Népszerű most a zöld hitel, ugyanis ennél kedvezőbb lakáshitel talán nincs is a piacon jelenleg. Az év végéig fix 2,5 százalékos kamat minimum 2 százalékkal alacsonyabb a jelenleg elérhető piaci konstrukcióknál, azonban fontos megjegyezni, hogy itt is lehetnek buktatók.
Van néhány csodálatos, számkápráztató könyvtár az országban, ahol könyvek ezreinek illata vár, ahol kicsit visszarepülhetsz az időben, hogy barokk festmények alatt forgathasd vagy csak csodálhasd azokat a kincseket, amelyeket Magyarország legszebb könyvtárai őriznek.
126 éve halt meg Paul Verlaine, a felejthetetlenül szép versek költője, állítólag nyomorogva és kínok között de egész élete olyan hullámhegyek és -völgyek között zajlott, hogy végigszaladva a főbb állomásokon, ez egyáltalán nem meglepő. Visszafogott családapából lett a kiskorú Rimbaud szeretője, majd gyilkossági kísérletért elítélt bűnözőből vallás
– Már egy hónapja kórházban van, lélegeztetőgépen és harcol az életéért Csollány Szilveszter. December 6-án került napvilágra, hogy intenzív osztályon ápolják Sydney 51 éves olimpiai bajnokát.
A Fidesz európai parlamenti képviselője szerint 2018-ban, miután az Európai Néppárt jelentős része is támogatta a Sargentini-jelentést, minden adott volt ahhoz, hogy a Fidesz és a Néppárt útja elváljon egymástól. A fideszes politikus szerint legkésőbb a 2024-es EP-választások után egy nagy, erős, jobboldali szereplő fog megjelenni az EP-ben. Deutsc
Egyre több befektető kóstolgatja ezt az ingatlan típust Magyarországon és tágabb térségünkben. Általában 7-8 százalékos hozam érhető el vele, ami magasabb mintha irodaházat vagy raktárt venne valaki.
A koronavírus-járvány által felgyorsított digitális átállás gyors ütemben átalakítja az életünket. A korábbinál is hangsúlyosabb szerep jut a mesterséges intelligencia által vezérelt megoldásoknak. Párhuzamos metaverzumok jönnek létre, amelyekben dolgozni és szórakozni egyaránt lehet és mindennaposnak számítanak a kiterjesztett- és virtuális valós
Ismét szatirikus énjével áll elő Lendvai Ildikó, a szocialisták ciklusokon átívelő nagyasszonya. Savanyú a szőlő, kedves asszonyom, az orcáján is látni.
A havat és a mínuszokat is érdemes belekalkulálni a hétvégére tervezett programokba, ugyanis kifejezetten télies idő lesz szombaton és vasárnap – állt az előrejelzésekben. A keleti, délkeleti tájak már valóban ki is fehéredtek szombat délutánra.
Havazással kell számolni az ország több pontján is szombaton, ami igencsak megakaszthatja a közlekedést. Mutatjuk, mivel kell számolnia, ha autóba ül a hétvége első reggelén.
Kiütéses győzelmet aratott az RB Leipzig a Bundesliga 2022-es első fordulójában. A három magyar válogatott játékossal felálló szász gárda 4-1-re verte a forduló előtt még előtte álló Mainzot. A Leipzig feljött a tabella első felébe, és egy jó tavasz után ismét szerepelhetne a Bajnokok Ligájában.
A három magyar válogatott játékost is foglalkoztató RB Leipzig többek között Szoboszlai Dominik góljának és gólpasszának is köszönhetően 4-1-re legyőzte a vendég Mainzot a német labdarúgó-bajnokság 18., idei első fordulójának szombati játéknapján.
Egészen szánalmas volt tegnap, amikor a Népegészségügyi Központ rágalmazástól beszélt, mert Müller Cecília képét tettem a gyalázatos engedélyezési eljárásról szóló posztomba.
Több ezer oltásellenes és vírusszkeptikus tüntetett a koronavírus-járvány terjedésének megakadályozását célzó óvintézkedések ellen szombaton Németországban.
Hetvenhárom éves korában elhunyt Kelemen Atilla állatorvos, aki öt cikluson át volt a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) parlamenti képviselője - közölte szombaton a Székelyhon.ro portál a Maros Megyei Ebtenyésztők Egyesületének a bejelentésére hivatkozva.
A hölgyek számára bizonyára jól ismert jelenség a hüvelyi váladékozás: a fehérneműn nyomot hagyó, kóros esetekben egyéb tünetekkel társuló, és változatos színű folyadék megjelenésére gyakorlatilag bárki számíthat.
Hetvenhárom éves korában meghalt Kelemen Atilla állatorvos, aki öt cikluson át volt a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) parlamenti képviselője.
A délkeleti, keleti országrészben megkezdődött a havazás, amely folyamatosan terjeszkedik majd a Tisza vonala felé – olvasható az Országos Meteorológiai Szolgálat Facebook-oldalán.
Észak-Svédországban fotózták azt az álcázott Porsche Panamerát, amely valószínűleg egy újabb ráncfelvarrásról tanúskodik. Állítólag sofőrje próbált elbújni a kíváncsi fotós
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Egy gomba és egy baktérium közötti harc eredményeként antibiotikumnak ellenálló szuperbaktérium fejlődött ki természetes módon a sünök bőrén. A bizonyítottan a sünöktől származó szuperbaktérium még jóval azelőtt kifejlődött, hogy felfedezték volna a ma ismert antibiotikumokat – olvasható a BBC-n.Egy nemzetközi kutatócsoport megállapította,
Hetvenhárom éves korában elhunyt Kelemen Atilla állatorvos, aki öt cikluson át volt a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) parlamenti képviselője - közölte szombaton a Székelyhon.ro portál a Maros Megyei Ebtenyésztők Egyesületének a bejelentésére hivatkozva.