A Fidesz részvétét fejezi ki a hétfői monorierdői vonatbalesetben elhunytak családtagjainak - mondta Szijjártó Péter, a párt szóvivője hétfőn Budapesten újságíróknak.
Elkezdték kiszállítani az influenza elleni vakcinát a háziorvosi rendelőkbe. Akiknek nem jár ingyenesen a védőoltás, ugyanannyit kell fizetniük érte, mint tavaly. Az országos háziorvosi szakfelügyelő az InfoRádiónak elmondta: a védőoltás beadatásának kockázata jóval kisebb, mint annak, ha valaki elkapja a betegséget.
Az Országgyűlés Hivatala nem tud arról, hogy hétfőn este egy lézerrel vetített mondat jelenne meg az Országházon - közölte Altorjai Anita sajtófőnök az MTI megkeresésére.
Pest megyében 4 ember halt meg, amikor hétfő reggel Monorierdőnél egy Debrecenből a főváros felé tartó Intercity utolsó kocsijának ütközött egy személyvonat. A baleset három életveszélyes, négy súlyos és 19 könnyebb sérültjét kórházban ápolják. A történtek miatt lemondott posztjáról Szabó Pál közlekedési, hírközlési és energetikai miniszter, valamint Kamarás Miklós, a MÁV elnöke.
Az adatgyűjtési ügy volt az egyik témája a Fidesz hétfői frakcióülésének - tudta meg az MTI. Orbán Viktor pártelnök felszólalásában arra is utalt, hogy az ügy valódi célpontja Csányi Sándor OTP-vezérigazgató lehetett.
Újraindította a 4-es metró alagútfúrási munkálatait a Bamco konzorcium - mondta az InfoRádiónak a DBR Metró Projektigazgatóság szóvivője. Pető Szabolcs megerősítette: a beruházás elkészül a 2011-es határidőre, legfeljebb nem az év közepén, hanem az év második felében kerül átadásra az új vonal.
Egyhangúlag támogatta az Országgyűlés külügyi bizottsága az amerikai vízummentességhez szükséges utolsó megállapodást, a bűnügyi adatok cseréjéről szóló egyezmény törvényjavaslatát hétfői ülésén. Az európai ügyek bizottsága kedden szavaz a tervezetről.
Várhatóan csak kedd hajnalra áll helyre a forgalom a Budapest-Cegléd vasútvonalon; hamarosan befejeződik a műszaki mentés a vasúti szerencsétlenség helyszínén - közölte a MÁV hétfő este.
A modernitás sem fedhette el azt a szeretet, amit Csiki László a szülőföldje iránt érzett - mondta az InfoRádiónak Pomogáts Béla irodalomtörténész, az erdélyi születésű költő, íróra emlékezve. A hétvégén elhunyt Csiki László október 5-én lett volna 64 éves.