2009. november 3. kedd

nov. 3
1:06
Az ismert fajok harmadát fenyegeti kihalás (Infostart)
Az ismert állat- és növényfajok több mint harmadát fenyegeti a kihalás veszélye, a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) kiadott "vörös listája" szerint a kétéltűeket a leginkább.
nov. 3
2:51
Újraélesztés a temetőben - A férfi a klinikai halál állapotában volt (WebBeteg)
Egy fekvő emberre figyeltek fel a sírok között, odamentek hozzá és megállapították, hogy nincs keringése és nem lélegzik. Rögtön megkezdte a házaspár az újraélesztést. Mindkettejük egészségügyi dolgozó.
nov. 3
4:57
Rohamosan terjed a járvány Ukrajnában - Mi a helyzet a határ mellett élőkkel? (WebBeteg)
A záhonyi Forrás Gyógyszertár vezetője Gere Sándor a Független Hírügynökségnek elmondta: pénteken még visszafogott volt a patika forgalma, de hétfőn reggel már "felbolydult méhkassá" vált a gyógyszertár.
nov. 3
5:09
LAKÓTÉRBŐVÍTÉS TÉLIKERTRENDSZERREL (Édenkert)
Nyugat-Európában már közel három évtizede, Magyarországon pedig három éve kapható az Ultraframe télikertrendszer, mely segítségével bármely lakóépület különleges hangulatú, az épületet egyedi megjelenésűvé varázsoló helyiséggel bővíthető.
nov. 3
5:54
Hivatalba és áruházba csak maszkban lehet belépni (Infostart)
Ungváron csak az egészségügyi maszkot viselők léphetnek be hétfőtől a Kárpátalja megyei állami közigazgatási hivatal épületébe, a város polgármesteri hivatalába és több nagyáruházba.
nov. 3
7:24
A leggyorsabb ember örökbe fogadta a leggyorsabb állatot - videóval (Infostart)
Usain Bolt, a jamaicaiak háromszoros olimpiai bajnok, világcsúcstartó sprintere örökbe fogadott egy gepárdkölyköt Kenyában.
nov. 3
8:06
Elhízás és magas vérnyomás - Mennyivel növeli 10 kiló túlsúly a betegségek kockázatát? (WebBeteg)
Az elhízás korunk járványszerűen terjedő betegsége, mely az egész világon rohamosan terjed mind a felnőtt, mind a gyermek korosztályban. Az elhízás nemcsak esztétikailag nem kívánatos jelenség, hanem számos betegség előidézője is, mint például a magas vérnyomásé.
nov. 3
8:36
Héthónapos a baba, de már olvas (Infostart)
Hét hónaposan már képesek olvasni a gyermekek - állítják azok a szülők, akik megvettek egy, a gyermekek olvasási képességeit fejlesztő programot. Ausztráliában egyre népszerűbb az eljárás, amely már csecsemőkortól olvasni tanítja a kicsiket.
nov. 3
9:09
Tüdőgyulladás - Az összes gyerekhalál 20 százalékát okozza (WebBeteg)
Az összes gyerekhalál mintegy 20 százalékát okozza a tüdőgyulladás évente, míg az AIDS két százalékát. A közegészségügyi szakértők úgy vélik, ideje ráirányítani a közvélemény figyelmét is a tüdőgyulladás következményeire.
nov. 3
9:12
Különleges a denevérek szexuális élete (Infostart)
Az orális szex gyakran előfordul az emberi szexuális kapcsolatokban, az állatvilágban azonban meglehetősen ritka. Nem így a rövidorrú repülőkutyáknál, egy Kínában élő gyümölcsevő denevérfaj egyedeinél.
nov. 3
9:21
Hogyan tápláljuk a kertünk talaját? (Édenkert)
A kertészkedőknek tovább kell folytatniuk azt a hasznos munkát, amelyet eddig is műveltek, de bizonyos kérdésekben meg kell újítaniuk a gyakorlatukat és az eddiginél korszerűbb, gazdaságosabb, eredményesebb módszereket kell követniük.
nov. 3
9:30
A sóban gazdag étrend rontja a veseműködést (Infostart)
A mesterséges édesítőszereket és a sok sót fogyasztóknak nagyobb az esélyük arra, hogy romlik a veséjük működése - derült ki egy egyesült államokbeli felmérésből.
nov. 3
9:48
Az illegális letöltők nem sajnálják a pénzt a zenére (Infostart)
Egy brit felmérés szerint azok, akik illegálisan töltik le a zenét az internetről, sok pénzt áldoznak arra, hogy eredetiben is hozzájussanak kedvenceik zeneszámaihoz.
nov. 3
9:48
A nők és férfiak ugyanúgy érzik az infarktust (Metropol)
Kanadai kutatók szerint csak mítosz, hogy a nők másképpen érzik meg az infarktus tüneteit, mint a férfiak. Vizsgálatuk nagy feltűnést keltő eredményeit a Kanadai Szívgyógyászok Kongresszusán ismertették.
nov. 3
10:03
TÉLI NÖVÉNYÁPOLÁS (Édenkert)
Most szívesen összegezzük a kertben elért sikereinkre és megfogadjuk, hogy okulunk az elszenvedett kudarcokból, egyszóval még örömtelibb és sikeresebb esztendő elé nézünk.
nov. 3
10:06
Mára beköszöntött a tél (Infostart)
Kedden igazán télies időre kell számítanunk, helyenként hószállingózással, a hét második felében azonban enyhülés várható.
nov. 3
10:12
H1N1 - Hogyan lehet hozzájutni az oltóanyaghoz? (WebBeteg)
Olyan, központi patikák kijelölését kezdeményezi az Egészségügyi Készletgazdálkodási Intézet (EKI) vezetője, amelyekben folyamatosan kapható lesz a H1N1 elleni vakcina - értesült a WEBBeteg. Kárpáti Zsuzsanna a szaktárca vezetőjének intézkedésétől reméli, hogy megszűnik a jelenlegi kaotikus állapot.
nov. 3
10:24
Ukrajnában nincs új típusú influenzajárvány (Infostart)
Az ukrán közegészségügyi és járványügyi főorvos (tiszti főorvos) szerint Ukrajnában nincs új típusú influenzajárvány.
nov. 3
10:42
A kormány tanácsa: 30-szor rágjunk meg minden falatot (Infostart)
A jó egészség titka, hogy a falatot harmincszor rágjuk meg, mielőtt lenyeljük - ezt tanácsolja a japán kormány az ország polgárainak. Sokan nem értik, mi ebben az újdonság.
nov. 3
11:15
H1N1 - Rohamosan terjed a fertőzés Németországban (WebBeteg)
Vasárnapi értesülések szerint a fertőzés egyre gyorsabb ütemben terjed az országban, különösen a déli tartományokban, elsősorban Bajorországban.
nov. 3
11:17
Férfi és női infarktus: van különbség? (WebBeteg)
Kanadai kutatók szerint csak mítosz, hogy a nők másképpen érzik meg az infarktus tüneteit, mint a férfiak. Vizsgálatuk nagy feltűnést keltő eredményeit a Kanadai Szívgyógyászok Kongresszusán ismertették.
nov. 3
11:18
A legszegényebbeket sújtja leginkább a mellrák (Infostart)
A mellrák hamarosan világméretű általános betegséggé válhat, amely a fejlődő országokban sokak halálát okozza majd, mivel itt kevés lehetőség adódik a gyógyításra - derül ki egy amerikai felmérésből.
nov. 3
11:36
Vitaminpótlás - vegetáriánusoknak (Infostart)
Sokan azt gondolják, hogy ha lemondanak a húsevésről, mindent megtettek az egészséges táplálkozás érdekében. Pedig ez a táplálkozási forma is rejthet magában veszélyeket, ha nem vagyunk elég tájékozottak, és nem pótoljuk azokat a vitaminokat és ásványi sókat, amelyeket elsősorban az állati eredetű táplálékból nyer a szervezet.
nov. 3
11:54
Mellműtét - amit nem mertél megkérdezni (Blikk)
nov. 3
12:09
Mi az a dohány mozaik vírus? (Édenkert)
A biológiai növényvédelem egyik elterjedt szere a dohányfőzet (nevezzük barátságosan csak dohányteának). Az ilyen teában található nikotin nagy mennyiségben az emberre is veszélyes, rovarirtó méreg. A teát a növény töve köré locsolva megszabadulhatunk a talajban lakó kártevőktől, mint pl. a fonálférgektől. A lombra permetezve ritkítja a levéltetveket. Rózsakertészek körében ez bevált módszer. De…
nov. 3
12:12
Nem okoznak bőrrákot a fénycsövek (Infostart)
Egy izraeli tanulmány szerint növelik a bőrrák kialakulásának kockázatát az energiatakarékos izzók. Bakos József, a sugárbiológiai intézet megbízott főosztályvezetője elmondta, a rákkeltő UV-sugárzás csak a régebbi típusú kompakt fénycsöveknél volt jellemző, és azoknál is csak 30 centiméteres távolságból.
nov. 3
12:14
Depressziót okozhatnak a gyorsételek (Infostart)
A túl sok gyorsétel fogyasztása könnyen depressziót okozhat - figyelmeztetnek brit kutatók, akik szerint a minél változatosabb étrend a legjobb a mentális egészségünknek.
nov. 3
12:30
Mosolygott a kamerának a félelmetes cápa (Infostart)
Nem mindennapi tettre vállalkozott Amos Nachoum: a búvár néhány méterről fotózott le egy cápát.
nov. 3
13:21
H1N1: "Ukrajnában nincs járvány!" (WebBeteg)
Az ukrán közegészségügyi és járványügyi főorvos (tiszti főorvos) szerint Ukrajnában nincs új típusú influenzajárvány.
nov. 3
13:42
Már a hétévesek is fogyni akarnak (Infostart)
A 11 és 16 év közötti brit lányok csaknem fele állítja, hogy fogyókúrázik, és több mint tizedük már azon gondolkodik, hogy gyomorgyűrűt rakat fel a plusz kilók ellen, és már a hétévesek is azon gondolkodnak, hogyan lehetnének vékonyabbak. A szakértőket megdöbbentették a kutatás eredményei.
nov. 3
14:24
Ki a betegebb: a férfi, vagy a nő? (WebBeteg)
Nem most fedezte fel az orvostudomány, hogy a férfiak és a nők különbözőképp betegszenek meg, az úgynevezett gendermedicína témája számos nemzetközi kongresszus középpontjában áll.
nov. 3
15:18
Csúcs ez a virág! - avagy a Csúcsvirág (Ardisia crispa) (Édenkert)
Csúcs, de nem csupán a neve miatt, hanem mert a téli hónapokra vidámmá varázsolja a lakásunkat. Kis fácska, fényes, csipkézett sötétzöld levelekkel, apró, csillag alakú, illatozó virágokkal. De a legszebbek piros bogyói, amelyek a hideg és sötét napok ellenére is a nyár melegségét hozzák az otthonunkba.
nov. 3
15:27
H1N1 - 15 éves gyerek halt meg Szolnokon (WebBeteg)
A szolnoki kórházban meghalt egy 15 éves gyermek, akinél még életében kimutatták a H1N1 vírust - jelentette be az egészségügyi miniszter a keddi kormányszóvivői tájékoztatón.
nov. 3
16:06
Húzzon "csizmát" az autójára! - jó tanácsok a téli vezetéshez (Infostart)
Még mindig nem késő téli gumiabroncsot szereltetni az autóra - mondta az InfoRádiónak az Allianz Hungária Vezetéstechnikai Tanpálya vezető instruktora. Pesoldt Ferenc arról is beszélt, hogyan készítsük fel autónkat és magunkat a téli közlekedésre.
nov. 3
16:30
H1N1 - Gyermekhalál Szolnokon (WebBeteg)
Székely Tamás közlése szerint számos ismert rizikócsoporthoz tartozott az áldozat, akinek sem nemét, sem halálának időpontját nem közölte.
nov. 3
17:33
A szemgödri zsírszövetek plasztikája - Az orvos válaszol (WebBeteg)
"Szemsüllyedéssel kapcsolatosan hallottam a szemgödri zsírszövetek plasztikájáról. Arra lennék kíváncsi hogyan lehetséges ez?" - Válogatás a WEBBeteg Orvos válaszol rovatának kérdéseiből.
nov. 3
18:30
Magát jelentette fel a részeg sofőr (Infostart)
Ittasságát felismerve egy nő maga értesítette a rendőrséget, mert félt, hogy balesetet okoz.
nov. 3
18:36
Testünk és a zsír - 7 dolog, amit jó tudni (WebBeteg)
A zsír, mint kötőszövet fontos szerepet játszik a testünkben, és a benne végbemenő folyamatokban, pozitív valamint negatív tulajdonságai is vannak. Ez a négybetűs szó több titkot rejteget, mint gondolnánk…
nov. 3
19:24
Jobban alszanak a nyugdíjasok (Infostart)
Nyugdíjazásuk után sokkal jobban alszanak az emberek - állapították meg finn kutatók. Vizsgálatuk kimutatta: az első hét nyugdíjas évben az önkéntesek alvási problémái 26 százalékkal csökkentek.
nov. 3
19:39
H1N1 - Mekkora a halálozási arány gyermekeknél? (WebBeteg)
A sertésinfluenza miatt eddig 114 gyermek halt meg laboratóriumilag bizonyíthatóan. A szokásos influenzák legmagasabb halálozási rátája ellenben az elmúlt 3 évben 88 volt.
nov. 3
20:18
A nyugati kultúra több depresszióst nevel ki (Infostart)
A depresszióra genetikailag fogékony emberek jobban érzik magukat a kollektivista keleti kultúrában, mint az individualista nyugati világban - derül ki egy amerikai kutatásból.
nov. 3
20:36
"Lökhajtásos motort" mért be a rendőrség (Infostart)
Óránként 383 kilométeres sebességgel motorozott egy férfi Olaszországban - legalábbis a rendőrség felvétele szerint.
nov. 3
21:00
78 villát és kanalat operáltak ki a nőből (WebBeteg)
Egy holland nőből, aki rendszeresen fogyasztott evőeszközöket, mintegy 78 villát és kanalat operáltak ki.
nov. 3
21:12
Legyen önálló faj Afrodité és Szent Heléna! (Infostart)
Ciprus, amely 9500 évvel ezelőtt elsőként háziasította a macskát, nemzetközileg el kíván ismertetni két bennszülött fajtát, a karcsú Afroditét és a kissé tömzsi Szent Helénát. "Két igen ősi fajtáról van szó" - nyilatkozta Drita Sjekloca, a Ciprusi Macskatenyésztők Társaságának illetékese.
nov. 3
21:12
Sok dolog rajtunk múlik (Metropol)
Akár csak néhány napot is otthon feküdni lázasan, megterhelő, és nagyon kellemetlen. Ezért fontos az immunrendszerünk állapota.
nov. 3
21:14
Digitális emlékezettel bővült az inzulinterápia (Metropol)
A cukorbetegségben szenvedőknél különösen fontos a terápia megfelelő követése. A pontos és jól időzített inzulinadagolás elengedhetetlen előfeltétele a megfelelő vércukorszint elérésének.
nov. 3
21:15
Kedvezőtlen adatok, javuló várakozások (Metropol)
Miközben a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint az első három negyedévben a használatba vett lakások száma 1-, az új építési engedélyeké pedig 26 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest, a GKI fővárosi ingatlanpiaci indexe bő egy év után ismét emelkedett, ami azt jelenti, hogy végre javulnak a várakozások.
nov. 3
22:18
Város a válságban (Metropol)
A válság visszafogta a profitvezérelt ingatlanbefektetéseket, ami utat nyithat a tudatos, megfontolt, fenntartható városfejlesztéshez – állapították meg a szakértők a Siófokon megrendezett a XV. Országos Urbanisztikai Konferencián.
nov. 3
23:06
H1N1 - Minden patikában lesz nyitókészlet (WebBeteg)
Minden patikában lesz nyitókészlet az új influenzavírus elleni oltóanyagból, így várhatóan megszűnnek az eladás körüli fennakadások - mondta az egészségügyi miniszter kedden az MTI-nek.

Keresés