Sok patikus nem tud arról a tavaly október óta hatályos szabályváltozásról, amely a vényeken szereplő személyes adatok feltüntetéséről szól – legalábbis ez derült ki lapunk körkérdéséből. Az Alkotmánybíróság még tavaly márciusban megsemmisített két egészségügyi jogszabályt, és 2009 végéig adott haladékot a módosításra. A szaktárca azonban már októberben eleget tett a kötelezettségének. Azóta –…
Bár januárban véget ért volna, Mesterházy Attila szocialista miniszterelnök-jelölt kérésére változatlan feltételekkel folytatódik a kríziskezelő program. A támogatásra szükség van, a munkanélküliség ugyanis ebben az évben még emelkedik, javulás csak jövőre várható. A KSH jelentése szerint tavaly év végén 115 ezerrel több munkanélküli volt, mint egy évvel korábban.
Nagy meglepetést okozott a júniusi EP-választásokon a Lehet Más a Politika (LMP), amikor – néhány hónappal párttá alakulása után – 13 ezer szavazattal több voksot szerzett, mint a rendszerváltó SZDSZ. Kérdés, hogy idén tavasszal a parlamenti voksoláson újabb meglepetést okoznak-e azzal, hogy átlépik az ötszázalékos küszöböt. Schiffer András, a párt szóvivője korábban úgy nyilatkozott: 2014-re…
Hét budapesti buszjárat vonalán nem indult el az első kocsi csütörtökön hajnalban, nyolc vonalon pedig csak késve. A BKV közleménye szerint hat órakor 36 vonalon lehetett késésre számítani.
A Népszabadság úgy tudja: véget ért a "Tiszta Haszon" néven elindított számlás állami játék. A programot tavaly januárban indították el. A cél elsősorban a feketegazdaság visszaszorítása volt.
Őrizetbe vette a rendőrség a BKV volt humánpolitikai igazgatóját: Szalainé Szilágyi Eleonórát különösen nagy kárt okozó csalással gyanúsítják. Emlékezetes: a személyzeti vezető végkielégítési ügye indította el tavaly nyáron a BKV-botrányok sorozatát, mivel kiderült, hogy az igazgató bruttó 86 millió forintot meghaladó végkielégítést vett fel jogosulatlanul, majd ezt követően a cég…
Jogellenes sztrájk szervezése miatt huszonkilenc dolgozóját rendkívüli felmondással elküldte a munkáltató, míg a kézbesítők munkabeszüntetésében részt vevő mintegy 120 dolgozót írásbeli figyelmeztetésben részesítette - mondta Tomecskó Tamás, a Magyar Posta Zrt. szóvivője csütörtökön az MTI-nek. Hozzátette: a Kézbesítők Szakszervezetének felhívására 2009. december 22-én mintegy 150, december 23-án…
ogellenes sztrájk szervezése miatt huszonkilenc dolgozóját rendkívüli felmondással elküldte a munkáltató, míg a kézbesítők munkabeszüntetésében részt vevő mintegy 120 dolgozót írásbeli figyelmeztetésben részesítette - mondta Tomecskó Tamás, a Magyar Posta Zrt. szóvivője. Az elbocsátottak bírósághoz fordulnak.
Semjén Zsolt, a KDNP elnöke és parlamenti frakcióvezetője szerint Gyurcsány Ferenc "amortizálása" politikai feladat volt és száz százalékosan sikerült, a Fidesz-KDNP szövetség pedig "a magyar történelem legsikeresebb konstrukciója". A kereszténydemokrata politikus a Magyar Narancsban csütörtökön megjelent interjúban arra az újságírói felvetésére, hogy a párt és a képviselőcsoport vezetőjeként már…
A felére csökkent a ki nem adott vagy késve forgalomba állított autóbuszok száma csütörtök reggel a BKV-nál a kedd reggeli adatokhoz képest. A kelenföldi buszgarázsban azonban még így is a dupla annyi busz vesztegelt, mint egy átlagos januári napon - tapasztalta az MTI tudósítója a helyszínen.
A felére csökkent a ki nem adott vagy késve forgalomba állított autóbuszok száma csütörtök reggel a BKV-nál a kedd reggeli adatokhoz képest. A kelenföldi buszgarázsban azonban még így is a dupla annyi busz vesztegelt, mint egy átlagos januári napon.
A Fidesz kormányra kerülése esetén nem fogja tétlenül nézni az MSZP-s "ejtőernyősöket és pártkomisszárokat" a fontos funkciókban - közölte Répássy Róbert, az ellenzéki párt frakcióigazgatója csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján. Szerinte a kormány alá tartozó szervek esetében a jogszabályok módosításával kell elérni, hogy "a végrehajtó hatalom keze ne legyen megkötve" e tekintetben.
Pörzse Sándor a Jobbik képviselőjelöltjeként indul a 2010-es parlamenti választásokon - jelentette be csütörtöki sajtótájékoztatóján Vona Gábor. A pártelnök azt mondta, hogy az újságíró a főváros I. kerületében indul majd.
A január végén befejeződő kríziskezelő program folytatását kérte a kormányfőtől Mesterházy Attila. Az MSZP miniszterelnök-jelöltje azt mondta: a krízisalap segíthet tompítani a válság hatásait
Ma reggel majdnem feleannyi busz maradt a BKV garázsaiban, mint kedden, ám az egyik alkalmazottat a rendőrök vitték el, mert több buszon is elvágta az ablakmosó folyadék vezetékét. A szakszervezetek és a menedzsment egyelőre nem jutott egyezségre a jövő hét kedden várható sztrájk alatti elégséges szolgáltatásról sem, így nem lehet tudni, hogy jár-e majd egyáltalán bármi. A felek holnap délelőtt…
Írországban őrizetbe vettek, majd elengedtek egy szlovák férfit, aki tudtán kívül bombát csempészett fel a hétvégén egy Pozsonyból Dublinba tartó repülőgépre.
Nincs ma olyan párt Magyarországon, amely felvállalná a romaügyet akkor, mikor ilyen cigányellenes hangulat van hazánkban. Ez azonban hozzájárul a szélsőségesek erősödéséhez – mondta Kolompár Orbán.
Adriano Galliani elnök bejelentette, hogy a Milan januárban már nem igazol, és nem is ad el senkit. Ha a Milan úgy játszik, mint szerdán a Genoa ellen, nem is lenne értelme.
A szocialista képviselő-jelöltek közül utolsóként Perjési Klára, Békés megye 2. számú (Gyula és térsége) választókerületének jelenlegi képviselője is bejelentette, hogy indul a következő országgyűlési választásokon.
Digitális taneszközöket, úgynevezett e-könyveket is ajánl az iskoláknak a jövő tanévi tankönyv-összeállításában a Nemzeti Tankönyvkiadó - mondta az InfoRádiónak a kiadó infokommunikációs technológia részlegének igazgatója.
A Fidesz-KDNP elfogadhatatlannak tarja a gyermekvédelmet sújtó kormányzati megszorításokat - mondta Soltész Miklós, a frakciószövetség népjóléti kabinetjének vezetője csütörtöki budapesti sajtótájékoztatón.
Az igazságügyi tárca számításai szerint idén 2.600-ra nő a településőrök létszáma - közölte Forgács Imre igazságügyi és rendészeti miniszter a csütörtöki kormányszóvivői tájékoztatón. Hozzátette: a terület finanszírozási költsége 3 milliárd forint, amelyből mintegy 2,1 milliárdot az igazságügyi tárca költségvetéséből, a fennmaradó részt központi forrásból biztosítják.
Ezernél több középiskolás ismerkedett a katonaélet izgalmaival és a katonai felsőoktatás lehetőségeivel csütörtökön Debrecenben, az egyetemi Lovarda klubban - tapasztalta a helyszínen az MTI tudósítója.
A kormányszóvivő szerint Magyarország stabilitásának megőrzését illetve megteremtését szolgálta a fontos állami szervek, intézmények vezetőinek kinevezése, ami gazdasági válság esetén különösen fontos.
Patrick Vieira visszatér az angol bajnokságba. A 33 éves középpályás ma véglegesíti tizennyolc hónapra szóló szerződését, és mostantól a Manchester City-t erősíti. A korábbi Arsenal-kedvenc hetente 140 ezer fontot keres a világ leggazdagabb klubjánál.
Át kell gondolni a kórházak teljesítményét, és amennyiben valamelyik nem tud megfelelni az ellátási rendszer követelményeinek, úgy azt akár be kell zárni, vagy összevonni más intézménnyel – véli Rácz Jenő.
A Munkástanácsok Országos Szövetsége (MOSZ) szolidaritásáról biztosítja a BKV munkavállalók erőfeszítéseit a kollektív szerződés megkötése, munkavégzési feltételeik javítása érdekében - közölte a szakszervezet csütörtökön.
A Zala Volán két autóbuszt biztosított volna a csütörtök délelőtt, Zalakomárnál történt, szerencsés kimenetelű vonatbalesethez az utasok továbbszállítására, de a MÁV lemondta a megrendelt buszokat - közölte a zalai busztársaság személyközlekedési üzletágának igazgatója csütörtökön.
A kormányhoz semmilyen olyan információ nem érkezett az OMV-től, hogy jogi úton megtámadná a kormányzati benzintendert - közölte a kormányszóvivő a csütörtöki tájékoztatón kérdésre válaszolva.
Az MSZP szerint titkos adatbázis alapján küldött a Fidesz kampányához anyagi támogatást kérő leveleket választópolgároknak Orbán Viktor pártelnök, ezért a szocialista párt az ombudsmanhoz fordul - mondta Budai Bernadett, az MSZP szóvivője csütörtökön sajtótájékoztatóján Budapesten.