A Valentinnap továbbra is az egyik legforgalmasabb időszak a hazai vendéglátásban: a párok idén is élményeket és különleges vacsorákat keresnek, a budapesti éttermek pedig látványos menüsorokkal és emelkedő árakkal készülnek. A fine dining helyeken már most teltház közeli a foglaltság, és akad olyan ajánlat, amelyért több tízezer forintot kell fize
Mi történik velünk, amikor beleszeretünk valakibe – és miért érezzük néha úgy, hogy az ész és a szív nem ugyanazt akarja? A szerelem nemcsak érzelem, hanem összetett biokémiai folyamat is, amely egyszerre hat az agyunkra, a testünkre és a döntéseinkre. Nézzük, mit mond erről a modern tudomány.
A Binance villámgyors és agresszív növekedési stratégiájának hála 2017-es megalapítását követően hamar az iparág vezető szereplője lett. A világ legnagyobb kriptovaluta-tőzsdéje és legnagyobb volumenével rendelkező platformja azonban évek óta kettős megítéléstől szenved: a befektetők már 2025 októberében is a tőzsdét okolták a Wintermute-tal kötött
A Bridgerton család 4. évadának egyik jelenete nagy felháborodást keltett a rajongók körében. Benedict Bridgerton váratlan kijelentése sokakat meglepett, és a készítők tudatosan váltottak ki erős érzelmi reakciókat.
Öthavi mélypontra csökkent az arabica ára az Intercontinental Exchange (Ice) New York-i jegyzésében arra az előrejelzésre, hogy a kávéfajta legnagyobb exportőre, Brazília termése jelentősen nő az idén tavalyhoz képest.
Megjelent, és társadalmi egyeztetés alatt áll az a kormányrendelet-tervezet, amely lehetővé teszi, hogy a támogatott lakáshitelek – köztük az Otthon Start – már az építkezés alatt folyósíthatók legyenek. Az új szabályozástól az építési projektek felgyorsulását reméli a kormány.
Páratlanul kedvező, 2,5 százalékos fix kamattal érhetők el a Kisfaludy Turisztikai Hitelközpont (KTH) Start hitelei, amelyekhez a jelenleg futó „2=3” akció keretében vissza nem térítendő állami támogatás is társulhat. A konstrukciók nemcsak átmeneti segítséget jelentenek, hanem stabil, hosszú távon is kiszámítható finanszírozási megoldást kínálnak
Magyar rekord született az "együtt korcsolyázás" kategóriájában a Városligeti Műjégpályán azt követően, hogy 695 korcsolyázó alkotott összekapcsolt emberláncot a Yettel Ice Party rendezvényén.
Hétfőtől hosszabb epizódokkal folytatódik A Nagy Ő. A műsor végéhez közeledve, egyre forróbb és feszültebb lesz a hangulat, amit a jövő héttől nagyobb adagokban láthatnak a nézők.
Januárban új történelmi csúcsra, 56,8 milliárd euróra emelkedett Magyarország devizatartaléka – derül ki az MNB péntek reggel megjelent adataiból. A ritkán látható, több mint 6,5 milliárd eurós ugráshoz több tényező együttes hatása járult hozzá.
A politikus a müncheni csúcs után érkezik a régióba, először Pozsonyba látogathat Panyi Szabolcs oknyomozó újságíró információi szerint. Az út a szlovák és magyar vezetők korábbi amerikai tárgyalásainak a folytatása lehet.
Tíz éves a Gravetti Kft. által értékesített legidősebb tárolósátor Magyarországon, és az továbbra is kiválóan ellátja a funkcióját. A sátorforgalmazónak ennél jobb referencia nem is kell.
Az önkéntes nyugdíjpénztári tagok átlagosan 2 millió forint összeget igényeltek lakáscélra a pénztáraktól. A tagoknak jellemzően csak 5-8 százaléka kért kifizetést. A legnépszerűbb cél a lakásfelújítás volt.
A miniszterelnök azt mondta, hogy az eddigi választásokon rendre úgy szereztek kétharmadot, hogy a valós társadalmi támogatottsága ennél alacsonyabb volt a Fidesznek.
A gasztronómia nem ismer határokat: a világ különböző tájain évszázadok óta fogyasztanak furcsa, meghökkentő ételeket, amelyek elsőre sokaknak ijesztőek lehetnek. A helyiek büszkén készítik, és ezek az ételek gyakran a tradíció, a bátorság és a túlélés részei. Íme 10 különleges fogás, amit érdemes megismerni – és kipróbálni, ha van merszed hozzá.
Károly királynak elege lett, ezért a 65 éves herceget Norfolkba száműzték. A sandringhami birtokon már most hosszú a lista azokról, akik nem hajlandóak kiszolgálni őt.
A népszerű kriptokereskedési platform, a Bitsgap ismét izgalmas kihívással rukkol elő a kereskedők számára. A cég egy élő kereskedési versenyt hirdetett, amelynek lényege nem a kereskedési volumen, hanem a valódi teljesítmény: a COMBO botok által elért profit százalékos növekedése dönti el a ranglistát. A verseny szabályai egyszerűek és átláthatóak
A szélsőséges nacionalista telepesek azért akartak belépni a katonai ellenőrzés alatt álló zónába, hogy újraalapítsák az ott felszámolt településeket, ez azonban veszélyes és megzavarhatja a hadsereg tevékenységét, így a katonák feltartóztatták őket.
A Toyota Motor Észak Amerika (TMNA) 2025-ös értékesítése 2 518 071 jármű volt, ami 8,0 százalékos növekedést jelent mennyiségi alapon és 8,3 százalékos növekedést napi átlagos értékesítés (DSR) alapján a 2024-es évhez képest. Az elektrifikált hajtású (tisztán elektromos, öntöltő hibrid és plug-in hibrid) járművek értékesítése – abszolút rekordot dö
A miniszterelnök a válogatott fideszes közönségének azt mondta Mezőtúron, hogy ez nyílt végű választás lesz, még inkább, mint az eddigiek. Szerinte a Fidesznek ugyan megvan a társadalmi többsége, a kérdés az, hogy el tudják-e vinni a támogatóikat szavazni.
Tragikus hirtelenséggel elhunyt az állami tévé nemrég távozó műsorvezetője. Édesanyja szavai szerint öngyilkosságot követhetett el. A rendőrség is vizsgálódik. (Hírünket frissítettük.)
A tél beköszöntével újra előtérbe kerülnek a havas sportok és a szezonális kikapcsolódás. A Visa friss kutatása szerint a téli sportok továbbra is rendkívül népszerűek a magyarok körében, a válaszadók csaknem fele (47%) érdeklődik valamilyen téli sport iránt. A lelkesedés a fiatal korosztálynál a legerősebb: a 18–29 évesek 58%-a űz rendszeresen va
Az ÉS idei 6. számában a 80 éves Haász István köszöntése. Nyerges Gábor Ádám esszéje Orbán Ottóról. Kritika a Nyugtalan színskála című tanulmánykötetről, ÉS-kvartett Spiró György Padmaly című regényéről. Simon Bettina verse, Antal Balázs prózája. – Az Élet és Irodalom új számát a kulturális cikkek rövid részleteivel ajánljuk.
Öthavi mélypontra csökkent az arabica ára az Intercontinental Exchange (ICE) New York-i jegyzésében arra az előrejelzésre, hogy a kávéfajta legnagyobb exportőre, Brazília termése jelentősen nő az idén tavalyhoz képest.
Turbulens nemzetközi környezetben egyelőre tartja magát a forint. 2027-ben is 5% lehet a hazai költségvetési hiány Orbán Viktor elmondása szerint. Délután amerikai fogyasztói bizalmi index érkezik, hétvégén pedig japán választások lesznek, ami a jen szempontjából kritikus lehet. A nap folyamán 378 alá erősödött a forint az euróval szemben és 320,9
Sikersorozatok, kasszasikerek, exkluzív saját gyártású tartalmak és élő futballközvetítések várják a nézőket a Disney+-on.Paradise 2. évadFebruár 23., háromrészes premierA második évadban Xavier Teri után kutat a külvilágban, és megtudja, hogyan élték túl az emberek "a nap" óta eltelt három évet. A Paradicsomban a társadalmi szerkezet szétesik, mik
A közösségépítést, a fiatalok együttműködési készségének erősítését is szolgálta az a pénteki sportprogram, melyet a Dürer Albert általános iskolában rendeztek. Ez az esemény a játékosság mellett arra is igyekezett rámutatni, hogy sportolással sokat tehetünk egészségünk érdekében. Az iskola témahetének is ez állt a középpontjában a négy fiatal egés
Törökországban tornádók okoztak súlyos károkat a hajtatólétesítményekben. Körülbelül 100 hektárnyi hajtató felületen keletkezett részleges vagy teljes kár a heves légörvények miatt.
A Wien Energie, Bécs energiaszolgáltatója már 2023 óta használ robotkutyát erőművek üzemeltetésében, hogy a dolgozók munkáját megkönnyítse. Az első "Energy Dog" sikeréből tanulva most négy új kutyát állítanak szolgálatba – közölték.
Karácsony Gergely főpolgármester szerint a téli időjárással még használhatatlanabbá váltak az utak. Állítása szerint hiába dolgoznak gőzerővel az utak javításán, felújításán, éjt nappallá téve, mégsem értek a végére, ezért emelik a kátyúzási kapacitást.
A valaha volt egyik legbalhésabb ülésén van túl a győri közgyűlés. A polgármester a testületet is feloszlatta volna, mert szerinte eltűnt a városi lakáskasszából 1,7 milliárd forint. Az érintett cég már másnap dokumentumokkal alátámasztva cáfolta a polgármester állításait. Pintér Bence nem volt elégedett a bemutatott banki bizonylattal, most pedig
Súlyos szakemberhiány és számos egyéb tényező is veszélyezteti a pszichiátriai ellátást, a Magyar Orvosi Kamara szerint "így néz ki egy közegészségügyi krízis".