A lengyel televízió bocsánatot kért azért, mert az egyik szerdai hírműsorában az orosz labdarúgó-válogatott mérkőzésével kapcsolatban a sarló-kalapácsos, már húsz éve nem alkalmazott szovjet zászlót használta grafikának.
Előzetes letartóztatásba helyezte a debreceni bíróság pénteken azt a két férfit, aki a gyanú szerint összevert egy roma fiatalembert május végén egy helyi diszkó előtt.
Hétfőn lép életbe a BKV nyári menetrendje, amely szerint több járat ritkábban közlekedik majd - tájékoztatta a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) pénteken az MTI-t.
Előzetes letartóztatásba helyezte a debreceni bíróság pénteken azt a két férfit, aki a gyanú szerint összevert egy roma fiatalembert május végén egy helyi diszkó előtt.
Június végén lezárul a Menhely Alapítvány "Kulcs-tartó" nevű kísérleti programja, amelynek keretében bajba jutott lakáshiteleseknek nyújtottak segítséget, főként jogi területen. A csaknem egyéves projekt tapasztalatairól pénteken sajtótájékoztatón számoltak be a szervezet munkatársai Budapesten.
Rendőri segítséget kért egy bírósági végrehajtó pénteken a fővárosban, mert mintegy negyven ember megakadályozta, hogy bejusson egy III. kerületi lakásba - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a rendőrség honlapján.
Rendőri segítséget kért egy bírósági végrehajtó pénteken a fővárosban, mert mintegy negyven ember megakadályozta, hogy bejusson egy III. kerületi lakásba - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a rendőrség honlapján.
Rendőri segítséget kért egy bírósági végrehajtó pénteken a fővárosban, mert mintegy negyven ember megakadályozta, hogy bejusson egy III. kerületi lakásba - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a rendőrség honlapján.
Nem indult nyomozás az Arany Alkony idősotthont ért vádak miatt. Az intézményt két volt dolgozója vádolta meg azzal, hogy szándékosan küldtek a halálba lakókat.
Előzetes letartóztatásba helyezte a debreceni bíróság pénteken azt a két férfit, aki a gyanú szerint összevert egy roma fiatalembert május végén egy helyi diszkó előtt.
Az amerikai Arnold&Porter LLP ügyvédi iroda képviseli több mint félmilliárd forintért a magyar államot a Beruházási Viták Rendezésének Nemzetközi Központja (ICSID) előtt zajló választottbírósági eljárásban - a februárban született döntés a pénteki Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.
Az eheti viharok után bejelentett károk értéke a Generali Biztosítónál 254 millió, míg a lakásbiztosításokban piacvezető Aegon Biztosítónál 373 millió forintot tesz ki - közölték a biztosítók az MTI-vel.
A tankönyvpiaci törvény módosítását kezdeményezi a fideszes Hoppál Péter és a kereszténydemokrata Michl József; a javaslatban új elemként jelenik meg, hogy az oktatásért felelős miniszter nyilvános pályázati eljárás megszervezésének lehetőségét kapja meg és ennek révén közvetlenül is részt vesz a tankönyvek fejlesztésének ösztönzésében, a kiválasztott könyvek tankönyvvé nyilvánításában.
Moszkva azt reméli, hogy az Egyesült Államok többé nem fog az ENSZ Biztonsági Tanácsának (BT) megkerülésével cselekedni, a BT pedig nem hoz határozatot az Aszad-rezsim leváltásáról - jelentette ki pénteken az orosz külügyminiszter.
A Nézőpont Intézet legfrissebb felmérése szerint a pártpreferenciával rendelkezők nagyjából 4,5 milliós táborának fele továbbra is a kormánypártokat támogatja.
Az LMP szerint az életminőség és a közszolgáltatások színvonalának romlását eredményezi a kormány által tervezett tíz-tizenkétezer közalkalmazott nyugdíjazása.
Az elektronikus hírközlést érintő egyes törvények módosításáról szóló javaslatot nyújtott be két fideszes képviselő, a változtatások elsősorban a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság autonómiáját és kompetenciáját erősítik azzal, hogy átkerül a hatósághoz több olyan hatáskör, amely ma még a nemzeti fejlesztési miniszternél van.
Emberölés előkészületének bűntette miatt nem jogerősen felfüggesztett fogház-, illetve börtönbüntetésre ítélt két kaposvári fiatalembert pénteken a Kaposvári Törvényszék. A fiatalok bombát készítettek; a robbanószerkezetet végül egyikük hatástalanította, és értesítette a rendőrséget.
Török ügyészek szerint az al-Kaidát pénzelte a Humanitárius Segély Alapítvány (IHH) nevű török "segélyszervezet". Ahogy arról az atv.hu korábban beszámolt, az IHH tagja a Union of Good nevű iszlamista ernyőszervezetnek, amely a Muzulmán Testvériség európai érdekeltségeit tömöríti.
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa hétfőig várja, hogy a Neo FM rádió vezetése elfogadja a hatóság mentőcsomagjában foglalt feltételeket, amelyek szerint elengednék a tartozás késedelmi kamatait, mintegy 40 millió forintot, és kedvező lehetőséget adnának az adósság törlesztésére.
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa hétfőig várja, hogy a Neo FM rádió vezetése elfogadja a hatóság mentőcsomagjában foglalt feltételeket, amelyek szerint elengednék a tartozás késedelmi kamatait, mintegy 40 millió forintot, és kedvező lehetőséget adnának az adósság törlesztésére.
Kilencvennyolc éves korában elhunyt Roger Garaudy író-filozófus, aki vezető francia kommunista entellektüelből fokozatosan vált az egyik legismertebb franciaországi holokauszttagadóvá. A halálhírt a Párizs közeli Chennevieres polgármesteri hivatala jelentette be pénteken.
A magyar lakosság egyharmada, mintegy 3,3 millió ember nyugdíjas, akik alig mozognak. Velük akarja most megszerettetni a legegyszerűbb mozgást, a gyaloglást, az egészségügyi államtitkárság által szervezett "Mozdulj, Mama!" című kampány - mondta Monspart Sarolta tájékozódási futó világbajnok az MTI-nek.
Az ukránok reménykedtek, hogy Andrij Shevchenkó most is brillírozik, és a franciák ugyanolyan borzalmasan játszanak, majd, mint az angolok ellen. A meccset a szakadó eső miatt félbeszakította a játékvezető, majd egy óra múlva újra pályára léptek a csapatok. A találkozó nem volt viharos, az ukránoknak nem jött össze a bravúr.
Állampolgári segítséggel elfogták a böhönyei fegyveres rablás másik feltételezett elkövetőjét is - közölte a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószolgálata pénteken az MTI-vel.
Munkavállaló ellenes a július elsejétől hatályos új Munka törvénykönyve (Mt.) - jelentette ki Nagy Imre, a Munkástanácsok Országos Szövetségének (MOSZ) alelnöke pénteken Zalaegerszegen.
Életét vesztette egy idős férfi a gyomaendrődi strandfürdő egyik medencéjében. A haláleset körülményeit vizsgálja a rendőrség - értesült a HavariaPress.
Elküldték a Köztársasági Őrezredtől azt a tiszthelyettest, aki a gyanú szerint fenyegető levelet küldött a rendőri vezetőket is érintő korrupciós ügyön dolgozó Nemzeti Védelmi Szolgálatnak.
Az özönvízszerű eső és a villámlás miatt félbeszakadt a társházigazda ukrán és a francia csapat donyecki mérkőzése a labdarúgó Európa-bajnokság pénteki játéknapján.
Elgázolt egy férfit az 50-es villamos péntek délután az Üllői úton; a baleset miatt az érintett szakaszon egy ideig villamospótló autóbuszok szállították az utasokat.
Elgázolt egy férfit az 50-es villamos péntek délután az Üllői úton; a baleset miatt az érintett szakaszon egy ideig villamospótló autóbuszok szállították az utasokat - közölte a Budapesti Közlekedési Központ diszpécsere az MTI-vel.
Forgalomba állt a 80A járaton az első, Németországból használtan beszerzett, majd felújított MAN trolibusz Budapesten; év végéig tizenöt ilyen jármű áll forgalomba.
Benyújtotta a kormány a 2013. évi központi költségvetést megalapozó egyes törvények módosításáról szóló előterjesztést az Országgyűlésnek, a javaslat kilenc jogszabályt módosít.
Benyújtotta a kormány a 2013. évi központi költségvetést megalapozó egyes törvények módosításáról szóló előterjesztést az Országgyűlésnek pénteken, kora este, a javaslat kilenc jogszabályt módosít.
A belügyminiszter előterjesztésére július elsejei hatállyal kinevezte az Alkotmányvédelmi Hivatal főigazgatójának Göbölös Lászlót Orbán Viktor miniszterelnök, az erről szóló miniszterelnöki határozat a pénteki Magyar Közlönyben jelent meg.
A világ szuverén devizatartalék-kezelőinek háromnegyede az eurót tartja a világgazdaságot és a globális pénzügyi stabilitást fenyegető legnagyobb kockázat forrásának az egyik vezető pénzügyi szolgáltató csoport pénteken Londonban ismertetett felmérése szerint.
A belügyminiszter előterjesztésére július elsejei hatállyal kinevezte az Alkotmányvédelmi Hivatal főigazgatójának Göbölös Lászlót Orbán Viktor miniszterelnök, az erről szóló miniszterelnöki határozat a pénteki Magyar Közlönyben jelent meg.
Benyújtotta a kormány a 2013. évi központi költségvetést megalapozó egyes törvények módosításáról szóló előterjesztést az Országgyűlésnek pénteken, kora este, a javaslat kilenc jogszabályt módosít.
Nemi erőszakot és más szexuális visszaélést is elkövetnek a szíriai kormányerők a fogva tartott férfiak, nők és gyermekek ellen - állítja pénteken közölt jelentésében a Human Rights Watch (HRW) jogvédő szervezet.
Benyújtotta a kormány a Magyarország 2013. évi központi költségvetéséről szóló törvényjavaslatot az Országgyűlésnek. Az előterjesztés, amely 677,2 milliárd forint, GDP-arányosan 2,2 százalékos hiánnyal számol, péntek este jelent meg a parlament honlapján.
Benyújtotta a kormány a Magyarország 2013. évi központi költségvetéséről szóló törvényjavaslatot az Országgyűlésnek. Az előterjesztés, amely 677,2 milliárd forint, GDP-arányosan 2,2 százalékos hiánnyal számol, péntek este jelent meg a parlament honlapján.
Fegyvernek látszó tárggyal raboltak ki egy gyógyszertárat Veszprémben - erősítette meg az MTI információit a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője pénteken.
Tiltakozni kell a nyilasok rehabilitációja ellen, és világosan állást kell foglalni a témában - mondta Vadai Ágnes országgyűlési képviselő, a Demokratikus Koalíció (DK) tagja pénteken az emigrációban elhunyt erdélyi író, Nyirő József emlékére rendezett irodalmi est elleni tüntetésen Csepelen.