Noha első fokon pert nyert, tulajdonképpen mégis vesztett a Danubius Rádió. A társaság a frekvenciapályázat miatt indított pert az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT), illetve a korábban általuk használt frekvencián jelenleg működő Class FM ellen. Azt kérték a Fővárosi Bíróságtól, mondja ki a pályázat jogellenességét és állítsa vissza az eredeti állapotot. Azzal érveltek, hogy az Advenio…
Rablótámadás áldozata lett Gáspár Győző – mint kiderült, a showmant és barátját, Nádasdi Gábort a salgótarjáni posta mellett támadta meg két ismeretlen, aki a verekedés után közel százezer forintját is elvette.
Bár Dávid Ibolyáék erről nem szívesen beszélnek, 2009-ben az elemzők szerint balliberális párttá lett az MDF. Elhagyták a jobboldali közeget, és miközben alaposan megfogyatkoztak, parlamenti frakciójuk is megszünt, legalábbis átmenetileg el tudták foglalni az SZDSZ megüresedő helyét. Ma már a legtöbb elemző szinte biztos abban, hogy a demokrata fórum ismét frakciót alakít az Országgyűlésben, a…
Folytatódott a BKV sztrájkra készülő szakszervezeteinek nyomásgyakorló, forgalomlassító akciója: tegnap is a szokottnál kevesebb busz gördült ki a garázsokból, így ismét nőttek a menetidők, sok utas fagyoskodott a megállókban. Az érdekképviseletek egy része így akarja a szociális juttatások lefaragásától eltéríteni a cégvezetést - egyelőre sikertelenül. Sőt, a BKV válaszul "szuperkontroll-…
A kétharmados támogatottság hiányával indokolta Sólyom László köztársasági elnök, hogy véleményezésre küldte az Alkotmánybíróságnak (Ab) a közoktatási törvény módosításáról szóló, decemberben elfogadott jogszabályt. Döntéséről az alkotmányjogászok nézetei különböznek, az iskolaigazgatói kinevezések kérdéséről pedig a szakpolitika vitatkozik. A kormánypárti politikusok szerint a pedagógusok és…
Százhalombatta polgármestere szerint Fazekas Istvánnak meg kellene fontolnia lemondását képviselői mandátumáról, illetve alpolgármesteri tisztségéről; Vezér Mihály mindezt a helyi képviselőtestület véleményét is tolmácsolva mondta kedden az MTI-nek. Fazekas István nem mond le, mert ártatlannak tartja magát.
Májusban megszűnik a kényszergyógykezeltek határozatlan idejű fogva tartásának lehetősége. A Magyar Nemzet azt írta: a bíróságok határozott ideig tartó büntetést szabnak ki a pszichésen beteg bűnelkövetőkre, akik azonban - mivel nincs megfelelő ellátás - az utcára kerülhetnek.
Vas megyében az éjszaka 5-6 centiméternyi friss hó hullott, jelenleg is havazik, de egyelőre minden út járható - mondta el a közútkezelő szerdán reggel.
Jogi lépések megtételére készül a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei önkormányzat, hogy a fenntartásában lévő miskolci Szent Ferenc kórház visszakaphassa törvénytelenül elvett aktív ágyait, vagy azok egy részét - írta az Észak-Magyarország.
Noha első fokon pert nyert, tulajdonképpen mégis vesztett a Danubius Rádió. A társaság a frekvenciapályázat miatt indított pert az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT), illetve a korábban a Danubius által használt frekvencián működő Class FM ellen. Azt kérték a Fővárosi Bíróságtól, mondja ki a pályázat jogellenességét és állítsa vissza az eredeti állapotot. Azzal érveltek, hogy az Advenio…
Az éjszaka folyamán 37 esetben riasztották a tűzoltókat, zömmel közúti balesetekhez, amelyekben összesen nyolc ember sérült meg, általában könnyebben - közölte Szentes György, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője.
Nem közlekednek vonatok a Budapest-Hatvan-Miskolc vonal egy szakaszán, mert egy busz elakadt Gödöllő és Isaszeg között a vasúti átkelőnél - közölte a MÁV.
A Veszprém megyei kórház főigazgatója szerint a magyar gazdaság jelenlegi állapota miatt nincs esély arra, hogy idén a most tervezettnél lényegesen több pénz kerüljön az egészségügyi rendszerbe - Rácz Jenő erről az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt.
Zökkenőmentes volt az átállás a járművek előzetes eredetiségvizsgálatának új rendjére a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala (KEKKH) és a Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH) szerint.
A vártnál kisebb, 918,6 milliárd forint összegű 2009-es államháztartási hiányt kedvezőnek értékelik az MTI által megkérdezett elemzők, akik a jövő esetleges felélésének veszélyére is figyelmeztetnek.
Ferihegyen leállították az egyik kifutópályát az intenzív havazás miatt, és vannak gépek, amelyek Budapest helyett más városokban szálltak le - mondta az InfoRádónak a Budapest Airport vállalati kapcsolatokért felelős igazgatója. Hardy Mihály hozzátette: akár 30-40 perces késésekre lehet számítani.
A BKV vezetése által megbízott "szuper kontrollcsoport" is igazolta szerda reggel, hogy nem álhibák vannak a buszoknál és nincs indokolatlan szolgálatfelvétel-megtagadás - mondta Nemes Gábor, a sztrájkbizottság szóvivője
A múlt rendszer állambiztonsági iratainak feltárására létrejött bizottság egyik tagja szerint kevés az esély a pártállam ügynökeinek adatait is tartalmazó mágnesszalagok tartalmának mihamarabbi megismerésére; Ungváry Krisztián történész ezt azzal indokolta az MTI-nek kedden nyilatkozva, hogy a kormány alig tett valamit az ügyben.
A Főtáv Zrt.-nek alapvető érdeke, hogy a számlák egyszerűek legyenek, mert akkor a fogyasztó is nyugodtabb szívvel fizeti azt be – mondta Balog Róbert, a cég szóvivője.
Bokros Lajos miniszterelnök-jelöltségével az MDF Orbán Viktor legerősebb és egyetlen komoly kihívóját állította ki a 2010-es választásokra - jelentette ki Dávid Ibolya, az MDF elnöke az MTI-nek adott interjújában.
Kilépett a Tisza a szegedi rakpartra, a folyó vízszintje szerda reggel 577 centiméter volt - mondta az Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság ügyeletese.
Halálra taposott egy elefánt egy amerikai nőt, és az egyéves gyerekét Kenya középső részén - közölte szerdán a kenyai rendőrség. Az eset a Kenya-hegynél, egy erdőben történt, nem messze az áldozatok szállodájától.
Új élelmiszerbiztonsági törvényt fogadott el a héten a tajvani parlament, aminek értelmében betiltják bizonyos marhahús-készítmények importját az Egyesült Államokból.
Februártól az eddigi 200 forint helyett 225 forint lesz az ötös, a hatos és a skandináv lottó részvételi díja, mert emelkedtek a gyártási- és működtetési költségek, így például az energia és alapanyag árak - közölte a Szerencsejáték Zrt.
Továbbra is nagy igény van a Krízisalapból finanszírozott segélyre, ami indokolhatná, hogy kormány ismét meghosszabbítsa a gazdasági válság enyhítésére létrehozott támogatási formát. A program augusztus 1-jén indult, és az eredeti tervek szerint november 30-ig tartott volna, de a kabinet később január 31-ra módosította a határidőt.
Felborult egy kisteherautó szerda délelőtt az M7-es autópálya Nagykanizsa felé vezető oldalán, Balatonlelle külterületén, a jármű vezetője a helyszínen meghalt - közölte a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság.
Két ember súlyosan, egy pedig könnyebben megsérült, amikor összeütközött két személyautó a havas úton szerda reggel Kecskemét határában - közölte a rendőrség.
Havonta négy nappal hosszabbodhatnak a várólisták, legalábbis a Magyar Kórházszövetség leendő elnöke által vezetett intézményben. Rácz Jenő az InfoRádióban elmondta: a fekvőbeteg-ellátásban 10 százalékkal kevesebb esetet láthat el a kórház, mint 2008-ban, ez pedig azt eredményezi, hogy például a diagnosztikában már most is több hónapos várólisták tovább nőnek.
A Fidesz szerint a magyar kabinet nemcsak az osztrák államot, hanem az MSZP-t is támogatja a kormányzati benzintender eredményével, ugyanis kiderült: Laboda Gábor szocialista országgyűlési képviselő cége a pályázaton nyertes OMV-s benzinkutakat üzemeltet.
Ha nem tolták volna ki talicskával a BKV-tól a pénz különböző tanácsadói szerződések és végkielégítések címén az utóbbi három évben, akkor megvolna a kollektív szerződés változatlan formában történő fenntartására hiányzó 2,9 milliárd forint - írta Tarlós István, a fővárosi Fidesz-KDNP frakciószövetség elnöke Ikvai-Szabó Imre főpolgármester-helyettesnek címzett nyílt levelében szerdán.
Közben a jemeni rendőrség bejelentette, hogy elfogták az Al-Kaida egyik magas rangú vezetőjét, akinek két napja még sikerült elmenekülnie a hatóságok elől, egy tűzpárbajt követően. A lövöldözésben a férfinek meghalt két rokona.
Holnap lesz egy éve, hogy lelőtték a Csepel-sziget Általános és Szakképző Iskolában Takács József intézményvezetőt és Papp László igazgatóhelyettest. A brutális kettős gyilkosság ügyében két gyanúsított előzetes letartóztatásban van: egyikük az iskola gazdasági vezetője, a másik az intézmény biztonsági őre. A helyi MSZP-ben is tevékenykedett Deme Gábor és a gondnoki feladatokat is ellátó Kun Tamás…
Több buszsofőrnek és műszaki szakembernek is felmondtak a BKV-nál szerda délelőtt, mert a cég által létrehozott "szuper kontrollcsoport" megállapította: akadályozták az autóbuszok forgalomba állítását - tudta meg az MTI szakszervezeti forrásból.
Több buszsofőrnek és műszaki szakembernek is felmondtak a BKV-nál szerda délelőtt, mert a cég által létrehozott "szuper kontrollcsoport" megállapította: akadályozták az autóbuszok forgalomba állítását - tudta meg az MTI szakszervezeti forrásból. A neve elhallgatását kérő szakszervezeti forrás közlése szerint két-két buszsofőrt bocsátottak el a dél-pesti, a kelenföldi és az óbudai buszgarázsból, és…
Fehér port és egy üzenetet tartalmazó boríték érkezett az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) központi irodájába a szerdai postával; a rendőrség közveszéllyel fenyegetés miatt eljárást indított, a szakértők vizsgálják a boríték tartalmát.