2012. október 4. csütörtök

okt. 4
11:27
Tűzharcba keveredtek a magyar katonák Afganisztánban (ATV)
Tűzharc volt csütörtök reggel a magyar-amerikai különleges egység és a tálib ellenállók között; a tűzharcban nem sérült meg NATO-katona - közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM) az MTI-vel.
okt. 4
11:36
Pollenhelyzet: van, ahol még mindig riasztás van (Metropol)
Bár végéhez közeledik a parlagfűszezon, még mindig van olyan része az országnak, ahol riasztás van érvényben - közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat Facebook-oldalán csütörtökön.
okt. 4
11:38
Elérhetőek lesznek az egészségügy közhasznú adatai (Metropol)
Véget vetnek annak az időszaknak, amelyben egy-két "fehérgalléros bűnöző" abból élt meg, hogy a közszolgálati adatbázisokkal kereskedik.
okt. 4
11:45
Origo: ultimátumot adtak Tarlósnak a fővárosi fideszesek (ATV)
A lap szerint György István főpolgármester-helyettes azzal "fenyegette" Tarlóst, hogy az MSZP-vel is hajlandók összefogni azért, hogy megnyirbálják a főpolgármesteri jogköröket.
okt. 4
11:47
Megkezdődött a kapuvári húsgyár felszámolása (ATV)
Jogerőssé vált a Kapuvári Hús Zrt. felszámolásáról született bírósági végzés – tájékoztatta a Győri Törvényszék szóvivő bírója csütörtökön az MTI-t.
okt. 4
11:54
Cséfalvay: A kormány társadalmi vitára bocsátja innovációs stratégiáját (Infostart)
A kormány a hónap végén tágabb társadalmi vitára bocsátja a 2022-ig szóló, hosszú távú innovációs stratégiáját - jelentette be Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium gazdaságstratégiáért felelős államtitkára a budapesti svéd-magyar innovációs fórumon csütörtökön.
okt. 4
11:54
Szalagkorlátnak ütközött egy autó (Metropol)
Az M7-es autópályát nem zárták le, a forgalmat azonban a helyszínelés idejére lassították.
okt. 4
12:03
MSZP: a kormányoldal célja, hogy itthon minél kevesebben szavazzanak (Alternatív Energia)
Az MSZP szerint a Fidesz-KDNP célja, hogy a Magyarországon élők közül minél kevesebben, a határon túl élő magyar állampolgárok közül viszont minél többen szavazzanak 2014-ben.
okt. 4
12:12
Most a 37-es villamos nem közlekedik kábellopás miatt (Infostart)
Újabb kábellopás történt a BKV hálózatán: a X. kerületi Kolozsvári utcában vittek el összesen kétmillió forint értékű kábelt, a rongálás miatt egy szakaszon nem jár a 37-es villamos - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) csütörtökön az MTI-vel.
okt. 4
12:12
Alacsonyabb adóemelés a dohánytermékeknél (Metropol)
A javaslattal a gyártók könnyebb helyzetbe kerülhetnek, és az állam is hozzájut a tervezett bevételeihez.
okt. 4
12:30
"Mint a tenger, úgy jött" - Két éve történt a vörösiszap-katasztrófa (Infostart)
Magyarország eddigi legnagyobb ökológiai katasztrófájában tízen vesztették életüket, és 123 ember szenvedett súlyos égési sérüléseket.
okt. 4
12:30
Drágább lesz a nők biztosítása (Metropol)
A férfiaknak olcsóbb, a nőknek pedig drágább lesz az eddigiekhez képest a biztosítás.
okt. 4
12:32
A kép szentesíti az eszközt (Metropol)
Az alig kétéves Instagrammal másodpercenként 58 fotót töltenek fel segítségével az internetre. Fotósaink mobiltelefonnal készült képei a képgalériában.
okt. 4
12:39
38 milliárdba került az iszapkatasztrófa utáni helyreállítás (ATV)
Összesen 38 milliárd forintot tett ki a vörösiszap-katasztrófát követő helyreállítás, újjáépítés és a környezeti károk elhárításának az állam által kifizetett költsége.
okt. 4
12:57
Félrefordították a szlovák kormányfőt a magyar tévében (ATV)
Félrefordították Robert Fico szlovák miniszterelnök egy kijelentését a kisebbségekről, amely a Duna Közbeszéd című műsorában sugárzott hétfői tévéinterjúban hangzott el - írja a Bumm szlovákiai magyar hírportál és a Sme című szlovák napilap csütörtökön.
okt. 4
12:59
IMF-főigazgató: valódi vészhelyzet van (ATV)
Sürgősen cselekedni kell az eurózónában, még mielőtt az Európai Központi Banknak (EKB) az euróövezeti szuverén kötvénypiaci feszültségek feloldására tett szeptemberi intervenciós kezdeményezésének hatásai tompulnak - fejtette ki Christine Lagarde, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) főigazgatója.
okt. 4
13:06
Félrefordították Fico szavait (Metropol)
A hivatalos szlovák álláspont továbbra is az, hogy a kisebbségekről való gondoskodás annak az államnak a belső ügye, amelyben az adott kisebbség él.
okt. 4
13:08
A Szolidaritás a Millával együtt tüntet október 23-án (Metropol)
A Magyar Szolidaritás Mozgalom megállapodott az Egymillióan a magyar sajtószabadságért Facebook-csoport szervezőivel, hogy október 23-án az általuk szervezett tüntetésen vesz részt a Szabad sajtó útján - áll a Szolidaritás csütörtöki közleményében.
okt. 4
13:15
A Szolidaritás a Millával együtt tüntet október 23-án (Alternatív Energia)
A Magyar Szolidaritás Mozgalom (Szolidaritás) megállapodott az Egymillióan a magyar sajtószabadságért Facebook-csoport (Milla) szervezőivel, hogy október 23-án az általuk szervezett tüntetésen vesz részt a Szabad sajtó útján - áll a Szolidaritás csütörtöki közleményében.
okt. 4
13:33
Vita az Autonómok és a Liga között (Alternatív Energia)
Egy Liga által szerveződő ernyőszervezethez semmiképpen sem csatlakoznak az Autonóm szervezetek, s a konföderáció társelnökeként soha nem fog hozzájárulni olyan döntéshez, amely az egyik legnagyobb munkavállalói érdekképviseletet a kormány kampányeszközévé silányítja - közölte Székely Tamás, a negyvenezer tagot számláló vegyipari szakszervezet (VDSZ) elnöke, az Autonóm Szakszervezetek Szövetsége…
okt. 4
13:33
Életpálya-modell: a PDSZ nem bízik az államtitkárságban (ATV)
Bár az oktatási államtitkárság cáfolja azokat a lapértesüléseket, melyek szerint elmarad a pedagógusoknak ígért béremelés, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete szerint továbbra is kérdés, hogy lesz-e elég pénz a költségvetésben az életpálya-modell megvalósítására.
okt. 4
13:35
Két évvel a vörösiszap-katasztrófa után (Alternatív Energia)
Két évvel a vörösiszap-katasztrófa után is számos megválaszolatlan kérdésre, köztük a két legfontosabbra keressük a választ: mi váltotta ki a tragédiát és miért nem sikerült időben figyelmeztetni az embereket a veszélyre - olvasható az MSZP közleményében.
okt. 4
13:35
Rendkívül sürgősen tájékoztatni kell a magyarokat: nem tudni, miről (ATV)
Újabb médiakampányt indít a Miniszterelnökség - derül ki a szervezet idei közbeszerzési tervének módosításából. A kampánynak - amely a dokumentum szerint rendkívüli sürgősséggel vált szükségessé - sem a témája, sem a költsége nem ismert egyelőre.
okt. 4
13:51
A rendőrség szerint nem volt ok feloszlatni a devecseri romaellenes tüntetést (Alternatív Energia)
A rendőrség szerint az augusztus elejei devecseri romaellenes tüntetés nem vesztette el békés jellegét, a demonstrálók közül mindössze néhány résztvevő követett el bűncselekményt, akikkel szemben eljártak, így nem volt ok feloszlatni a megmozdulást - derül ki abból az MTI-hez csütörtökön eljuttatott válaszlevélből, amelyet a Belügyminisztérium küldött civil jogvédő szervezetek elnökeinek, akik…
okt. 4
13:51
Romney és Obama vitája az első „modern” elnöki vitára emlékeztetett (ATV)
Az első „modern” televíziós vitának tekintett politikusi összecsapásra 1960. szeptember 26-án John F. Kennedy és Richard Nixon között került sor. Akkor Kennedy, a gyakorlatilag ismeretlen, ír származású fiatal massachusettsi katolikus szenátor szállt szembe az alelnöki tisztséget betöltő Nixonnal – írja a forextv.com amerikai hírportál.
okt. 4
13:53
Horváth Csaba: volt fideszes megkeresés a főpolgármester jogköreinek megnyirbálására (Alternatív Energia)
A fővárosi szocialista frakció vezetője megerősítette, hogy a fővárosi Fidesz megkereste őket Tarlós István főpolgármesteri jogköreinek megnyirbálása érdekében.
okt. 4
13:53
Gulyás szerint nem Andy Vajna miatt dózerolták le a nyerőgép-ágazatot (ATV)
A jól informáltak államtitokra hivatkozva nem mondhatják el, mi áll a pénznyerő gépek betiltásáról rendelkező törvény hátterében. A letaglózott nyerőgép üzemeltetők nem ismerik az okokat, viszont állítják: az eddig befolyt adót nem lehet pótolni.
okt. 4
14:00
Áttekintik a vatikáni szerződést (Infostart)
A teljes 1997-es vatikáni szerződést áttekintik a felek külön-külön bizottságokban, s ezt követően kerül majd a megállapodás módosítása a főbizottság elé - mondta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes a szentszéki-magyar ad hoc vegyes bizottság csütörtöki budapesti ülése után.
okt. 4
14:09
Horváth Csaba: minden budapesti egyhavi minimálbért veszít jövőre (Alternatív Energia)
Napvilágra kerültek a Fidesz 2013-as költségvetési tervei. A Fővárosi Önkormányzatot ötvenmilliárd forinttal, a kerületi önkormányzatokat pedig további 47 milliárd forinttal rövidítené meg jövő évben a kormány, amint azt egy szakmai elemzés kimutatta - írja közleményében Horváth Csaba, az MSZP fővárosi frakcióvezetője.
okt. 4
14:27
Médiakampányt indít a Miniszterelnökség (Alternatív Energia)
Újabb médiakampányt indít a Miniszterelnökség - derül ki a szervezet idei közbeszerzési tervének módosításából. A kampánynak - amely a dokumentum szerint rendkívüli sürgősséggel vált szükségessé - sem a témája, sem a költsége nem ismert egyelőre.
okt. 4
14:27
"Nagyon erősek, nagyon jók" a brit-magyar kapcsolatok (ATV)
Elsősorban európai uniós ügyekről, az európai gazdaság helyzetéről tárgyalt William Hague brit külügyminiszter és Orbán Viktor kormányfő csütörtökön Budapesten.
okt. 4
14:29
Megkezdődött az újpesti pornófilmforgatással kapcsolatos büntetőper (Alternatív Energia)
Tagadta bűnösségét az újpesti szado-mazo film forgatásával kapcsolatos büntetőper vádlottja; az ügyészség szerint a férfi két nőnek súlyos sérüléseket okozott a pornófilm felvétele alatt.
okt. 4
14:36
Feláll a Pénzügyi Jogok Biztosának Hivatala (Infostart)
A kormány önálló intézményként létrehozza a Pénzügyi Jogok Biztosának Hivatalát - közölte a közigazgatási tárca.
okt. 4
14:36
Az energiabiztonságról tárgyalt Orbán és a brit külügyminiszter (Metropol)
Minden olyan lépést támogatnak, amely az energiafüggőség felszámolását eredményezi.
okt. 4
14:38
Az uniós költségvetésről is tárgyalt Orbán (Infostart)
Az energiafüggőség felszámolásának és a munkahelyteremtésnek a fontosságában is egyetértett egymással csütörtöki budapesti megbeszélésén Orbán Viktor kormányfő és William Hague brit külügyminiszter - közölte a találkozóról beszámoló Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
okt. 4
14:45
LMP: a feliratkozással a Fidesz hadat üzent a választóknak (Alternatív Energia)
Az LMP csak úgy tudja értékelni a választási feliratkozásról szóló javaslatot, valamint a Magyarországon élők levélben történő regisztrációjának elvetését, hogy a Fidesz hadat üzent a választópolgároknak - mondta újságíróknak Karácsony Gergely csütörtökön. A frakcióvezető-helyettes szerint a kormányoldal ezekkel a lépésekkel azt akarja elérni, hogy a lehető legkevesebben szavazzanak.
okt. 4
14:45
Elhatárolódnak Dörnerék bemutatójától Márai Sándor családtagjai (ATV)
Az író családtagjai szerint az Újszínház eszméi idegenek Márai Sándor szellemi örökségétől.
okt. 4
14:47
Iszapömlés - Az állam 38 milliárd forintot fordított helyreállításra (Alternatív Energia)
Összesen 38 milliárd forintot tett ki a vörösiszap-katasztrófát követő helyreállítás, újjáépítés és a környezeti károk elhárításának az állam által kifizetett költsége.
okt. 4
14:54
Az EU-hoz fordult a játéktermek megszüntetése miatt az Euromat (Metropol)
A nemzetközi szervezet emlékeztet arra, hogy az Európai Bíróság már Lengyelországban jogellenesnek ítélt hasonló intézkedéseket.
okt. 4
15:03
Farkas Flórián - ha beszél, átmennek a fideszesek a Jobbikba? (Alternatív Energia)
Nem kapott még választ kérdéseire a ternYpe Magyarország Hálózat Farkas Flóriántól az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) elnökétől. A roma főiskolásokat, egyetemistákat tömörítő szervezet még szeptember 17-én írt nyílt levelében többek között azt szerette volna megtudni, milyen oktatáspolitikai, vagy szakmai koncepció alapján kívánja működtetni az ORÖ nemzetiségi iskoláit.
okt. 4
15:03
Safarov-ügy: Feljelentették Orbán Viktort (ATV)
Sütő Kálmán politológus szeptember 24-én „hűtlenség bűntette elkövetésének alapos gyanúja miatt” feljelentést tett Orbán Viktor ellen.
okt. 4
15:21
LMP: a hatékony államot nem lehet rettegő közszolgákra építeni (Alternatív Energia)
Az LMP szerint a jó és hatékony államot nem lehet az elbocsátástól rettegő közszolgákra építeni - jelentette ki Szél Bernadettel közösen tartott csütörtöki sajtótájékoztatóján Szilágyi Péter. A két politikus azokra a hírekre reagált, amelyek szerint akár még idén 6-8 ezer álláshely szűnhet meg a közszférában.
okt. 4
15:21
Együtt tüntet a Milla és a Szolidaritás (ATV)
A Magyar Szolidaritás Mozgalom (Szolidaritás) megállapodott az Egymillióan a magyar sajtószabadságért Facebook-csoport (Milla) szervezőivel, hogy október 23-án az általuk szervezett tüntetésen vesz részt a Szabad sajtó útján - áll a Szolidaritás csütörtöki közleményében.
okt. 4
15:23
Létrejön a Pénzügyi Jogok Biztosának Hivatala (Alternatív Energia)
A kormány önálló intézményként létrehozza a Pénzügyi Jogok Biztosának Hivatalát - közölte a közigazgatási tárca csütörtökön az MTI-vel.
okt. 4
15:23
Horváth: valóban megkeresett a Fidesz Tarlós ügyében (ATV)
A fővárosi szocialista frakció vezetője megerősítette, hogy a fővárosi Fidesz megkereste őket Tarlós István főpolgármesteri jogköreinek megnyirbálása érdekében.
okt. 4
15:30
Jobbik: uniós forrásoktól esik el az ország (Metropol)
A Jobbik szerint a kormány rokonokból, haverokból épít magának hazai és uniós bürokráciát és nem a szakmai alkalmasságot veszi figyelembe.
okt. 4
15:39
Lomnici: Napjaink Benes-dekrétuma a szlovák állampolgársági törvény (Alternatív Energia)
Napjaink Benes-dekrétuma a szlovák állampolgársági törvény, mivel arra készteti Szlovákia állampolgárait, hogy elhagyják az országukat - jelentette ki Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsának (EMT) elnöke csütörtökön Pozsonyban.
okt. 4
15:39
Oszkó: a gazdasági és költségvetési pályát is jelentős kockázatok övezik (ATV)
A magyar gazdasági és költségvetési pályát is jelentős kockázatok övezik, a gazdasági növekedés pedig nem tud tartósan egy százalék fölé gyorsulni a következő három évben - mondta Oszkó Péter volt pénzügyminiszter a Haza és Haladás Közpolitikai Alapítvány sajtótájékoztatóján, Budapesten.
okt. 4
15:48
Megkezdték a haltelepítést a Balatonban (Infostart)
Megkezdődött az őszi balatoni haltelepítés Balatonföldvárnál. A településnél 300 tonna, két-három nyaras pontyot engednek a vízbe november végéig.
okt. 4
15:48
Kipufogógázzal akarta megölni volt barátnőjét (Metropol)
A férfi megpróbálta bevezetni az udvaron álló gépjármű kipufogógázát az utastérbe, majd beültette az asszonyt a gépkocsiba.

Keresés