A kormány intézkedéseit az önkormányzati választások után is támogatják az ellenzéki szavazók - derül ki a Nézőpont Intézet legfrissebb, a Heti Válasznak készült országos közvélemény-kutatásából.
Az Alkotmánybíróságnak (Ab) és a jogállamiságnak is súlyos károkat jelent az a javaslat, amellyel Lázár János állt elő órákkal azután, hogy az Ab kimondta: alaptörvénybe ütközik a kétmillió forintnál nagyobb végkielégítéseket sújtó 98 százalékos különadó.
Vitézy Dávid alkalmatlan a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) Zrt. vezetésére - mondta Horváth Csaba MSZP-frakcióvezető a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésének szünetében.
Összezárva élnek a fiatalok, sok kapcsolat nem bírja ki ezt a terhet. Másik oldalról könnyen egymásba habarodnak, ha hetekig csak egymással találkoznak.
Göncz Árpád volt köztársasági elnök udvariassági látogatáson fogadta Gauri Shankar Gupta indiai nagykövetet - közölte Gulyás András, a volt államfő titkárságának vezetője.
Magyarország egyértelműen és határozottan támogatja Törökország csatlakozását az Európai Unióhoz - mondta szerdai budapesti sajtótájékoztatóján Martonyi János külügyminiszter, miután megbeszélést folytatott Egemen Bagis török államminiszterrel.
Hallhatjuk a hangjukat a repülőgép hangosbemondóján, néha egy futó pillantást vethetünk rájuk, amikor indulás előtt ellenőrzik a gépet, de a repülőgépek pilótái többnyire titokzatosan a háttérben maradnak. Tiszteletet parancsoló egyenruhájukban bezárkóznak a pilótafülkébe, és tudjuk, hogy életünk a kezükben van. De vajon milyen az életük általában?
A főváros vezetése arra törekszik, hogy Budapest a lehető legkisebb veszteséggel kerüljön ki az Alstom-ügyből, ezért csütörtökön meghallgatják a cég vezetőinek álláspontját - mondta Tarlós István (Fidesz-KDNP) főpolgármester.
Új vezetőket neveztek ki a fővárosi cégek élére. "A teljes városüzemeltetési struktúrát átalakítottuk, megalakítottuk a Budapesti Vagyonkezelő Központ Zrt.-t és a Budapesti Közlekedési Központ Zrt.-t, létrehoztuk az igazgatótanácsokat és a felügyelőbizottságokat" - jelentette be Tarlós István (Fidesz-KDNP) főpolgármester, hozzátéve, ígéretéhez híven ezeket a testületeket megnyitották az ellenzék…
A főpolgármester szerint Vitézy Dávid, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) leendő vezetője "tehetséges és szakmailag felkészült", és ezt az elmúlt négy évben bizonyította is. Tarlós István ezzel a nyilatkozatával kiállt Vitézy mellett, akit Horváth Csaba szocialista politikus alkalmatlannak nevezett a feladat ellátására.
Gatter László, a Fővárosi Bíróság elnöke szerdán december 31-ei hatállyal lemondott elnöki tisztjéről - közölte a Fővárosi Bíróság sajtó- és nemzetközi kapcsolatok osztálya.
Tarlós István (Fuidesz-KDNP) főpolgármester azt szeretné, ha az állam tulajdonosként szállna be a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) Zrt.-be, hogy a fővárossal együtt tudják felszámolni a BKV "hihetetlenül magas" adósságállományát.
Gatter László a Fővárosi Bíróság elnöke szerdán december 31-ei hatállyal lemondott elnöki tisztjéről - közölte a Fővárosi Bíróság Sajtó- és Nemzetközi Kapcsolatok Osztálya.
Az első szociáldemokrata-zöld koalíció jöhet létre Ausztriában, Bécs tartományban, miután szerdán hivatalosan is tárgyalásokat kezdett egymással a két párt helyi szervezete.
Az Országgyűlés Számvevőszéki és Költségvetési Bizottsága támogatta az Országgyűlés Hivatalának jövő évi költségvetési tervét - erről a parlamenti testület szerdai ülésén döntöttek a képviselők.
Továbbra sincs aláírt támogatási szerződése a szegedi - többi között a Mars téri piacot is érintő - városrehabilitációs projektnek, az önkormányzatnak ezért több mint félmilliárd forintos tagi kölcsönt kell nyújtania a beruházó Szegedi Vásár és Piac Kft.-nek.
Tarlós István azt szeretné, ha az állam tulajdonosként szállna be a Budapesti Közlekedési Központ Zrt.-be, hogy a fővárossal együtt tudják felszámolni a BKV "hihetetlenül magas" adósságállományát.
Tízmillió alá csökkent Magyarországon élők száma az első nyolc hónap adatai alapján - mondta az InfoRádiónak a KSH Népességtudományi Kutatóintézetének igazgatóhelyettese. Pongrácz Tiborné szerint a legnagyobb gond az, hogy a nők halogatják a gyermekvállalást.
Azonnali hatállyal felmentette állásából a fóti képviselő-testület a helyi önkormányzat jegyzőjét, valamint a Fóti Közszolgáltató Kft. ügyvezetőjét - közölték maguk az érintettek.
Kilenc évre választhatna legfőbb ügyészt az Országgyűlés a kormány javaslata alapján. Az igazságügyi államtitkár és a Fidesz vezérszónoka azt hangsúlyozta, hogy a módosítások az ügyészség függetlenségét garantálják, az MSZP szerint azonban a kormánypártok évtizedekre maguk alá akarják gyűrni a szervezetet.
Az Alkotmány előkészítésének folyamatát eddig konstruktív munka jellemezte, ezért Gulyás Gergely szerint sem az LMP-nek, sem az MSZP-nek nincs oka a távolmaradásra.
A miniszterelnök szóvivője szerint csak az ellenzéki pártok, közülük is leghangosabban az MSZP vitatja a kormány azon célját és az emberek azon döntését, hogy a botrányos végkielégítések korszakát le kell zárni.
Az ünnepi közgyűlések kivételével a régi Városházán lesznek a jövő év második negyedévétől a Fővárosi Közgyűlés ülései; a képviselők erről döntöttek a testület szerdai ülésén.
Azonnali hatállyal felmentette állásából a fóti képviselő-testület a helyi önkormányzat jegyzőjét, valamint a Fóti Közszolgáltató Kft. ügyvezetőjét - közölték maguk az érintettek szerdán az MTI-vel.
A lehetséges képzési és haditechnikai együttműködésről és a közel-keleti, valamint az afrikai térség válságövezetiről tárgyalt kedden késő délután Mohamed Husszein Tantavival, az egyiptomi védelmi miniszterrel Hende Csaba honvédelmi miniszter Kairóban - közölte a minisztérium sajtóirodája.
Miután az ajánlatkérő Parking Szervező, Fejlesztő és Tanácsadó Kft. képtelenné vált a szerződés teljesítésére, nem hirdetett eredményt a 75 (plusz 10 százalék) kerékpár dokkoló tervezésére kiírt nyílt közbeszerzésre - a közlemény a szerdai Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.