2010. január 3. vasárnap

jan. 3
5:24
„Lelkileg gyenge, elveszthet mindent” Veszélyben az RTL Klub új sztárja? (ATV)
Az előző győztes szerint Tabáni lelke nagyon sérülékeny, nem tudni, hogy viseli majd a stresszt.
jan. 3
6:30
Könnyebb lesz az élettársaknak (Alternatív Energia)
A közjegyzők vezetik ezentúl az Élettársi Nyilatkozatok Nyilvántartását.
jan. 3
6:32
A rendőrök, a tűzoltók és mentők továbbra is a Molnál tankolnak (Alternatív Energia)
A rendőrség, a tűzoltóság és a mentők továbbra is Molnál tankolnak - jelentette ki Szollár Domokos kormányszóvivő szombaton arra a lapinformációra reagálva, miszerint káoszt okozott, hogy az állami szervek tankolási pályázatát az osztrák OMV nyerte meg.
jan. 3
6:36
Életbe lépett a vagyonadó: számolja ki itt, mennyit fog fizetni + videó (ATV)
Szakértők szerint kell az adó, de a mérték megállapításánál nagy a hibalehetőség.
jan. 3
6:54
Fejszével és késsel támadtak a Mohamed- karikatúrák alkotójára + videó (ATV)
A szokásosnál is nagyobb rendőri készültség volt Kurt Westergaard háza körül Aarhus dán városban.
jan. 3
7:06
"A kormányszóvivő megpróbálta félrevezetni az embereket" (Alternatív Energia)
A fideszes Kontrát Károly szerint a kormányszóvivő megpróbálta félrevezetni az embereket, ugyanis a rendőrségre is vonatkozott volna a kormány benzintender-terve, ki is osztották az OMV-kártyákat a rendőröknek.
jan. 3
7:48
Saját gyerekeit alázta az MTV humoristája: ezüstérmet nyert + videó (ATV)
A kétgyermekes anya poénjait a közönség is honorálta: tapsoltak, nevettek.
jan. 3
8:42
Kiderült: magáncélra sem használhatták volna a felrobbant klubot + videó (ATV)
A szórakozóhelyen még minden ugyanúgy van, ahogy szilveszter éjszaka, a tűzeset után hagyták.
jan. 3
9:18
Szépen gyógyul Berlusconi orrcsontja, de egy hetet még pihen (ATV)
Sérülése óta még a kormányüléseken sem vett részt.
jan. 3
9:30
Árvízvédelmi készültség Észak-Magyarországon (Metropol)
A Felső-Tiszáról érkező árhullám miatt vasárnap reggel 8 órától elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendeletek el a Tiszakeszi és Zemplénagárd közötti Tisza-szakaszra, valamint a Taktán, a kesznyéteni árvízkapu térségében.
jan. 3
9:54
Tűzijáték, fények, tömeg: szilveszteri körkép Budapesttől Rió-ig + videó (ATV)
Világszerte több millióan köszöntötték az újévet.
jan. 3
10:06
Árvízvédelmi készültség Észak-Magyarországon (Alternatív Energia)
A Felső-Tiszáról érkező árhullám miatt vasárnap reggel 8 órától elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendeltek el a Tiszakeszi és Zemplénagárd közötti Tisza-szakaszra, valamint a Taktán, a kesznyéteni árvízkapu térségében - mondta az MTI-nek az Észak-magyarországi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság (Ékövizig) árvízvédelmi osztályának vezetője.
jan. 3
10:12
Borzalom! Átvágta három kislánya torkát az apa (ATV)
A marokkói férfit a felesége elleni erőszak miatt korábban már elítélték.
jan. 3
10:48
Öt embert vittek kórházba szén-monoxid mérgezéssel (Infostart)
Három felnőttet és két gyermeket vittek kórházba szén-monoxid-mérgezés miatt a Pest megyei Pilisszántóról - közölte az Országos Mentőszolgálat sajtóügyeletese.
jan. 3
10:50
A füstirtók szerint Magyarország szerződést szeg (Infostart)
A Füstirtók Egyesülete szerint Magyarország január elsejétől megszegi az Európai Unióval kötött csatlakozási szerződést azzal, hogy a cigaretta jövedéki adójának mértékét nem emeli az előírt 57 százalékra. A civil szervezet szerint ez 2010 első félévében mintegy 4 milliárd forint bevételkiesést okoz a költségvetésnek.
jan. 3
11:06
Készültség a Körösök vidékén (Infostart)
Harmadfokú az árvízvédelmi készültség a Fekete-Körösön, másodfokú a védekezés a Fehér-Körösön Gyulánál, és a Kettős-Körösön is. Az árhullám a vízgyűjtő területen az elmúlt napokban lehullott nagy mennyiségű csapadék, és a hó olvadása miatt indult el a kelet-magyarországi folyókon.
jan. 3
11:08
MGYOSZ-alelnök: Az első félévben több vállalkozás is csődbe mehet (Infostart)
A Magyar Gyáriparosok és Munkaadók Országos Szövetségének alelnöke szerint az idén is folytatni kell a kormány által támogatott munkahelymegőrző programokat. Rolek Ferenc azt mondta: az idei első félév nehéz lesz a magyar vállalkozásoknak, közülük több is csődbe mehet.
jan. 3
11:18
Bajnai: semmilyen módon nem szeretnék hozzájárulni ahhoz, hogy az ő nézeteiket legitimáljuk Magyarországon (Alternatív Energia)
Bajnai Gordon szerint gazdasági értelemben stabil, biztonságos állapotban adják át az országot a következő kormánynak. A miniszterelnök az MTI-nek adott interjújában hangsúlyozta: ha folytatódik a tavalyi fegyelmezett gazdálkodás, 2011-től beindul a gazdasági növekedés,
jan. 3
11:24
Már egyórás várakozás is kialakulhat Röszkénél (Infostart)
Egyelőre nincs torlódás, de délelőtt már egyórás várakozás is kialakulhat a röszkei határátkelőhely belépő oldalán az ünnepek után Nyugat-Európába visszatérő vendégmunkások miatt.
jan. 3
11:24
Fekete napok a vasúton: banális balesetek, három halott, hat sérült (ATV)
Az óév utolsó és az újév első napjaiban szokatlan módon megszaporodtak a vasúti tragédiák.
jan. 3
11:26
Bajnai: gazdaságilag stabil, biztonságos állapotban adjuk át az országot (Infostart)
Bajnai Gordon szerint gazdasági értelemben stabil, biztonságos állapotban adják át az országot a következő kormánynak. A miniszterelnök az MTI-nek adott interjújában hangsúlyozta: ha folytatódik a tavalyi fegyelmezett gazdálkodás, 2011-től beindul a gazdasági növekedés.
jan. 3
11:54
Bajnai: gazdaságilag stabil az ország (Metropol)
Bajnai Gordon szerint gazdasági értelemben stabil, biztonságos állapotban adják át az országot a következő kormánynak. A miniszterelnök hangsúlyozta: ha folytatódik a tavalyi fegyelmezett gazdálkodás, 2011-től beindul a gazdasági növekedés.
jan. 3
12:12
Lezárják a rakpartot Szegeden a Tisza áradása miatt (Alternatív Energia)
A Tisza áradása miatt vasárnap este lezárják a rakpartot Szegeden, a folyó várhatóan hétfő hajnalra önti el az utat – tájékoztatta az Alsó-Tisza Vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság ügyeletese az MTI-t.
jan. 3
12:18
Lezárják a rakpartot Szegeden a Tisza áradása miatt (Infostart)
A Tisza áradása miatt vasárnap este lezárják a rakpartot Szegeden, a folyó várhatóan hétfő hajnalra önti el az utat - mondta az Alsó-Tisza Vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság ügyeletese.
jan. 3
12:18
Mesekönyvet írt a miniszterelnök, saját macskája és kutyája a főszereplő (ATV)
A kötet az egyik ausztrál nemzeti ünnepen jelenik meg.
jan. 3
12:20
Leégett egy hétvégi ház Bicskén, egy ember meghalt (Infostart)
Egy 70 éves bicskei férfi életét vesztette vasárnap hajnalban, miután hétvégi háza leégett a Fejér megyei Bicskén, a Középhegy-dűlőn - közölte a rendőrség.
jan. 3
12:20
Belsősök rabolhatták ki karácsony napján a Tescót + videó (ATV)
A bűncselekmény még december 24-én, zárás után történt.
jan. 3
12:30
Lezárják a rakpartot Szegeden a Tisza áradása miatt (Metropol)
A Tisza áradása miatt vasárnap este lezárják a rakpartot Szegeden, a folyó várhatóan hétfő hajnalra önti el az utat — tájékoztatta az Alsó-Tisza Vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság ügyeletese az MTI-t.
jan. 3
12:36
Magyar hegymászókat temetett maga alá a lavina a Magas-Tátrában (ATV)
Az alpinisták kiásták magukat, de súlyos sérüléseket szenvedtek.
jan. 3
12:48
Árvízvédelmi készültség a Felső-Tiszán (Metropol)
Mintegy 350 kilométeren van árvízvédelmi készültség a Felső-Tisza vidékén - tájékoztatta az MTI-t a térségi környezetvédelmi és vízügyi igazgatóság vezetője vasárnap.
jan. 3
13:12
Megijedt a szilveszteri petárdától: rátámadt egy kisfiúra + videó (ATV)
A fiú a nagybátyjánál vendégeskedett, amikor a baleset történt.
jan. 3
13:42
Erdélyben már tetőzött az ár, nálunk még emelkedik a vízszint (Metropol)
A Fehér- és a Fekete-Körös a romániai szakaszokon Kisjenő és Zerind kivételével tetőzött, ám Magyarországon még áradnak a folyók - közölte a Körös-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság.
jan. 3
13:48
Fidesz: a Bajnai-kormány csak mélyítette a válságot (Infostart)
A Bajnai-kormány csak mélyítette Magyarország válságát, emiatt 2010-ben a magyar emberek többsége életének még nehezebbé válására számít, és a gazdasági elemzők előrejelzései is nagyon borúlátóak - reagált Szijjártó Péter, a Fidesz szóvivője Bajnai Gordon kormányfő nyilatkozatára.
jan. 3
13:48
Újév hajnalán verte meg az idős nőt, elfogták (ATV)
Előző nap még tűzifát pakolt az asszonynál.
jan. 3
14:00
Fidesz: a Bajnai-kormány csak mélyítette a válságot (Metropol)
A Bajnai-kormány csak mélyítette Magyarország válságát, emiatt 2010-ben a magyar emberek többsége életének még nehezebbé válására számít, és a gazdasági elemzők előrejelzései is nagyon borúlátóak - reagált Szijjártó Péter, a Fidesz szóvivője vasárnap Bajnai Gordon kormányfő MTI-nek adott nyilatkozatára.
jan. 3
14:24
Már régen megfejtették! Nincs semmiféle rejtély Zámbó Jimmy halála körül? (ATV)
A király kilenc éve lőtte magát fejbe: mégis maradt töltény a kitárazottnak hitt pisztolyban.
jan. 3
14:26
Nem mert áthajtani a kőröshegyi völgyhídon a bácsi, megbüntették (ATV)
A rendőrök segítettek neki átjutni a viadukton, majd szabálysértési eljárást indítottak ellene.
jan. 3
14:36
EKF - Egymillió látogatót vár Pécs 2010-ben (Alternatív Energia)
Egymillió látogató érkezése várható Pécsre 2010-ben - jelentette ki a Pécs2010 Menedzsmentközpont ügyvezető igazgatója az MTI-nek annak kapcsán, hogy napokon belül hivatalosan is kezdetét veszi az Európa Kulturális Fővárosa (EKF) program a baranyai megyeszékelyen.
jan. 3
14:42
Elhunyt Mura Péter karmester (Infostart)
Életének 86 évében elhunyt Mura Péter Liszt-díjas karmester. A távirati iroda értesülése szerint a művész december 28-án halt meg.
jan. 3
14:42
Terrorveszély: az USA bezárta jemeni nagykövetségét (ATV)
Obama amerikai elnök szerint az al-Kaida képezte ki a december 25-i repülőgépes merényletkísérletet elkövető férfit.
jan. 3
15:00
Holttestet találtak a Mátrában (Infostart)
Egy holttestet találtak polgárőrök a Mátrában vasárnap.
jan. 3
15:48
Árvíz - Védelmi készültség a Berettyón és a Tiszán (Alternatív Energia)
A Tiszán, a Berettyón és a Hortobágy-Berettyón is első fokú árvízvédelmi készültséget rendelt el vasárnap a Tiszántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság (Tikövizig) - közölte az MTI-vel Bara Sándor védelemvezető.
jan. 3
15:54
„Elemi hibákat vétett” Mi buktatta le Farkas Pétert? (ATV)
Farkas Péter az eltűnése óta rendszeresen használta bankkártyáját, például felvette róla minden hónapban a 200 ezer forintos életjáradékát.
jan. 3
16:06
Keresztféléves képzés: január 4-ig lehet módosítani a jelentkezés sorrendjén (Alternatív Energia)
Már csak egy napjuk van az adat- és sorrendmódosításra, valamint hiányzó dokumentumaik beküldésére, feltöltésére azoknak, akik 2010. februárban induló képzésre jelentkeztek - közölte az Educatio Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft. vasárnap az MTI-vel.
jan. 3
16:42
Bajnai a változásokról (Alternatív Energia)
Bajnai Gordon szerint a kormány eddigi tevékenységének köszönhetően január 1-jétől az élet számos területén alapvető változások történtek Magyarországon.
jan. 3
17:00
Holttest a Mátrában (Metropol)
Egy holttestet találtak polgárőrök a Mátrában vasárnap. A férfi azonos azzal a személlyel, aki december elején tűnt el Gyöngyöspatáról - közölte a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.
jan. 3
17:18
Bajnai: érthető, ha a köztársasági elnök él az alkotmányos jogával (Alternatív Energia)
Bajnai Gordon szerint amikor annyira rendkívüli év van mögöttünk, mint a tavalyi, és annyi fontos változás, érthető, ha a köztársasági elnök él az alkotmányos jogával, szorosan követi és figyeli a változásokat. A kormányfő az MTI-nek adott interjújában a külpolitikai kérdésekre kitérve azt is elmondta: az államnyelvtörvény ügye nem "szlovák diplomáciai siker", hanem emberi jogi kudarc.
jan. 3
17:24
Több mint ezer kilométeren van árvízi védekezés (Infostart)
Magyarország folyóin vasárnap több mint ezer kilométer hosszban van árvízvédelmi készültség érvényben; a Tisza Tivadarnál tetőzött hajnalban, a folyó felső szakasza már apad, a Fehér-Körösön intenzíven árad - derül ki a Országos Vízügyi Informatikai Szolgálat (OVISZ) internetes oldalán található összefoglalóból.
jan. 3
17:24
Tragédia Győrben: hámozókést vágott férje combjába az idős asszony (ATV)
Több különböző brutális eset is történt Győr-Moson-Sopronban.
jan. 3
17:26
Cafeteria: 750 000 forint jut fejenként a MeH-munkatársaknak (ATV)
Az OM-ben 250 és 800 ezer közötti juttatásokból választhatnak.

Keresés