2010. január 3. vasárnap

jan. 3
6:12
A rendőrség és a református egyház közös kiállítást nyit (Spa Trend Online)
A fiatalokat és a családokat érintő problémákra hívja fel a figyelmet a rendőrség és a református egyház közös tárlata, amely Kontrasztkiállítás címmel január 11-től látogatható Kisvárdán - közölte a Tiszántúli Református Egyházkerület hivatala az MTI-vel.
jan. 3
8:00
Ezerszer pergett 2009-ben magyar mozgókép a világ valamelyik vetítővásznán (Spa Trend Online)
A számok tükrében körülbelül olyan sikeres volt idén külföldi szereplésein a magyar film, mint tavaly. Feltűnő különbség azonban, hogy idén inkább a rövidfilmek futottak sikerrel a nemzetközi fesztiválokon, szemben a játékfilmek tavalyi nemzetközi teljesítményével. Idén a tavalyinál héttel több, azaz 77 országban vetítettek magyar produkciót, de a múlt évi 1100 alkalommal szemben 2009-ben ezerszer…
jan. 3
13:30
Egymillió látogatót vár Pécs 2010-ben (Infostart)
Egymillió látogató érkezése várható Pécsre 2010-ben - jelentette ki a Pécs2010 Menedzsmentközpont ügyvezető igazgatója az MTI-nek annak kapcsán, hogy napokon belül hivatalosan is kezdetét veszi az Európa Kulturális Fővárosa (EKF) program a baranyai megyeszékelyen.

Keresés