2009. november 27. péntek

nov. 27
5:06
Ezért küldték ki a pécsi gyilkost az óráról + videó (ATV)
Ujjaival zörgött a padon az ámokfutó. Az egyik sérült magához tért.
nov. 27
5:15
Könyörtelen vérontás a pécsi egyetemi laborban (Alternatív Energia)
Lövések dördültek tegnap a Pécsi Orvostudományi Egyetemen: nem sokkal dél előtt az egyik laborban a 23 éves G. Ákos gyógyszerészhallgató többször elsütötte pisztolyát. Egy társa a helyszínen meghalt, hárman megsérültek, egyikük még lapzártánkig is életveszélyes állapotban volt. Az elkövető motivációi egyelőre ismeretlenek. A kriminálpszichológus azonban állítja: frusztráció áll a háttérben.…
nov. 27
5:24
„Bochkornak nincs önkontrollja, minden förmedvényt elvállal” (ATV)
Havas Henrik ismét véleményt alkotott.
nov. 27
5:33
Befutó helyet kaphat Donáth László, Szabó Zoltán és Kökény Mihály (Alternatív Energia)
Bár a költségvetés zárószavazásáig nem beszélnek az országos listáról a szocialisták, értesülésünk szerint már elkezdődött a harc azért, hogy néhány más politikus mellett Donáth László, Kökény Mihály, illetve Szabó Zoltán is befutó helyet kapjon. Az MSZP választmánya a lista első helyeit ugyan korábbi határozatával már betöltötte, de a párton belül szinte mindenki tudja, hogy a „kiskapukat” ki…
nov. 27
5:51
Jövő év elejére várható a mélypont (Alternatív Energia)
Folyamatosan emelkedik a munkanélküliség, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb jelentése szerint most 10,4 százalékos. Szakemberek szerint további romlás várható, ami már nem az elbocsátásoknak, sokkal inkább a szezonális munkák visszaesésének tudható be. A Fidesz szerint viszont a kormány megszorításokra alapozott gazdaságpolitikája kudarcot vallott.
nov. 27
6:09
A bicikliseknek tetszik, az autósok szerint aggályos a KRESZ-módosítás (Infostart)
Több ponton aggályosnak tartja a január 1-jétől hatályba lépő KRESZ-módosításokat a Magyar Autóklub jogi tanácsadója. Kovács Kázmér úgy véli: több időt kellett volna hagyni a változtatások bevezetésére. A Magyar Kerékpáros Klub elégedett az új szabályozással.
nov. 27
6:27
Ismét terítéken a minimálbér (Infostart)
A jövő évi minimálbérről tárgyalnak ma a munkaadók, a munkavállalók és a kormány képviselői az Országos Érdekegyeztető Tanács ülésén. A munkavállalói oldal a múlt héten 76 ezer forintos minimálbérre tett javaslatot 2010-re.
nov. 27
6:45
"A leggátlástalanabb kufárokat megszégyenítő módon üzletel a kormány a H1N1 vírus elleni oltóanyaggal " (Alternatív Energia)
A leggátlástalanabb kufárokat megszégyenítő módon üzletel a kormány a H1N1 vírus elleni oltóanyaggal - állítja a Magyar Hírlap Oszkó Péter pénzügy- és Székely Tamás egészségügy-miniszternek a lap birtokába jutott levelezése alapján.
nov. 27
6:54
Bordélyház az iskolában (ATV)
Csatát vesztett az alföldi kéjipar. Az 53-as főúton levő bódék magánterületen állnak, az egyik helyen a kuncsaftokat egy volt iskolaépületbe viszik a kéjhölgyek.
nov. 27
6:56
10 hónapra leállnak az izraeli települések építkezései + videó (ATV)
Obama korábban az építkezéseket jelölte meg, mint a béke egyik legnagyobb akadályát.
nov. 27
7:03
Hova kerüljön a MÁV 21,5 milliárd forintja? - lapszemle (Infostart)
Nem tud megegyezni a MÁV felügyelőbizottsága a közlekedési minisztériummal abban, hogy milyen mozdonyokat vásároljon a vasúttársaság. Az egyik lobbicsoport a Bombardier, a másik a Siemens gyártmányát szeretné beszerezni 21,5 milliárd forint hitelből.
nov. 27
7:12
Tragédiák a magyar színész családjában! A Jóban Rosszban sztárja is beteg (ATV)
Fél év alatt két szívinfarktus is volt a családjában.
nov. 27
7:48
MSZP: a Fidesz szekrényeiből rendszeresen hullanak ki csontvázak + videó (ATV)
Véleményük szerint a garázsokban is lehet találni jó néhányat.
nov. 27
7:57
Kitűzték Budaházy egyik büntetőügyét (Metropol)
December 3-án tart nyilvános ülést a Legfelsőbb Bíróság (LB) a Budaházy György ellen, az Erzsébet híd lezárása miatt indult büntetőper felülvizsgálati eljárásában, december 15-ére pedig a Magyar Gárda feloszlatásának ügyét tűzték ki.
nov. 27
7:59
Vasárnap kezdődik az adventi időszak (Metropol)
Vasárnap kezdődik az adventi időszak, amelynek során a keresztény egyházak és a hívők országszerte gyertyagyújtással és virrasztással készülnek fel a Jézus születésére emlékeztető karácsonyi ünnepre.
nov. 27
8:06
Munkába áll az ország első seriffje (ATV)
A polgármester szerint jogköre az önkormányzatéval egyezik meg.
nov. 27
8:15
Martonyi János tiszta viszonyt akar Oroszországgal (Infostart)
A lengyel-magyar kapcsolatokat erősítené az Orbán-kormány egykori külügyminisztere, de a Fidesz a közép-európai országok együttműködését is szorosabbra fűzné. Martonyi János az InfoRádióban elmondta: segíteni kell a határon túli magyarokat abban, hogy közösségi jogokat szerezhessenek, emellett tiszta viszonyt kell teremteni az orosz-magyar kapcsolatokban.
nov. 27
8:15
A gyanúsított megtagadta a vallomást (Metropol)
Megtagadta a vallomástételt kihallgatásakor a csütörtöki pécsi lövöldözés gyanúsítottja. Bojtor Bernadett, a pécsi rendőrkapitányság szóvivője pénteken elmondta: az elkövetőt őrizetbe vették és kezdeményezték előzetes letartóztatását.
nov. 27
8:15
Miskolci szigorítás a "túlnyomórészt roma" betelepülők ellen (Alternatív Energia)
Hat négyzetméterben állapította meg az egy személyre jutó lakótér legkisebb méretét a Miskolci önkormányzat a csütörtökön alkotott lakcím-bejelentési rendeletében, nem titkoltan azzal a céllal, hogy gátat vessen a tömeges betelepülésnek - olvasható a Magyar Nemzet pénteki számában.
nov. 27
8:17
Ámokfutó diák Pécsett (Metropol)
Megölte egy csoporttársát és többeket megsebesített egy lövöldöző hallgató tegnap, nem sokkal dél előtt a Pécsi Tudomány­egyetem (PTE) biofizikai kutatóintézetében. A gyanúsított megtagadta a vallomást. Felébresztették az altatásból az életveszélyes sérültet. Folytatódik a gyertyagyújtás a tett helyszínén.
nov. 27
8:33
Érdekek háborúja a MÁV-mozdonyok körül (Alternatív Energia)
Nem tud megegyezni a MÁV felügyelőbizottsága a közlekedési minisztériummal abban, hogy milyen mozdonyokat vásároljon a vasúttársaság - írja a Magyar Nemzet a pénteki számában.
nov. 27
8:42
Visszanyerte eszméletét a pécsi lövöldözés legsúlyosabb sérültje (ATV)
Baleseti sebész, sebész, urológus is dolgozott többek között az orvoscsoportban.
nov. 27
8:51
Gázolt a csepeli HÉV (Infostart)
Elgázolt a csepeli HÉV egy férfit a nyílt pályán a Lágymányosi híd és a Szabadkikötő megálló között péntek reggel - mondta Takács Renáta, a BKV fődiszpécsere.
nov. 27
8:51
Bekandikáltunk az új Hadikba (Metropol)
A jövő irodalomtörténésze akkor fogja legjobban eltalálni Karinthy Frigyes életművének tagozódását, ha törzskávéházi korszakai szerint osztja részekre, úgy, mint Hadik-, Centrál- és New York-csoport – írja Mátrai László Az író és a város című tanulmányában.
nov. 27
9:00
Cipődobálás: két cipővel vették célba a házelnököt (ATV)
Szokatlan incidens zavarta meg a belgrádi törvényhozás csütörtöki ülését.
nov. 27
9:09
Ferge Zsuzsa: A kormány eszköztelen a leszakadók felzárkóztatására (Infostart)
A kormánynak nincsenek eszközei a gazdasági válság okozta egyenlőtlenségek növekedésének megakadályozására, a cigányság elleni gyűlölet csökkentésére és a betiltott Magyar Gárda megrendszabályozására - mondta az InfoRádiónak Ferge Zsuzsa szociológus.
nov. 27
9:18
„Hullák”, „idiotizmus!” – Beleszállt az RTL Klubba a TV2 sztárja! Kiakadt (ATV)
Elege van a folyamatból, aminek maga is része volt, hogy bárkiből válhat sztár.
nov. 27
9:36
Soha nem látott büntetést akar az ORTT Joshi és Mónika miatt (ATV)
Majtényi László szerint példátlan korlátozás jöhet.
nov. 27
10:03
A Class FM-re mennek a Danubiusosok (Metropol)
A jövő héttől a Class FM-en ébreszti a hallgatókat a volt Danubius Rádió reggeli műsorvezető-csapata - tájékoztatott a hónap közepén indult országos kereskedelmi adó pénteken közleményben.
nov. 27
10:30
Idegen ember a WC-ben (ATV)
Egy mexikói betörőt a legalapvetőbb emberi szükségletek egyike juttatta rács mögé.
nov. 27
10:32
Matthäus nem kell a Fradinak (ATV)
Berki Krisztián szerint nem tárgyaltak a némettel. Mészöly szerint Matthäus Mezey térdéig sem ér szakmailag.
nov. 27
10:34
Elhunyt a magyar operajátszás egyik legnagyobb alakja (ATV)
Melis György 86 éves volt.
nov. 27
10:48
Választások: Bokros simán beelőzné Morvait és Mesterházyt + videó (ATV)
A Nézőpont Intézet felmérése legalábbis ezt az eredményt jelezte, amennyiben közvetlenül választanák a kormányfőt.
nov. 27
11:15
Debrecenben a Fidesz felmondta az együttműködést az MDF-el (Infostart)
A Fidesz pénteken felmondta a debreceni közgyűlés Fidesz-MPSZ frakciója és az MDF képviselői közötti együttműködési megállapodást közölte Papp László, a Fidesz-frakció vezetője.
nov. 27
11:15
Sikkasztás egy polgármesteri hivatalban (Metropol)
Csaknem 5,5 millió forint szociális segély szabálytalan kiutalására derült fény november végéig a nagykanizsai polgármesteri hivatalban; egy köztisztviselőt elbocsátottak, többen fegyelmit kaptak - derült ki a város közgyűlése elé tárt polgármesteri tájékoztatóból.
nov. 27
11:15
Ötmilliós sikkasztás a nagykanizsai polgármesteri hivatalban (Alternatív Energia)
Csaknem 5,5 millió forint szociális segély szabálytalan kiutalására derült fény november végéig a nagykanizsai polgármesteri hivatalban; egy köztisztviselőt elbocsátottak, többen fegyelmit kaptak - derült ki a város közgyűlése elé tárt polgármesteri tájékoztatóból.
nov. 27
11:24
Pert akasztottak a magyar műsorvezető nyakába! Súlyos sértegetés miatt áll bíróság elé (ATV)
Két évvel ezelőtti esetre reagál a leendő felperes.
nov. 27
11:33
Szabálytalanul utalta a segélyt az önkormányzat (Infostart)
Mintegy 5 és fél millió forint szociális segélyt utaltak ki szabálytalanul a nagykanizsai polgármesteri hivatalban. Az ügy miatt egy köztisztviselőt elbocsátottak, több ember fegyelmi büntetést kapott.
nov. 27
11:33
A jobbikos szavazók bíznak abban, hogy ez a konfliktus pártjuk malmára hajtja a vizet (Alternatív Energia)
A Szonda Ipsos felmérése szerint a megkérdezettek többsége a roma és nem roma lakosság közötti viszony további romlásától tart, és nem látja azt a politikai erőt, amely kezelni tudná ezt a problémát; a közvélemény-kutató cég elemzése a FN.hu-n jelent meg pénteken.
nov. 27
11:51
Sokan félnek a roma és nem roma viszony romlásától (Infostart)
Egy felmérés szerint az emberek többsége a roma és nem roma lakosság közötti viszony további romlásától tart. Az Ipsosnak az FN.hu-n megjelent kutatásában a legtöbb válaszadó azt mondta: nem lát olyan politikai erőt, amely kezelni tudná ezt a problémát.
nov. 27
11:53
Tovább várat magára a tél (Infostart)
A következő napokban is folytatódik az évszakhoz képest enyhe idő, a következő hét elején pedig déli áramlással meleg levegő érkezik az ország területére - mondta az InfoRádiónak Jenki Szilvia meteorológus.
nov. 27
12:00
Lomnici: aggasztóak Magyarországon a romaellenes, rasszista megnyilvánulások + videó (ATV)
Az ATV is csatlakozik a Legfelsőbb Bíróság volt elnöke, Lomnici Zoltán által az emberi méltóság védelme érdekében közzétett felhíváshoz.
nov. 27
12:09
Roma és nem-roma konfliktus erősödése (Metropol)
A Szonda Ipsos felmérése szerint a megkérdezettek többsége a roma és nem roma lakosság közötti viszony további romlásától tart, és nem látja azt a politikai erőt, amely kezelni tudná ezt a problémát; a közvélemény-kutató cég elemzése a FN.hu-n jelent meg pénteken.
nov. 27
12:09
Fidesz: a kormány ne emelje a vonatjegyek árát! (Alternatív Energia)
A Fidesz arra szólítja fel a kormányt, hogy ne emelje tovább a vasúti menetjegyek árát, inkább a szolgáltatást fejlessze.
nov. 27
12:18
Mától 203 oltóponton lehet kérni a H1N1 elleni védőoltást + videó (ATV)
Az összes oltópontra kiszállították a vakcinákat.
nov. 27
12:27
Önkormányzati ingatlanvásárlás miatt tett feljelentést a szegedi Fidesz (Alternatív Energia)
Üzletként működő garázsokat vásárolt meg négyzetméterenként átlagosan 450 ezer forintos áron a szegedi önkormányzat; a helyi Fidesz szerint az ügylet során sérültek a város érdekei, s felmerül a bűncselekmény gyanúja is, ezért Hüvös László, a párt közgyűlési frakciójának vezetője pénteken feljelentést tett az ügyben.
nov. 27
12:27
Látogatási tilalom újabb kórházakban (Metropol)
Látogatási tilalmat rendeltek el a székesfehérvári megyei kórházban és a polgárdi-tekerespusztai elmeszociális gondozóban péntektől - közölte a kistérségi tiszti főorvos. Részleges látogatási tilalom az egri kórházban, teljes látogatási tilalom a szolnoki Hetényi kórházban.
nov. 27
12:45
Egyszer már alkalmatlannak minősítették a fegyverhasználatra a pécsi ámokfutót (Infostart)
A Pécsi Tudományegyetemen lövöldöző fiatal olyan szakágban - szituációs lövészetben - sportolt, ami kívül esik a Magyar Sportlövők Szövetségének látókörén, ezért juthatott fegyvertartási engedélyhez - mondta az InfoRádiónak a szervezet főtitkára. Kovács Tibor hozzátette: G. Ákos néhány évvel ezelőtt a szövetség lövészklubjába versenyzőnek jelentkezett, de alkalmatlannak minősítették, ezért…
nov. 27
12:54
A terroristák szétlőtték a kávézót, ma turistalátványosság + videó (ATV)
Mumbaiban az egy évvel ezelőtti merényletsorozatra emlékeztek.
nov. 27
13:03
Buzek támogatja a magyar kisebbséget (Metropol)
Az Európai Unió aktuális kérdéseiről és a szlovákiai magyarok nyelvhasználatáról volt szó Bajnai Gordon magyar miniszterelnök és Jerzy Buzek, az Európai Parlament (EP) elnökének pénteki budapesti megbeszélésén. Orbán Viktor is találkozott az EP elnökével.

Keresés