2019-hez képest majdnem negyedére zuhant vissza a világ leglátogatottabb múzeumának látogatóiszáma, melynek oka a koronavírus-járvány volt. A párizsi Louvre ugyanis tavaly szinte egész évben zárva tartott, így minösszesen csak 2,7 millió látogató tudta felkeresni, ami 72 százalékos csökkenés az előző évhez képest. Az intézmény összesen 90 m
2 716 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 340 459 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma.
Évekig tartó pereskedést követően, érzelmi károkra hivatkozva összesen 46 ezer dollárt, vagyis több mint 13,4 millió forintot ítélt meg a bíróság a sportlegendának. A kínai sportruházati cég neve Qiaodan, mely angolra fordítva Jordant jelent – a sportoló ezért indított pert, mert szerinte visszaéltek nevével. A cégnek a fent említett összeg
Dante halálának 700. évfordulójára Olaszországban idén különleges ünnepségsorozattal és egy filmmel emlékeznek a világirodalom nagy klasszikusára. Életrajzi filmet forgat Dante Alighieri (1265-1321) itáliai költőről Pupi Avati. A 82 éves olasz filmrendező az olasz kulturális minisztériumtól kérte a művész halálának 700. évfordulójára szánt
Az új év kezdetén a legtöbb ember a pillanat hevében fogadalmat tesz: idén végre tényleg lefogyok, leszokom a dohányzásról, rendbe rakom a pénzügyeimet, többet törődöm a családommal... Ugye ismerős Önnek is? Vajon az újévi fogadalmak tényleg csak 10 napig tartanak?
Mintha tegnap lett volna, pedig már tizenhat éve, hogy elindultak az első Megasztár döntői. Úgy érzed, emlékszel rá? Teszteld magad! Íme, egy kvíz – kizárólag az első szériáról.
A zenész a címét is elárulta már egy rajongó kérdésére. Nick Cave idén már online koncertezett, operán dolgozott és most kiderült, hogy a karantén során egy új albumot is összehozott a Bad Seedszel. Red Hand Files nevű oldalán rendszeresen hosszú, alapos válaszokat szokott adni rajongói kérdéseire. Decemberben egy kérdésre azt felelte, hogy
Szájhagyomány útján terjed a brooklyni találmánya, szóval egyre többen hívják már nejlont leszedni. Két éve a New Yorkban, Brooklynban élő Taylor Mali és felesége arra lett figyelmes, hogy a házuk előtt álló fára felakadt egy nejlonszatyor. A látvány annyira zavarta Malit, hogy egy hosszú kihúzható festőoszlopot, amit magas helyek festésére
A komáromi gyógyfürdő honlapján jelentette be, hogy január 11-től újranyit a gyógyászati részleg és ismét fogadnak kezelésre érkező betegeket. A fürdő november közepe óta tart zárva. Egészen pontosan az a döntés…
Kiderül, hogy ki volt az első Balaton-átúszó és milyen neves nap kötődik hozzá. Azt is megtudhatod, miért különleges a hullámzása és mitől speciális a vize.
A Flightradar Twitterén tette közzé, hogy néhány perccel felszállás után eltűnt a radarokról a Sriwijaya Air légitársaság SJ182 jelzésű járata, a fedélzetén 56 fő utassal, 6 fős személyzettel. Az indonéz…
Abbahagyom a dohányzást - bizonyára sokaknak ismerősen hangzik ez a fogadkozás. Cikkünkben olvashat néhány tanácsot, melyek megkönnyítik búcsúját a cigarettától.
A londoni Természettudományi Múzeum szakemberei által felfedezett új fajok között megtalálhatóak darazsak, méhek, kígyók, majmok és többféle bogár is. A szakértők rengeteg olyan fajt fedeztek fel, amelyek a tudomány számára a tavalyi évig ismeretlenek voltak, beleértve az új zuzmókat, darazsakat, mini tarantulákat és egy tüdő nélküli szalam
Aligha van még egy olyan sokarcú és ellentmondásos étel, mint a szója. Az egészséggel kapcsolatos hatásaira vonatkozó kutatások egy kisebb könyvtárat töltenének meg. Jó-e a szója vagy rossz? Együk vagy kerüljük? Erre a kérdésre kerestük a választ a szakirodalomban.
Sokaknak a kórházból való távozás után is problémáik vannak tüdőfunkciókkal, a koncentrációval vagy a teljesítőképességgel, illetve gyakran kimerültek is.
Nemrég írtunk arról, hogy nincs szükségünk drága eszközökre, ingyen is elérhetjük, hogy egészségesek legyünk az újévben. Ehhez most hat módszert mutatunk. A karantén világszerte távol tart minket az edzőteremtől, ám a vírushelyzet továbbra is stresszt okoz nekünk, így szükségünk van a sportra és egészségjavító hatásaira. A jó hír az, hogy
Eljárást indított a Tiszai Vizirendészeti Rendőrkapitányság orvhalászat vétség elkövetése miatt két férfi ellen, akik pénteken délelőtt a Tisza folyón horgásztak.
December végén megérkezett hazánkba az első adag vakcinaszállítmány. Az Európában elsőként engedélyezett Pfizer/BioNTech oltóanyaggal megkezdődött az egészségügyben dolgozók oltása. Az első tapasztalatokról a WEBBeteg szakértőjét, Dr. Szanyi Andrea belgyógyász, háziorvos, geriátert kérdeztük.
Mint a Föld szinte összes élőlénye, az emberi lények is a fény és sötét ciklusai alapján működnek. A hipotalamusz tartalmazza a szuprachiasmatikus magot, amely nevét az elhelyezkedéséről kapta, ugyanis a látóidegek metszéspontja felett található. Ebben a magban történik a biológiai óra és a napi ritmus szinkronizálása. A biológiai óra szin
Aki azt gondolja, hogy a testsúlya az egyetlen fontos mérőszám, amely megmutatja, milyen formában van, az téved. Hiszen pusztán a kilogrammok számából nem derül ki, milyen arányban zsíros vagy izmos a testünk. Egy nyolcvan kilós férfi lehet elhízott és csupa izom - ennek a pontos kiderítésére szolgál a testzsírszázalék mérése.
Patrick Brown szerint az ipari állattenyésztés a legpusztítóbb iparág, amellyel végleg le kellene számolni a világnak, ha nem akarjuk elveszíteni a Föld biológiai sokféleségét.
A műtéteket követően manapság igen hamar hazaengedik a betegeket, mondván, otthon a saját, szeretettel teli családi környezetünkben könnyebben gyógyulunk. Ebből adódóan a betegünk teljes felépüléséig több feladat is hárul a családtagokra.
Orrszívóra minden kisgyermekes családban szükség van. Sokan drasztikus megoldásnak tartják a használatát, holott sokkal nagyobb baj történhet, ha nem fordítunk elég figyelmet az orrjáratok tisztaságára.
“Világbajnok sztárépítész” tervezőiroda álmodta meg az új négy csillagos hotelt Magyarország legújabb és építészetileg legizgalmasabb strandja, a nagyerdei Aquaticum Strand Debrecen mellé. A Bord Építész Stúdió által tervezett új szálloda…
A felelős állattartás a figyelemmel kezdődik. A „cicasuttogó” állatmentő Attila szerint – aki eddig több száz gazdinak segített tanácsaival – már azzal is sokat tehetsz, ha ráfordítod az időt, hogy valóban megismerd a kedvencedet, legyen az macska vagy kutya.
„Vajon meg lehet bocsátani egy gyereknek, hogy megfogalmazódik benne: ez az esemény bizonyos szempontból a legnagyobb ajándék és lecke, amit az anyjától kapott?” – teszi fel szerzőnk magának a súlyos kérdést édesanyja öngyilkosságával kapcsolatban.
Miért van, hogy ha az ember elhatározza, odafigyel az étkezésére, és egészségesebb életformára vált, akkor a környezete ezt provokációnak fogja fel? És miért van az, hogy aki életmódot vált, az rögtön másokat is téríteni akar? Miért nem csinálhatja simán mindenki, ahogy jónak látja?
Az életmód-terápia a cukorbetegség kezelésének sarokköve. Akár a gyógyszeres kezelés mellett vagy - ha kezelőorvosa szerint elegendő, akkor - önmagában is fontos szerepet játszik a diabétesz kezelésében.
„Olyan ember vagyok, aki nem érzi a szükségét annak, hogy bármilyen módon is valaki más határozza meg a munkája értékét. Én saját magamnak dolgozom” – David Bowie. DTK írása a zenész halálának ötödik évfordulóján arról, hogy mitől Bowie Bowie, mitől hat és mit tanít. Legalábbis neki.
Az otthon eltöltött rengeteg idő sokaknál fokozott önellenőrzéshez vezetett, ami miatt többen folyamodtak plasztikai eljárásokhoz. A lezárások alatt rengeteg poszt szólt arról a közösségi médiában, hogy most jött el az ideje az önfejlesztésnek, a fogyásnak, a kreativitásnak. Ez a nyomás sok embert arra késztetett, hogy szike alá feküdjön,
Kevés jobb dolog van a természetjárásnál, nemcsak az élmény miatt, hanem azért is, mert közben rengeteget tanulhattok magatokról, a saját határaitokról. Radojka rendszeresen jár túrázni, és most abban segít, hogy ti is tudatosabban és felkészültebben vágjatok neki az útnak. A túrázás ugyanis nem az erdőben vagy a hegyekben veszi kezdetét, hanem sok
Egy vágó unalmában elképzelte, majd meg is valósította, hogyan nézne ki a vígjátéksorozat folytatása, ha olyan lenne, mint a Twin Peaksé. Vagyis bizarr és helyenként ijesztő. Dominick Nero három éve, amikor megnézte a visszatérő Twin Peaks új évadát, elképzelte, hogyan is nézne ki a Seinfeld David Lynch folytatásának stílusában. Sőt egy röv
Csak kevesen tudják, hogy a Föld legnagyobb hegysége nem a Mount Everest, ugyanis van egy szunnyadó pajzsvulkán, amelynek méretei meghaladják a leghatalmasabb tartott hegy nagyságát.
1778 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 342 237 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma.
„A divat egy körforgás" – szokták mondani, és milyen igazuk van! Ugyanis 2021 egyik legdivatosabb tavaszi viselete a Mary Jane-cipő lesz, amiért már az 1920-as években is megvesztek a nők. A merész darab Richard F. Outcault, karikatúrista nevéhez fűzödik, aki az általa illusztrált hősnőinek rajzolta a világhírű cipőt, későbbiekben pedig el
Újabb rekordot döntött a mobilinternetezés 2020-ban, a Vodafone ügyfeleinek adathasználata 54 százalékkal nőtt 2019-hez képest, a legtöbbet december második hetében interneteztek – közölte a szolgáltató az MTI érdeklődésére pénteken.A Vodafone felidézte: tavaly a távoli munkavégzés és otthoni tanulás miatt a telekommunikációs infrastruktúrának mind