2013. augusztus 23. péntek

aug. 23
20:00
Lemondott Varga Antal (ATV)
Varga Antal, az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség ügyvezetője lemondott a Zirci Takarékszövetkezet elnök-ügyvezető pozíciójáról, és megszüntette takarékszövetkezeti tagságát is.
aug. 23
20:12
Mesterházy: "Kényszerpályára tettek engem ma" (Infostart)
"Ultimátumszerű" helyzet állt elő - közölte Mesterházy Attila, a párt elnöke pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.
aug. 23
20:18
Egervári Sándor hétfőn hirdet keretet a román-magyar VB-selejtezőre (ATV)
Hétfőn hirdeti ki a románok elleni, sorsdöntőnek ígérkező világbajnoki selejtezőmérkőzésre készülő keretét Egervári Sándor, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya.
aug. 23
20:30
Szobrot állítanak a napszámosoknak (Infostart)
Napszámos órának nevezett szobrot állítanak vasárnap Rimóc községben a mezőgazdasági bérmunkások tiszteletére: az alkotás nemcsak a közterületet díszíti, hanem az időt is mutatja.
aug. 23
20:30
MSZP: Megszoksz vagy megszöksz? (Alternatív Energia)
A Magyar Szocialista Párt Ifjúsági Tagozata és az MSZP társult ifjúsági szervezete, a Societas - Baloldali Ifjúsági Mozgalom, a mai találkozóján is megvitatta a generáció helyzetének nehézségeit, köztük a fiatalok magyarországi elhelyezkedésének esélyeit. Tudjuk, hogy a fiatalok nem egy jövőképet felmutatni képtelen Orbánisztán vagy a haza elhagyását jelentő "menekülés" között szeretnének…
aug. 23
20:36
Bűnösnek mondták ki a bajtársait Fort Hoodban lemészároló amerikai tisztet (ATV)
Előre megfontolt gyilkosságok és gyilkossági kísérletek miatt bűnösnek mondta ki a katonai esküdtszék pénteken Nidal Hasan őrnagyot, aki 2009-ben a texasi Fort Hoodban tizenhárom katonatársát megölte és további harminckettőt megsebesített.
aug. 23
21:06
Újabb nyomozás a romagyilkosságok miatt (Alternatív Energia)
"Katonai büntetőeljárásra tartozó" nyomozást rendelt el a Központi Nyomozó Főügyészség (KNyF), miután teljes körű iratvizsgálatot folytatott a romagyilkosságok kapcsán. A nyomozóhatóság által tegnap közöltek szerint az eljárás, amelyet kiemelt ügyként kezelnek, még augusztus 16-án indult ismeretlen tettes ellen, de az alapügyet, azaz a gyilkosságokat nem érinti.
aug. 23
21:42
Újabb vizsgálatok szükségesek a koraszülött halálesetek okainak felderítésére - a nap hírei (Infostart)
Kész tárgyalni a kormánnyal a Dunaferr vezetése. Újabb büntetőeljárás indult a romagyilkosságokkal összefüggésben.
aug. 23
21:42
A devizahitelesek kártalanítását követelték a tüntetők (Alternatív Energia)
A kilakoltatások leállítását, a devizahitelesek kártalanítását követelték a Koppány Csoport által szervezett tüntetés résztvevői péntek este a miniszterelnök budapesti otthonának közelében.
aug. 23
21:48
A kilakoltatások leállítását, a devizahitelesek kártalanítását követelték (ATV)
A kilakoltatások leállítását, a devizahitelesek kártalanítását követelték a Koppány Csoport által szervezett tüntetés résztvevői péntek este a miniszterelnök budapesti otthonának közelében.

2013. augusztus 24. szombat

aug. 24
5:12
Előválasztás dönthet (Alternatív Energia)
Magyarország politikai történelmében először a 106 egyéni jelöltről és a közös ellenzéki miniszterelnök-jelöltről is előválasztásokat tarthatnak ősszel. Mesterházy Attila ezt Bajnai Gordon váratlan kezdeményezését követően jelentette be. Az MSZP elnök-frakcióvezetője azt is elmondta, ha az Együtt-PM szövetséggel nem sikerül megegyezni, más ellenzéki pártokkal tárgyalnak.
aug. 24
5:14
Vádemelés a Postapalota miatt (Alternatív Energia)
Hűtlen kezelés miatt emelt vádat a Fővárosi Főügyészség a Magyar Posta Zrt. illetve a tulajdonos Állami Privatizációs és Vagyonkezelő (ÁPV) Zrt. hat korábbi vezetője ellen a fővárosi, Krisztina körúti Postapalota 2008-as értékesítése és a kézbesítőcég új, XIII. kerületi székházának 2007-es bérlése ügyében.
aug. 24
5:30
Túlbuzog Rogán az üldözésben (Alternatív Energia)
"Szokásos takarítási munkát" végzett az V. kerületi önkormányzat, amikor csütörtökön elzavartak 10-15 hajléktalant a Ferenciek tere aluljárójából - reagált érdeklődésünkre a sajtóosztály. Csakhogy a metróaluljárók a Fővárosi Önkormányzat tulajdonában vannak, így az ott tartózkodó hontalanokkal szemben legfeljebb a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. léphetett volna fel. A Belváros szerint ők csak…
aug. 24
5:32
7-en a 7-ről (Alternatív Energia)
Ön mit államosítana még?
aug. 24
5:34
Vadai: ez nem kém-, hanem rémtörténet (Alternatív Energia)
Az UD- és a kémügyben is teljes körűen fel lehetne oldani a titkosítást, mert akkor kiderülne, hogy elég érdekesen alakultak az eljárások, történtek a kihallgatások, és keletkeztek a dokumentumok - mondja Vadai Ágnes. A Demokratikus Koalíció független képviselője szerint ha mindig minden titok, akkor egy ponton túl semmi sem az. Úgy véli, a nemzetbiztonsággal foglalkozó politikusoknak a valós…
aug. 24
5:36
Visszautasítják Hoppál vádjait a jogvédők (Alternatív Energia)
Egymás után utasítják vissza a "hírbe hozott" szervezetek a Fidesz szóvivőjének szavait, aki azzal vádolta a civileket, hogy külföldi szponzori pénzekért cserébe, megrendelésre támadják a kormányt.
aug. 24
5:54
Obamáéknál is kirepülnek a lányok? (ATV)
Barack Obama, az Egyesült Államok elnöke a CNN-nek nyilatkozva a lányai várható kirepülésével magyarázta, hogy családjának immár két kutyája van.
aug. 24
6:12
Halálos áldozata is van az M5-ösön történt balesetnek (ATV)
Egy ember a helyszínen meghalt, további kettő megsérült, amikor két személyautó és egy kamion összeütközött az M5-ös autópálya Budapest felé vezető oldalán Kecskemét mellett péntek késő este – tájékoztatta a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense szombaton az MTI-t.
aug. 24
6:30
Százmilliárdok az ablakban: mit kellene helyre tennie Lázár Jánosnak? (ATV)
Nagy bajba kormányozta magát a kormány, mert ahelyett, hogy megreformálta volna a bürokratikus uniós pénzosztást, vagy teljesen új, becsületesebb politikai kultúrát teremtett volna elődeinél, mindent hagyott változatlanul. Sőt, a politikai machinációknak még nagyobb teret engedett, amire védekezésül az alsó- és középszintű hivatalnokok emelték a „bürokratizmus” szintjét. Ennek pedig az lehet a…
aug. 24
6:48
„Ne gyertek ide”- mondta, majd mellbe lőtték (ATV)
Múlt hét szerdán, a hajnali órákban az egyiptomi rendfenntartó erők éleslőszer bevetésével felszámolták a Muzulmán Testvériség tüntetéseit Raba’a al-Adavijában és a Nahda téren, Kairóban. A rendőrség és a hadsereg független források szerint több mint ezer embert gyilkolt meg. Jászberényi Sándor beszámolója a Hetekben jelent meg.
aug. 24
7:36
Két személyautó és egy kamion ütközött az M5-ösön (Alternatív Energia)
Egy ember a helyszínen meghalt, további kettő megsérült, amikor két személyautó és egy kamion összeütközött az M5-ös autópálya Budapest felé vezető oldalán Kecskemét mellett pénteken késő este - tájékoztatta a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense szombaton az MTI-t.
aug. 24
7:38
Kigyulladt egy autó Kisteleknél, egy ember meghalt (Alternatív Energia)
Kigyulladt egy autó szombat reggel az M5-ös autópályán Kisteleknél, a balesetben egy ember meghalt - közölte a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon.
aug. 24
8:12
Felhőszakadás, zivatar miatt riasztanak több megyében (Alternatív Energia)
A hétvégén többfelé borús lesz az ég, egyre több helyen várható záporeső, illetve zivatar. A következő órákban várható jelentős mennyiségű csapadék miatt több délnyugati megyében már elsőfokú riasztásokat adtak ki.
aug. 24
8:36
Válasz a rakétatámadásokra: Izrael nem hagyja magát (ATV)
Az izraeli légierő válaszcsapást mért Libanonra, miután csütörtökön terroristák négy rakétát lőttek ki észak-izraeli célpontokra. A támadásnak nem volt sérültje, de az anyagi károk jelentősek. Izrael katonai szóvivője elmondta, hogy nem tűrik az agressziót, és minden támadásra válaszolni fognak. Ezúttal egy olyan palesztin szervezet székházát bombázták, amely a hírek szerint közeli kapcsolatban…
aug. 24
8:48
Tarlós István üzent a taxisoknak (Infostart)
A Fővárosi Közgyűlés döntött a taxirendelet módosításáról, ebben a taxisok határozott kérésére fix tarifákat vezettünk be - mondta Tarlós István főpolgármester az InfoRádió Aréna című műsorában. Hozzátette: az egyeztetések során a lehetőségek határáig igyekeztek figyelembe venni a taxisok szempontjait is.
aug. 24
9:06
Elsőfokú riasztások jelentős mennyiségű csapadék miatt (Infostart)
A hétvégén többfelé borús lesz az ég, egyre több helyen várható záporeső, illetve zivatar. A következő órákban várható jelentős mennyiségű csapadék miatt több délnyugati megyében már elsőfokú riasztásokat adtak ki.
aug. 24
9:24
Nyomozás indulhat az Új Magyar Gárda ellen (Alternatív Energia)
Több hónapos levelezéssel sikerült elérnie a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Jogvédő Irodának (NEKI), hogy az ügyészség egyáltalán feljelentésként kezelje az Új Magyar Gárda akciói elleni beadványát - írja az Index.
aug. 24
9:48
Ellenzéki megállapodás: "ennek nagyjából most vége van" (ATV)
A Demokratikus Koalíció elnöke úgy látja: Mesterházy Attila nem fog lemondani a miniszterelnök-jelöltségről, és természetes, hogy a nagyobb párt elnöke igényli magának ezt a pozíciót.
aug. 24
9:50
Guardian: a Facebook is dollármilliókat kapott az NSA-tól (ATV)
Az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) dollármilliókat fizetett több internetes óriáscégnek, hogy készségesen működjön együtt a PRISM elektronikus megfigyelési rendszer programjában, miután egy bírósági cég két évvel ezelőtt alkotmányellenesnek nyilvánította az ügynökség bizonyos tevékenységeit - derül ki egy titkos anyagból, amelyet a brit The Guardian tett közzé pénteken.
aug. 24
9:52
Depardieu mégsem akar annyira orosz lenni? (ATV)
Óriási félreértésként jellemezte az orosz állampolgársága körül kialakult felhajtást Gérard Depardieu egy francia lapnak adott interjújában, amelyben elmondta, még mindig szereti Franciaországot, örökre francia marad, habár „szabad embernek” érzi magát egész Európában.
aug. 24
10:24
Oszkó miatt csúszik a Sukoró-per (ATV)
Oszkó Péter volt pénzügyminiszter külföldi tartózkodása miatt elmaradt a Sukoró-per péntekre tervezett tárgyalása, amelyen tanúként hallgatták volna meg. Az ügyben a szolnoki bíróságon legközelebb október 11-én lesz tárgyalás.
aug. 24
10:42
Maradnak Szíria körül az amerikai hadihajók (ATV)
Mégis marad a Földközi-tenger keleti partvidékén az amerikai haditengerészet hatodik flottájának egyik köteléke - írja a Euronews.
aug. 24
10:54
Rezsicsökkentés: 56 ezer hibás számlát talált a fogyasztóvédelmi hatóság (Infostart)
Tíz távhőszolgáltatónál összesen 56 ezer hibás számlát talált nyári vizsgálatai során a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság - mondta szombati sajtótájékoztatóján a Fidesz rezsicsökkentésért felelős munkacsoportjának vezetője. A közműcégek ezeken nem megfelelően tüntették fel a 10 százalékos rezsicsökkentéssel kapcsolatos információkat.
aug. 24
10:54
Holokausztper - Fellélegezhet a MÁV és az MNB (Alternatív Energia)
A chicagói körzeti szövetségi bíróság megszüntette a Magyar Nemzeti Bankkal (MNB) és Magyar Államvasutakkal (MÁV) szemben a holokauszttal kapcsolatos jogcímen indított eljárásokat - közölte szombaton a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) az MTI-vel.
aug. 24
11:00
Tizenhárom holttestet találtak a nagyváros mellett (ATV)
Tizenhárom holttestre bukkantak egy természetvédelmi területen Mexikóváros közelében, közülük ötöt sikerült azonosítani – közölték a hatóságok pénteken.
aug. 24
11:12
Vesztegetéssel gyanúsítja az ügyészség a volt fideszes országgyűlési képviselőt (Alternatív Energia)
Vesztegetés miatt gyanúsítottként hallgatta ki a Központi Nyomozó Főügyészség Tóth András volt fideszes országgyűlési képviselőt, Újfehértó város egykori polgármesterét.
aug. 24
11:14
56 ezer esetben nem szóltak, hogy van rezsicsökkentés (Alternatív Energia)
Tíz távhőszolgáltatónál összesen 56 ezer hibás számlát talált nyári vizsgálatai során a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság - mondta szombati sajtótájékoztatóján a Fidesz rezsicsökkentésért felelős munkacsoportjának vezetője. A közműcégek ezeken nem megfelelően tüntették fel a 10 százalékos rezsicsökkentéssel kapcsolatos információkat.
aug. 24
11:18
Az amerikai bankszektor kiheverte a válságot (ATV)
A héten további kettővel húszra emelkedett az Egyesült Államokban az idén bezárt bankok száma.
aug. 24
11:30
Fidesz székház, a "meg nem született gyermekek bölcsője" (Alternatív Energia)
Az MSZP szerint a kormány politikájának egyértelmű bukását jelzi, hogy a születendő gyermekek száma drasztikusan csökkent az elmúlt években, az idén pedig várhatóan a legalacsonyabb lesz a rendszerváltás óta.
aug. 24
11:48
Pollenhelyzet: vörös riasztás parlagfűre (Infostart)
A Tiszántúlon, a Köröstől északra, valamint Kecskemét térségében a parlagfű pollenkoncentrációja elérte a légköbméterenként 50-99 pollenszemet, így erre a területre vörös, vagyis másodfokú riasztást adott ki az Országos Környezetegészségügyi Intézet (OKI) - közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) a Facebook-oldalán szombaton.
aug. 24
11:48
Civil citromdíjra jelölték Bakondi Györgyöt (Alternatív Energia)
A tűzoltó egyesületek több mint tíz évvel ezelőtti anyagi, erkölcsi támogatásának visszaállításán dolgozik a Magyar Tűzoltó Szövetség és a katasztrófavédelmi főigazgató - közölte Dobson Tíbor, a Magyar Tűzoltó Szövetség elnöke szombaton az MTI-vel.
aug. 24
11:50
ÁNTSZ: a Tiszántúlon és Kecskemétnél vörös riasztás parlagfűre (Alternatív Energia)
A Tiszántúlon, a Köröstől északra, valamint Kecskemét térségében a parlagfű pollenkoncentrációja elérte a légköbméterenként 50-99 pollenszemet, így erre a területre vörös, vagyis másodfokú riasztást adott ki az Országos Környezetegészségügyi Intézet (OKI) - közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) a Facebook-oldalán szombaton.
aug. 24
12:12
23 milliós parkolási bírságot halmozott fel a nő (ATV)
Százötezer dolláros - 23 millió forintos - parkolási bírságot halmozott fel egy nő az Egyesült Államokban, de rendezte - 4500 dollárral.
aug. 24
12:24
Pert indít az LMP a vidékfejlesztési tárca ellen (Alternatív Energia)
Pert indít a Vidékfejlesztési Minisztérium ellen az LMP, mert a tárca nem teljesítette az Ukrajnában található nagymuzsalyi bányaberuházással kapcsolatos, közérdekű adat megismerésére irányuló igényüket.
aug. 24
12:30
Mesterházy: nem sértődtem meg Bajnaira (ATV)
Az MSZP elnöke szerint a százhat egyéni választókerületben az előválasztásokat szeptember közepéig le lehet bonyolítani.
aug. 24
12:42
Több ezer rászoruló gyerek nyaralhatott a Máltaiak jóvoltából (Infostart)
Több ezer rászoruló, nélkülöző vagy fogyatékkal élő gyerek nyaralhatott ebben az évben is a Magyar Máltai Szeretetszolgálat táboraiban.
aug. 24
12:42
Kiégett egy társasházi lakás Pasaréten (Alternatív Energia)
Kiégett egy 100 négyzetméteres társasházi lakás Budapesten, a II. kerületi Orsó utcában szombat délelőtt - tájékoztatta a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-t.
aug. 24
13:06
Őrizetben az indiai csoportos nemi erőszak két elkövetője (ATV)
A gyanúsítottak egy 22 éves fotóriporter nőt erőszakoltak meg este egy elhagyott textilgyári üzem területén, férfi kísérőjét pedig megverték és megkötözték. Három elkövetőt még köröznek.
aug. 24
13:18
A Fidesz az alacsony születésszám miatt is balodalt hibáztatja (Alternatív Energia)
A Fidesz-kormány érdemi segítséget nyújt a családoknak a gyermekvállaláshoz és a gyermekneveléshez, szemben a Gyurcsány-Bajnai-kormánnyal, amely családellenes intézkedéseivel és megszorító csomagjaival egyenesen büntette a gyermeknevelést. Így reagált a Fidesz-frakció szombaton arra, hogy az MSZP szerint a kormány politikájának bukását jelzi a csökkenő születésszám.
aug. 24
13:42
Kubatov nekiment a Fradi neonáci szurkolóinak - felvétel (ATV)
Kubatov Gábor, a Ferencvárosi Torna Club elnöke videóüzenetben szólította fel a klub szurkolóit, hogy a Csatáry László háborús bűnösre emlékező molinót kifeszítő személyek haladéktalanul jelentkezzenek, és vállalják tettükért a felelősséget a sportegyesület helyett.

Keresés