Nagyjából 130 millió forintos nyereséggel zárta a múlt évet a Fidesz, miközben a kormánypárt több mint 600 millió forintot fordított hitel-visszafizetésre.
Nagyjából 130 millió forintos nyereséggel zárta a múlt évet a Fidesz, miközben a kormánypárt több mint 600 millió forintot fordított hitel-visszafizetésre.
Nagyjából 130 millió forintos nyereséggel zárta a múlt évet a Fidesz, miközben a kormánypárt több mint 600 millió forintot fordított hitel-visszafizetésre.
A magyar földekre vonatkozó, öt pontból álló követelést ragasztott ki vasárnap az LMP a Vidékfejlesztési Minisztérium Kossuth téri épületére; az ellenzéki párt a kis- és közepes gazdálkodók helyzetbe hozását, a vegyszerezés visszaszorítását kéri, vízmegtartó gazdálkodást, aszály elleni "radikális" politikát sürget.
Önvédelemre hivatkozott rendőrségi kihallgatása során az a 34 éves férfi, akit azzal gyanúsítanak, hogy vasárnap délelőtt Győrben, egy vita után, lelőtt két embert - közölte újságíróknak nyilatkozva a megyei főkapitányság szóvivője.
Faültetéssel egybekötött sajtótájékoztatón tiltakozott vasárnap az MSZP több vezető politikusa az ellen, hogy a főváros 78 fát vágatott ki az átépítés alatt álló Kossuth Lajos tér északi oldaláról.
Kofi Annan az ENSZ és az Arab Liga különmegbízottja arra szólította fel a feleket, hogy tegyék le a fegyvert. Közben az ENSZ Biztonsági Tanácsa (BT) megszavazta a kibővített szíriai megfigyelő-missziót, amely a tíz napja életbe lépett tűzszünetet ellenőrizné. A tűzszünet ellenére vasárnap legalább három ember életét vesztette az összecsapásokban.
Az MSZP elszánt és elkötelezett abban, hogy minden rendelkezésre álló eszközzel, az érintett szolgáltatók, vállalkozások, civil és szakmai szövetségek, fogyasztói szervezetek és állampolgárok összefogásával megakadályozza az internet- és telefonadó bevezetését - közölte Baja Ferenc vasárnap Budapesten.
Szabó Máté újra benyújtja a korábbi adatvédelmi biztos alkotmánybírósági indítványait; az ombudsman több olyan jogszabályi rendelkezés megsemmisítését kéri az Alkotmánybíróságtól, amelyekben, álláspontja szerint, sérül a személyes adatok védelméhez való jog, valamint a közérdekű adatok megismeréséhez való jog - közölte az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala vasárnap az MTI-vel.
A "gazdasági szabadságharc" miatt esetlegesen elmaradó IMF-megállapodás miatt több százmilliárd forintos többletkiadás jelentkezik a költségvetésben. Ebben az esetben két lehetősége marad a kabinetnek.
Gyurcsány Ferenc mai Facebook-bejegyzésében feltárja, a DK kitartóan küzd azért, hogy megtudja, Orbán Viktor milyen viszonyban van az oligarchákkal, például Csányi Sándorral és Simicska Lajossal.
A kulcsi családirtóval kezdődött, de öltek tinédzserek is, az áldozatok között pedig van 92 éves asszony éppúgy, mint gyanútlanul sörözgető családapa. Mindegyik esetben van valami extrém, valószerűtlenül ható elem.
Több emberen, különös kegyetlenséggel elkövetett emberöléssel gyanúsítja a rendőrség a vasárnap hajnalban elfogott Kázmér Andrást, a férfit egy nő és egy férfi megölésével gyanúsítják, de köze lehet a balatonakarattyai házban holtan talált harmadik ember halálához is, aki ellátatlanság következtében veszthette életét; a kettős gyilkosságot féltékenység motiválhatta – közölte a Veszprém Megyei…
Kiemelkedő érdeklődés és rekordot hozó licitet követően 20,11 millió forintért talált gazdára a Magyarországon gyártott első Mercedes-Benz B-osztályú személyautó a Vatera online piacterén. A gyár a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálatnak (NGYSZ) ajánlotta az autóért kapott árat.
A francia elnökválasztás két fő jelöltjének, Nicolas Sárközy jelenlegi államfőnek és szocialista kihívójának, François Hollande-nak a gazdasági programja egyaránt hiteltelen, és ha győzelme esetén Hollande valóban az európai pénzügyi stabilitási megállapodás felülvizsgálatára törekedne, az újabb euróválságot okozhat – vélekedtek vasárnapi helyzetértékeléseikben londoni pénzügyi elemzők.
Önvédelemre hivatkozott rendőrségi kihallgatása során az a harmincnégy éves férfi, akit azzal gyanúsítanak, hogy vasárnap délelőtt Győrött, egy vita után, lelőtt két embert – közölte újságíróknak nyilatkozva a megyei főkapitányság szóvivője.
A világbajnoki címvédő Sebastian Vettel nyerte vasárnap a Formula-1-es Bahreini Nagydíjat. A Red Bull német pilótája mögött a Lotus két versenyzője, a 2007-ben a Ferrarival világbajnok finn Kimi Räikkönen és a francia Romain Grosjean végzett a második és a harmadik helyen.
Három ember halt meg, további nyolc megsérült vasárnap a 6-os úton, a tolnai elágazó közelében, amikor egy személygépkocsi frontálisan ütközött egy autóbusszal – közölte a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense az MTI-vel.
Az RTBF belga közszolgálati televízió honlapja által közzétett első becslések szerint vasárnap késő délután François Hollande szocialista jelölt állt az élen a francia elnökválasztás első fordulójában.
Kormánypárti képviselőjelölt nyerte az időközi önkormányzati képviselő-választást Budapest II. kerületében; a pesthidegkúti 13-as számú egyéni választókerületben a Fidesz-KDNP jelöltje, Makra Krisztina 744 voksot, a szavazatok 57,06 százalékát szerezte meg a vasárnap esti, egyelőre nem hivatalos eredmény szerint.
A francia elnökválasztás első fordulójában a szavazatok 28-29 százalékával vezető szocialista François Hollande vasárnap este úgy vélte: neki van a legnagyobb esélye arra, hogy Franciaország következő köztársasági elnöke legyen. „A franciák ma este nekem adták meg a legnagyobb esélyt arra, hogy köztársasági elnök lehessek” – fogalmazott vasárnap este Hollande az ország középső részén található…
Életének 53. évében elhunyt Bakonyi Ernő „Savanyú” táncművész – tudatta családja vasárnap az MTI-vel. A magyarországi táncházmozgalom meghatározó személyiségét, a békásmegyeri Veres Péter Gimnázium tanárát tánctanítás közben, pénteken érte a halál.
Jobb híján a 2001-es new york-i és washingtoni terrortámadásokkal magyarázza különleges intézkedési és adatgyűjtési jogosítványait a Terrorelhárítási Központ (TEK), arra reagálva, hogy a The New York Times internetes oldalán múlt csütörtökön Kim Lane Scheppele, a Princeton Egyetem tanára Orbán Viktor "magán-titkosszolgálataként" jellemezte a 2010-ben létrehozott szervezetet.
Nyílt levélben fordult az Európa Tanács (ET) főtitkárához az MSZP. A szocialisták azt kérdezik Thorbjorn Jaglandtól, hogy az általa irányított testület szerint elfogadható-e az, amit a kormány az ET keretében működő Velencei Bizottság által felvetett vitás kérdésekben tesz. Erről szombaton, az országos választmány ülése alatt beszélt újságíróknak Mesterházy Attila pártelnök-frakcióvezető.
Állítólag önvédelemből két embert lelőtt az utcán tegnap egy vita után egy vendéglátóhely tulajdonosa Győrben, tettéről maga értesítette a rendőrséget. A férfit őrizetbe vették.
Kórházak újabb csoportját államosítja az Orbán-kormány azzal a jogszabállyal, amelynek zárószavazását holnap tartja a Ház. Eközben már arról is készült törvényjavaslat, miként "leckéztessék" meg államosítással a Politikatörténeti Intézetet. Az ezt is tartalmazó, magántulajdonú levéltárakat államosító előterjesztésről ma vitázik az Országgyűlés szakbizottsága. A központosítási hullám nem kerülte el…
Két hajdúböszörményi és egy debreceni férfit vett őrizetbe a rendőrség a Hajdúböszörményben szombatra virradó éjszaka történt fegyveres rablással összefüggésben – közölte a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószolgálata vasárnap az MTI-vel. Kovács Károly rendőr százados tájékoztatása szerint a három gyanúsítottat a szombaton beszerzett bizonyítékok alapján fogták el, és még aznap ki is…
Több emberen, különös kegyetlenséggel elkövetett emberöléssel - egy férfi és egy nő életének kioltásával - gyanúsítja a rendőrség a vasárnap hajnalban elfogott K. Andrást, akinek köze lehet egy balatonakarattyai házban holtan talált harmadik ember halálához is, aki ellátatlanság következtében veszthette életét; a kettős gyilkosságot féltékenység motiválhatta - közölte a Veszprém Megyei…
Néhány órára újra élhetőbbnek és barátságosabbnak tűnt a főváros tegnap délután: a Critical Mass felvonuláson tízezernyi ember képviselte feje fölé emelt kerékpárjával a környezettudatos gondolkodást. Az egész országban a Föld napját ünnepelték, az emberek túráztak, hulladékot gyűjtöttek, játékos ismeretterjesztő előadásokon vettek részt.
Filmforgatás miatt hétfőtől kezdődően, május 14-ig több alkalommal is forgalomkorlátozásra, utcalezárásokra kell számítani a főváros több pontján - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) vasárnap az MTI-vel.
Néhány napon belül megszűnik a cseh kormánykoalíció. A három koalíciós párt elnöke vasárnap este megállapodott, hogy április 27-ével felmondják a koalíciós szerződést - közölte Petr Necas miniszterelnök újságírókkal a Polgári Demokratikus Párt (ODS), a TOP 09 és a Közügyek párt elnökeinek találkozója után.
Varga Mihály szerint a kormány figyelembe vette az Európai Központi Bank (EKB) megállapításait a jegybanktörvényhez benyújtott módosításaiban, azokon a parlament még változtathat, sőt, ha a tárgyalásokon a megállapodás megkötésének feltétele lenne a törvény módosítása, azt később is megteheti a parlament.
Az euróövezettől a pénzügyi válságot felszámoló gazdasági reformokat sürgettek a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és a Világbank vasárnap véget ért háromnapos, tavaszi ülésének részvevői, amelyhez időt biztosíthat, hogy a válságkezelő alapokhoz több mint 430 milliárd dollárnyi új felajánlás érkezett. Kelet-Európával kapcsolatban egy, az euróövezeti krízisből eredő hitelválság veszélyére figyelmeztetett…
Továbbra sem adnak gazdálkodásukról részletes beszámolót a pártok. A Transparency International szerint ezt nem csak ők, hanem az Európa Tanács is évek óta felrója a magyarországi pártoknak. Követhetetlen a magánadományok útja és különböző címeken több önkormányzat, valamint cég is juttatott pénzt a pártoknak. A tavaly egymilliárd-háromszázmillió forintból gazdálkodó Fideszt és KDNP-t európai…
Budapesten fogták el a balatonakarattyai hármas gyilkosság gyanúsítottját. Őrizetbe vette a rendőrség azt a férfit, aki két embert lőtt le a nyílt utcán Győr belvárosában. Megközelítette a tavalyi 61 ezres látogatócsúcsot az idei, XIX. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál.
Az Országgyűlés mai ülésén dönt a jelenleg még önkormányzati fenntartású kórházak állami kézbe vételéről, továbbá a kormány új személyszállítási törvényjavaslatáról is. A képviselők az ülésnap végén a gyöngyöspatai eseményekről készült bizottsági jelentést tárgyalhatják.
Az amerikai szenátus belbiztonsági bizottsága kiterjeszti az elnök biztonságáért felelős Secret Service Kolumbiában kipattant prostituált-botrányában folytatott vizsgálatát - jelentették ki vasárnap televíziós nyilatkozataikban a testület tagjai.
Az Országgyűlés mai ülésén dönt a jelenleg még önkormányzati fenntartású kórházak állami kézbe vételéről, továbbá a kormány új személyszállítási törvényjavaslatáról is. A képviselők az ülésnap végén a gyöngyöspatai eseményekről készült bizottsági jelentést tárgyalhatják.
A szavazatok kilencven százalékának feldolgozottsága után a szocialista Francois Hollande 28,5 százalékkal végzett az élen az elnökválasztás első fordulójában, a francia és a nemzetközi sajtó azonban a szélsőjobb előretörésével foglalkozik.
Bahreinben a Formula-1-es futam idején is folytatódtak a zavargások. Az arab királyságban az elmúlt napokban többtízezren tüntettek tiltakozásul a síitákkal szembeni diszkrimináció és a verseny miatt. A Bahreini Nagydíjat egyébként Sebastian Vettel nyerte rajt-cél győzelemmel. A Red Bull német pilótája mögött a Lotus két versenyzője, a finn Kimi Räikkönen és a francia Romain Grosjean végzett.
Félmillió magyar cukorbeteget akar megregulázni az egészségügyi kormányzat - írja a Népszabadság. A Magyar Nemzetben arról lehet olvasni, hogy egyre több diákot alkalmaz a Tesco.
Egy bahreini faluba indult forgatni a Channel 4 News riportere, amikor a biztonsági erők letartóztatták. A forgatócsoport helyi sofőrjét a beszámolója szerint súlyosan bántalmazták.