A fiatalon alapított techcégek ma már nem kivételnek számítanak: az MI‑startupok korszakában egyre több tizenéves vállalkozó indul Gateshez és Zuckerberghez hasonló úton.
A kriptovaluták a 2008-as gazdasági világválságot követően, komoly felfordulást okozva jelentek meg a pénzügyi piacokon. Kezdetben sem átfogó szabályozás, sem intézményi felügyelet nem vonatkozott rájuk. Idővel azonban a pénzügyi szektor szabályozási logikája fokozatosan a kriptopiacra is kiterjedt. Cikkünkben bemutatjuk azt a folyamatot, amelynek
Életének 93. évében, csütörtökön éjjel elhunyt Vásáry Tamás, a nemzet művésze, Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas zongoraművész, karmester, a Szent István Rend birtokosa, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) rendes tagja – közölte a köztestület pénteken az MTI-vel.
Az Amazon részvényei nagyot estek a gyorsjelentés után, miután a cég vegyes negyedéves számokat közölt, miközben a vártnál jóval nagyobb mesterségesintelligencia beruházásokat jelentett be 2026-ra.
A Tisza Párt elnöke szerint a kormánypárt a jelöltjeiket lejárató, személyiségi jogokat sértő tartalmakkal támad. Arra kéri a híveit, hogy jelentsék a hazug posztokat.
Újabb, eddig nem ismert részletek kerültek nyilvánosságra Jeffrey Epstein egészségi állapotáról: az Fbi által feltárt, frissen közzétett dokumentumok szerint a szexuális bűncselekmények miatt elítélt üzletember súlyos hormonális problémákkal küzdött, és egy nemi betegséget is diagnosztizáltak nála.
A bélrendszerünkben élő mikroorganizmusok milliárdjai folyamatosan reagálnak arra, amit nap mint nap elfogyasztunk. A táplálkozás nemcsak az emésztésünket alakítja, hanem hatással van az anyagcserére, az immunrendszerre és a hormonális működés egészére is.
Sokan a reggeli kávé mellé kapják be a vitaminjaikat, pedig szakértők szerint ez nem mindig jó ötlet. A koffein és a kávéban található vegyületek ugyanis csökkenthetik bizonyos vitaminok és ásványi anyagok felszívódását. Mutatjuk, melyeket érdemes inkább későbbre időzíteni és hogyan hozhatjuk ki a legtöbbet belőlük.
Azt hiszem, ezt az ételt nem nagyon kell magyarázni senkinek, tölts ki mellé egy jó pofa sört, gyújts be a kandallóba (már ha van), és máris egy kis hegyi faházban érezheted magad a Tátrában.
Tudtad, hogy laskagombával tökéletesen imitálható a pacalos állag? Így készíthető el a pacalpörköltre hajazó vegán verzió, művésznevén: laskapacal. A laskagombát nemcsak a szépsége és a különleges textúrája miatt érdemes rendszeresen fogyasztani, hanem számos jótékony hatása miatt is. Gazdag béta-glükán rostokban, amelyek a vastagbélben rövid láncú
A középkelet-franciaországi Rhone megye esküdtszéke 18 év börtönbüntetésre ítélte csütörtökön azt a férfit, aki 2022-ben lehajította 89 éves zsidó szomszédját a 17. emeletről Lyonban.
Vannak olyan kulcsfontosságú vitaminok és ásványi anyagok, amelyeket a szakértők szerint muszáj rendszeresen bevinni a szervezetünkbe, akár az étkezések során, akár étrend-kiegészítők formájában, ha szeretnénk hosszú és egészséges életet élni.
Kiara Lord a kezdeti zavar után egy merész trükkel hidalta át a távolságot Stohl Andrással a jakuzziban. Ezután olyan részletességgel elemezte a színész csókját, ami sokakat meglephet.
Lázár Jánost a váci fórumon arról akartuk kérdezni, pontosan honnan és hogyan jutottak el hozzá és a Fideszhez is személyes szenzitív információk a gyöngyösi fórumán ellene tüntetőkről. A miniszter csak azt hajtogatta, hogy Gulyás Gergely már mindent megválaszolt.
Az ókori alagutaktól kezdve a régi bunkereken át a búvárhelyekig Budapest alatt jóval több érdekesség rejtőzik, mint azt elsőre gondolnánk. Akadnak köztük olyan helyszínek is, amit egy átlagember valószínűleg sosem lát élete során – egészen addig, amíg valaki be nem jut oda, ahová elvileg nem lehet és ezt videóra is veszi. Ezt tette az urbexes, aki
Oroszország legnagyobb bankja, a Sberbank kriptovaluta-fedezetű hitelek bevezetésére készül, hogy kiszolgálja az orosz vállalatok növekvő igényét, és alkalmazkodjon a szankciók által nehezített pénzügyi környezethez - írja a Reuters.
Folytatódik a Tv2 műtárgy kereskedő showja, melybe most sztárok hozzák el értékes régiségeiket. Dévényi Tibi bácsi most egy igazán izgalmas Kádár hagyatékkal érkezett a Kincsvadászok Vip műsorába.
Hol van már a december, amikor év végén lazíthattunk, pihenhettünk? A feszültség, a nyugtalanság, az ebből fakadó fáradtság, rossz közérzet sajnos a legtöbb ember életében ilyenkor februárban már megkeseríti a mindennapokat. Ha megelőzni nem tudtuk az őrületet, azért még tehetünk, hogy visszaállítsuk az idegeink állapotát, helyrehozzuk mentális egé
Ötszázalékos növekedéssel számolhat a magyar gazdaság idén, ami az orosz–ukrán háború által okozott nehézségek ellenére képes kitermelni a 11 százalékos minimálbér-emelést, segíti a fiatalokat az otthonteremtésben, támogatja az édesanyákat komoly adókedvezmények formájában.