2009. december 1. kedd

dec. 1
5:06
Újabb H1N1 halottak: összeült a Nemzetbiztonsági Bizottság + videó (ATV)
Vizsgálják az oltóanyaggyártó cég hátterét.
dec. 1
5:15
Tematikus napon "pártkatonázott" a Fidesz – Kovács büntetőjogi következményeket ígért (Alternatív Energia)
Leszavazta a Ház a pártfinanszírozás átláthatóvá tételéről szóló szocialista törvénytervezetet. Az MSZP kezdeményezésére név szerint voksoltak, s így kiderült: a legnagyobb ellenzéki párt tartózkodása miatt nem ment át a javaslat. A Fidesz amúgy tematikus napot tartott, s „pártkatonák” után érdeklődött.
dec. 1
5:17
Hunvald: Ártatlan vagyok! (Alternatív Energia)
Több ponton is cáfolta lapunknak a Központi Nyomozó Főügyészség azokat az állításokat, melyeket Hunvald György erzsébetvárosi polgármester tett nyilatkozatában. Ugyanakkor az ügyészség elismerte a csalással gyanúsított politikus más állítását. Hunvald a tévéinterjúban ártatlannak mondta magát, s kijelentette: nem hagyják, hogy ezt bizonyítsa. Az ügyészség szerint a politikus hétből négy esetben…
dec. 1
5:24
Szakítása után rögtön új párja lett az RTL Klub sztárjának (ATV)
Kétszer már találkoztak is, mióta az előző kapcsolatának vége lett.
dec. 1
5:33
"Barátkozzál a cigányokkal, azok valók hozzád!" (Alternatív Energia)
Mádly Zsoltot, Fót fideszes polgármesterét a múlt héten „rabosították” korábbi taxis afférja miatt – értesült a Népszava. A botrányairól elhíresült városvezető egy televízió székháza előtt beletolatott egy parkoló taxiba, majd el akart hajtani a helyszínről. Az esetet megörökítette egy fotós is.
dec. 1
6:27
Úton van Magyarországra egy guantánamói fogoly (Infostart)
Úton van Magyarországra egy guantánamói fogoly - írta kedden hajnalban az AP amerikai hírügynökség és a The Washington Post című amerikai napilap internetes kiadása egy nevének elhallgatását kérő amerikai illetékesre hivatkozva. A férfi személyazonossága nem ismert.
dec. 1
6:45
Orbán: "Mindenki nyugodtan karácsonyozzon, szilveszterezzen. De januárban már senki se utazzon el síelni" (Alternatív Energia)
A jövő év első munkanapján, január 4-én hivatalosan megkezdődik a Fidesz kampánya - írja a Népszabadság keddi számában.
dec. 1
7:12
Retkes: Az SZDSZ frakciója politikai értelemben megszűnt + videó (ATV)
Az erről szóló nyilatkozatot a párt 21 vezetője, valamint az ügyvivő testület és a megyei elnökök többsége aláírta.
dec. 1
7:14
„Mindent megtesznek” mégsem talált még munkát a magyar sztárpár (ATV)
Nem adják könnyen magukat a rádiósok.
dec. 1
7:21
Milyen eszközökkel vizsgálják az Omninvest tulajdonosi szerkezetét? (Infostart)
A Nemzetbiztonsági Hivatal főigazgatójától vár tájékoztatást a parlament szakbizottsága az ügyben, hogy a kormány milyen eszközöket vetett be H1N1 elleni vakcinát gyártó magyar cég tulajdonosi szerkezetének feltérképezésére.
dec. 1
7:21
Bajnai: jövőre lesz a foglalkoztatás mélypontja! (Alternatív Energia)
Bajnai Gordon az oktatásra és a fogyatékkal élők esélyeinek további javítására adott volna több pénzt a jövő évi költségvetésben, ha erre lett volna lehetősége. A miniszterelnök erről a Blikknek adott interjújában beszélt.
dec. 1
7:48
Agyvelő a plafonon: egyedül ölte meg szüleit a főiskolás? (ATV)
Az első fokú ítélettel szemben a nyomszakértő úgy véli, csak ifjabb Taczman Elek gyilkolt 2006 februárjában.
dec. 1
7:57
Úton van hozzánk egy guantánamói fogoly (Metropol)
Úton van Magyarországra egy guantánamói fogoly, egy másik pedig kedden hajnalban Franciaországba érkezett hírügynökségi jelentések szerint.
dec. 1
7:57
Bajnai: mindenki legyen óvatos a karácsony előtti hitelfelvétellel (Alternatív Energia)
A miniszterelnök azt javasolja mindenkinek, hogy legyen óvatos a karácsony előtti hitelfelvétellel. Bajnai Gordon a MR1 Kossuth Rádió 180 perc című adásában kedd reggel úgy fogalmazott: ez most nem a nagy hitelfelvételek időszaka.
dec. 1
8:15
Megszólalt a pécsi ámokfutót vizsgáló pszichiáter: hónapokig tarthat a kórkép felállítása (Infostart)
Szinte biztos, hogy a pécsi lövöldöző egy súlyos, kezeletlen betegségben szenved, de hogy a cselekmény pillanatában milyen volt az elmeállapota, tehát büntethető-e, azt csak egy hetekig vagy hónapokig tartó vizsgálat állapíthatja meg - mondta az InfoRádiónak az a pszichiáter, aki elsőként beszélt a gyógyszerészhallgatóval, miután az múlt csütörtökön egy embert lelőtt, hármat pedig megsebesített a…
dec. 1
8:17
A hivatali hatalom és a föld - lapszemle (Infostart)
Ma születhet első fokú ítélet a Heves megyei bíróságon Benedek Fülöp, a vagyonkezelő hivatali visszaéléssel vádolt vezérigazgató-helyettesének ügyében, és amennyiben bűnösnek találják, az más pereket, így a sukoróit is befolyásolhatja - írja a Népszabadság.
dec. 1
8:24
Milliárdos csalás: Kommandósok csaptak le a ScienNet-re + videó (ATV)
Több százmilliós adócsalással és az ügyfelek megtévesztésével vádolják őket.
dec. 1
8:26
Öngyilkosságra buzdítják a fiatalokat a Facebookon (ATV)
Az első csoportnak - amely december 21-re hirdetett meg tömeges öngyilkosságot - közel kétszáz tagja volt.
dec. 1
8:28
Gyilkolt a gomba: négyen haltak meg a csirkelevestől (ATV)
Vad – és gyilkos – gombát szedett a kínai férfi.
dec. 1
8:33
Hasznos tanácsok vásárlóknak (Metropol)
Az ünnepi forgatagban is mindig tegye el a vásárló a számlát vagy a nyugtát és a jótállási jegyet is.
dec. 1
8:42
Átrepült az út túloldalára: halálos baleset Hegyeshalomnál (ATV)
A sofőr a sebességkorlátozás ellenére valószínűleg túl nagy sebességgel érkezett az átkelőhöz, ezért történhetett a baleset.
dec. 1
8:51
Nem tilos osztálypénzt szedni (Infostart)
Nem tilos osztálypénzt szedni, de ennek összegét, a fizetés gyakoriságát, célját és módját előre meg kell határozni, és ehhez a szülők írásos beleegyezését kellene kérni - állapította meg az állampolgári jogok országgyűlési biztosa. A pedagógusok szerint a csökkenő állami támogatás miatt az iskolák egyre nehezebben tudják vállalni a különböző foglakozások költségeit.
dec. 1
8:51
Szakorvoshiány miatt bezártak két szabolcsi tüdőgondozót (Alternatív Energia)
Szakorvoshiány miatt bezártak két Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei tüdőgondozót - írta keddi számában a Kelet-Magyarország.
dec. 1
8:53
Oszkó: a büdzsé nagy tartalékokkal rendelkezik (Alternatív Energia)
A költségvetés elfogadásával a kormány egy biztonságos, stabilizált országot hagy maga után, hiszen a büdzsé nagy tartalékokkal rendelkezik - fejtette ki Oszkó Péter pénzügyminiszter kedden reggel a Magyar Televízióban.
dec. 1
9:00
Ma születhet ítélet a pénzszállító brutális meggyilkolása ügyében (ATV)
Nyolcan állnak bíróság elé, 166 millió forintot raboltak el, miután megölték a biztonsági őrt.
dec. 1
9:18
Tovább súlyosodott az egyik újinfluenzával fertőzött kismama állapota (ATV)
Tovább súlyosodott az egyik kismama állapota.
dec. 1
9:20
Budapest: meghalt az egyik újinfluenzás kismama (ATV)
Napok óta válságos volt az állapota. A Semmelweis Egyetemen ápolt másik édesanya állapota továbbra is életveszélyes.
dec. 1
9:27
Sólyom: a kulturális és az oktatási kapcsolatokat is fejlesztjük Dél-Koreával (Alternatív Energia)
A gazdasági kapcsolatok bővítése mellett az oktatási és a kulturális együttműködés fejlesztéséről beszélt Sólyom László köztársasági elnök Ri Mjong Bakkal, a Koreai Köztársaság államfőjével kedden Szöulban.
dec. 1
9:36
Messi kapta az aranylabdát (ATV)
Lionel Messit választották az év futballistájának a France Football magazin szavazásán.
dec. 1
9:45
Újinfluneza: Meghalt a Budapesten kezelt egyik kismama (Infostart)
Meghalt kedd reggel az a hat hónapos terhes kismama, akit az új típusú influenza gyanújával csütörtök óta kezeltek különleges eljárással Budapesten, a Semmelweis Egyetemen - közölte az intézmény. Azt egyelőre nem tudni, hogy a magzat életben van-e. Az esettel összefüggésben a család kérésére a klinikán teljes a hírzárlatot rendeltek el.
dec. 1
9:54
Letartóztatták a férfit, pedig egy részeg rénszarvas ölte meg feleségét (ATV)
Tíz napot ült egy svéd férfi, miután megtalálta a halott feleségét.
dec. 1
9:56
Megkezdődött a náci haláltábor őrének pere + videó (ATV)
28 ezer zsidó fogoly meggyilkolásával vádolják.
dec. 1
10:03
Lezárult a pénzügyminisztériumi vizsgálat a sukorói telekcsere ügyében (Infostart)
A Pénzügyminisztériumban lezárult a sukorói telekcsere ügyében indított, és többször meghosszabbított vizsgálat - közölte a tárca.
dec. 1
10:03
Megvan az osztrák-német milliárdos holtteste (Metropol)
Magyarországon találták meg a hétvégén az osztrák-német milliárdos, Friedrich Karl Flick egy évvel ezelőtt egy karintiai temetőből elrabolt holttestét - közölte az osztrák rendőrség. Őrizetbe vettek Budapesten hat embert. A koporsót azóta Ausztriába szállították és átadták a karintiai hatóságoknak.
dec. 1
10:03
Elindult a Klasszik Rádió (Alternatív Energia)
Kéthetes próbaadás után kedd hajnalban megkezdte a sugárzást a Klasszik Rádió - közölte a társaság. Akárcsak a múlt hónap közepén, most is Mozarttal indították az adást a hat órakor sugárzott BBC-híreket követően, a g-moll szimfónia első tétele után ifjabb Johann Strauss Éljen a Magyar!-ja és John Williams Csillagok Háborúja című darabja csendült fel.
dec. 1
10:05
Minden, amit a karácsonyi bevásárlás előtt érdemes tudni (Infostart)
Elektromos készülékeket ne vegyünk utcai árusoktól - tanácsolja az InfoRádió hallgatóinak a Fogyasztói és Betegjogi Érdekvédelmi Szövetség fogyasztóvédelmi szakértője. Kovács Krisztina hozzátette: ha a karácsonyi forgatagban számla nélkül vásárolunk, később biztosan nem tudjuk a terméket garanciálisan javíttatni vagy visszacserélni.
dec. 1
10:05
Új vírus - Meghalt az egyik kismama (Metropol)
A nőnek azonban hétfőn válságosra fordult az állapota, mert a vírus megtámadta a szívét és a veséjét.
dec. 1
10:12
SZDSZ frakció: ellentétes döntést hozott a saját pártjával + videó (ATV)
Politikai értelemben megszűnt a frakció.
dec. 1
10:21
Új vezető a választási iroda és a választási főosztály élén (Alternatív Energia)
Új vezetője van keddtől az Országos Választási Irodának és az Önkormányzati Minisztérium Választási Főosztályának - tudatta a tárca közleményben. Mindkét posztot Rytkó Emília töltötte be, aki az év végével nyugdíjba vonul.
dec. 1
10:39
Megkezdődött a hivatalos adás a Klasszik Rádión (Metropol)
Kéthetes próbaadás után kedd hajnalban megkezdte a sugárzást a Klasszik Rádió - közölte a társaság.
dec. 1
10:39
PM: csak bíróság dönthet a sukorói telekcsere ügyében (Alternatív Energia)
A sukorói telekcsere ügyében a vagyonkezelő volt vezérigazgatóját már nem lehet felelősségre vonni, más személyeknél pedig nem tartja megalapozottnak a munkajogi felelősségre vonást a Pénzügyminisztérium - közölte a tárca, miután lezárult a sukorói telekcsere ügyében indított, és többször meghosszabbított vizsgálat.
dec. 1
10:41
Munkába állt Rytkó Emília utódja (Metropol)
Új vezetője van keddtől az Országos Választási Irodának és az Önkormányzati Minisztérium Választási Főosztályának - tudatta a tárca közleményben. Mindkét posztot Rytkó Emília töltötte be, aki az év végével nyugdíjba vonul.
dec. 1
10:41
Duna TV: az elnök szerint "szánalmas" politikai indokot sejteni a műsorvezető-döntés mögött (Alternatív Energia)
A Duna Televízió elnöke szerint "szánalmas" dolog politikát sejteni műsorvezetőik kiválasztása mögött; Cselényi László erről egy laphírrel kapcsolatban beszélt kedden az MTI-nek.
dec. 1
10:48
Szakított a Megasztár! Újabb kapcsolat most szóba se jöhet (ATV)
Berendezkedik az igazi legényéletre.
dec. 1
10:50
Megvannak Rytkó Emília utódai (ATV)
Új vezetője van keddtől az Országos Választási Irodának és az Önkormányzati Minisztérium Választási Főosztályának - tudatta a tárca közleményben.
dec. 1
10:52
„Alig akar valaki vásárolni” Adóssághaladékot kért a Dubai World + videó (ATV)
A dubai-i kormány nem vállal garanciát az adósságokra.
dec. 1
10:57
Csütörtökön temetik a pécsi áldozatot (Metropol)
Csütörtökön lesz a temetése a pécsi lövöldözés halálos áldozatának, a 19 éves gyógyszerészhallgatónak Kaposváron.
dec. 1
10:57
Elektronikus anyakönyvi nyilvántartást építene ki a kormány (Alternatív Energia)
Az elektronikus anyakönyvi nyilvántartás kiépítése az egyik kiemelt célja az anyakönyvi eljárásról szóló törvényjavaslatnak, amelynek általános vitája kedden kezdődött meg az Országgyűlésben.
dec. 1
11:06
PC: „Vagy a Magyar Nemzet, vagy a „titkosszolgálati forrás” hazudik” (ATV)
Lejárató kampányt indítottak Somogyi Zoltán ellen.
dec. 1
11:51
Véletlenül szavazták le a MÁV ügyében a szocialisták a kormányt (Infostart)
Véletlenül szavazta le az MSZP hat képviselője a közösségi közlekedésről szóló törvényhez benyújtott, a kormány által támogatott módosító indítványokat hétfőn. Ezt Kovács Tibor, az MSZP frakcióvezető-helyettese mondta kedden az MTI-nek, megjegyezve: ezzel némi bonyodalmat okoztak az érintettek. A jogszabály a MÁV átalakításához adna törvényi felhatalmazást.

Keresés