Takuma Sato bízik benne, hogy a Super Aguri nem kerül hátrányba amiatt, hogy nem vett részt az elmúlt időszakban megrendezett teszteken. A kiscsapat kedden ismét megkezdte a munkát a spanyolországi Jerezben.
A Toyota technikai vezetője, Pascal Vasselon biztos benne, hogy csapata közelebb került riválisaihoz, és sokkal jobban fog szerepelni az idei évben, mint az azt megelőző 2007-es idényben.
Olasz lapértesülések szerint a néhai háromszoros világbajnok, Ayrton Senna da Silva édesapját keményen megbüntették a brazil hatóságok, mert embertelen körülmények között foglalkoztatta munkásait.
Adózott eredménye 7 és fél százalékkal csökkent ugyan, de üzemi eredménye és bevétele is nőtt 2007-ben a francia Renault járműipari csoportnak. Eladásai értékben 1,8, volumenben 2,2 százalékkal, 40,68 milliárd euróra, illetve 2,49 millió autóra nőttek, az adózott eredmény pedig 2,67 milliárd euró lett.
A Ferrari egykori mérnöke, Nigel Stepney hamarosan találkozik a Nemzetközi Automobil Szövetség illetékeseivel, hogy magyarázatot adjon néhány eddig még tisztázatlan kérdésre a kémügyben, miközben a McLaren korábbi főtervezője, Mike Couglan már megkapta büntetését.
A MotoGP többszörös világbajnoka, Valentino Rossi elmondta, további időre van még szüksége ahhoz, hogy teljes mértékben hozzászokjon a Bridgestone abroncsaihoz, miután a tavalyi évben még a rivális Michelin termékeivel dolgozott.
A környezetkímélő gépkocsi francia fejlesztője, Guy Negre már jó tíz éve ígéri, hogy piacra kerül a találmány. Elemzők szerint most minden esély megvan az áttörésre, mert a volt Forma 1-es mérnök elnyerte az indiai Tata Motors támogatását.
A Saab Németországban 22 limuzint és kombit hív (9-3-as modell) vissza a kézifék meghibásodása miatt. Hazai visszahívási akcióról nem tudunk. (Szóljon hozzá!)
A romániai Arad megye vezetése egyetért abban, hogy a tervezett M44-es gyorsforgalmi út becsatlakozzon az Arad és Nagyvárad közé építendő autópályába - közölte a Békés Megyei Önkormányzat elnöke csütörtökön az MTI-vel. (Szóljon hozzá!)
A BMW Sauber német versenyzője, Nick Heidfeld meg van győződve arról, hogy csapata komoly előrelépésre számíthat a március közepén megrendezésre kerülő szezonnyitó Ausztrál Nagydíjig.
A Bridgestone motorsport igazgatója, Hirohide Hamashima megerősítette, azzal, hogy Valentino Rossi is a japánok termékeit használja majd, semmivel sem kerül hátrányba a rivális Ducati az idei évben.
Egy éve semmilyen kapcsolatban nem áll a MÁV Zrt. a MÁV Általános Biztosító Egyesülettel - olvasható az MTI-hez csütörtökön eljuttatott MÁV-közleményben. (12 hozzászólás)
A Williams istállónak óriási előrelépésre lenne szüksége ahhoz, hogy már az idei évben harcba tudjon szállni a McLarennel és a Ferrarival, jóllehet vadonatúj versenygépe fantasztikusan teljesített az eddigi teszteken.
A McLaren finn versenyzője, Heikki Kovalainen állt az élre az e heti tesztek zárónapján Jerezben. A második pozícióban a Red Bull skót pilótája, David Coulthard végzett, akit a Williams újonca, Kazuki Nakajima követett a harmadik helyen.