2012. április 2. hétfő

ápr. 2
18:00
Pokorni csak késéssel és fele tempóban tapsolt Schmittnek (ATV)
A Fidesz alelnöke még ült, amikor társai már állva tapsolták a lemondott államfőt.
ápr. 2
18:09
"Kötelességemnek érzem, hogy szolgálatomat befejezzem" - így mondott le Schmitt Pál (Infostart)
Lemondott államfői hivataláról Schmitt Pál köztársasági elnök; az államfő döntését hétfőn jelentette be az Országgyűlésben, napirend előtt. Az alábbiakban a köztársasági elnök parlamentben elhangzott beszédét olvashatják.
ápr. 2
18:12
A plágium-gate kronológiája (Alternatív Energia)
Január 11, szerda: A hvg.hu nyilvánosságra hozza, hogy Schmitt Pál 1992-es, 215 oldalas disszertációjának mintegy 180 oldala a bolgár Nikolaj Georgiev francia nyelvű munkájának szó szerinti átvétele. Még aznap a Köztársasági Elnöki Hivatal (KEH) kiad egy közleményt, mely szerint Schmitt és Georgiev jól ismerték egymást, és kutatásaik során "több résztéma kidolgozásában együttműködtek".
ápr. 2
18:14
Küzdelmes az út a doktoriig (Alternatív Energia)
A volt köztársasági elnök azt állítja: a mögötte álló sportdiplomáciai háttérrel nem lesz nehéz feladat megszereznie a doktori fokozatot. Először azonban felvételiznie kell a Semmelweis Egyetem Sporttudományi Doktori Iskolájába, azon belül a Sport-, nevelés- és társadalomtudományok doktori programra, ugyanis az általa választott "Sport és környezetvédelem" téma leginkább ehhez a programhoz állhat…
ápr. 2
18:16
Utód-abc: Ádertől Vizi-ig (Alternatív Energia)
Noha este ötpárti egyeztetést tartanak az új államfő jelöléséről, még csak találgatni lehet Schmitt Pál lehetséges utódainak nevét.
ápr. 2
18:36
Az OVB elrendelte az LMP népszavazási aláírásainak ellenőrzését (ATV)
Az Országos Választási Bizottság hétfői ülésén elrendelte az LMP által gyűjtött népszavazási aláírások hitelességének ellenőrzését. Az egyhangú határozat értelmében az ellenőrzést negyvenöt napon belül el kell végezni.
ápr. 2
18:38
Miért szavazott Wittner Mária nemmel Schmitt Pál lemondására? (ATV)
Nem vagyok hajlandó beállni „az üvöltő falkába”, Schmitt Pál kitűnő ember – fogalmazott a köztársasági elnök lemondó nyilatkozatára nemmel voksoló Wittner Mária fideszes politikus hétfőn az MTI-nek. A szintén nemmel szavazó Szabó Tamás fideszes képviselő szerint egy ilyen világos politikai támadásra nem ezzel a lépéssel kellett volna reagálni.
ápr. 2
18:45
Tulassay Tivadar mellett tüntettek a Semmelweis Egyetemen (Infostart)
Szimpátiatüntetést tartottak Tulassay Tivadar, a Semmelweis Egyetem (SE) leköszönő rektora mellett az oktatási intézmény belső kertjében hétfő délután Budapesten.
ápr. 2
18:54
Szimpátiatüntetést tartottak Tulassay mellett (ATV)
Szimpátiatüntetést tartottak Tulassay Tivadar, a Semmelweis Egyetem leköszönő rektora mellett az oktatási intézmény belső kertjében hétfő délután Budapesten.
ápr. 2
19:03
Kumin: Schmitt Pál a nehezebb utat választotta (Infostart)
Magyarország érdeke, hogy Schmitt Pál távozása után a lehető leggyorsabban megtalálják és hivatalába iktassák azt a személyt, aki örvend akkora köztiszteletnek, hogy megerősítse a köztársasági elnöki poszt tekintélyét - mondta Kumin Ferenc politológus. A Századvég Alapítvány vezető elemzője szerint Schmitt Pálban négy nap alatt érlelődött meg a lemondás gondolata.
ápr. 2
19:05
A NOB tanulmányozni fogja a plágiumügyet (Infostart)
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) meg fogja vizsgálni a plágiumügyet, amely Schmitt Pál lemondásához vezetett, és megfontolja, tegyen-e bármilyen lépést a régi NOB-tag ellen - közölte hétfőn a lausanne-i székhelyű szervezet.
ápr. 2
19:21
Meg kell ismételni a szobi időközi polgármester-választást (Infostart)
Meg kell ismételni a szobi időközi polgármester-választást az Országos Választási Bizottság (OVB) hétfői határozata értelmében, mert egy helyi kábeltelevízió a március 25-ei időközi önkormányzati választás idején megsértette a kampánycsendet. A megismételt polgármester-választást április 22-én tartják a Pest megyei településen.
ápr. 2
21:27
Nem csak Schmitt Pál a téma a parlamentben (Infostart)
Az adatvédelmi hatóság elnökének függetlenségét erősítő törvénymódosítást fogadott el a parlament hétfőn. A változtatásokat az Európai Bizottság által felvetett aggályokkal indokolta a kormány.
ápr. 2
21:36
Botrány: kormánypárti interpellációk a Házban (ATV)
Túl a plágiuimgate-en a határon túli intézmények támogatása, a fiatalok elvándorlása, az önkormányzati iskolák és a Malév felszámolása is szóba került az interpellációk során a parlamentben. Két kormánypárti képviselő ismét zárójelbe tette a magyar parlamentarizmus XIX-XX. századi – például Deák Ferenc vagy a volt fideszes képviselő Tölgyessy Péter által fémjelzett – hagyományait és nem riadt…
ápr. 2
21:45
Eldőlt: milliárdos telekadót kell fizetnie a Liszt Ferenc-repülőtér tulajdonosának (Infostart)
Elfogadta a parlament a helyi adókról szóló törvény módosítását, amely alapján várhatóan milliárdos összegű telekadót kell majd fizetnie a Liszt Ferenc-repülőtér tulajdonosának.
ápr. 2
22:57
Egyik pártnak sincs még jelöltje a köztársasági elnöki posztra (Infostart)
Ötpárti egyeztetést tartottak a parlamenti frakciók az új államfő jelöléséről. Kósa Lajos, a Fidesz ügyvezető alelnöke azt mondta: egyik pártnak sincs még jelöltje, de - mint fogalmazott - a jelenlegi helyzetet minél gyorsabban meg kell oldani. Orbán Viktor két hét múlva jelöl új államfőt a Fidesz-KDNP-frakciónak.
ápr. 2
23:15
Lemondott Schmitt Pál - a nap hírei (Infostart)
Lemondott a köztársasági elnök. Megvizsgálja Schmitt Pál államfő plágiumügyét a NOB. 160 ezer aláírást gyűjtött össze népszavazási kezdeményezéseihez az LMP.

2012. április 3. kedd

ápr. 3
5:06
A gyerekeknél is jobban félnek a fogorvostól a negyvenes férfiak (ATV)
Az injekció után elszökő beteg, a száját soha többé ki nem nyitó kisfiú és az asszisztens kezét szorongató páciens. A Nők Lapja fogorvosokat kérdezett, kik félnek a legjobban tőlük.
ápr. 3
5:18
Orbán nehéz szívvel engedte el (Alternatív Energia)
A miniszterelnök vélhetően felmérte a már a kormánypártok belső egységét veszélyeztető államfő maradásának súlyát, ezért döntött úgy, hogy elengedi Schmitt Pál kezét. Információk szerint ugyanis az elnök lemondását sürgette a politikai ellenzék és a tudományos élet képviselői mellett a Fidesz szinte teljes vezérkara, sőt, több kormányzati politikus, állami vezetők is. Hogy Orbán Viktor mikor…
ápr. 3
5:20
Azt is aláírta, amit nem kellett (Alternatív Energia)
Írja alá a lemondását, "ugyanúgy, ahogy a törvényeket szokta, látatlanban, olvasatlanul" - ezt ajánlották többen Schmitt Pálnak.
ápr. 3
5:22
Mr. Stempli: a plágiumügy visszhangja (Alternatív Energia)
A nemzetközi sajtó lecsapott Schmitt Pál lemondásának hírére, akit az Orbán-kormány bábjaként és az elnöki székéhez köröm-szakadtáig ragaszkodó, bukott politikusként jellemeznek. Itthon felemelte hangját a "keresztény értelmiség", "anarchista össze-esküvést" sejtve az államfő lemondatása mögött. Radnóti Sándor esztéta, egyetemi tanár szerint Schmitt valójában azt sem tudta, hogyan készült a…
ápr. 3
5:24
A BursaTransport fuvarbörze (Alternatív Energia)
A BursaTransport fuvarbörze az eddigi EU keleti- és nyugati területeit összekötő export-import fuvarajánlatai mellett 2012 márciusától hatalmas számban kínál nyugat európai, elsősorban francia és német kabotázs fuvarokat.
ápr. 3
5:24
Orosz repülőgép-katasztrófa: tizenkét túlélő (ATV)
Megtalálták a fekete dobozait annak az orosz utasszállító repülőgépnek, amely magyar idő szerint hétfő hajnalban zuhant le Szibériában, de a szerencsétlenség okát egyelőre csak találgatják. Csodával határos módon a fedélzeten lévő negyvenhárom emberből többen túlélték a katasztrófát, de a súlyos sérülések miatt nyolc utast meg kellett műteni. Egy utaslistán szereplő ember nem volt a gépen, ő,…
ápr. 3
5:26
"Póráz" a gyermekeseknek (Alternatív Energia)
Rosszul dönt a kormány, ha a családi pótlékot (és más szociális juttatásokat) Erzsébet utalványban fizeti ki - ez az egybehangzó véleménye a témában nyilatkozó szakértőknek. A családoknak készpénzre van szükségük, mert nem biztos, hogy az ellátást élelmiszerre akarják költeni, sokan a számlákat, vagy épp a gyerek ebédbefizetését rendezik belőle.
ápr. 3
5:26
Példátlan lemondás: így távozott Schmitt Pál (ATV)
Hétfőn váratlanul bejelentette lemondását a köztársasági elnök. Az ATV összefoglalta az államfő lemondásához vezető kacifántos út fontosabb pillanatait, illetve a lemondásra született hazai reakciókat.
ápr. 3
5:36
Meghamisították a hatósági nyilvántartást (Alternatív Energia)
Folytatódott tegnap a közokirat-hamisítással megvádolt Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség (OMMF) volt elnökének és több volt vezető beosztású dolgozójának bűntetőpere a bizonyítással a Fővárosi Törvényszéken: Papp István korábban tagadta bűnösségét, és kijelentette, egyetlen munkáltatót sem kívánt jogtalan előnyhöz juttatni, és soha semmilyen érdeke nem fűződött ahhoz sem, hogy a…
ápr. 3
5:38
Gaz, szemét, erdők és víkendházak égtek (Alternatív Energia)
Gaz és szemét égett, majd két kisebb hétvégi ház is kigyulladt Fót külterületén, az M3-as autópálya közelében tegnap délután - közölte a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője.
ápr. 3
6:00
"Erős jelölt" Ő lesz Orbán embere? (ATV)
Orbán Viktor kormányfő, a Fidesz elnöke április 16-án jelölhet új államfőt a kormánypárti frakciószövetség hétfő késő esti felkérése után. A Schmitt Pál lemondása utáni jelölési folyamatról a frakcióvezetők az esti órákban ötpárti egyeztetést tartottak az Országgyűlés épületében, a miniszterelnök pedig több mint két órán át tartó egyeztetésen vett részt az államfői feladat- és hatásköröket ellátó…
ápr. 3
6:18
Kormányzati kórházban szült bin Laden felesége - mégsem fogták el (ATV)
Oszama bin Laden éveket töltött bujkálással Pakisztánban a 2001. szeptember 11-i terrortámadás után. Egyik megerősített házból a másikba költözött, miközben több feleségétől gyerekei születtek. Közülük ráadásul egy legalább pakisztáni kormányzati kórházban született – közölte pakisztáni nyomozókkal bin Laden egyik özvegye.
ápr. 3
6:45
Tulassay testvére is lemondott (Infostart)
Lemond a Semmelweis Egyetem Habilitációs Bizottságának elnöki tisztéről Tulassay Zsolt.
ápr. 3
6:54
Linda kapta McCartney-tól: mind elpusztultak (ATV)
Fitoftórás betegség következtében elpusztult az az erdő, amelyet Paul McCartney ültetett több mint tíz éve első felesége, Linda emlékére a Somerset grófságbeli birtokukon.
ápr. 3
6:56
Bocsánatkérést követel Schmittől Georgiev szerzőtársa (ATV)
Hriszto Meranzov bolgár sportvezető és kutató a Népszabadságnak azt mondta: Schmitt Pál nem is próbált konzultálni vagy engedélyt kérni Nikolaj Georgiev munkájának a felhasználásra.
ápr. 3
6:58
Kövér László egy beszólás miatt elnézést kért a szocialistáktól (ATV)
Kövér László házelnök elnézést kért az Országgyűlés házbizottságának ülésén a szocialistákra tett délutáni megjegyzése miatt - közölte levezető elnökként Latorcai János hétfőn késő este a parlament ülésén, szocialista politikusok felszólalásaira reagálva.
ápr. 3
7:03
A kormánynak meg kell vizsgálnia a magáncsőd intézményének lehetőségét (Infostart)
A lakossági devizaeladósodás megakadályozásához szükséges kormányzati intézkedésekről fogadott el határozatot az Országgyűlés. A törvényhozás felkérte a kormányt, hogy vizsgálja meg a magáncsőd jogintézményének bevezetését.
ápr. 3
7:12
Lemondott Tulassay Zsolt is (ATV)
Lemond a Semmelweis Egyetem (SE) Habilitációs Bizottságának elnöki tisztéről Tulassay Zsolt - ezt közleményben tudatta keddre virradóra az SE lemondott rektorának testvére az intézmény honlapjára felkerült közleményben.
ápr. 3
7:14
Lövöldözés az egyetemen - 7 halott (ATV)
Hétre nőtt a helyi idő szerint hétfőn Kalifornia északi részén egy magánegyetemen elkövetett mészárlás halálos áldozatainak a száma - adta hírül a CNN amerikai hírtelevízió Larry Reidre, az oaklandi városi tanács elnökére hivatkozva. A lövöldözésben, amellyel egy koreai férfit gyanúsítanak, további három ember megsebesült.
ápr. 3
7:39
A földpályázatokról kérdezték Orbánt (Infostart)
Az ellenzék szerint a kormány a nagybirtokosokat juttatta földhöz a Nemzeti Földalap pályázataival, Orbán Viktor miniszterelnök viszont úgy látta, hogy ma sokkal többen jutnak haszonbérleti lehetőséghez mint korábban.
ápr. 3
7:42
Bocsánatot kért Kövér László a szocialistáktól (Alternatív Energia)
Harangozó Tamás és Gúr Nándor az új országgyűlési törvényjavaslat részletes vitájában azt kifogásolta, hogy a képviselői felszólalásokkal szerintük egyébként elég szigorú erkölcsi mércét támasztó előterjesztés nem foglalkozik azzal, ilyen esetekben ki vehetné el a házelnöktől a szót, illetve a tervezett őrség kivezethetné-e Kövér Lászlót
ápr. 3
7:44
Lakástűzben halt meg két ember Nyíregyházán (Alternatív Energia)
Lakástűzben vesztette életét két ember keddre virradó éjjel Nyíregyházán - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-vel.
ápr. 3
7:46
Két hét múlva derülhet ki az új államfő személye (Alternatív Energia)
Orbán Viktor kormányfő, a Fidesz elnöke április 16-án jelölhet új államfőt a kormánypárti frakciószövetség hétfő késő esti felkérése után. A Schmitt Pál lemondása utáni jelölési folyamatról a frakcióvezetők az esti órákban ötpárti egyeztetést tartottak az Országgyűlés épületében, a miniszterelnök pedig több mint két órán át tartó egyeztetésen vett részt az államfői feladat- és hatásköröket ellátó…
ápr. 3
7:48
Tűzvész a piacon - 12 halott (ATV)
Kigyulladt egy moszkvai piaccsarnok kedd reggel, a tűzben 12 ember meghalt - közölte a rendkívüli helyzetek minisztériuma.
ápr. 3
7:50
Sukoró-ügy: még áprilisban vádat emelhetnek (ATV)
Még ebben a hónapban vádat emelhet a Központi Nyomozó Főügyészség a sukorói kaszinóberuházás gyanúsítottjaival, köztük Gyurcsány Ferenccel szemben - írta keddi számában a Magyar Nemzet, amely szerint már szerdán megkezdődik az ügyben az iratismertetés.
ápr. 3
7:57
Bocsánatkérést követel Georgiev szerzőtársa - lapszemle (Infostart)
A Magyar Nemzet arról ír, hogy még ebben a hónapban vádat emelhet a Központi Nyomozó Főügyészség a sukorói kaszinóberuházás gyanúsítottjaival szemben, míg a Népszabadság szerint Nikolaj Georgiev szerzőtársa bocsánatkérést követel.
ápr. 3
8:00
Leégett egy csárda a Balatonakalinál (Alternatív Energia)
Kigyulladt egy csárda Balatonfövenyes és Balatonakali között - tájékoztatta az MTI-t a Veszprém Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság ügyeletese kedden hajnalban.
ápr. 3
8:15
Pálinkás: Ok és kapacitás sincs a doktori címek teljes felülvizsgálatára (Infostart)
A Magyar Tudományos Akadémia elnöke szerint sem ok, sem kapacitás nincs az egyetemi doktori címek teljes felülvizsgálatára.
ápr. 3
8:33
Ismét napirendre kerül a bírósági szervezet átalakítása (Infostart)
Ismét napirendjére tűzi az Országgyűlés a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról, valamint a bírák jogállásáról és javadalmazásáról szóló törvény módosítását.
ápr. 3
8:35
Fűrész: Nem lenne elegáns tovább támadni a lemondott elnököt (Infostart)
Fűrész Gábor politikai kommunikációs szakértő szerint a Semmelweis Egyetem szenátusának döntése után elkerülhetetlenné vált Schmitt Pál lemondása a köztársasági elnöki posztról. Hozzátette azonban, hogy az ügy nem fog ráégni a Fideszre.
ápr. 3
8:36
Schmitt klón kerestetik (Alternatív Energia)
A Fidesz alelnöke szerint Schmitt Pál a lemondásával államférfihoz méltó döntést hozott: komolyan vette esküjét, és azt mondta, nem tudja képviselni a nemzet egységét.
ápr. 3
8:42
„Itt a vége fuss el véle” Schmitt Pál perelhet, de nincs értelme (ATV)
„Itt a vége fuss el véle” – fogalmazott az ismert jogász.
ápr. 3
8:44
Új album a világsztártól, két magyar vonatkozású dallal (ATV)
Új albummal jelentkezik Carlos Santana. A gitárvirtuóz május közepén megjelenő, Shape Shifter című lemezén két magyar vonatkozású dal is szerepel.

Keresés