem mindennapi élete rajzolódik ki abból a dokumentumfilmből, melyet vasárnap este (21.10) tűz műsorára a Spektrum. A lányok családjukkal együtt Hollandiába menekültek a második világháború elől, itt ismerkedtek meg és kötöttek egy szempillantás alatt barátságot.
A brit egészségügyi minisztérium szombat este közzétett napi összesítése alapján az elmúlt 24 órában 313 halálesetről érkezett jelentés, és ez azt jelenti, hogy Nagy-Britanniában eddig 150 057-en haltak meg a koronavírus-fertőzés okozta Covid-19-ben.
Évente 300 ezer ember próbál szerencsét Mianmarban a jádekő-iparban, ásókkal és fejlámpákkal felszerelkezve. Bányakatasztrófák, kizsákmányolás és környezetpusztítás dísztárgyakért.
Az ember azt hinné, egy ilyen kérdésre kevesen mernek igazán őszintén válaszolni. Szabó Anna Eszter viszont az ellenkezőjét tapasztalta, amikor erről kérdezősködött. Kapott válaszokat, nem is keveset és nem is akármilyeneket!
Mintegy 40 ezren tüntettek Bécsben szombaton a koronavírus-járvány megfékezése érdekében hozott kormányzati intézkedések, köztük a védőoltás kötelezővé tétele ellen.
A 19 éves olasz sportember egy társasággal a Pisa környéki erdőkben járt, és a beszámolók szerint véletlenül hasba lőtte magát, amikor lehajolt, hogy a földről felszedje az elhasznált töltényhüvelyeket.
Megrongálták a Scala dei turchi nevű szicíliai partszakaszt, amelyet sokan csak a törökök lépcsője néven ismernek. A hófehér sziklák az UNESCO világörökségi helyszínei között is szerepel. Két helyen is, meglehetősen nagy területen vörösre festették őket.
Az elmúlt két hétben nagy mértékben felgyorsult a koronavírus terjedésének üteme Európában, amelyet jórészt az omikron variáns által okozott fertőzések felfutása okozott. Az emelkedő esetszámok miatt egyre több ország kényszerül járványügyi intézkedéseinek szigorítására. A magas fertőzésszámból adódóan azonban félő, hogy az új variáns komoly fennak
Kihúzták az Ötöslottó 1. heti nyerőszámait, a sorsolást ezúttal is élőben közvetítette a Pénzcentrum. Ezen a játékhéten nem volt telitalálat, így a várható főnyeremény 3 milliárd 330 millió forint lesz a 2. héten.
Teljesen kinyitották a James Webb űrteleszkóp főtükrét, és az eszköz hamarosan készen áll az univerzum titkainak feltárására - közölte az amerikai űrhajózási és űrkutatási hivatal (NASA) szombaton a Twitteren.
Mintegy 500-600 ezer karácsonyfát szállít el és hasznosít környezetbarát módon a fővárosban a Budapesti Közművek Nonprofit Zrt az ünnepek után. A részletekről Horváth Lászlót, a BKM Nonprofit Zrt PR szakreferensét kérdeztük.
Mikor érkezik meg a 2022 évi januári havi nyugdíja azoknak akik banki átutalással kapják, bankszámlán keresztül? És mikorra várhatják a nyugdíjat azok a nyugdíjasok, akik postai úton kapják azt? Nyugdíj kifizetési időpont 2022 január hó.
A várható időjárásra tekintettel fokozott óvatosságra intik a lakosságot. Felhívják a figyelmet, hogy a hóesés és az azzal együtt járó romló látási viszonyok nagyobb figyelmet követelnek meg a közlekedőktől, a járművezetők részéről ilyenkor kiemelten fontos a nagyobb követési távolság betartása, valamint a sebesség csökkentése.
A politikusok, a pártok és a véleményvezérek harcában is nagy hajrával zárta 2021-et és nyitotta meg 2022-t a közösségi médiában a jobboldal. Ha a baloldal valamit hamarosan nem változtat, akkor könnyen elveszíti a digitális csatateret 2022-ben. Újra jelentkezik a LikeFight, a közösségi médiát mint közéleti harcteret elemző sorozatunk, ezúttal a 20