Technológiai centrumot, vállalkozói inkubátorházat és képzési központot avattak a mátészalkai ipari parkban; a 400 millió forint értékű létesítményt a miniszterelnök adta át.
Az erőszakos közösüléssel gyanúsított egyik rendőr védőügyvédje szerint az ügy sajtóvisszhangjának nagy szerepe volt abban, hogy a bíróság elrendelte a gyanúsítottak előzetes letartóztatását. Somfainé Dr. Vajda Ágnes ügyvéd elmondta: az öt rendőr teljesen egybehangzót mondott az eljárás során, és mindegyikük tagadja az erőszakot. Ezzel szemben áll egy bizonytalan sértetti vallomás, amiben nagyon…
Ma Magyarországon a fő baj az, hogy a hatalom semmibe veszi az embereket - mondta Balog Zoltán, az Országgyűlés emberi jogi bizottságának fideszes elnöke szombaton, párt XXII. kongresszusán, Budapesten. A tavaly október 23-ai események rávilágítottak arra, mi a fő baj Magyarországon: a hatalom semmibe veszi az embereket, sárba tiporja az emberi méltóságot - mondta a politikus. Hozzátette: a…
Gyurcsány Ferenc kezdje magán az átalakítást - mondta Navracsics Tibor a Fidesz szombati kongresszusán annak kapcsán, hogy a kormányfő bejelentette, távoznia kell az országos és a budapesti rendőrfőkapitánynak. A Fidesz frakcióvezetője azt javasolta a miniszterelnöknek: ne álljon meg félúton, legyen bátor, nézze meg, kit terhel politikai felelősség, kinek a felelőssége lenne rendet tenni a…
Technológiai centrumot, vállalkozói inkubátorházat és képzési központot avattak a mátészalkai ipari parkban szombaton, a 400 millió forint értékű létesítményt Gyurcsány Ferenc miniszterelnök adta át. A mátészalkai beruházás jó példa arra, hogyan kell összefogni és helyi, nemzeti, illetve uniós forrással jelentős gazdasági fejlesztéseket megvalósítani a következő években - mondta a kormányfő az…
Schmitt Pál visszalépett az alelnök-jelöltségtől a Fidesz kongresszusán, viszont ő lesz a párt listavezetője a 2009-es európai parlamenti választásokon.
Schmitt Pál visszalépett az alelnök-jelöltségtől a Fidesz szombati kongresszusán, viszont elvállalta, hogy vezeti a 2009-es európai parlamenti választási kampányt - erről maga a politikus beszélt a küldöttek előtt. Schmitt Pál bejelentése előtt a kongresszusi küldöttek megszavazták az országos elnökség javaslatát, amelyben arra kérték fel Schmitt Pált, hogy vezesse 2009-es európai parlamenti…
Egy súlyos sérültje van annak a csoportos verekedésnek, amely Gyálon, a Pesti úti munkásszállón történt szombaton délután - közölte a rendőrség. A szállón román állampolgárok is laknak, egyikükhöz négy látogató érkezett, akik tartozást akartak behajtani. A behajtókat azonban megverték, és egyikük súlyos sérülést szenvedett. A behajtók ezután távoztak, de nem sokkal később egy harmincfős…
Petrétei József igazságügyi és rendészeti miniszter, valamint Dobozi József dandártábornok, a Rendészeti Biztonsági Szolgálat (Rebisz) parancsnokának távozását követelte mintegy húsz, korábbi Kossuth téri tüntető a Rebisz Kerepesi úti laktanyája előtt, a rendőrök jelenleg igazoltatják az engedély nélkül demonstrálókat - jelentette az MTI helyszínen tartózkodó tudósítója szombaton este.
A tűzoltóság szakembereivel közösen keresi a rendőrség azt a 44 éves férfit, aki a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Cigánd térségében, a megyehatár közelében ugrott bele a Tiszába, ám utána nem jött fel a vízfelszínre. A megyei rendőr-főkapitányság közlése szerint a férfit a tűzoltók bevonásával keresik, a kutatásba besegítenek a tiszavasváriak is, mivel az eset a megyehatár közelében történt. A…
Igazoltatások után távozásra bírta a rendőrség azt a mintegy húsz, korábbi Kossuth téri tüntetőt, akik Petrétei József igazságügyi és rendészeti miniszter, valamint Dobozi József dandártábornok, a Rendészeti Biztonsági Szolgálat (Rebisz) parancsnokának távozását követelték a Rebisz Kerepesi úti laktanyája előtt szombat délután Budapesten.
Három független intézmény és civilszervezetek bevonásával világíttatja át az igazságszolgáltatást a főbíró. "Az Országgyűlés igazságügyi nyílt napján a bíróságok értékelése alapvetően pozitív volt, ennek ellenére változatlanul indokoltnak tartom azt a javaslatomat, hogy a bírósági reformtörvények 10 éves tapasztalatait és a bíróságok működését át kell világítani"- mondta Lomnici Zoltán, a…
A főváros lakói is igénybe vehetik a rendészeti dolgozók és a vasutasok mellett a Radó György Központi Honvédkórház szolgáltatásait, amely legalább tíz évvel meghaladja korát orvostechnikában és az ellátás szervezettségében - hangsúlyozta a honvédelmi miniszter, amikor ünnepélyesen átadta a kórház épületét.
Megkezdődött a Fidesz tisztújító kongresszusának második. Nem sokkal fél 11 előtt Szájer József és Gál Kinga levezető elnökök (mindketten európai parlamenti képviselők) köszöntötték a küldötteket, akik előzőleg nagy tapssal, felállva fogadták a kongresszusra érkező Orbán Viktor pártelnököt.
A főváros lakói is igénybe vehetik a rendészeti dolgozók és a vasutasok mellett a Radó György Központi Honvédkórház szolgáltatásait, amely legalább tíz évvel meghaladja korát orvostechnikában és az ellátás szervezettségében - hangsúlyozta a honvédelmi miniszter, amikor vasárnap ünnepélyesen átadta a kórház épületét.
Az Európai Néppárt-Európai Demokraták elnöke a Fidesz XXII. tisztújító kongresszusán kijelentette: ismét Orbán Viktornak, a Fidesz elnökének kell kormányra kerülnie Magyarországon.
Debrecen polgármestere, a Fidesz egyik alelnökjelöltje szerint a mai Magyarországon nem polgári, hanem szocialista demokrácia van. Kósa Lajos erről a Fidesz XXII. tisztújító kongresszusán beszélt
Kósa Lajos szerint jelenleg posztkádári Magyarországon élünk, ahol nem polgári, hanem szocialista demokrácia van; a Fidesz egyik alelnök-jelöltje, Debrecen polgármestere erről a párt tisztújító kongresszusán beszélt vasárnap Budapesten.
Petrétei József igazságügyi és rendészeti miniszter benyújtotta felmentési kérelmét Gyurcsány Ferenc kormányfőnek, amelyet a miniszterelnök elfogadott.
Felmentették tisztségükből május 31-i hatállyal Bene László országos és Gergényi Péter budapesti rendőrfőkapitányt - jelentette be Gyurcsány Ferenc miniszterelnök vasárnap Budapesten. A kormányfő közölte: távozik posztjáról Dobozi József, a Rendészeti Biztonsági Szolgálat (Rebisz) vezetője is.
A Fidesz alelnökjelöltjei közül Pelczné Gáll Ildikó a kormány hitelvesztéséről, Pokorni Zoltán a mértéktartás fontosságáról, Varga Mihály pedig a gazdaság, az állam szerepéről szólt kortesbeszédében a Fidesz XXII. tisztújító kongresszusán.
A Bayern München megegyezett a Manchester Uniteddel, így Owen Hargreaves a következő idényben az angol bajnokot erősíti - jelentette be Franz Beckenbauer, a bajor labdarúgóklub elnöke.
A Fidesz tisztújító kongresszusán ismét Orbán Viktort választották a párt elnökének. A politikus 1608 támogató, 39 elutasító voksot kapott, 9 szavazat érvénytelen volt.
A Fidesz ma a magyarok utolsó reményét és esélyét jelenti - mondta Orbán Viktor újraválasztott elnök a Fidesz budapesti tisztújító kongresszusán. Hozzátette: az új többség az új korszak politikájára vár, ezt kell a Fidesznek megalkotnia.
Távozik posztjáról Petrétei József igazságügyi és rendészeti miniszter, valamint három rendőri vezető: Bene László országos és Gergényi Péter budapesti rendőrfőkapitány, illetve Dobozi József, a Rendészeti Biztonsági Szolgálat (Rebisz) vezetője - jelentette be Gyurcsány Ferenc miniszterelnök vasárnap Budapesten.
Újra Orbán Viktort választották a Fidesz elnökének a párt tisztújító kongresszusán vasárnap Budapesten. Az elnöki posztért egyedüliként indult Orbán Viktorra 1608 támogató szavazat érkezett. A 2022 szavazásra jogosult küldöttből 1714-en vették fel a szavazólapot, az urnában 1656 szavazólap volt, ebből érvénytelen 9, ellenszavazat 39 volt - jelentette be Kontrát Károly a szavazatszámláló bizottság…
Ismét Orbán Viktort választotta elnökévé a Fidesz. A párt alelnöke lett Kósa Lajos, Varga Mihály, Pokorni Zoltán és Pelczné Gáll Ildikó. A Budapesten megrendezett XXII. tisztújító kongresszuson Orbán Viktor meghirdette a kölcsönös felelősségvállalás politikáját.
Rendjén való, hogy személyi következményei is vannak az utóbbi időben a rendőrségnél történt eseményeknek - közölte Horn Gábor szabad demokrata ügyvivő, miután bejelentették, hogy Petrétei József távozik az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium (IRM) éléről, hozzátéve, az új tárcavezetőtől határozott intézkedéscsomagot várnak.
A Fidesz-KDNP frakciószövetség fontosságát hangsúlyozta Semjén Zsolt, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) elnöke; Tarlós István, a fővárosi Fidesz frakcióvezetője Budapest gondjait emelte ki a Fidesz tisztújító kongresszusán tartott beszédében vasárnap, Budapesten.
A jobboldal élete legnagyobb lehetősége, egy új korszak előtt áll - hangsúlyozta Orbán Viktor, Fidesz újraválasztott elnöke a párt XXII. tisztújító kongresszusán Budapesten. Bármikor is érkezzék el a választás napja, most azt kínálja a sors, hogy minden idők legerősebb Fidesze álljon szemben minden idők leggyengébb MSZP-jével - hangsúlyozta Orbán Viktor.
A Magyar Demokrata Fórum helyesli az igazságügyi és rendészeti miniszter, valamint a rendőri vezetők felmentését. A pártelnök közleményében egyben az MDF korábbi javaslatát megismételve arra kéri Gyurcsány Ferenc miniszterelnököt, hogy "a tartós rend és biztonság érdekében" állítsa vissza a Belügyminisztériumot (BM), arra alkalmas és felelős vezetőkkel.
Kisszerű sorsot szán az embereknek az ország mai politikai vezetése, a Fidesz azonban a magyarok álmát testesíti meg - közölte Orbán Viktor. A Fidesz elnöke azt mondta, a rendszerváltás után 17 évvel nem ilyen országot képzelt el, de mindent megtesz azért, hogy az álmai megvalósuljanak, "akár fent, akár lent lesz a politikában". Pártja kétnapos kongresszusán Orbánt összesen 1608 igen szavazattal…
Noha megfordult többször a fejemben, hogy visszavonuljak, ezt soha nem gondoltam komolyan - mondta a Fidesz ismételten megválasztott elnöke. A kongresszus mindig jó, de a legjobb túl lenni rajta tette hozzá. Magyarország bajban van, a mostani kormány sodorta bajba - ezt mostanra be is ismerte. Szervezetten, hazugsághadjárattal megtévesztettek az embereket, és így jutottak hatalomra.
Célszerűvé kell tenni az igazoltatást. Olyanokat kell megállítani, akik például bizonytalanul vezetnek. Magyarországon két millió közúti igazoltatás történik évente, ez messze meghaladja az Európai Uniós átlagot - mondta el Kondorosi Ferenc rendészeti és igazságügyi államtitkár a Magyar Televízió Szólás Szabadsága című műsorában.
Az amerikai benzinfogyasztási csúcsszezon előtti finomítói leállások hatására több mint 4%-kal emelkedett a múlt héten az irányadó benzin jegyzésára a nemzetközi piacokon. Ennek hatására 3-4 forinttal is drágulhat a benzin Magyarországon.
Schmitt Pál távozott a Fidesz vezérkarából. Amikor a küldöttek megszavazták az országos elnökség javaslatát, amelyben arra kérték fel a politikust, hogy szervezze meg a 2009-es Európa Parlamenti választási kampányt, még nem pontosan tudták, mi is történik a következő percekben. Az EP-képviselő, aki egyben a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke is, azonban többek csodálkozására, bejelentette, a…
A gyermek- és fiatalkorúak egészségének védelmét szolgáló törvényeket módosítja a héten az Országgyűlés. Ha elfogadja a Ház a Fidesz módosító javaslatát, akkor egy évre meg lehet tiltani a dohány- és az alkoholtermékek forgalmazását azokban az üzletekben, ahol 18 éven aluliaknak adtak el ilyen termékeket. A szabályozást a szocialisták kiterjesztenék a szeszes italokra is. Négy, oktatást érintő…
Erőt, egységet, cselekvőképességet kell mutatnia egy ellenzéki pártnak egy megrázkódtatásokkal teli közéleti év után - vélekedett Lánczi András politológus a Fidesz tisztújító kongresszusa után. A szakértő szerint az új politikai eszme volt Orbán Viktor beszédének legfontosabb és egyben a legnehezebben érthető eleme.
Azt gondolom, hogy az is kiderülhet, hogy nem minden úgy történt, ahogy azt a fiatal lány elmondta - mondta az országos rendőrfőkapitány helyettes a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában. Szabadfi Árpád - annak ellenére, hogy Bene Ferenc országos rendőrfőkapitány távozása után átmenetileg a szervezet első embere lett, szinte egyetlen riporteri kérdésre sem tudott válaszolni. Elmondta azt is,…
Négy és fél hónap alatt a kórházaknak csak egynegyede hozta nyilvánosságra honlapján az intézményi várólistát, bár ez januártól kötelező lenne. A Magyar Kórházszövetség szerint a kialakult helyzet a jelenlegi szabályozás hiányosságát mutatja, s sok esetben az informatikai háttér sem adott a probléma megoldásához. A kormányzat a nyilvános jegyzékektől azt várta, hogy a betegek ellenőrizni tudják…
Évi háromszáz millió forintot takaríthatnának meg a minisztériumok, ha nem saját autóparkot tartanának fenn, hanem tartós bérlettel kombinált flottaüzemeltetési szolgáltatást vásárolnának. Ezt tartalmazza egy hamarosan a kormány elé kerülő rendelet tervezetéből. A Központi Szolgáltatási Főigazgatóság (KSZF) az idén január 1-én vette át 440 kormányzati, minisztériumi autó üzemeltetésének,…
Az SZDSZ elnöke helyén valónak találja a rendőrség vezetőinek felmentését, illetve az igazságügyi és rendészeti miniszter lemondását, melyet a miniszterelnök elfogadott. A tárca a szocialistákhoz tartozik, ezért a problémákat ők látják pontosan, az viszont biztos, hogy átszervezésekre van szükség. Bízom benne, hogy hamarosan meg lesz az új miniszter, illetve a rendőrségi vezetők tette hozzá Kóka…
Két rendőrt értek tetten két másik civil személlyel bűncselekmény elkövetése közben Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében. Az érintett rendőrök szolgálati viszonyát az állományilletékes parancsnok etikai eljárás keretében megszüntette. Azt egyelőre nem tudni milyen bűncselekmény elkövetése közben érték tetten, s az ügyészség is később ígért tájékoztatást az ügyben.
Továbbra is tagadja, mind az öt rendőr, hogy igazoltatást közben megerőszakolták volna a fiatal lányt. Ezt a gyanúsítottak védői - egyiké a Magyar Televízióban, másiké a TV2-ben - erősítettek meg.