2013. augusztus 12. hétfő

aug. 12
12:42
Gyereket gázolt, elhajtott (Metropol)
Elfogtak a rendőrök egy férfit, aki a gyanú szerint Zalaegerszegen elütött egy 12 éves fiút, majd elhajtott.
aug. 12
12:44
Világháborús aknát találtak a felrobbant házban (Metropol)
Egy második világháborús aknát találtak annak az óbudai épületnek a belső udvarán.
aug. 12
13:00
Két autó robbant egymásba - öten sérültek (Alternatív Energia)
Öt ember sérült meg, mikor két személygépkocsi frontálisan ütközött Papkeszinél.
aug. 12
13:06
39 év után hozzányúltak az észak-koreai állampárt alapelveihez (ATV)
Harminckilenc év óta most először módosította tíz alapelvét az észak-koreai állampárt, hogy szentesítse a Kim család dinasztikus utódlási szabályait az ország élén, és hangsúlyozza Észak-Korea atomhatalmi státusát – írta hétfőn a Csoszon Ilbo dél-koreai lap.
aug. 12
13:18
A 4K! tárgyalna az LMP-vel (Metropol)
Egy 2014-es lehetséges választási szövetség kialakításáról kezdenének tárgyalásokat.
aug. 12
13:18
Lázár nekiment az OTP-vezérnek: Csányi az ország legnagyobb uzsorása, tudomásul kell venni a kijelentéseit (Alternatív Energia)
Úgy tűnik, csörtézni kezdett egymással Csányi Sándor és Lázár János. Az államtitkár polipozott, aztán Csányi kisfiúzott, most pedig Lázár uzsorásozott.
aug. 12
13:24
A legnagyobb román ellenzéki párt nem engedné be Vonát az országba (ATV)
Vona Gábor Romániába való beutazásának megakadályozása mellett foglalt állást hétfőn Vasile Blaga, a román Demokrata Liberális Párt (PDL) elnöke, a legnagyobb ellenzéki erő vezetője.
aug. 12
13:36
Gázolt a vonat Barcson (Metropol)
Halálra gázolt egy férfit a Pécs felől érkező sebesvonat hétfőn a barcsi vasútállomáson.
aug. 12
13:36
Halálra gázolta a férfit a vonat (Alternatív Energia)
Halálra gázolt egy férfit a Pécs felől érkező sebesvonat hétfőn a barcsi vasútállomáson, ezért Barcs és Gyékényes között pótlóbuszok járnak.
aug. 12
13:38
Lopott osztrák traktorokat bújtatnak Magyarországon (Alternatív Energia)
Nagy értékű traktorokat loptak el a napokban egy burgenlandi gazdától. Az osztrák rendőrök gyanúja szerint a járművek Magyarországon lehetnek, 7500 eurós nyomravezetői díjat tűztek ki az ügyben, értesült a HavariaPress.
aug. 12
13:42
Megint egyre feszültebb az indiai-pakisztáni viszony (ATV)
Pakisztán hétfőn azzal vádolta Indiát, hogy ágyúval lőtte a területét, és megölt egy polgári személyt a kasmíri határ mentén, ahol a közelmúltban ismét feszültté vált a viszony a két ország között.
aug. 12
13:44
Blikk: másfélszeresére nőtt az állami vezetők száma (ATV)
Valóságos kisgömböcként hízik az állami vezetés- írja a Blikk. Hiába mondta Orbán Viktor miniszterelnök 2010-ben a kormányalakításkor, hogy véget vet a rangkórságnak és a kormányzati dáridónak, valamint ígért karcsúbb és hatékonyabb kormányzást, jóval több állami vezetője van az országnak, mint az előző ciklusokban- írják.
aug. 12
13:54
Orbán a visegrádi együttműködést veszélyezteti (Alternatív Energia)
Aligha használt a magyar-cseh viszonynak, hogy Orbán Viktor miniszterelnök a bizonytalan prágai belpolitikai helyzetre hivatkozva jelentette be a Visegrádi Négyek (V4) augusztus 24-re, a fertődi kastélyba tervezett találkozóját. Az eljárás szokatlan a diplomáciában, hiszen a prágai kormánynak kellett volna kezdeményezne a halasztást abban az esetben, ha szükségét érzi ennek. A cseh fél érezhetően…
aug. 12
13:56
Ismét nekimentek Putyin kritikusának: Azzal vádolják, hogy külföldről pénzelik (Alternatív Energia)
Az orosz ügyészség hétfőn ismét megvádolta Alekszej Navalnijt, Vlagyimir Putyin elnök egyik legkeményebb bírálóját. A vád szerint a 37 éves ellenzéki politikus és blogger külföldről fogadott el anyagi támogatást főpolgármester-választási kampányához, és ezzel megszegte az orosz törvényeket. Moszkvában szeptember 8-án választanak főpolgármestert.
aug. 12
14:00
Megint megvádolták Navalnijt (ATV)
Az orosz ügyészség hétfőn ismét megvádolta Alekszej Navalnijt, Vlagyimir Putyin elnök egyik legkeményebb bírálóját. A vád szerint a 37 éves ellenzéki politikus és blogger külföldről fogadott el anyagi támogatást főpolgármester-választási kampányához, és ezzel megszegte az orosz törvényeket. Moszkvában szeptember 8-án választanak főpolgármestert.
aug. 12
14:02
Orbán üzenete: a magyar külügy MTI-cikkel reagál, Prága is megszólalt (ATV)
"Minden érintett felet, így a prágai kormányt is idejében, hivatalos úton értesítettük arról, hogy a V4 együttműködés soros elnöke, Orbán Viktor új időpontot fog javasolni a csúcstalálkozóra" - közölte a magyar miniszterelnök sajtófőnöke azt követően, hogy a cseh kormány szóvivője szerint Prága nem kapott hivatalos értesítést erről. Az ügyben megszólalt a magyar külügy, majd később a prágai…
aug. 12
14:12
MSZP: A Fidesz nemhogy a pártsajtót, de saját szórólapjait sem olvassa (Alternatív Energia)
A Fidesz szóvivője súlyos tudathasadásban szenved, ha valóban azt mondta mai sajtótájékoztatóján, hogy a vasárnap Nyírbátorban a Fideszre több mint kétszeres vereséget mérő független jelöltnek semmi köze az MSZP-hez és a baloldalhoz. Baracsi Balázs János valóban függetlenként indult, de az MSZP támogatását még a szórólapjain is egyértelművé tette, írja Török Zsolt, az MSZP szóvivője.
aug. 12
14:30
Emmi: a védőnői szolgálat megerősítése a cél (Infostart)
A védőnői szolgálat megerősítése, megújítása a célja annak az intézkedéssorozatnak, amelyről Bábiné Szottfried Gabriella, az Emberi Erőforrások Minisztériumának miniszteri biztosa egyeztetett az érintettekkel országjáró körútjának miskolci állomásán, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórházban hétfőn.
aug. 12
14:30
Emmi: hungarikum lehetne a védőnői hálózat (Alternatív Energia)
A védőnői szolgálat megerősítése, megújítása a célja annak az intézkedéssorozatnak, amelyről Bábiné Szottfried Gabriella, az Emberi Erőforrások Minisztériumának miniszteri biztosa egyeztetett az érintettekkel országjáró körútjának miskolci állomásán, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórházban hétfőn.
aug. 12
14:48
Vona: toleranciára lenne szükség a magyar-román szövetségesi viszonyhoz (Infostart)
A Jobbik elnöke szerint a román sajtó teljesen elferdítette a székelyföldi Borzonton, szombaton elmondott beszédének tartalmát. Vona Gábor szerint toleranciára és a szükséges jogok kölcsönös biztosítására van szükség a magyar-román szövetségesi viszonyhoz.
aug. 12
15:24
Bűnmegelőzési tanácsadók dolgoznak szeptembertől az iskolákban (Infostart)
Száz bűnmegelőzési tanácsadó kezdi meg munkáját szeptembertől az ország 14 év feletti diákokat tanító iskoláiban. A rendőrtisztek képzése hétfőn kezdődött a Veszprém megyei Csopakon - közölte Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) Kommunikációs Szolgálata.
aug. 12
15:24
Lázár: Csányi a legnagyobb uzsorás (Metropol)
Csányi bárhogy is „páváskodik a devizahitelesektől szerzett milliárdjaival”, „meghunyászkodom, és tudomásul veszem, hogy ilyen-olyan jelzőkkel illet”.
aug. 12
15:24
Száz rendőr kezd az iskolákban szeptembertől (Alternatív Energia)
Száz bűnmegelőzési tanácsadó kezdi meg munkáját szeptembertől az ország 14 év feletti diákokat tanító iskoláiban. A rendőrtisztek képzése hétfőn kezdődött a Veszprém megyei Csopakon - közölte Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) Kommunikációs Szolgálata.
aug. 12
15:30
Székely: szövetségben erősebbek lehetnek a szakszervezetek (ATV)
A versenyszféra és a közszolgáltatás területén is nagyobb érdekérvényesítő erővel bír majd a tervek szerint az év végén megalakuló szakszervezeti unió - mondta el az ATV Start-ban Székely Tamás, az Autonóm Szakszervezetek Szövetségének elnöke.
aug. 12
15:42
Erdő Péter tart szentmisét Székesfehérváron a Szent Jobb körmenete után (Infostart)
Erdő Péter, bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek tart koncelebrált ünnepi szentmisét Székesfehérváron szerdán, a Szent Jobb körmenet után. A Szent Jobb a Szent István-i országfelajánlás 975. évfordulójának ünnepére érkezik a városba - ismertette a székesfehérvári római katolikus egyházmegye püspöke hétfői sajtótájékoztatóján.
aug. 12
16:06
"Akasszák fel magukat" Elszakadt a cérna az államfőnél (ATV)
Robert Mugabe választási csalással vádolt zimbabwei elnök azt üzente bírálóinak, hogy "akasszák fel magukat", ellenfeleit pedig "nyugati kémeknek" nevezte egy hétfői megemlékezésen.
aug. 12
16:08
Figyelmeztetnek: viharos szél, zivatar is kialakulhat kedden (ATV)
Ma még az ország nagy részén túlnyomóan derült, napos idő lesz, csapadék nem várható.
aug. 12
16:18
Pótfelvételi: ma van a határidő! (Infostart)
Ma éjfélig lehet jelentkezni a felsőoktatási pótfelvételire. Minden diák egy szakot jelölhet meg, többnyire önköltséges képzéseket hirdettek meg az egyetemek.
aug. 12
16:18
Meghalt Friso holland herceg (Metropol)
Meghalt Johan Friso holland herceg, aki másfél éve történt síbalesete óta kómában feküdt.
aug. 12
16:18
Szigetvári: az MSZP és az Együtt-PM meg fog állapodni a jelöltekben (Alternatív Energia)
Szigetvári Viktor, az Együtt-PM társelnöke szerint az MSZP és az Együtt-PM választási szövetség meg fog állapodni a lehetséges egyéni országgyűlési képviselőjelöltekről, valamint a miniszterelnök-jelölt személyéről a két szervezet már harmadik hete folyó tárgyalásain.
aug. 12
16:36
A miskolci fidesznek nincs hatásköre észlelni a trafikmutyit (Alternatív Energia)
Rövid idő alatt véget ért hétfőn Miskolcon a rendkívüli közgyűlés, amelyen az aljegyző törvényességi észrevételére tekintettel nem is vették napirendre az MSZP által javasolt, a trafikügyben benyújtott előterjesztést - közölte az önkormányzat az MTI-vel.
aug. 12
16:42
Szigetvári: "nem látok esélyt, hogy itt ne köttetne szövetség" (ATV)
Szigetvári Viktor, az Együtt-PM társelnöke szerint az MSZP és az Együtt-PM választási szövetség meg fog állapodni a lehetséges egyéni országgyűlési képviselőjelöltekről, valamint a miniszterelnök-jelölt személyéről a két szervezet már harmadik hete folyó tárgyalásain.
aug. 12
16:54
Megkezdődött a gólyák vonulása (Metropol)
Megkezdődött a Magyarországon élő fehér gólyák őszi vonulása, az első csapat már Romániában jár.
aug. 12
16:54
Együtt-PM: csak a rezsim pénzügyi érdekeit szolgálja Lázár kinevezése (Alternatív Energia)
Az Együtt-PM szerint a miniszterelnök "a trafikmutyi szellemi atyjára és kivitelezőjére" bízta a Magyarországnak járó uniós forrásokat, ez pedig nem az ország, hanem "a rezsim" pénzügyi érdekeit szolgálja.
aug. 12
17:00
Economist: az FBI segítségével foghattuk el a romagyilkosokat (ATV)
A kelet-európai romák nagy része a települések peremén él olyan viskókban, amelyekben sem áram, sem folyóvíz nincs; életkörülményeik inkább emlékeztetnek a fejlődő országokra, semmint modern európai demokráciákra - írta a londoni The Economist a romagyilkosok perében született budapesti ítélet kapcsán.
aug. 12
17:30
Az Economist a romagyilkosok peréről (Metropol)
A londoni magazin szerint a roma családok gyermekeit sokszor szellemi fogyatékosnak minősítik, akkor is, ha nem azok.
aug. 12
18:06
Jogosítvány nélküli motoros és személyautó ütközött Baján (Alternatív Energia)
Motoros és személyautó ütközött össze Baján hétfő délután, a motorosnak nincs jogosítványa - közölte a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-vel.
aug. 12
18:12
Az Ab-hoz és Strassbourghoz fordul a PM a szigorú házszabály miatt (ATV)
Elképesztő mértékben korlátozza az ellenzék véleménynyilvánítási szabadságát a házszabály további szigorítása - véli Szabó Tímea, a Párbeszéd Magyarországért társelnöke.
aug. 12
18:14
Jogosítvány nélküli motoros csapódott egy autóba Baján (ATV)
Motoros és személyautó ütközött össze Baján hétfő délután, a motorosnak nincs jogosítványa - közölte a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-vel.
aug. 12
18:24
Kelemen Hunor bírálja Basescut a Magyarországra vonatkozó nyilatkozata miatt (Infostart)
Bírálta Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke Traian Basescu román államfőt a Magyarországra vonatkozó nyilatkozata miatt, amely Kelemen szerint "túlméretezett és olajat önt a tűzre".
aug. 12
18:24
Csíkszeredában lesz az LMP országos választmányi ülése (Alternatív Energia)
Az LMP országos választmánya következő ülését Csíkszeredában tartja meg, és a résztvevők találkozni akarnak az ottani magyar szervezetek mindegyikével - jelentette be Mile Lajos országgyűlési képviselő, a párt nemzetpolitikai munkacsoportjának hétfői szolnoki tanácskozását követő sajtótájékoztatón.
aug. 12
18:30
Több csecsemő meghalt Borsodban: rendkívüli vizsgálat indult az ügyben (ATV)
Rendkívüli vizsgálatot rendelt el Orbán Viktor miniszterelnök a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórházban történt koraszülött-halálesetek miatt - közölte a Kormányzati Információs Központ hétfőn az MTI-vel.
aug. 12
18:42
Egyesült a két legnagyobb polgárőr szervezet Debrecenben (Alternatív Energia)
Debrecenben egyesült a két legnagyobb polgárőr szervezet. Az erről szóló dokumentumot hétfőn írta alá Molnár Miklós, a Debreceni Polgárőr Egyesület a Cívisvárosért, valamint Dobos Tamás, a Debrecen Városáért Közhasznú Polgárőr Egyesület elnöke.
aug. 12
18:48
Válaszolt Basescunak a Fidesz (ATV)
A Fidesz szerint a tusnádfürdői nyári szabadegyetem 1990 óta mindig a magyar-román párbeszéd helyszíne volt, ahol a külhoni magyarság sorsáról mindig is higgadt, mértéktartó módon tudtak beszélni.
aug. 12
19:18
Basescu rendre utasítaná Magyarországot (Infostart)
Románia vezető szerepet fog vállalni "Budapest rendreutasításában" - jelentette ki hétfőn egy székelyföldi fórumon Traian Basescu román államfő, aki szerint Magyarország az "instabilitás tűzfészkévé" vált a kisebbségi kérdésben. A "magyar politikai elit" részvételével lezajlott székelyföldi rendezvényekről szólva Basescu úgy vélekedett: ezek túllépték az illendőség határát, és ez többé nem…
aug. 12
19:24
Egy német miniszter szerint diktatúra felé halad Oroszország (ATV)
Omladozik a demokratikus rendszer és épül a diktatúra Oroszországban - vélekedett hétfőn a német kormány nemzetközi fejlesztési együttműködésért felelős minisztere az úgynevezett homoszexuális propagandát tiltó orosz törvénnyel kapcsolatban.
aug. 12
19:36
Több újszülött halála miatt vizsgálódnak a miskolci kórházban (Alternatív Energia)
Rendkívüli vizsgálatot rendelt el Orbán Viktor miniszterelnök a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórházban történt koraszülött-halálesetek miatt - közölte a Kormányzati Információs Központ hétfőn az MTI-vel.
aug. 12
19:42
Betiltaná az egymás elleni kémkedést Berlin és Washington (ATV)
Az egymás elleni titkosszolgálati tevékenység tiltásáról kezd tárgyalásokat Németország és az Egyesült Államok - jelentette be hétfőn Berlinben a német szolgálatokat felügyelő kancelláriaminiszter.
aug. 12
19:54
Rendkívüli vizsgálatot rendelt el a miniszterelnök a miskolci megyei kórházban (Infostart)
Rendkívüli vizsgálatot rendelt el Orbán Viktor miniszterelnök a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórházban történt koraszülött-halálesetek miatt - közölte a Kormányzati Információs Központ
aug. 12
20:12
Füst volt a Jahn Ferenc kórház egyik épületében (Alternatív Energia)
Enyhe, izzás okozta füst volt a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház és Rendelőintézet egyik kiszolgáló épületében hétfő este - közölte a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-vel.

Keresés