"Magyar és európai politikusként határozottan visszautasítom Basescu elnök magyarságot nyíltan fenyegető, agresszív, kioktató és lekezelő mondatait" - írja közleményében Mesterházy Attila MSZP elnök.
A Demokratikus Koalíció (DK) szerint a Nemzeti Választási Iroda (NVI) elnöke egy korábbi interjúban beismerte, hogy "nem képes a választás korrekt lebonyolítására", mert a törvény - főleg a levélben való szavazásnál - teret ad a visszaéléseknek.
Hat év kitartó munkája mehet veszendőbe, ha - mint a jelek mutatják - Peking egyik neves orvosának valóban le kell bontania a város nevezetességévé vált építményét, egy 26 emeletes épülettömb tetejére alkotott luxusvilláját.
Szinte biztosra vehető, hogy az uniós támogatások egy részéről kénytelen lesz lemondani Magyarország az operatív programok brüsszeli finanszírozásának befagyasztása miatt, de azt jelenleg senki sem tudja megmondani, hogy mekkora összegről lehet szó. A kormány egyeztet, az Európai Bizottság pedig egyelőre hallgat.
A Honvédelmi Minisztérium (HM) szerint a romagyilkosságok ügyében súlyosan mulasztások voltak a Katonai Biztonsági Hivatalnál (KBH). A titkosszolgálati vezetők a KBH titkos kapcsolatát a negyedrendű vádlottal a honvédelmi tárca, a nyomozó hatóság és a parlament nemzetbiztonsági albizottsága előtt is eltitkolták - közölte a HM kedden az MTI-vel.
Kirabolt egy taksonyi takarékszövetkezetet egy férfi hétfőn. A rendőrség a lakosság segítségét kéri a tettes elfogásához - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság kedden.
Csaknem negyvenen fordultak orvoshoz Balatonlelle és Balatonboglár térségében hányásos, hasmenéses megbetegedéssel. Közülük négyen kórházba kerültek, állapotuk kielégítő - közölte a Somogy Megyei Kormányhivatal kedden az MTI-vel.
Csaknem negyvenen fordultak orvoshoz Balatonlelle és Balatonboglár térségében hányásos, hasmenéses megbetegedéssel. Közülük négyen kórházba kerültek, állapotuk kielégítő - közölte a Somogy Megyei Kormányhivatal kedden az MTI-vel.
A 2011-ben elfogadott köznevelési törvényben a pedagógus életpályamodell bevezetését 2013 szeptember 1-jével határozta meg. A modellt bevezetik, de a béremelés mértéke változik - ezért van szükség augusztus végén a parlament rendkívüli ülésnapján módosítani a köznevelési törvényt - mondta el az InfoRádió Aréna című műsorában Sipos Imre, az Emberi Erőforrások Minisztériuma köznevelésért felelős…
Az út mentén lángoló tarló miatt lezárták a 4-es út egyik szakaszát Karcag és Kisújszállás között - közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Katasztrófavédelmi igazgatóság irodavezetője kedden az MTI-vel.
Szerdán kezdődik az óbudai Hajógyári-sziget utótakarítása a vasárnap zárult Sziget fesztivál után - közölte a Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) Zrt. kedden az MTI-vel.
Nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a miskolci megyei kórházban kimagasló szakmai munka folyik. Az pedig az állam gondoskodó feladatai közé tartozik, hogy minden, a szokottól eltérő esetet kivizsgáljon - mondta Kriza Ákos (Fidesz) Miskolc polgármestere a koraszülött csecsemők halálozásával kapcsolatban kedden az MTI-nek.
Várhatóan két héten belül derül ki, hogy mi okozta a miskolci kórházban a 8 koraszülött csecsemő múlt heti halálát - mondta legújabb tájékoztatóján az egészségügyi államtitkár. A Nemzeti Nyomozó Iroda is vizsgálja az ügyet.
Ismét kigyulladt a Hortobágyon, Nagyhegyes és Nádudvar között az erős szél miatt az az erdős-szántós terület, amelyen kedden is tűz volt - tájékoztatta a Hajdú-Bihar Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-t.
Kritikus helyzetet teremtett Szicíliában az illegális bevándorlók folyamatos érkezése, miután kedden újabb 161 fős menekültcsoport érkezett Siracusa partjaira.
A feketék gazdasági felemelését célzó programja véghezvitelére használja fel vitatott választási győzelmét a zimbabwei elnök. Robert Mugabe kedden azt mondta, hogy a feketék kezébe juttatná a külföldiek és fehérek többségi tulajdonában lévő cégeket.
Augusztus 1-jétől megváltozott a pénzügyi szervezetekre kivetett tranzakciós illeték mértéke, amelynek áthárítása révén a szerződésekben kikötött díjak, költségek mértéke emelkedhet - hívja fel a figyelmet a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF).
Zala megye több járására narancssárga, vagyis másodfokú riasztást adott ki a meteorológiai szolgálat kedd kora este a következő órákban várható heves zivatarok miatt. Ezeken a területeken egy-egy zivatart akár óránkénti 90 kilométeres széllökések kísérhetnek, és jégesőre, nagyobb jégdarabokra is számítani lehet. A Balatonnál és Velencei-tónál másodfokú, a Tisza-tónál elsőfokú viharjelzés van…
Zala megye több járására narancssárga, vagyis másodfokú riasztást adott ki a meteorológiai szolgálat kedd kora este a következő órákban várható heves zivatarok miatt. Ezeken a területeken egy-egy zivatart akár óránkénti 90 kilométeres széllökések kísérhetnek, és jégesőre, nagyobb jégdarabokra is számítani lehet. A Balatonnál és Velencei-tónál másodfokú, a Tisza-tónál elsőfokú viharjelzés van…
Marina Berlusconi kedden közleményben hangsúlyozta, hogy az utóbbi napok híresztelései ellenére nem fog szerepet vállalni a politikai életben, és nem lesz apja, Silvio Berlusconi volt miniszterelnök utódja az olasz jobbközép élén.
A miskolci megyei kórházban történt koraszülött-halálesetek ügyében szélesebb körű szakmai felügyeleti vizsgálat is lesz, amely kiterjed a terhesgondozásra, az osztályok közötti együttműködésre, a szülészeti munkára, a koraszülöttintenzív-osztályon zajló munkára, a kórház eljárásrendjére és higiénés munkájára is - mondta Szócska Miklós egészségügyi államtitkár kedden, a kormány honlapján közzétett…
Zala megye több járására narancssárga, vagyis másodfokú riasztást adott ki a meteorológiai szolgálat kedd kora este a következő órákban várható heves zivatarok miatt. Ezeken a területeken egy-egy zivatart akár óránkénti 90 kilométeres széllökések kísérhetnek, és jégesőre, nagyobb jégdarabokra is számítani lehet. A Balatonnál és Velencei-tónál másodfokú, a Tisza-tónál elsőfokú viharjelzés van…
Az InfoRádió által megkérdezett gyermekgyógyász szerint ha fertőzés okozta a miskolci koraszülöttek halálát, akkor annak hátterét szinte lehetetlen lesz feltárni. Nobilis András egyébként világszínvonalúnak tartja a magyarországi koraszülött-ellátást, igaz szerinte nagyon sok nővér és újszülött-gyógyász hiányzik a rendszerből.
Két héten belül derülhet ki, mi okozta a miskolci megyei kórházban 8 koraszülött múlt heti halálát. Szabálytalanul elköltött agrártámogatást kér vissza az Európai Bizottság több uniós tagállamtól, köztük Magyarországtól. Sztrájkbizottságot alakított két szakszervezeti szövetség a BKV-nál.
Nem kaphatja meg a politikai menekült státust Magyarországon Olekszandr Sepelev volt ukrán parlamenti képviselő és neje, mivel mindkettőjüket súlyos bűncselekmények elkövetésével gyanúsítják Ukrajnában - közölte kedden az ukrán külügyminisztérium sajtóosztálya.
Átszakította a kerítést, majd egy fának csapódott egy szlovén kamion kedd este a 86-os úton Csorna belterületén, a baleset következtében a sofőr a helyszínen életét vesztette - közölte a Győr-Moson-Sopron megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság sajtóreferense az MTI-vel.
Különleges partival lepte meg kedvesét a Jóbarátok sztárja. A hamarosan férjhez menő Jennifer Aniston világsztárokat hívott meg vőlegénye szülinapja alkalmából.
Sorra robbannak ki a botrányok az államosított iskolák igazgatói pályázatai miatt. Hoffmann Rózsa köznevelési államtitkár sok településen nem vette figyelembe a helyi tantestület és önkormányzat többségi véleményét, valamint érvényes pályázatokat is - konkrét indoklás nélkül - eredménytelennek nyilvánított, holott korábban azt állította: a tantestület kétharmados támogatása automatikus…
Több mint két évvel az elfogása után elítélték az Egyesült Államok egyik leghírhedtebb gengszterét. James Bulger egyike volt az FBI által leginkább körözött tíz bűnözőnek. A gengsztert az esküdtszék a 32 vádpont közül 31-ben mondta ki bűnösnek. A 83 éves férfi valószínűleg élete hátralévő éveit rács mögött tölti majd.
A szerelvények koszosak, büdösek, nem jár a levegő és nem működik a klíma – erre panaszkodnak a legtöbben azok közül, akik rendszeresen vonatoznak. Az utasok szerint a legtöbb járaton kritikán aluli a helyzet. Dávid Ferenc, a VOSZ főtitkára a Corona nemzetközi gyorsvonaton tapasztalta ugyanezt. A MÁV-nál egyelőre nem akartak reagálni a kritikákra.
Drágán megfizet a kudarcos elszámoltatás során tett kijelentéseiért Budai Gyula - igaz, kicsit késve. A volt kormánybiztosnak egy jogerős ítélet szerint egyetlen mondata miatt egymillió forintot kellett volna már csaknem két hónapja megfizetnie az egyik elszámoltatási célpont, Tátrai Miklós volt MNV-vezérigazgató számára, amiért hazudott vele kapcsolatban. Egyelőre nemcsak a pénzzel, hanem az…
Aligha "csak" a Petőfi Csarnok (PeCsa) melletti illegális bolhapiac jövője a tétje a főpolgármester és a zugló fideszes polgármester mai találkozójának: e kérdés rendezésének lehet, nagy ára lesz, ami akár - a Margitszigethez hasonlóan - a Városliget fővárosi kezelésbe kerülését is jelentheti - értesült lapunk.
Még abban az esetben sem tehetünk semmit a rendőri igazoltatás megkezdése ellen, ha a gyanú legcsekélyebb árnyéka sem vetül ránk - tájékoztatta lapunkat Tóth Balázs, a Magyar Helsinki Bizottság rendészeti programvezetője a Budapesti Rendőr-főkapitányság vasárnap lefolytatott "fokozott ellenőrzésével" kapcsolatban.
Ma kiderülhet, hogy ki lesz a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) új elnöke. Információink szerint Lázár János miniszterelnökségi államtitkár hétfőn délután találkozott a jelölési folyamatba bevont szakmai szervezetekkel, és a 20 perces "egyeztetésen" úgy fogalmazott: a miniszterelnök 48 órán belül meghozza a döntést.
Valóban készül új autóflotta közös bérlésére a BKV és annak vagyonkezelője, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK), de utóbbi cég cáfolta azt a hírt, hogy ezek között tucatnál is több felső kategóriás, a vezetők számára fenntartott szolgálati autó is lenne.
Megkezdte Izrael kedd este a palesztinok szabadon bocsátását, akiknek elengedéséről a palesztin-izraeli béketárgyalások melletti elkötelezettségét jelző gesztusként döntött. Közben palesztin területről rakétával támadták Dél-Izraelt, a hadsereg légicsapással válaszolt.
Szerdán aláírja a szerződést az online jegyértékesítésről a Sólyom Hungarian Airways és az egyik közismert helyfoglalási rendszert üzemeltető cég - értesült a Magyar Nemzet. A légitársaság első repülőgépét vasárnap tekintheti meg a nagyközönség a Liszt Ferenc repülőtéren.
Nem hozott érdemi változást a sztrádák használatában az elektronikus e-útdíj júliusi bevezetése - ismerteti a szerdai Napi Gazdaság. Az e-útdíj közel 20 milliárd forintot hozott az államnak az első hat hétben.
Nem kaphatja meg a politikai menekült státust Magyarországon Olekszandr Sepelev volt ukrán parlamenti képviselő és neje, mivel mindkettőjüket súlyos bűncselekmények elkövetésével gyanúsítják Ukrajnában - közölte kedden az ukrán külügyminisztérium sajtóosztálya.