2012. június 25. hétfő

jún. 25
19:23
Fokozott rendőrségi ellenőrzés kezdődött Pest megyében (Alternatív Energia)
Fokozott közbiztonsági és közlekedésrendészeti akció kezdődött hétfőn Pest megyében az idegenforgalmi szezonra való tekintettel; a kiemelt ellenőrzések szeptember közepéig tartanak - közölte a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-vel.
jún. 25
19:24
Ellenzik a büntethetőségi korhatár leszállítását (Metropol)
A kormány 12 évre csökkentené a büntethetőségi korhatárt emberölés, testi sértés, rablás és kifosztás esetén.
jún. 25
19:39
Elveszik a kommunista nyugdíjakat (Alternatív Energia)
A parlament hétfőn elfogadta fideszes és jobbikos képviselők azon kezdeményezését, hogy vonják meg a nyugdíj-kiegészítés helyébe lépő pótlékot azoktól, akiknek az 1990 előtti tevékenysége összeegyeztethetetlen a demokratikus értékrenddel; a zárószavazás erről a jövő héten lesz.
jún. 25
19:41
Új Btk.: büntetik a bűnt (Alternatív Energia)
Az igazságügyi államtitkár szerint igazságos büntető törvénykönyv (Btk.) született, az ugyanis a tettarányos büntetőjogi szemléleten alapul. Répássy Róbert ezt azután nyilatkozta az MTI-nek, hogy hétfő este a parlament kormánypárti többsége elfogadta az új Btk.-t, amely a több mint harminc éve hatályos kódexet váltja majd 2013. július 1-jén.
jún. 25
19:57
Az amerikai nagykövet kitüntette a Háttér Társaság a Melegekért szervezetet (Alternatív Energia)
Eleni Tsakopoulos Kounalakis budapesti amerikai nagykövet az emberi jogok érvényesüléséért és a diszkrimináció ellen folytatott tevékenységéért Aktív állampolgárságért oklevéllel tüntette ki a Háttér Társaság a Melegekért civil szervezetet hétfőn Budapesten.
jún. 25
20:15
Belerohant a lehajtón álló teherautóba - szörnyethalt (Alternatív Energia)
Szörnyethalt egy autós az M70-esautóúton, mikor járművével egy álló tehergépkocsinak hajtott - értesült a HavariaPress.
jún. 25
20:18
Felhők gyülekeznek (Metropol)
Terebélyesedő felhő hízik fölöttünk. Mit hoz vajon? Bőséges, termékenyítő esőket, avagy vészterhes zivatarokat?
jún. 25
20:48
Halálos vihar tombolt Floridában (ATV)
Egy halálesetet és súlyos áradásokat jelentettek hétfőn Florida államból, ahol a Debby trópusi vihar pusztít.a
jún. 25
20:51
Wallenberg-megemlékezés - Áder szerint diplomáciai malőr történt (Alternatív Energia)
Áder János hétfői brüsszeli sajtótájékoztatóján egy kérdésre azt mondta: nem ismeri a részleteket, hiszen az elmúlt héten nem tartózkodott Magyarországon hivatalos elfoglaltságai miatt.
jún. 25
20:54
Álló kamionba hajtott egy autós Zalában (Metropol)
A csillárokat szállító kamion a lehajtósávban várakozott, amikor hátulról belerohant egy személyautó.
jún. 25
21:06
Felülvizsgálhatják az állampárti vezetők nyugdíjpótlékait (Infostart)
A parlament elfogadta fideszes és jobbikos képviselők azon kezdeményezését, hogy vonják meg a nyugdíj-kiegészítés helyébe lépő pótlékot azoktól, akiknek az 1990 előtti tevékenysége összeegyeztethetetlen a demokratikus értékrenddel; a zárószavazás erről a jövő héten lesz.
jún. 25
21:24
Orbán támogatta a foglalkoztatás-ösztönző javaslatokat - a nap hírei (Infostart)
A Fidesz-frakció foglalkoztatás-ösztönző javaslatait figyelembe véve módosítaná a jövő évi költségvetés tervezetét a miniszterelnök. Elfogadta az új büntetőtörvénykönyvet az Országgyűlés. Szerdán literenként 10-10 forinttal csökken a benzin és a gázolaj ára. A nap legfontosabb hírei június 25-én.
jún. 25
21:24
Áder: „Diplomáciai malőr” a Kövért bíráló izraeli levél ügyében (ATV)
Az izraeli parlament szóvivője cáfolja Kövér László kabinetfőnökének reakcióját arra a hírre, hogy a magyar országgyűlés elnökét „nemkívánatos személynek” minősítették Jeruzsálemben. Az Országgyűlés Hivatala szerint csak ma kapták meg Reuven Rivlin levelét. Áder János még tájékozódik a kialakult vitáról.
jún. 25
21:45
Víz ömlik a Kossuth téri metrómegállóba (Alternatív Energia)
A 2-es metró Kossuth téri megállójánál a plafonon lévő, működő, áram alatt lévő lámpatestekből ömlik az esővíz a padlóra és közvetlenül a jegykezelő gépekre - írja az Index, amely szerint műanyag vödrök fogják fel a vizet a megállóban.
jún. 25
22:06
Áder a kohéziós támogatás megőrzéséért (Metropol)
"Tekintsék e forrásokat a válságkezelés egyik lehetséges eszközének" - javasolta a köztársasági elnök a két uniós vezetőnek.
jún. 25
23:15
Áder: akár háborús konfliktusok kiváltója is lehet a vízhez való hozzáférés (Alternatív Energia)
Olyan problémának nevezte a köztársasági elnök a vízhiány miatti esetleges migrációs hullámokat hétfőn Brüsszelben, amelyekkel hosszú távon az Európai Uniónak is szembesülnie kell.

2012. június 26. kedd

jún. 26
4:54
Senki sem sejtette: titokban megnősült a színészpár (ATV)
A 37 éves színész két hónap kapcsolat után feleségül vette új barátnőjét.
jún. 26
5:12
Matolcsy: jó bizonyítványt kaptunk (ATV)
Kiállította a jó bizonyítványt az unió Magyarországról, ezt mondta Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter gazdasági bizottsági meghallgatásán. A tárcavezető, aki a jövő évi költségvetés helyett az elmúlt két évet elemezte, elmondta, miért támadták meg Magyarországot pénzügyi értelemben tavaly ősszel. Az ellenzék több szerénységet várt Matolcsytól.
jún. 26
5:15
Rabok dolgoznak L. Simon földjén (Alternatív Energia)
Hatékonyabb és kényelmesebb rabokat dolgoztatni, mint munkanélkülieket alkalmazni - így érvelt L. Simon László, miután kiderült, a kulturális államtitkár földjén fogvatartottak szedik a cigánymeggyet. Jogilag nincs akadálya annak, hogy egy kormánytag gazdasági céget működtet, és ott elítéltekkel dolgoztat, ám morálisan megkérdőjelezhető, hiszen a környéken több tízezren munkanélküliek.
jún. 26
5:17
Koncepciós per az iskolaigazgató ellen (Alternatív Energia)
Átverte a fenntartóját, és hamis adatokat szolgáltatott az önkormányzati képviselőtestület által kirendelt ellenőröknek - ezzel vádolta meg a XVI. kerületi Centenáriumi általános iskola és szakiskola igazgatóját a helyi önkormányzat. Kaszás Zoltán megbízatását fegyelmi eljárás útján azonnal visszavonták.
jún. 26
5:19
Trükköző kormánypárti igazságügy (Alternatív Energia)
Nem döntött az Alkotmánybíróság (Ab) tegnap a bírói nyugdíjkényszer ügyében, így már biztosan nincs lehetősége hazai jogorvoslatra annak a több mint száz érintettnek, akiket végleg száműznek posztjukról július 1-én. Eközben a parlament ismét elhalasztotta az igazságügyi törvénymódosítások zárószavazását. Ennek vélhető oka, hogy a kormány kivárja a többségében szakmai és igazgatási vezetők…
jún. 26
5:33
Kihallgatták az Érden elgázolt ikrek szüleit (Alternatív Energia)
Az ikercsecsemők szüleit is kihallgatta tegnap délelőtt a rendőrség az egy héttel ezelőtt Érden történt gázolás ügyében - tájékoztatta lapunkat a Pest Megyei Rendőrfőkapitányság. Kovács Viktória szóvivő azonban nem közölt részleteket, mint mondta, a szülők vallomása "nem publikus". Így hivatalosan továbbra sem ismertek a baleset pontos körülményei, mint ahogy az sem: a szülők megerősítették-e,…
jún. 26
5:35
Mégis van 4000 adagos konyhája a Hungastnak (Alternatív Energia)
Cáfolta lapunknak az 1,5 milliárdos pécsi közétkeztetési pályázaton résztvevő Hungast Kft., hogy nem rendelkeznének 4000 adag lefőzésére alkalmas vészkonyhával, mint az korábban kiszivárgott. Ez ugyanis a pályázat egyik feltétele, ám a fideszes vezetésű Pécs ellenzéke szerint a cég hamis nyilatkozatot adott be erről.
jún. 26
5:37
Giganyitás a VOLT-on (Alternatív Energia)
Gigantikus, húsz fellépős nyitóbulival veszi kezdetét ma este a már huszadik évébe lépett soproni VOLT Fesztivál: a vasárnap hajnalig tartó programsorozat hivatalosan 19 órától indul a Lővér Kempingben a nagyszínpadnál. A szervezők öt nap alatt közel százezer vendéget várnak.
jún. 26
5:39
Órákig álltak az autók (Alternatív Energia)
Megállt a forgalom vasárnap az M7-esen, mert egy felborult kamiont reggeltől csak este nyolc órára sikerült elvontatni. Akkor meg azért nem indultak már az autók, mert az emberek addigra elhagyták álló járműveiket. Biztos, hogy nem lehetett volna a mentést ésszerűbben szervezni? Van ahol hozzáértő vállalkozásokra bízzák a járműmentést.
jún. 26
5:41
Villany és gáz nélkül (Alternatív Energia)
Nem csak a kifejezetten hátrányos helyzetű, védendő fogyasztók szorulnak segítségre, a magyar lakosság negyede küzd a havi közüzemi díjak kifizetésével. Főleg a 40-50 ezer forintra duzzadó gáz- és távfűtési számlák sodorják reménytelen helyzetbe a családokat. A téli moratórium és a szolgáltatás kikapcsolása nem megoldás.
jún. 26
5:48
Magát hazudtolta meg az újonnan megválasztott államfő? (ATV)
Mégis felülvizsgálja az Egyiptom és Izrael közötti békeszerződést az újonnan megválasztott egyiptomi elnök. Mohammed Murszi vasárnap még azt mondta, hogy tiszteletben tartja a korábban kötött nemzetközi egyezményeket, később viszont a hivatalos iráni hírügynökségnek azt nyilatkozta, hogy az 1979-es békeszerződést felülvizsgálják. Az iszlamista Murszi, akinek a világ vezetői sorra gratulálnak, azt…
jún. 26
6:06
Már nem annyira ünnep kulturális eseményekre járni (Infostart)
Az utóbbi években rengeteg kulturális esemény közül választhatnak az emberek, sok esetben párhuzamosan zajló és ingyenes eseményre lehet kilátogatni - mondta Bán Teodóra, a Szabad Tér Színház igazgatója az InfoRádió Aréna című műsorában.
jún. 26
6:24
Azonnal dolgozni küldte Matolcsyt Orbán (ATV)
Matolcsy Györgynek már ma el kell kezdenie dolgoznia a Fidesz frakció által kezdeményezett javaslatok kidolgozásán. Ezt a miniszterelnök mondta hétfőn, miután részt vett a kormánypárt frakcióülésén. A frakció több munkahelyet, alacsonyabb járulékokat és vállalkozásbarát intézkedéseket vár a kormánytól. Az ellenzéki pártok szerint nehéz úgy munkahelyeket teremteni úgy, hogy a kormány jövőre számos…
jún. 26
6:42
Ősszel dönthetnek a repülőtéri gyorsvasútról (Infostart)
Ősszel kerülhet a kormány elé a főváros központjából a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre közlekedő gyorsvasútról szóló előterjesztés.
jún. 26
7:18
A parlament folytatja a jegybanktörvény EU-kompatibilizálását (ATV)
Az Országgyűlés keddi ülésén folytatja a jegybanktörvény módosításáról szóló kormányzati javaslat tárgyalását, emellett a képviselők az elektronikus hírközlést érintő jogszabályok megváltoztatásáról és három oktatási tárgyú előterjesztésről is vitatkozhatnak.
jún. 26
7:36
Előzetesben az Ausztriából kiadott Jakubinyi Róbert - lapszemle (Infostart)
A Magyar Nemzet azt írja, előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság vasárnap az elmúlt héten Ausztriából kiadott Jakubinyi Róbertet, akit a Központi Nyomozó Főügyészség az Egymásért Alapítvány volt vezetője, Földesi-Szabó László vallomásai alapján vesztegetéssel gyanúsított meg.
jún. 26
7:36
Huszonnyolc spanyol bankot minősített le a Moody’s (ATV)
Huszonnyolc spanyol bank hosszú futamú adósság- és betéti besorolását rontotta a Moody’s Investors Service, azzal a véleményével indokolva a lépést, hogy gyengül Spanyolország szuverén hitelképessége, és ez hat a bankok adósprofiljára is. Hétfőn egyébként a spanyol kormány hivatalosan is kérte, hogy az európai alapokból kapjon egy mentőcsomagot bankjainak a feltőkésítéséhez.
jún. 26
7:38
Kínai cég építheti a reptéri gyorsvasutat, kormánydöntés ősszel (ATV)
Ősszel kerülhet a kormány elé a főváros központjából a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre közlekedő gyorsvasútról szóló előterjesztés. Két elképzelést is kidolgoznak részletesen az elő-megvalósíthatósági tanulmányon, amelyen a China Railway Construction Corporation (CRCC) építőipari cég mérnökei dolgoznak, a beruházás negyven-nyolcvan milliárd forintba kerülhet – közölte a MÁV Zrt. az MTI…
jún. 26
7:39
Júliustól fizetni kell a parkolásért Tatabányán (Alternatív Energia)
Július elsejétől Tatabánya központjában fizetni kell a parkolásért, két zónában óránként 120, illetve 160 forintot, de a Tatabánya-kártya csaknem ötezer regisztrált felhasználója továbbra is ingyen parkolhat - közölte Berkovics Gergely aljegyző az MTI-vel.
jún. 26
7:40
A török miniszterelnök megtorlással fenyegette meg Szíriát (ATV)
Megtorlással fenyegette Szíriát kedden a török miniszterelnök. A török légierő gépének múlt pénteki lelövésére válaszul Recep Tayyip Erdogan kijelentette, hogy a hadsereg mostantól válaszolni fog a szíriai katonák minden határsértésére.
jún. 26
7:42
Előzetesben Jakubinyi Róbert (ATV)
Előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság vasárnap az elmúlt héten Ausztriából kiadott Jakubinyi Róbertet, akit a Központi Nyomozó Főügyészség az Egymásért alapítvány volt vezetője, Földesi-Szabó László vallomásai alapján vesztegetéssel gyanúsított meg - írta keddi számában értesülését a Magyar Nemzet.
jún. 26
7:44
Lemondott az Orosz Labdarúgó Szövetség elnöke (ATV)
Szergej Furszenko egyúttal elnézést kért a szurkolóktól a válogatott Európa-bajnokságon nyújtott teljesítménye miatt.
jún. 26
7:46
Továbbra sincsenek részletek az érdi csecsemőgázolásról (ATV)
Az iker csecsemők szüleit is kihallgatta hétfőn a rendőrség az egy héttel ezelőtt Érden történt gázolás ügyében – írta keddi számában a Népszava, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatására hivatkozva.
jún. 26
7:48
Vonzó célpont terroristák számára a londoni olimpia (ATV)
Vonzó célpontot kínálhat a terroristáknak a jövő hónapban kezdődő londoni olimpia - mondta hétfő esti beszédében a brit elhárítás (MI5) igazgatója.
jún. 26
7:54
Miben szigorít az új büntető törvénykönyv? (Infostart)
Új, a jelenleginél több tekintetben szigorúbb büntető törvénykönyv (Btk.) lép életbe egy év múlva. A parlament hétfőn fogadta el a kódexet, amely szélesíti a jogos védelem lehetőségét, egyes bűncselekményeknél 12 évre szállítja le a büntethetőségi korhatárt, és bevezeti az elzárást mint büntetést. Új bűncselekmény a jogellenes termőföldszerzés és a gazdasági csalás, szabadságvesztés fenyegeti a…
jún. 26
7:54
286 forinton az euró árfolyama (ATV)
Erősödött a forint árfolyama a nemzetközi piaci mozgásokat követve kedden délelőtt a bankközi devizapiacon, az eurót délelőtt fél 10 után 286,70 forinton jegyezték az előző nap délutáni 287,72 forint után.
jún. 26
7:57
Szántót nyert a belvárosi hivatalnok (Alternatív Energia)
Egy budapesti önkormányzati cég ügyvezetője is nyert állami birtokot Veszprém megyében - derítette ki a Blikk. Ifjabb Szentgyörgyvölgyi Péter, a Belváros-Lipótváros Városüzemeltető Kft. ügyvezetője azóta Rogán Antal polgármester "kérésére" lemondott a 30 hektáros szántóról.
jún. 26
7:59
Négy autó gyulladt ki a fővárosban - Fotó! (Alternatív Energia)
Tűzben rongálódott meg négy autó hétfő éjjel a fővárosban, az 56-osok terén - közölte Kisdi Máté, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője az MTI-vel.
jún. 26
8:15
Kovács László: a kormány tudatosan sért uniós normákat (Alternatív Energia)
Kovács László MSZP-s országgyűlési képviselő úgy látja, az Orbán-kormány tudatosan és provokatív módon sérti meg az európai normákat. A volt külügyminiszter szerint az uniós intézményeknek és a többi tagállam kormányainak a felelőssége, hogy a demokráciát korlátozó tagállami törekvésekkel szembeforduljon, és ezt nem gátolhatja a pártcsaládokon belüli szolidaritás.
jún. 26
8:30
9 éve hiába bizonygatja, hogy él, ezért elnökjelölt lett (ATV)
A 32 éves férfi elvett egy alacsonyabb kasztba tartozó nőt, ezért családja halottnak nyilváníttatta.
jún. 26
8:32
Az amerikai legfelsőbb bíróság támogatja a korlátlan kampányfinanszírozást (ATV)
Az amerikai legfelsőbb bíróság hétfőn megsemmisítette a montanai legfelsőbb bíróság azon döntését, amely egy százéves helyi törvény értelmében korlátozta az üzleti vállalkozásokat abban, hogy mennyit költhetnek a politikai kampányok finanszírozására.
jún. 26
8:48
Giró-Szász: akitől elveszünk 3000 milliárdot, az rálép a tyúkszemünkre (ATV)
A többi Európai Uniós tagállam, amelyik a Nemzetközi Valutaalaphoz fordul, azért tud hamarabb megállapodni a szervezettel, mert nem terheli a bankokat különadókkal és tranzakciós adókkal – ezt Giró-Szász András mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
jún. 26
8:54
Elfogadták az új Btk.-t (Metropol)
Szélesíti a jogos védelem lehetőségét, 12 évre szállítja le a büntethetőségi korhatárt, bevezeti az elzárást mint büntetést. Részletek!
jún. 26
8:56
Több gyermek született idén, mint tavaly (Metropol)
Ebben az évben öt százaléknál is több gyermek született, mint a tavalyi év azonos időszakában.

Keresés