A magyar hatóságok kitűnően, azonnal reagáltak a vörösiszap-katasztrófára - jelentette ki Pintér Sándor belügyminiszterrel közösen tartott hétfői budapesti sajtótájékoztatóján Krisztalina Georgieva katasztrófavédelmi és humanitárius segítségnyújtási ügyekben illetékes EU-biztos.
Újabb öt embert gyanúsított meg a rendőrség a Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) Zrt. gazdálkodásával kapcsolatos nyomozás során - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK).
Nem háborúra készül Botka László, Szeged újraválasztott polgármestere, hanem arra, hogy a testülettel együtt a város fejlődéséért dolgozzon. A szocialista politikusra október 3-án sokan voksoltak azok közül is, akik egyébként a Fideszt támogatják, ezzel Botka szerint a helyiek az együttműködésre szavaztak.
Újabb gyanúsítottat hallgatott ki az iszapkatasztrófával kapcsolatban a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI), ezzel a gyanúsítottak száma háromra emelkedett - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK).
Ma egyedül az MSZP képes arra, hogy a kormány valódi ellenzéke legyen és baloldali néppártként utat nyisson a humánus értékek felé - jelentette ki a párt szombati választmányi ülésén Mesterházy Attila. A szocialisták elnöke a zárt ajtók mögött arról beszélt, hogy a párt egységes, és ahogy azt az elmúlt években senkinek nem sikerült "szétvernie", úgy a jövőben sem lehet felszámolni.
A személyi jövedelemadózás új rendszere összesen 308 milliárd forintot hagy az emberek zsebében - közöltea Fidesz-KDNP-frakciószövetség hétfő délelőtti ülése után a képviselőcsoport vezetője.
Orbán Viktor napirend előtt elmondja, hogyan győz a közérdek a jövő évtől a magánérdek felett, ki talicskázta ki a pénzt az állami cégekből, és bár az állam a legjobb gazda, a családi vagyon egy részéhez mégse nyúljon hozzá. Egy holdingba tömörül a Volán és a MÁV, a BKV pedig nem lesz elégedetlen.
Válságosra fordult a két héttel ezelőtti iszapömlésben megsérült egyik páciens állapota - közölte a Petz Aladár Megyei Oktató Kórház főigazgató főorvosa.
Magánérdekmentes szférává kell tenni az államot - mondta a miniszterelnök napirend előtti felszólalásában a Parlamentben. Orbán Viktor öt intézkedést emelt ki beszédében a második gazdasági akciótervből, és közölte azt is: az államnak kötelessége megvédeni a nyugdíjasokat és a nyugdíjak értékét, de ezt csak az állami nyugdíjpénztáron keresztül tudja megtenni a kormány.
Válságosra fordult a két héttel ezelőtti iszapömlésben megsérült egyik páciens állapota - közölte a Petz Aladár Megyei Oktató Kórház főigazgató főorvosa hétfőn az MTI-vel.
Debreczeni József közíró hétfőn az MTI-nek nyilatkozva visszautasította, hogy Szili Katalin egy lapinterjúban bértollnoknak nevezte, és közölte, hogy pert indít a korábbi szocialista házelnök ellen.
Az esztergomi fideszes képviselők visszavonnák a polgármesterre átruházott valamennyi feladat- és hatáskört, továbbá a város költségén autót biztosítanának a volt fideszes polgármesternek, Meggyes Tamásnak, és az irodáját is megtarthatná országgyűlési képviselői munkájához - derült ki a hétfőn az MTI birtokába került dokumentumokból.
Újabb gyanúsítottat hallgatott ki a Nemzeti Nyomozó Iroda a vörösiszap-katasztrófa kapcsán - tájékoztatta a Független Hírügynökséget az Országos Rendőr-főkapitányság. A MAL Zrt. környezetvédelmi és labor felelőséről van szó, aki a rendőrség szerint megalapozottan gyanúsítható gondatlan közveszélyokozás és környezetkárosítás vétségével. A nyomozók közben előterjesztést tettek arra is, hogy a…
Dunaújvárosban tizennégy lakó kivételével mindenki kiköltözött, illetve legalább éjszakára elhagyja a löszös partfal megcsúszásának veszélyével fenyegetett 41 ingatlant - közölte az önkormányzat szóvivője hétfőn az MTI-vel.
Christian Wulff német államfő Törökországba utazott. A négynapos látogatás legfontosabb témája minden bizonnyal a németországi vezető politikusok bevándorlókkal kapcsolatos kijelentései lesznek.
Nem működik együtt Esztergomban a Fidesz-frakció a megválasztott független polgármesterrel. A képviselő-testületben a kormánypártnak van többsége, a frakció mégis szocialista alpolgármestert javasolt. Később kiderült, hogy a polgármester hatásköreit is elvonnák.
Várhatóan több mint száz házat ítélnek bontásra Devecserben, a kárfelmérés jelenleg is tart, a katasztrófa következtében legalább 220 család lakhatását kell majd megoldani - mondta Toldi Tamás, Devecser polgármestere hétfőn az MTI-nek.
Két Borsod-Abaúj-Zemplén megyei településen, Tiszavalkon és Szalonnán időközi önkormányzati választást tartanak még ebben az évben - tájékoztatott Kovács János megyei főjegyző.
Önként távozott posztjáról a miskolci városi televíziót és reklámügynökséget működtető, az önkormányzat honlapját és a Minap című, 85 ezer példányban megjelenő, ingyenes hetilapot gondozó Mikom Nonprofit Kft. ügyvezetője. Karosi Imre az MTI-nek hétfőn nyilatkozva azt mondta, hogy akkor is felállt volna, ha a korábbi, MSZP vezette kurzus marad Miskolcon. Az új, Fidesz-KDNP irányítású közgyűlés…
Nem csak választási riválisát, de saját pártbeli képviselő társait is meglepte Tóth József, Polgár szocialista polgármestere, amikor Puskás Ferencet (Fidesz-KDNP) jelölte alpolgármesternek az önkormányzati képviselő-testület hétfői alakuló ülésén.
A kormány második gazdasági akciótervének részleteit ismertette Orbán Viktor miniszterelnök a Parlamentben. Az ellenzéki Jobbik és LMP a tervezett intézkedések egy részét támogatja, az MSZP igazságtalannak tartja az egykulcsos adórendszert.
Fizessenek válságadót a nagykereskedők is - javasolja az Országos Kereskedelmi Szövetség. Az áruházláncok érdekképviselete a fizetési határidő módosítását is kéri a kormányról. A szövetség főtitkára, Vámos György az Országgyűlésben követi figyelemmel a különadóról szóló parlamenti tanácskozást.
A magyarok kilenctizede szerint a kormány jól vagy nagyon jól kezelte a vörösiszap-katasztrófa következményeit - derül ki a Századvég felmérése szerint. A válaszadók túlnyomó többsége szerint a történtekért a timföldgyárat üzemeltető cég a felelős, azt, hogy természeti katasztrófa történt, csak kevesen gondolják.
Tölgyessy Péter politológus szerint a magyar társadalom jelenleg újabb rendszerváltást vár; erről hétfőn a Budapest Főváros Levéltárában (BFL) tartott könyvbemutatón beszélt.
Az ajkai vörösiszap-tározó katasztrófája által sújtott településekre múlt héten megkezdték a lakosság visszatelepítését. A Zöld Baloldal és a Lehet Más a Politika szerint súlyosan felelőtlenek az erre vonatkozó kormányzati intézkedések - áll a Zöld Baloldal szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében.
Az Alstom egyelőre nem döntött arról, hogy a bíróságon megtámadja-e a Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH) másodfokú, jogerős határozatát, amellyel megtagadta a 2-es metróvonalra szánt Metropolis szerelvények típusengedélyének kiadását.