2007. május 19. szombat

máj. 19
8:44
A rendőr egyenruha hamis biztonságérzete (Infostart)
A rendőrök egy része azért választja ezt a hivatást, mert abban benne van az agresszív viselkedés lehetősége - mondta Münnich Iván agressziókutató. A szakember hangsúlyozta: ez önmagában nem magyarázza a fővárosban egy 21 éves nőt megerőszakoló rendőrök tettét.
máj. 19
8:45
A Balaton első idei áldozata egy 22 éves fiú (Alternatív Energia)
Vízbe fúlt egy 22 éves egyetemista fiú Balatonalmádinál pénteken délután - közölte a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata. A vízi mentők és a vízi rendészet búvárok segítségével kutatták át a baleset helyszínét, de estig nem találták meg az eltűnt egyetemistát.
máj. 19
10:08
Szabad lesz a visszaút az állami nyugdíjrendszerbe? (Infostart)
A Pénzügyminisztérium egyik munkatársa felvetette annak lehetőségét, hogy ismét nyissák meg a társadalombiztosítási nyugdíjrendszerbe való visszalépés lehetőségét. A javaslat sokak számára "zsebbevágó" lehet. Lapszemle.
máj. 19
11:03
Gyurcsány: távoznia kell az országos és a budapesti rendőrfőkapitánynak (Infostart)
A rendőrségbe vetett közbizalom helyreállításának érdekében távoznia kell posztjáról az országos és a budapesti rendőrfőkapitánynak - mondta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök az MSZP választmányának budapesti ülésén. A kormányfő vasárnap 12 órára rendelte parlamenti dolgozószobájába az országos és a budapesti rendőrfőkapitányt.
máj. 19
11:08
Gyurcsány: az országos és a budapesti rendőrfőkapitánynak távoznia kell (Alternatív Energia)
A rendőrségbe vetett közbizalom helyreállításának érdekében távoznia kell posztjáról az országos és a budapesti rendőrfőkapitánynak - mondta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök az MSZP választmányának szombati budapesti ülésén.
máj. 19
11:19
Gyurcsány: "a rendőrséget önmagától nem tudom megvédeni" (Alternatív Energia)
Ahhoz, hogy a közbizalmat helyreállítjsuk, az szükséges, hogy távozoon posztjáról a Bene László országos és Gergényi Péter budapesti rendőrfőkapitány - jelentette ki a miniszterelnök az MSZP választmányának szombati budapesti ülésén. Gyurcsány Ferenc úgy fogalmazott: ezzel még nem oldódik meg a kérdés, de szükséges ahhoz, hogy a közbizalom, ami "megrepedt" helyreálljon. Hozzátette: nem kételkedik…
máj. 19
11:25
Késekkel érveltek az Andrássy úton (Alternatív Energia)
Három ember megsebesült abban a verekedésben, amely szombaton hajnalban történt Budapesten az Andrássy úton - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese. Unger Pál elmondta, hogy két társaság - két idősebb férfi, valamint egy nyolc-tíz fős, fiatalokból álló csoport - összeszólalkozott hajnalban az Andrássy úton a Nagymező utca közelében.
máj. 19
11:27
Ágyában megvertek és kiraboltak egy nyugdíjast Komlón (Alternatív Energia)
Ágyában megvert és kirabolt egy nyugdíjast két fiatal Komlón, az elkövetőket elfogták - közölte a baranyai rendőrség ügyelete. A felnőtt és kiskorú rablók még szerdán délelőtt mentek be a sértett lakásába. Egyikük a bejáratnál várakozott, amíg társa rátámadt az ágyban fekvő 55 éves férfira, akit többször megütött - mondta az ügyeletvezető.
máj. 19
11:35
MDF: Áfa-csalást követett el egy kormánytag (Alternatív Energia)
Lapinformációk szerint áfa-csalást követett el egy kormánytag, ezért az MDF magyarázatot vár Gyurcsány Ferenc miniszterelnöktől - mondta Hock Zoltán, a Magyar Demokrata Fórum elnökhelyettese szombaton a Pénzügyminisztérium épülete előtt tartott sajtóértekezletén.
máj. 19
11:46
Az MSZP választmánya szigorú büntetést követel (Alternatív Energia)
A szocialisták választmánya elítéli az egyes rendőrök által az elmúlt napokban, hetekben elkövetett cselekedeteket, illetve szigorú büntetést követel a bűnösöknek - mondta a választmányi ülés elején Simon Gábor, a testület elnöke. Ugyanakkor hangsúlyozta, egyedi esetekből nem vonható le végzetes következtetés.
máj. 19
11:48
Gyurcsány: igazságosabbá kell tenni Magyarországot (Alternatív Energia)
Egy program van: igazságosabbá kell tenni Magyarországot - mondta a szocialista párt szombati budapesti választmányi ülésén Gyurcsány Ferenc, aki szerint a reformok helyesek, a vitáktól, konfliktusoktól pedig nem szabad megijedni. A kormányzati munkát értékelő beszédében a pártelnök-miniszterelnök úgy fogalmazott, nem szabad elbizonytalanodnia annak, aki az ország irányítására vállalkozik. Ezzel…
máj. 19
11:52
"Az új többségnek a fojtott indulatait cselekvő energiává kell alakítania" (Alternatív Energia)
Őszinteség, rend, hitelesség - ebben határozza meg az új többség politikai elveit a Fidesz Jövőnk vitasorozatának tapasztalatait összegző dokumentum, amelyet a Fidesz XXII. tisztújító kongresszusán szombaton fogadnak el. A több mint százoldalas, színes kiadványt minden küldött megkapja a kongresszus helyszínén, a Hungexpón, ahol szombaton délelőtt még csak az előkészületei zajlanak a hivatalosan…
máj. 19
12:03
Előzetesben az erőszakos közösüléssel gyanúsított rendőrök (Infostart)
Előzetes letartóztatásba helyezte a Pesti Központi Kerületi Bíróság azt az öt rendőrt, akiket a Múzeum körúti erőszakos közösülés elkövetése miatt vettek őrizetbe - közölte a Fővárosi Bíróság.
máj. 19
12:03
A Fidesz "mindent a kormányfőre fog", és menesztené Petréteit is (Alternatív Energia)
A Fidesz elfogadhatatlan félmegoldásnak tartja Gyurcsány Ferenc mai döntését az országos és a budapesti rendőrfőkapitány menesztéséről. Közleményében az ellenzéki párt azt írja: határozottan felszólítják a kormányfőt, hogy a kialakult súlyos helyzetben azonnal menessze a rendészeti minisztert.
máj. 19
12:08
Előzetesben a nemi erőszakkal gyanúsított rendőrök (Alternatív Energia)
Előzetes letartóztatásba helyezte a Pesti Központi Kerületi Bíróság szombaton azt az öt rendőrt, akiket a Múzeum körúti erőszakos közösülés elkövetése miatt vettek őrizetbe még csütörtökön - tudatta a Fővárosi Bíróság sajtótitkársága. Két rendőrt erőszakos közösülés és hivatalos személy által kötelességszegéssel elkövetett vesztegetéssel, hármat pedig erőszakos közösülés bűnsegédként való…
máj. 19
12:14
Hétfőn már nem lesz főkapitány Bene és Gergényi? (Alternatív Energia)
A miniszterelnök bejelentését arról, hogy az országos és a budapesti rendőrfőkapitánynak egyaránt távoznia kell posztjáról, már a hétvégén konkrét cselekvés fogja követni - mondta Gál J. Zoltán, a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkára szombaton. A rendőrségi vezetők felmentését a jogszabályok alapján a területileg felelős miniszter, azaz az igazságügyi és rendészeti miniszter…
máj. 19
12:19
Kétmilliárdos adócsalás (Alternatív Energia)
Öt embert előzetes letartóztatásba helyeztek, további héttel szemben más, a személyes szabadságot korlátozó intézkedésről döntött a bíróság szombaton egy Egymilliárd-kilencszázötvenmillió forint értékű adócsalás ügyében - közölte a vám és pénzügyőrség szóvivője.
máj. 19
13:03
"Beszédben, kapcsolat- és hálózatépítésben mi igenis jobbak vagyunk" (Alternatív Energia)
Ahol a nők tudják, hogy nekik van szerepük a közélet alakításában, ott működik is a dolog - mondta Dobrev Klára a Sárréten élő nők fórumán szombaton Füzesgyarmaton.
máj. 19
13:05
Éjfélig várja a bevallásokat néhány posta hétfőn (Alternatív Energia)
Meghosszabbított nyitva tartással és megerősített szolgálattal készül a május 21-én várható adóbevallási rohamra a Magyar Posta. A társaság közleménye szerint Budapesten a Nyugati és a Keleti Pályaudvarok szomszédságában működő posták május 21-én hétfőn éjfélig várják az ügyfeleket. A fővárosi Fogarasi úti Tesco bevásárlóközpontban ugyancsak éjfélig postázhatók az adóbevallási csomagok. A…
máj. 19
13:30
Így szállították a letartóztatott rendőröket - képek (Infostart)
Előzetes letartóztatásba helyezte a Pesti Központi Kerületi Bíróság azt az öt rendőrt, akiket a Múzeum körúti erőszakos közösülés elkövetése miatt vettek őrizetbe - közölte a Fővárosi Bíróság.
máj. 19
13:32
Használatarányos útdíj: hamarosan döntenek (Infostart)
Várhatóan már júliusban ki lehet írni a használatarányos útdíj rendszerének kiépítéséről szóló közbeszerzési eljárást - közölte a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium szakállamtitkára.
máj. 19
13:40
Gyurcsány szerint csak egy program létezik (Infostart)
A reformok töretlen folytatását ígérte a miniszterelnök az MSZP országos választmányának budapesti ülésén.
máj. 19
13:51
Áfát csalt egy kormánytag? (Infostart)
Magyarázatot vár a miniszterelnöktől a Magyar Demokrata Fórum egy újságcikk miatt, amely egy kormánytag érintettségéről szól egy áfa-csalási ügyben.
máj. 19
13:52
Szájer: az új többséget már nem érdekli ez a kormány (Alternatív Energia)
A Fidesz XXII. kongresszusa már a Gyurcsány Ferenc utáni időszakról szól, az új többséget már nem érdekli ez a kormány - mondta Szájer József, a párt EP-képviselője, amikor bemutatta a rendezvény helyszíneit a Hungexpo területén a sajtó képviselőinek szombaton. "A Fidesznek ez a kongresszusa a jövőről szól, a Gyurcsány- kormány utáni időszakról, ugyanis az új többség már túllépett Gyurcsány…
máj. 19
14:03
Mega-kongresszus: 250 négyzetméter aktív videofal, 100 kilowatt hangtechnika, 250 kilowatt fénytechnika... (Alternatív Energia)
A Fidesz-kongresszus és a hozzá kapcsolódó események a Hungexpo területén két pavilonban zajlanak szombaton és vasárnap. A Fidesz operatív igazgatója érdekességként elmondta: a színpadképet új forma jellemzi, több benne a fém, míg a korábbiakban a plexi dominált. Ez mindenképpen újítás, ám szimbolikus jelentősége nincs - tette hozzá. A két pavilon közötti téren három boxot állítottak fel, amit…
máj. 19
14:09
Ledőlt az állvány két kőművessel Makádon (Alternatív Energia)
Ledőlt az állvány, amelyen két kőműves dolgozott egy ház felújításán a Pest megyei Makádon, egyikük súlyosan megsérült - közölte a rendőrség. A balesetben az egyik munkás, egy 31 éves férfi nyílt lábszártörést szenvedett. A másik kőművesen külső sérülések nem látszottak, de megfigyelésre társával együtt őt is kórházba szállították. Az ügyben a Ráckevei Rendőrkapitányság foglalkozás körében…
máj. 19
14:25
Dávid Ibolya: nincs felelős vezetője ma a magyar rendőrségnek (Alternatív Energia)
Kérdéses, hogy maradhat-e pozíciójában Petrétei József igazságügyi és rendészeti miniszter a rendőrség körüli problémák miatt - mondta Dávid Ibolya, az MDF elnöke szombaton tartott sajtóértekezletén azt követően, hogy a kormányfő bejelentette: kezdeményezi a budapesti és az országos rendőrfőkapitány menesztését. A Magyar Demokrata Fórum azt javasolja, hogy menesszék az alkalmatlan vezetőket -…
máj. 19
14:30
KDNP: a kormányfőnek és a rendészeti miniszternek is mennie kell (Alternatív Energia)
Dicséretes, hogy Gyurcsány Ferenc belátta: a rendőri vezetőknek távozniuk kell, ám ez nem elegendő, hiszen a kormányfőnek és a rendészeti miniszternek is távoznia kell posztjáról - mondta a KDNP szóvivője szombaton azt követően, hogy a miniszterelnök bejelentette: távoznia kell posztjáról az országos és a budapesti rendőrkapitánynak.
máj. 19
14:36
Ötmilliós bírság is járhat a parlagfűért (Alternatív Energia)
Az idén mintegy 820 millió forint áll a Parlagfűmentes Magyarországért Tárcaközi Bizottság rendelkezésére a mentesítéssel összefüggő állami feladatokra; aki nem irtja az allergén gyomnövényt az eddigi kétmillió forint helyett akár ötmillió forintos bírsággal is számolhat.
máj. 19
14:38
Az MDF nem támogatja a versengő biztosítók rendszerét (Alternatív Energia)
Az MDF nem támogatja a versengő biztosítók SZDSZ által javasolt rendszerét - jelentette ki Pusztai Erzsébet, a Magyar Demokrata Fórum egészségpolitikusa szombati sajtótájékoztatóján. A biztosítók helyett a szolgáltatók közötti versenyt azonban támogatni tudja a párt - tette hozzá. A szolgáltatók versenyét egységes egészségbiztosítón keresztül is meg lehet teremteni, ezt a szervet az…
máj. 19
14:45
Szájer: az új többséget már nem érdekli Gyurcsány (Infostart)
A Fidesz kétnapos kongresszusa a jövőről szól - hangsúlyozta Szájer József, a párt európai parlamenti képviselője a rendezvényen. A politikus úgy fogalmazott: az új többséget már nem érdekli Gyucsány Ferenc és kormánya.
máj. 19
14:47
Baleset miatt megbénult az M1-M7 közös szakasza (Alternatív Energia)
Óriási torlódás alakult ki az M1-es, M7-es autópályák közös szakaszán kifelé, miután baleset történt. A kocsisor körülbelül a volt Osztyapenkig egybefüggő, szinte mozdulatlan. A Balaton felé igyekvőknek érdemesebb a régi 7-es utat választani. Azt egyelőre nem tudni, mi történt, de a baleset súlyosságát jelzi, hogy a mentők és tűzoltók mellett mentőhelikopter is érkezett a helyszínre.
máj. 19
14:58
Gyurcsány: havi 40-50 ezer forintból pokolian nehéz megélni (Alternatív Energia)
A kormány elkötelezett abban, hogy véghezviszi a nyugdíjemelés programját - jelentette ki Gyurcsány Ferenc miniszterelnök szombaton Csengerben, ahol a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Nyugdíjas Egyesületek Szövetségének találkozóján vett részt. Az idén a nyugdíjkorrekció az özvegyeket és az 1989 előtt nyugállományba vonultakat érinti, akik meglehetősen alacsony összegű ellátásban részesülnek…
máj. 19
15:03
SZDSZ: civil kontrollt a rendőrség felett (Alternatív Energia)
Civil kontrollt szeretne a rendőrség felett az SZDSZ. Kóka János pártelnök szombati budapesti sajtótájékoztatóján azt is elmondta: a liberális párt kezdeményezi, hogy ez kerüljön be a rendőrségi törvénybe.
máj. 19
15:09
Tudatosan koplalt egy házaspár, kétéves gyerekük sem kapott enni, az anya meghalt (Alternatív Energia)
Egy halott nőt, továbbá egy éhezéstől teljesen legyengült kétéves gyermeket és egy hasonló állapotban lévő férfit találtak a rendőrök abban a budapesti lakásban, amelybe a hozzátartozók értesítése nyomán hatoltak be. A rendőrség feltételezése szerint a család nem a szegénység miatt, hanem "tudatosan" éhezett.
máj. 19
15:17
Fagykár: feltöltik a kárenyhítési alapot (Infostart)
Ötmilliárd forinttal tölti fel a nemzeti kárenyhítési alapot a kormány a fagy miatt nehéz helyzetben kerülő gazdák megsegítésére - jelentette ki a miniszterelnök Csengerben, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Nyugdíjas Egyesületek Szövetségének találkozóján.
máj. 19
15:19
Csak holnap választják meg a régi-új elnököt (Alternatív Energia)
A Fidesz célja, hogy a társadalomban létrejött új többség minél előbb parlamenti többséget szerezzen - ez szerepel a Fidesz XXII. tisztújító kongresszusára készített testületi beszámolókban, amelyeket szombaton, a tanácskozás első napján fogadtak el a küldöttek, akik határozatot fogadtak el arról is, hogy erősebb, az európai polgárok jogait akár saját kormányaikkal szemben is megvédeni képes…
máj. 19
15:31
Kövér "szélsőséges, gátlástalan, kapzsi csoportnak" nevezte Gyurcsányt, Kókát és Verest (Alternatív Energia)
Kövér László szerint a Fidesz és szövetségesei már holnap készen állnak arra, hogy a választók akaratából hozzákezdjenek az ország újjáépítéséhez, és kivezessék az országot abból a káoszból, amelyben ma van. A Fidesz Országos Választmányának elnöke ezt a párt XXII. kongresszusán szombaton elhangzott megnyitó beszédében mondta. Korábban csak Rákosinak és bandájának sikerült olyan mélyre taszítani…
máj. 19
15:36
Kóka: senki számára nem lehetnek kiskapuk, kiváltságok (Alternatív Energia)
Az SZDSZ a 2009-es európai parlamenti (EP) választáson legalább két képviselőt szeretne bejuttatni az EP-be, a 2010-es választáson 10 százalék elérése a cél. Ezt Kóka János pártelnök mondta szombati budapesti sajtótájékoztatóján. A politikus ezt kiegészítve hozzátette: a fővárosban 15, a vidéki nagyvárosokban 8-10 százalékos támogatottság elérését tűzték ki célul. "Nem az a célunk, hogy…
máj. 19
15:50
Kövér: Csak Rákosiék konkurálhatnak Gyurcsánnyal és Kókával (Infostart)
A Fidesz és szövetségesei már holnap készen állnak arra, hogy a választók akaratából hozzákezdjenek az ország újjáépítéséhez, és kivezessék az országot a káoszból. Erről az országos választmány elnöke beszélt a párt kongresszusán.
máj. 19
15:52
"Az új SZDSZ kizárólag a liberálisokhoz szól" (Infostart)
Kóka János a kisebbik kormánypárt kétnapos ügyvivői testületi üléséről beszámolva elmondta: a fővárosban 15, a vidéki nagyvárosokban 8-10 százalékos támogatottság elérését tűzték ki célul.
máj. 19
15:52
Rejtély egy fővárosi virágüzletben (Alternatív Energia)
Egyelőre nem tudni, mi történt azzal a virágárusnővel, aki a VI. kerület egyik virágüzletéből tunt el szombaton délelőtt. A HavariaPress úgy tudja, hogy a Kodály köröndnél lévő üzlet ajtaját a vevők tárva találták, a pénztárgép tetejét pedig valaki leszedte. A vevők szóltak a szomszédos kávézóba, hogy nincs eladó az üzletben, majd onnan értesítették a rendőrséget.
máj. 19
16:03
Sarkozy üdvözölte a Fidesz-kongresszust (Alternatív Energia)
Magyarország csak úgy lehet erősebb, ha integrálja a határon túli magyar közösségek potenciálját - jelentette ki Csáky Pál, a szlovákiai Magyar Koalíció Pártjának elnöke szombaton a Fidesz kongresszusán; Joseph Daul, az Európai Néppárt frakcióvezetője Nicolas Sarkozy, francia elnök üdvözletét tolmácsolta. A politikus arról beszélt, hogy a határon túli magyar közösségek nem terhet jelentenek, hanem…
máj. 19
16:32
Mentőhelikopter vitte kórházba a motorost (Alternatív Energia)
Súlyos állapota miatt mentőhelikopterrel szállították kórházba azt a motorost, aki kora délután borult fel az M1-es, M7-es autópálya közös szakaszán, a Balaton felé vezető oldalon, a 6-os km-nél. Semminek nem ütközött neki, csak eddig ismeretlen okból elvesztette egyensúlyát, és felborult, a baleset okát vizsgálják - tudtuk meg a BRFK sajtóügyeletesétől. Unger Pál hozzátette: a forgalom az…
máj. 19
16:50
Marad az eddigi elnök a gyógyszerész kamara élén (Infostart)
Horváth Tamást választotta elnöknek négy évre a Magyar Gyógyszerész Kamara küldöttközgyűlése Budapesten.
máj. 19
17:05
Fidesz-cél: az új többség mielőbb parlamenti többséget szerezzen (Alternatív Energia)
A Fidesz célja, hogy a társadalomban létrejött új többség minél előbb parlamenti többséget szerezzen - többek között ez szerepel a Fidesz XXII. tisztújító kongresszusára készített testületi beszámolókban, amelyeket szombaton, a tanácskozás első napján fogadtak el a küldöttek. A küldöttek számára a Fidesz elnöksége, az országos választmány, a budapesti és a brüsszeli frakció, valamint a…
máj. 19
17:10
Fidesz-határozat: erős Európára van szükség (Alternatív Energia)
A Fidesz szerint Magyarországnak egy erős Európa megteremtésére van szüksége, amely, ha kell, akár saját kormányaival szemben is megvédi az európai polgárokat - erről fogadott el határozatot a párt kongresszusa szombaton. Magyarországnak egy erős, cselekvőképes és szolidáris Európára van szüksége, és Európának is akkor van esélye a mai kihívások kezelésére, ha egységesebbé és erősebbé válik,…
máj. 19
17:12
Elsőbbség nélkül jött a halál (Alternatív Energia)
Egy férfi a helyszínen meghalt, egy nő és egy 12 éves fiú súlyosan megsérült, amikor két személygépkocsi összeütközött szombaton délután Kiskunmajsa és Csólyospálos között - közölte a rendőrség. A balesetben meghalt férfi autójával egy mellékútról érkezett és nem adott elsőbbséget a másik személygépkocsinak. A sofőr mellett utazott 12 éves fia, aki súlyosan megsérült. A szabályosan közlekedő autót…
máj. 19
17:18
Rendőri erőszak: egészen másképp volt? (Infostart)
Az intézkedést elismerik, de tagadják, hogy pénzt kértek és megerőszakolták a 21 éves lányt - foglalta össze az erőszakos közösüléssel gyanúsított rendőrök álláspontját az Inforadio.hu-nak Vajda Ágnes, a négy rendőr parancsnoka, az ötödrendű vádlott jogi képviselője.
máj. 19
17:34
A Fidesz erős Európát szeretne (Infostart)
A Fidesz szerint Magyarországnak egy erős Európa megteremtésére van szüksége, amely, ha kell, akár saját kormányaival szemben is megvédi az európai polgárokat; erről fogadott el határozatot a párt kongresszusa.

Keresés