Barátai is elárulták – véli Mádly Zsolt, Fót fideszes polgármestere, akinek trágár, rasszista hangú levelezéséről lapunk is beszámolt. A botrányairól elhíresült városvezető hosszú idő óta először szólalt meg a nyilvánosság előtt – egy fóti internetes fórumon. Szerinte a jobboldalt titkosszolgálati eszközökkel próbálják megosztani Fóton, és démoni erők készülnek bebörtönzésére.
Összességében mintegy 12 százalékkal kisebb költségvetésből gazdálkodik 2010-ben a fővárosi önkormányzat: az idei 531 milliárdos főösszeggel szemben jövőre 466 milliárddal kalkulál a büdzsé-koncepció. Budapest 25 milliárd forinttal kevesebb pénzt kap az államtól a tavalyinál, miközben az önkormányzat saját kiadásait is vissza kell fogni. Új hitel felvételét nem tervezik, a megszorítások vesztesei…
Kemény kritikát fogalmazott meg a nemzetbiztonsági bizottság távozó SZDSZ-es tagja, Gulyás József a romagyilkosságok ügyében. Szerinte a cigányok elleni támadássorozat felderítése kapcsán a titkosszolgálat számos hibát követett el. Ugyanakkor különös csend övezi a Nemzeti Őrsereg nevű szerveződés fegyverügyét, melyet épp a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) jelzése alapján sikerült felderítenie a…
A magyar baloldalnak magát kell rendbe raknia – mondta Szigetvári Viktor, az MSZP leendő kampányigazgatója, aki a párt december 12-i kongresszusán veszi át új feladatkörét. Aznap tanácskozik a kampányfőnököt már szintén választott SZDSZ is, ahol elfogadják programjukat. A Fidesz-választmány két nappal később véglegesíti egyéni jelöltjei listáját.
Az Európai Bizottság rövidesen összegzést készít az uniós tagországok új típusú influenza elleni vakcina-tartalékairól, hogy azokat szükség esetén azonnal fel lehessen használni.
Még idén, akár már a jövő héten újra elfogadhatja a parlament a 2011-es népszámlálást szabályozó törvényt, amelyet az államfő megfontolásra visszaküldött. Úgy tudjuk, a kormány nem változtatna érdemben az októberben elfogadott szabályozáson, vagyis a népszámláláson nem kérdeznének rá például a vallási hovatartozásra. A nemzetiségre vonatkozó kérdést a kisebbségi önkormányzatok támogatnák, a…
Regionális autóbusz-konzorciumok létrehozását indítványozza a Volán társaságok tulajdonosi jogkörét betöltő Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. - értesült a Világgazdaság. A lap szerint az erről szóló javaslatot a szervezet várhatóan december közepén nyújtja be a Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanácshoz.
Nálunk sok a szabadság, de sok el is veszik. Raklapnyi Kulcsár-dosszié. Ijesztő mértékben olvad az Antarktisz. A tűzoltók asztalosüzemet tartanak fent. Lányokat futtattak Cozma gyilkosai? Joe Biden kérni akar valamit Magyarországtól.
Martonyi János egy washingtoni rendezvényen kedd este arról beszélt: a Fidesz a jövő évi parlamenti választásokon szerinte valószínűleg nem szerez kétharmados többséget, de lesz egy stabil, abszolút többsége.
Mesterházy Attila azért vállalta a miniszterelnök-jelöltséget, mert - mint mondta - hisz abban, hogy lehet fordítani a pártok jelenlegi erősorrendjén. Az MSZP-nek lesznek további törvénykezdeményezései, amelyekkel jelzi, hogy ha folytathatja a kormányzást, akkor ezeket az ügyeket vinné tovább - hívta fel a figyelmet.
Mesterházy Attila miniszterelnöki jelölésekor arról döntött az MSZP, hogy akar-e generációváltást indítani, és hogy van-e mondanivalója a rendszerváltás után szavazópolgárrá lett fiatalok számára - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Suchman Tamás szocialista országgyűlési képviselő. A Balaton Fejlesztési Tanács elnöke a hétfőn elfogadott költségvetés kapcsán arról is beszélt: először a…
A pekingi egészségügyi minisztérium honlapján elhelyezett közlemény szerint a múlt hét végére 178-ra ugrott az újinfluenza halálos áldozatainak száma. Az előző országos adat még 53 volt.
Akihito császár meghívására négynapos látogatásra Japánba utazott a magyar államfő. Sólyom László találkozik a törvényhozás két házának elnökével, és tárgyal Hatojama Jukio miniszterelnökkel. A látogatás a magyar-japán diplomáciai kapcsolatok helyreállításának 50. évfordulójára esik.
Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszter kedden tájékoztatta a miniszterelnököt, hogy miniszteri tisztségéről le kíván mondani - közölte a tárca sajtóosztálya.
Bajnai Gordon "sajnálattal, de elfogadta" Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszter lemondását - közölte az MTI-vel a kormányszóvivői iroda szerdán. "Draskovics Tibornak köszönöm mindazt a munkát, amelyet minisztersége alatt az ország közbiztonságának megerősítéséért tett, a mindennapok biztonságának fenntartásában elért" - idézi a szóvivői iroda a kormányfőt.
Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszter kedden tájékoztatta a miniszterelnököt, hogy miniszteri tisztségéről le kíván mondani - közölte a tárca sajtóosztálya az MTI-vel szerdán.
A távozó miniszter minden kihívásra nyitott, de információink szerint a PricewaterhouseCoopers-nél folytatja. A hivatalos közlemény szerint a politikus azért távozik, mert az általa vállalt feladatok túlnyomó részét elvégezték.
Mesterházy Attila szerint racionális időpontban mondott le hivataláról Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszter. A frakcióvezető azt mondta, konzultálni fog Draskovics Tibor utódjáról a miniszterelnökkel és lesz is személyi javaslata.
Ha a következő Bajnai-Demszky találkozón nem születik megállapodás a BKV anyagi helyzetének megoldására, akkor a szakszervezetek konkrét lépésekre szánják el magukat és akár sztrájkba is léphetnek a dolgozók - mondta Nemes Gábor, a Tömegközlekedési Dolgozók Független Szakszervezeti Szövetségének alelnöke szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.