Aranyérmet nyert a Demeter Bence, Kasza Róbert, Marosi Ádám összeállítású magyar férfi váltó kedden, a tajvani Kaohsziungban zajló öttusa-világbajnokság zárónapján. A staféta sikerével a magyar öttusasport 50. világbajnoki címét szerezte meg.
Irán annak ellenére üldözi a kitért muszlimokat, hogy az alkotmány elvben elismeri több vallási kisebbség, beleértve a keresztények jogait. Most egy keresztény vezetőnek hagyta jóvá a börtönbüntetését egy teheráni bíróság.
Két pályázat érkezett a Vígszínház, és négy a Budapesti Operettszínház vezetésére a hétfői határidőig; az MTI értesülése szerint a prózai színház vezetésére Eszenyi Enikő és Balázs Péter, a zenésére Kerényi Miklós Gábor, Bozsó József, Nagy Viktor és Tokody Ilona pályázott.
Az új Büntető törvénykönyv alapján a 18 év alattiak büntetlenül létesíthetnek nemi kapcsolatot 12 évesnél idősebb, de még a 14. évet be nem töltött fiatallal. A 14-16 év közötti fiatalok azonban felkészületlenek a nemi kapcsolatra egy kutatás szerint. A szakértő úgy látja, a szexedukációra kell helyezni a hangsúlyt, hogy a fiatalok felelősségteljes döntést hozzanak. Dr. Kadlót Erzsébet, a Magyar…
Iskolakezdés együtt! elnevezéssel indított segélyakciót a 1353-as adományvonalán az Ökumenikus Segélyszervezet, hogy ezer rászoruló diák számára nyújthasson jelentős, fejenként tízezer forint értékű segítséget a tanévkezdéshez. A szervezet önkéntesei folyamatosan állítják össze a tanszercsomagokat, és a segélyakció partnereként szegődött Magyar Posta kedden megkezdte a csomagok kézbesítését.
Kedden 106 dollár fölé emelkedett a WTI, és 111 dollár fölé a Brent hordónkénti ára. Az olajpiacokon növekszik a bizonytalanság a közel-keleti események miatt, március óta nem voltak ilyen magasak az árak.
A Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt. augusztus 27-én tartott közgyűlése elfogadta a társaság új alapszabályát, megválasztotta a takarékszövetkezeti integráció központi bankjának vezető tisztségviselőit, továbbá jóváhagyta a Magyar Posta tőkeemelését - közölte a Szövetkezeti Hitelintézetek Integrációs Szervezete (SZHISZ) az MTI-vel.
A Kapuvár és Csorna, Iván, illetve Zalaegerszeg térségéhez kötődő három csoport összesesen 250 betöréses lopást követett el tavaly március és december között Ausztria keleti részén. Lefülelték őket.
Az Index információi szerint nyár végére csődközeli helyzetbe került a Nemzetközi Pető Intézet, a bevételek a korábban jellemző évi 2,2 milliárdos szintről 1,5 milliárd forintra apadtak, ami azt eredményezte, hogy az intézmény a megszokott működési keretek között "20 milliós mínuszt termel" havonta.
Nem akarja a kormányoldal jövőre egy napon tartani a tavaszi két választást, ezért várhatóan Áder János államfő az európai parlamentinél (EP) korábbra, egy áprilisi vasárnapra fogja kitűzni az országgyűlési választásokat. A kabinet ugyan spórolhatna és az állampolgárokat is aktivizálhatná az egyszerre rendezett voksolással, ám a Fidesznek vélhetően sem a fokozott nemzetközi figyelem, sem pedig a…
Bíróság elé állítják a kalocsai gyermekotthon négy lakóját, akik áprilisban megtámadták az intézmény nevelőtanárát - tájékoztatta a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség szóvivője kedden az MTI-t.
Kedden kora délután a fővárosi Blaha Lujza téren ért véget a devizakárosultak demonstrációja, amelynek keretében végigjárták a bankfiókokat a Nagykörúton.
A Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa a piaci várakozásoknál nagyobb mértékben, 20 bázisponttal 3,8 százalékra csökkentette a jegybanki alapkamatot keddi ülésén.
Az Index információi szerint nyár végére csődközeli helyzetbe került a Nemzetközi Pető Intézet, a bevételek a korábban jellemző évi 2,2 milliárdos szintről 1,5 milliárd forintra apadtak, ami azt eredményezte, hogy az intézmény a megszokott működési keretek között "20 milliós mínuszt termel" havonta.
Az Együtt-PM véleménye szerint a "Fidesz-maffia megszállta" a Pető Intézetet, ami miatt a világhírű intézmény csődközeli helyzetbe került - mondta kedden az MTI-nek Szabó Tímea.
Egy szocialista országgyűlési képviselő szerint biztos, hogy teljes körű együttműködés lesz az MSZP és az Együtt-PM között, Mesterházy Attila vezetésével. Azt is megtudtuk: harmadik jelöltjelölt felbukkanása – bár elméletileg nem kizárt – nagyon valószínűtlen. A Fidesz közben jókat röhög a markába és Mesterházynak drukkol.
Három személyt letartóztattak, kettőt még köröznek a velencei idegenrendészet hétfő éjszakai razziája után, melyben egy fiatal magyar nőket prostituáltató albán-magyar bűnszervezetet számoltak fel.
Harminc napra előzetes letartóztatásba helyezte a Debreceni Járásbíróság azt a hajdúszoboszlói férfit, aki életveszélyes sérüléseket okozott másfél éves nevelt lányának - közölte Tatár Tímea, a Debreceni Törvényszék szóvivője kedden az MTI-vel.
Tűzoltó szakképzésben részt vevő roma fiatalok számára indít ösztöndíjprogramot az Országos Katasztrófavédelmi Igazgatóság (OKF) - közölte kedden a honlapján a katasztrófavédelem.
Szíria rendelkezik korszerű orosz légvédelmi rakétarendszerekkel, s bár az ország védelmi rendszere a polgárháború két éve alatt meggyengült, e fegyverek megnehezíthetik a Nyugat számára az iraki vagy líbiai forgatókönyv alkalmazását - vélekedtek kedden vezető orosz napilapok.
Elérte a mélypontot a baloldali ellenzéki pártok együttműködése, a felek között elfogyott a bizalom, a megállapodás lehetősége most tűnik a legtávolabbinak - értékelte az MSZP és az Együtt-PM közötti tárgyalásokat Török Gábor az InfoRádió Aréna című műsorában.
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) szerint a kedden elfogadott, "áterőszakolt módosításokkal" egybeszerkesztett köznevelési törvény nem más, mint szemfényvesztés.
Bozótvágóval támadt rá egy férfi hétfőn reggel egy ismerősére és annak felségére, egy tiszabői hivatal irodájában. A férfit őrizetbe vette a rendőrség - értesült a HavariaPress.
Az oktatás államosításával a kormány felrúgta azt a '90-es években a közoktatás szereplőivel kötött megállapodást, amely arról szólt, hogy a gyerek és az iskola nem az állam, hanem a helyi közösség, a helyi társadalom ügye – ezt Horn Gábor egykori SZDSZ-es oktatáspolitikus mondta az ATV Start című műsorában.
A magyar fiatalok szerint az Európai Unió (EU) munkahelyeket teremt, segíti a nyelvtanulást és a külföldi munkavállalást - derült ki egy nemrég befejeződött nem reprezentatív felmérésből.
Az Uzsoki Utcai Kórház vezetősége és minden dolgozója üdvözli, hogy a Fővárosi Főügyészség megszüntette a nyomozást az egészségügyi intézményben állítólag morfintúladagolásban meghalt betegek ügyében - közölte a kórház főigazgatója kedden az MTI-vel.
Jelenleg szinte semmi esély arra, hogy tárgyalóasztalok mellett rendeződjön a szíriai konfliktus - vélekedett Nógrádi György az ATV Start című műsorában. A szakértő szerint ugyanakkor egy térségi háború kitörését sem vehetjük biztosra, ennek feltételei egyre inkább adottak.
A Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézet (GYEMSZI) cáfolta azt az állítást, hogy az intézmény a Nemzetközi Pető Intézet épületébe költözne.
A köznevelésért felelős államtitkár szerint nagy öröm, hogy már mintegy negyven köznevelési intézmény tartozik az egyház fenntartásába. Az a cél, hogy mind több gyermek részesüljön keresztény nevelésben, hogy szívja magába óvodás és iskolás korban azokat az értékeket, amelyeken Európa és Magyarország felépült - jelentette ki Hoffmann Rózsa az egri főegyházmegyei tanévnyitón az egri bazilikában…
A 2008 előtti időszakra, de nem kizárt, hogy akár az 1990-es évek elejéig is kiterjeszti a vizsgálódást az Országgyűlés Portik-Laborc találkozókat vizsgáló ténymegállapító albizottsága - jelentette be Mile Lajos, a testület elnöke kedden budapesti sajtótájékoztatóján.
Harminc év után újra bubópestises megbetegedéseket regisztráltak Kirgizisztánban: egy tizenöt éves fiú meghalt és azóta három további beteget is kórházba szállítottak – közölte kedden a rendkívüli helyzetek minisztériuma. A közép-ázsiai országban kedden egy nőt és két kisgyermeket helyeztek orvosi felügyelet alá, és mindhárman egy Kirgizisztán keleti részén fekvő faluból származnak.
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) a tervek szerint hozzávetőlegesen 420 millió forinttal támogatja az elkövetkező egy évben a Mozgássérültek Pető András Nevelőképző és Nevelőintézetét.
A 2008 előtti időszakra, de nem kizárt, hogy akár az 1990-es évek elejéig is kiterjeszti a vizsgálódást az Országgyűlés Portik-Laborc találkozókat vizsgáló ténymegállapító albizottsága - jelentette be Mile Lajos, a testület elnöke kedden budapesti sajtótájékoztatóján.
Várhatóan a szekuláris képviselők lesznek többségben az Egyiptom új alkotmányának megalkotásával megbízott 50 tagú bizottságban – írja az egyiptomi al-Ahram napilap internetes portálja.
nemzetpolitikai államtitkárság sem megerősíteni, sem cáfolni nem kívánta azokat a romániai portálon megjelent információkat, amelyek szerint a magyar állampolgárságot kérelmezők között szerepel egy volt román miniszter és a Szatmár megyei tanács elnöke is. Jelezték: a kérelmezőkről nem adnak ki adatokat.
A múlt heti 800 ezer forint után ezúttal 100 ezer forint pénzbüntetést kapott a Ferencváros labdarúgócsapata a magyar szövetség (MLSZ) fegyelmi bizottságának keddi ülésén.
Kevés olyan ország van, amelyik Magyarországhoz hasonlóan önerőből, újabb hitel nélkül "ki tudott mászni" az IMF segítségéből - mondta Varga Mihály kedden Szentendrén, a nemzetgazdasági miniszter szerint a következő években elsősorban a mezőgazdaság, a feldolgozóipar és az ipar válhat húzóágazattá.
Az MSZP elnöke szerint az a legfontosabb, hogy helyreálljon a bizalom pártja és az Együtt-PM között. Mesterházy Attila az M1 Híradójának tudósítása szerint kedden újságíróknak azt mondta: azon van, hogy a bizalmi légkört helyreállítsák.
Szerdára a várható jelentős mennyiségű csapadék miatt másodfokú figyelmeztetést adott ki a meteorológiai szolgálat, emellett az ország nagy részére elsőfokú figyelmeztetés lesz érvényben - ugyancsak a felhőszakadások, illetve a heves zivatarok miatt.
Még a héten közzéteszik az amerikai hírszerzés által az augusztus 21-i szíriai vegyifegyver-támadásról készített jelentés nyilvánosságnak szánt változatát - jelentette ki kedden Jay Carney, a Fehér Ház szóvivője.
Két konstrukciót ajánlott a devizahitelesek problémájának megoldására a kormánynak a Bankszövetség. Minden pedagógus munkakörben dolgozóra kiterjed az életpálya modell és a szeptemberi béremelés, miután az Országgyűlés megszavazta a köznevelési törvény módosítását. 3,8 százalékra csökkentette a jegybanki alapkamatot a monetáris tanács.
Barátnője helyett egy rókát ölelt meg reggel félálomban ágyban egy férfi Londonban: a nő már elment dolgozni, a vad pedig belopózott a helyére - írta a Daily Mirror.
Hiányzik az útfelújítások koordinálása, a cégek pedig túlvállalják magukat. A közlekedésbiztonsági szakemberek szerint ez az oka annak, hogy szinte az egész városban útlezárásokkal találkoznak a fővárosiak. Mások szerint a sok autó is okolható, ennyi gépjárművet ugyanis nem bír el Budapest. Vajon mi lesz a jövő héten, ha megkezdődik az iskola?
Semmilyen felelősséget nem vállal az egy éve az M3-as autópályán négy ember halálát okozó balesetért Eva Rezesová. A "milliomosnőként" köztudatba vonult szlovák nőnek a Gödöllői Járásbíróságon tegnap kezdődött perében az derült ki, hogy többször is megpróbált egészen mással védekezni - egyszer azzal, hogy elaludt a volán mögött, és ez vezetett a tragédiához, máskor azzal, hogy az áldozati Fiat…
Kedden sem válaszolt Mesterházy Attila az Együtt-PM legújabb együttműködési ajánlatára. Az MSZP elnöke azt mondta, hogy először vissza kell építeni a két szervezet között a bizalmi légkört és csak utána dönt majd a szocialista párt elnöksége arról, hogy mit válaszol Bajnai Gordonéknak. Az Együtt-PM - mint közölte - türelmesen várja az MSZP válaszát.