2009. november 3. kedd

nov. 3
0:33
Felvásárolják a győztes rádiós pályázó részvényeit (Infostart)
A nagyobbik országos frekvencián november közepétől új adót indító FM1-konzorcium mögött álló Econet részvényeinek húsz százaléka forgott ma a tőzsdén. A cégnek pénzre van szüksége, hogy elindítsa a rádiót, nemsokára kiderülhet, ki a befektető. Az Indexnek nyilatkozó szakértő szerint csak kisbefektetők spekulációja áll a háttérben.
nov. 3
4:51
Vírusriadó Ukrajnában: egy tucat halott naponta + videó (ATV)
Az ukrán államfő tegnap este segítséget kért a nagyhatalmaktól és a szomszédos országoktól, az újinfluenza elleni fellépéshez.
nov. 3
5:00
Ne hasonlítsák össze Szabó Éva szavait Molnár Oszkáréval! (Alternatív Energia)
Nyakó István, az MSZP szóvivője szerint az a fő különbség Molnár Oszkár (Fidesz) és Szabó Éva (MSZP) szavai között, hogy míg az előbbinél a megbélyegzés, utóbbinál az aggodalom és a segítő szándék dominált.
nov. 3
5:09
Újabb őszödi kiszivárgás: sérült gyerekekért gyógyszerező anyák (ATV)
Edelény polgármestere nincs egyedül?
nov. 3
5:18
Szabó Éva (MSZP): nekem ilyen beszédem biztos nem volt (Alternatív Energia)
Szabó Éva MSZP-s országgyűlési képviselő szerint beszélgetésen, munkacsoportban lehetett szó arról még 2008-ban, hogy magasabb segély érdekében egyes anyák gyógyszereket szednek, hogy sérült gyereket szüljenek, a politikus az MTI-nek hétfőn azt mondta: nem a saját véleményét ismertette, hanem szóbeszédről számolt be.
nov. 3
5:20
Veszélybe sorolhatja az országot a sok felelőtlen kijelentés - a politika is gerjeszti a bizonytalanságot (Alternatív Energia)
Miközben egyre fenyegetőbb az új influenza okozta járvány közelsége, itthon politikai kérdésé vált a vakcina és a vészhelyzet kezelése. A jobboldali politikusok közül sokan elzárkóznak a védőoltástól, ráadásul korrupciót sejtetnek a gyártás körül. Vélhetően emiatt sem nő a lakosság oltási kedve. Az influenzajárvány megfékezése kapcsán tanúsított kormányzati kommunikációt viszont a fideszes…
nov. 3
5:27
Szakított a magyar énekesnővel! Munkát se kap, el kell hagynia az országot (ATV)
Az énekesnő szerint, ha neki sikerült új életet kezdenie, akkor ex- barátjának is fog.
nov. 3
5:36
Kevesebb vonalat zárhatnak be (Alternatív Energia)
Még mindig nem dőlt el, hogy a közlekedési tárca 33, szolgáltatóváltásra kijelölt vasútvonal-szakaszt tartalmazó listája változhat-e. Egyes vasutas szakszervezeti remények szerint egy-két vonalszakaszt "megmenthetnek", s ez elől - úgy tudjuk - nem zárkózik el feltétlenül az MSZP sem. A közösségi közlekedési koncepcióról tegnap is szó esett az MSZP-frakció ülésén, ahol Bajnai Gordon kormányfő azt…
nov. 3
5:54
Próbaper indul az állam ellen (Alternatív Energia)
Keszthely is csatlakozik ahhoz a próbaperhez, amelyet a tervek szerint a Hajdú-Bihar megyei Tetétlen önkormányzata indítana az állam ellen.
nov. 3
5:56
Bokros Lajos kisfiú Demcsák Zsuzsához képest (Alternatív Energia)
Nem reális ez az alternatíva, jobb listát is fel lehetett volna állítani – mondta Bokros Lajos a TV2 Mokka című adásában annak kapcsán, hogy a csatorna nézői Bokros, Gyurcsány Ferenc és Zuschlag János közül választhattak: ki legyen az MSZP miniszterelnök-jelöltje. Az MDF EP-képviselője visszautasított egy másik kérdést is, mondván, komolytalan lapnak tartja Magyar Nemzetet, amelyre a riporter…
nov. 3
6:12
"Úgy tűnik, céltáblája lettem a jobboldali- és a bulvársajtónak, pedig nem vagyok politikai celeb" (Alternatív Energia)
A koalíció felbomlása után az SZDSZ berendezkedett a körkörös védelemre - állítja Lakos Imre szabad demokrata fővárosi képviselő, aki szerint az öt frakciónak mihamarabb el kell fogadni egy közös minimum-programot, illetve ki kell dolgozni egy új munkamódszert, hogy 2010 őszéig működőképes maradjon Budapest. Úgy véli, Tarlós István, a Fidesz főpolgármester-jelöltjével szemben egy független,…
nov. 3
6:30
Veres János felesége Molnár Oszkárt követi (Infostart)
Az Echo Tv hétfő esti híradója szerint egy szocialista politikus tavaly úgy nyilatkozott, magasabb segélyért gyógyszerezik magukat a befolyásolható anyák. A szocialisták szóvivője szerint Szabó Éva szavai mögött az aggodalom bujkált.
nov. 3
6:30
Jó erkölcsbe ütköző kifizetéseket követel vissza a közlekedési cég (Alternatív Energia)
Meghaladhatja a 100 millió forintot az az összeg, melyet a BKV a munkaügyi bíróságon követel vissza 31, többségében vezető beosztásban foglalkoztatott, az elmúlt években közös megegyezéssel távozott egykori dolgozójától - értesült lapunk. Sziebert György, a társaság jogi igazgatója lapunknak azt mondta: a belső vizsgálat által feltárt esetekben jogászaik szerint a "jó erkölcsbe ütköző" kifizetések…
nov. 3
6:48
Fél napig szavaz az Országgyűlés a költségvetési módosításokról (Infostart)
Több mint 1500 módosító javaslatot nyújtott be a parlament a jövő évi költségvetés tervezetéhez. A képviselők várhatóan 12 órán keresztül szavaznak ma az indítványokról, amelyek negyedét nem támogatja a büdzsé tarthatósága felett őrködő Költségvetési Tanács.
nov. 3
6:48
Zuschlag-per - szóba került "a kutyatartás hatása a közbiztonságra" (Alternatív Energia)
Évente 80-100 millió forint pályázati pénzt osztott szét a Fővárosi Önkormányzat városrendészeti bizottsága, de a pályázatok megvalósítását nem ellenőrizte. Erről Danielisz Béla, a Fővárosi Közgyűlés szocialista tagja, a városrendészeti bizottság elnöke tanúkihallgatásakor vallott a Bács-Kiskun megyei bíróságon folyó per hétfői tárgyalási napján.
nov. 3
6:50
356 igen és három nem szavazattal fogadták el a jövő évi költségvetést megalapozó törvénycsomagot (Alternatív Energia)
Az Országgyűlés hétfőn elfogadta a 2010-es költségvetést megalapozó törvénycsomagot.
nov. 3
6:57
Vigyázzon az állására és a lakására! Csak jövőre lesz segítség + videó (ATV)
Csak jövő év elejétől vehetnek fel áthidaló kölcsönt a közös megegyezéssel elbocsátottak.
nov. 3
7:06
Ismét egy családban a Pick és a Herz - lapszemle (Infostart)
A Népszabadság értesülése szerint Csányi Sándor befektetőcége, a Bonitás 2002 Zrt. által szeptember végén alapított Bonafarm Zrt. veheti meg a felszámolás sorsára jutott Herz Szalámigyár eszközeit.
nov. 3
7:06
Elmondjuk, mire lesz jó jövőre az üdülési csekk (Alternatív Energia)
Jövőre mégsem szűkül az üdülési csekk igénybe vehetőségi köre, sőt, a csekk egy újabb jogcím alapján a művelődés területein is felhasználható lesz.
nov. 3
7:15
Nászútra megy a TV2 sztárja! „Valami meglepetés készül” (ATV)
Már az eljegyzésükkor is meglepetéssel kezdte a férj, Párizsba vitte szerelmét és ott kérte meg a kezét.
nov. 3
7:24
"Az MSZP igent mond arra, hogy az idős emberektől, a nyugdíjasoktól újabb 80 milliárd forintot elvegyenek" (Alternatív Energia)
A Fidesz szerint azzal, hogy a szocialisták "egy emberként felsorakoztak" a 2010-es költségvetés mögé, most már Bajnai Gordon miniszterelnökkel együtt viselik a felelősséget "a minden eddiginél brutálisabb megszorításokért".
nov. 3
7:42
Kevesebb napilapot olvasunk (Metropol)
Kevesebb embert értek el tavaly az országos napilapok, mint három évvel korábban - tudható meg a Magyarországi médiapiaci körkép 2008 című kiadványból.
nov. 3
7:51
H1N1: A Fidesz szimpatizánsok ellenállóbbak + videó (ATV)
No nem a vírussal, hanem az oltás beadatásával szemben.
nov. 3
8:27
Nagyágyút igazol a TV2? Megmentenék a Sláger Rádió sztárját! (ATV)
A rádiós műsorvezető a válogatáson jól szerepelt.
nov. 3
8:29
383-mal mérték be, megpályázza a Guiness rekordot (ATV)
A rendőrség szerint a kamera tökéletesen működött.
nov. 3
8:36
Íme egy kiváló indiítvány a Fidesztől (Alternatív Energia)
Átláthatóbb és olcsóbb legyen a választási kampány - erről nyújtott be törvénymódosító javaslatot a Fidesz.
nov. 3
8:45
Drámaian csökkent a napilapok olvasótábora (ATV)
Kevesebb embert értek el tavaly az országos napilapok, mint három évvel korábban - tudható meg a Magyarországi médiapiaci körkép 2008 című kiadványból.
nov. 3
8:54
"Nem arról van szó, hogy nem lehet sértegetni az államfőt" (Alternatív Energia)
Jövőre nem kaphatnak támogatást az állami és önkormányzati cégek addig, amíg nem teszik közzé vezetőik jövedelmeit - döntött tegnap a parlament. A képviselők mindezt egy olyan csomag részeként fogadták el, amely összesen 41 törvényt módosít. Azt is kimondták, hogy 2010-ben az önkormányzatok már nemcsak az 1 milliárd, hanem az 50 millió forintot elérő beruházások után is kaphatnak céltámogatást. Az…
nov. 3
8:56
Megunta a káoszt a káoszt szocialisták oktatási munkakcsoportja (Alternatív Energia)
Már többször felmerült, hogy a magyar oktatás jövője érdekében törvényben kellene szabályozni, hogy a felsőoktatásba való belépés elengedhetetlen feltétele legyen a kötelező emelt szintű érettségi. Bár a lehetőség már a kétszintű érettségi 2005-ös bevezetése óta rendelkezésre állt, de a szigorúbb követelményektől a létszámukat és normatívájukat féltő, ezért megegyezni nem tudó, ám a bekerültek…
nov. 3
9:03
Kocsma előtt szúrták le a fiatal fiút. Családi ügy? (ATV)
Egy 14 éves fiú halálával végződött egy családi vita Borsodban.
nov. 3
9:12
"A kötcseiek nem ijedtek meg a meglepően élénkre sikeredett média érdeklődéstől, eljöttek a házhoz, páran bejöttek, segítettek" (Alternatív Energia)
Nem vonulunk el a világ elől, és nem vonulok vissza - írta tegnapi blogbejegyzésében Gyurcsány Ferenc a Kötcsén vásárolt háza kapcsán.
nov. 3
9:14
Le a kapitalizmussal! (Alternatív Energia)
Az egykori szovjet tömb országaiban ma alacsonyabb a kapitalizmusra való áttérés elfogadottsága, mint 1991-ben - ismertette kedden a The Wall Street Journal című amerikai lap európai kiadása a Pew kutatóintézet friss felmérésének eredményeit.
nov. 3
9:16
"Az egyik segélyen élő család gyereke például éhesen ment iskolába" (Alternatív Energia)
Csak feltételezés, hogy a segélyezettek elherdálják a pénzt, de ha így tennének, biztosan nem vallanák be - egyebek mellett ez az oka annak, hogy csütörtöktől Monok mellett Újkígyóson is bevezetik a szociális kártyát. Szebellédi Zoltán polgármester szerint a társadalom jogos igénye, hogy az adófizetők pénzéből fizetett pénzek felhasználását ellenőrzzék. A szociális szakma továbbra is tiltakozik,…
nov. 3
9:21
Úgyis elcsalta volna! Visszalépett az ellenzéki jelölt + videó (ATV)
Nem tartják meg az afganisztáni elnökválasztás második fordulóját.
nov. 3
9:30
A lengyel kisebbség kiáll Molnár Oszkár mellett (Metropol)
Az Országos Lengyel Kisebbségi Önkormányzat kiáll Molnár Oszkár mellett, és azt kéri, hogy ne büntessék, ne hurcolják meg Edelény fideszes polgármesterét - ezt tartalmazza egyebek mellett az a levél, amelyet kedden kapott kézhez a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei település önkormányzata.
nov. 3
9:30
"Esztergomban nem engedjük, hogy igába hajtsák a törvényt" (Alternatív Energia)
Két év és nyolc hónap, letöltendő börtönbüntetésre, három év közügyektől eltiltásra, továbbá 2,6 millió forint vagyonelkobzásra ítélték az esztergomi városgazdálkodási társaság, a Strigonium Zrt. volt ingatlangazdálkodási vezetőjét, aki csalással mintegy 20 önkormányzati lakást értékesített áron alul.
nov. 3
9:39
Újabb paneltűz! Egy idős néni bennégett pesti lakásában (ATV)
Az átszellőztetés után visszatérhettek a lakók, még a késő esti órákban.
nov. 3
9:48
Délig teljes útlezárás az M7-esen (Infostart)
Három órára teljes szélességében lezárták az M7-es autópálya főváros felé vezető oldalát Sávoly és Hollád között kedden 9 órakor javítási munkálatok miatt - közölte a rendőrség.
nov. 3
10:06
Marad a gyermekétkeztetés eddigi mértéke (Metropol)
A jövő évi költségvetés 3,8 százalékos hiánycéllal számol, negyven milliárd forintot elvon a közösségi közlekedéstől, nagyságrendileg hetven milliárd forinttal csökkenti az önkormányzatok támogatását, ugyanakkor nem változik a gyermekétkeztetés jelenlegi mértéke és meg lesz a fedezete annak, hogy az öt százalékos áfa-kulcsba kerüljön a távhő.
nov. 3
10:08
Katona Tamás: a kormány jó úton jár (Metropol)
A kormány jó úton jár, az eredmények jelentkeznek, az eddigi erőfeszítések nem voltak hiábavalóak - szögezte le Katona Tamás, a Pénzügyminisztérium államtitkára a 2010-es költségvetéshez benyújtott módosító indítványok szavazása előtti zárszavában kedden, a parlamentben.
nov. 3
10:10
Délig lezárták az M7-est Sávolynál (Metropol)
Három órára teljes szélességében lezárták az M7-es autópálya főváros felé vezető oldalát Sávoly és Hollád között kedden 9 órakor javítási munkálatok miatt.
nov. 3
10:12
„Nem fatuskókra költöttük az EU-támogatást” (Metropol)
Cáfolja a várgesztesi önkormányzat azokat a sajtóhíreket, amelyek szerint a település a tíz fatuskóból álló „kerékpáros pihenőre” költötte az európai uniós támogatást.
nov. 3
10:15
Győrnél már havazik! Estére 10 centi hó is lehet (ATV)
Síkvidéken nem valószínű, hogy megmarad a hó, annál inkább a magasabban fekvő területeken.
nov. 3
10:17
2,7 százalékkal nőtt a munkanélküliség Spanyolországban (ATV)
Októberben 3,8 millió munkanélküli volt. Ez közel egymillióval haladja meg az egy évvel korábbit - közölte a spanyol munkaügyi minisztérium kedden.
nov. 3
10:33
Átment az alkotmánybíróságon: a csehek aláírják a lisszaboni szerződést (ATV)
„A Lisszaboni szerződés egészében véve nem ellentétes a cseh alkotmánnyal” - mondta az ítélethirdetésekor Pavel Ricsetszki, a cseh alkotmánybíróság elnöke kedden.
nov. 3
10:42
Hamis árut foglaltak le 150 milliós értékben (Metropol)
Mintegy 70 ezer darab hamis árut foglaltak le a pénzügyőrök összesen 150 millió forint értékben a napokban Budapesten és Rajkán - közölte a vám- és pénzügyőrség kedden.
nov. 3
10:42
Legkésőbb a jövő héten fény derül a kiválasztott személyére (Alternatív Energia)
A jövő hét végéig mindenképp megnevezi az új uniós biztost Bajnai Gordon - tudta meg a Népszava a miniszterelnökhöz közel álló forrásból.
nov. 3
10:51
Döbbenet egy pécsi kórházban! Felgyújtottak egy 94 éves beteget (ATV)
A 74 éves férfi ellen gyilkossági kísérlet miatt indítottak eljárást.
nov. 3
11:00
Botrány Budaházy tárgyalása után (Metropol)
Budaházy György vádlottat éltette és a bírót szidalmazta a hallgatóság a budapesti Szabadság téri szovjet emlékmű megrongálása miatt indult büntetőper keddi tárgyalásán a Pesti Központi Kerületi Bíróságon. A Fővárosi Bíróság illetékesei szerint A rendbontás a tárgyalás befejezése után történt a folyosón. A rendőrség ismeretlen tettes ellen, garázdaság miatt eljárást indított a rendbontók ellen.
nov. 3
11:27
Agyonlőtték a Szpartak Moszkva tulajdonosát, Rátgéber volt főnökét (ATV)
Ismeretlen tettesek a nyílt utcán lelőtték Sabtaj von Kalmanovicsot, a magyar edzőt múlt héten menesztő Szpartak Moszkva női kosárlabdaklub tulajdonosát.

Keresés