2020. június 20. szombat

jún. 20
11:30
Több száz faluban épülhet játszótér és óvodai játszóudvar (Ripost)
Több száz faluban épülhet játszótér és óvodai játszóudvar – közölte a Miniszterelnökség modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztosa.
jún. 20
11:32
Emberhúst etethetett a disznókkal a pátyi boncmester: az udvaron mosta a hullatepsiket is (Ripost)
A férfit betörők buktatták le, akik sokkos állapotban beszéltek a rendőröknek.
jún. 20
11:36
Több mint 735 millió forintból újul meg a dunaújvárosi mozi (GazdaságPortál)
Több mint 735 millió forintból újul meg a dunaújvárosi mozi – közölte a Fejér megyei város önkormányzata az MTI-vel. Tájékoztatásuk szerint a magyar tulajdonú Kultik Mozihálózat a közelmúltban négy évre nyerte el a dunaújvárosi mozi üzemeltetési jogát és a májusi műszaki átadást követően megkezdte az ingatlan belső átalakítását megtartva az épület
jún. 20
11:45
„A civil szervezetek továbbra is átláthatóan kell, hogy működjenek” (Demokrata)
A döntés túlzottan kiterjesztően értelmezi a tőke szabad mozgásának elvét – véli az alkotmányjogász.
jún. 20
11:48
Szabó Zsuzsa: az első hetek nagyon kemények voltak (Infostart)
A Pedagógusok Szakszervezete készül egy újabb érdekegyeztetésre a bérekről a kormánnyal, ha az eredménytelenül zárul, összeül a sztrájkbizottság. A tanároknak felemás tapasztalatai vannak a digitális tanrendről, az iskolaőrség pedig komoly kérdéseket vet fel - mondta az InfoRádióban az érdekképviselet elnöke.
jún. 20
11:54
A DK közérdekű adatigényléssel derítené ki, "mennyit költ a kormány propagandára válságkezelés helyett" (ATV)
A Demokratikus Koalíció szerint míg a kormányok minden más európai országban válságkezelésre költenek, az Orbán-kormány inkább propagandára költi a magyarok pénzét. Széleskörben elérhető állami bérpótlás, elbocsátottaknak járó támogatás, nyugdíjasoknak vagy kisgyermekeseknek járó támogatás nincs, az állítólagos kormányzati válságkezelésről szóló ó
jún. 20
11:57
Majdnem egymilliárdot küld Orbán Viktor egy RMDSZ-közeli alapítvány beruházásaira (Alternatív Energia)
Már korábban is milliárdok áramlottak az Iskola Alapítványhoz, ezúttal két ingatlanra kaptak közpénzt.
jún. 20
11:59
Forgács Iván: Az „okosbeszéd” se lesz bölcsebb (Alternatív Energia)
Ahogy enyhült a járványhelyzet, világossá vált, hogy semmi nem fog komolyan megváltozni.
jún. 20
12:06
Játék mentőautókkal és tortával leptek meg egy születésnapos kisfiút a kaposvári mentők (SzMo)
A 3 éves Máté rajong a mentőautókért, mindennap megáll a mentőállomás előtt, hogy megnézze őket. A mentők most megajándékozták a kis rajongójukat születésnapja alkalmából.
jún. 20
12:18
Nagymamája halála miatt dobhatta el magától életét egy 18 éves battonyai fiú (Blikk)
Nagymamája után halt az a mindössze 18 éves battonyai fiú, aki csütörtök délután gyújtotta fel magát családi házuk fészerében. A mentőket és a tűzoltókat a szomszédok riasztották, helikopter is érkezett a sebesülthöz, az életét megmenti azonban már nem tudták.
jún. 20
12:18
Épülnek a játszóterek: a legkisebb falvakban örülhetnek a gyerekek (Pénzcentrum)
Több száz faluban épülhet játszótér és óvodai játszóudvar - tájékoztatott a Miniszterelnökség modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztosa. Gyopáros Alpár közleményében azt írta: lezárultak a Magyar Falu Program
jún. 20
12:24
Matteo Salvini is megemlékezett Benedek Tiborról (ATV)
Gondolatait Twitteren osztotta meg az olasz belügyminiszter.
jún. 20
12:33
Perceink vannak hátra: brutális vihar csap le a fővárosra (Ripost)
Nem ússza meg Budapest sem a felhőszakadást.
jún. 20
12:33
Kritikus a Lánchíd állapota (Demokrata)
Karácsony Gergelynek azonnal cselekednie kell! – címmel jelentetett meg egy videót Facebook-oldalán a Fidesz.
jún. 20
12:36
Karanténsztorik: "vegyen fel melltartót, különben nem tudunk az üzletről beszélgetni" (Infostart)
Plusz kilókkal gyarapodtunk a karantén időszakában, többet gondoltunk a szexre, úrrá lett rajtunk az utazási vágy, illetve kínos pillanatokat is okozott a home office. "Tájkép" - karantén után.
jún. 20
12:36
Itt vannak a számok: ennyivel költöttünk többet idén gyógyszerekre tavalyhoz képest (Blikk)
A gyógyszerek és az élelmiszerek jól kezdték a júniust, a benzinkutak és a vendéglátóipari egységek viszont masszív mínuszban voltak.
jún. 20
12:54
Több mint 735 millió forintból újul meg a dunaújvárosi mozi (ATV)
Több mint 735 millió forintból újul meg a dunaújvárosi mozi - közölte a Fejér megyei város önkormányzata az MTI-vel.
jún. 20
13:06
Délután útjára indul az első, Kresz Géza nevét viselő InterCity-járat (Blikk)
Pár perccel délután öt előtt indul az első, Kresz Géza nevét viselő InterCity-járat - tájékoztatta a MÁV-Start Zrt. szombaton az MTI-t.
jún. 20
13:09
Niedermüller Péter elképzelhetőnek tartja a 7-800 forintos parkolási díjat is (ATV)
A 7. kerület polgármestere szerint elkérhetik a BKV jegyárak 1,5-szerese helyett a 2-2,5-szeresét is.
jún. 20
13:09
Így fektetik be most az élelmes magyarok a pénzüket: kihasználják a válságot (Pénzcentrum)
A tőzsdei befektetéssel közvetlenül ugyan csak kevesen foglalkoznak Magyarországon, de valamilyen pénzügyi termék jóvoltából a lakósság jelentős része rendelkezik tőzsdei befektetéssel, még ha erről esetleg nincs is tudomása. A befektetési
jún. 20
13:09
Körbeért a Tisza-tavi kerékpárút (Demokrata)
A fejlesztés alapvetően turisztikai céljához igazodva tiszteletben tartja a táj szépségét, illeszkedik a természetes környezetbe.
jún. 20
13:15
Újabb négy évig Kulcsár Krisztián a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke (ATV)
Újabb négy évre Kulcsár Krisztiánt választották meg elnöknek a Magyar Olimpiai Bizottság szombati tisztújító közgyűlésén.
jún. 20
13:21
Online aláírásgyűjtést indít a Mi Hazánk a csenyétei mentők mellett (ATV)
A Mi Hazánk szerint felháborító, hogy azokat a mentőket rabosították, akik az életveszélyes fenyegetés ellenére is kiérkeztek a helyszínre Csenyétén, és a rendőrség csatlakozása után meg is kísérelték ellátni a beteget, ezért online aláírásgyűjtést indítunk mellettük – írja közleményében a párt.
jún. 20
13:21
Több száz faluban épülhet játszótér és óvodai játszóudvar (SzMo)
Számos kistelepülés pályázott ezekre, összesen ötmilliárd forint a keret a programban.
jún. 20
13:36
Kentaurbeszéd - Lengyel László: Vihar előtti csend (Alternatív Energia)
.
jún. 20
13:39
Délután indul az első, Kresz Géza nevét viselő InterCity-járat (GazdaságPortál)
Pár perccel délután öt előtt indul az első, Kresz Géza nevét viselő InterCity-járat – tájékoztatta a MÁV-Start Zrt. szombaton az MTI-t. Lőkösházáról a Keleti pályaudvarra indul a magyarországi szervezett mentés megalapítójának, Kresz Gézának a nevét viselő InterCity-vonat – közölték. Emlékeztettek: a vasúttársaság május közepén másfélmillió forint
jún. 20
13:57
Hetente háromszor hívják ki a rendőrt a szakmunkásképzőbe - hogyan fékezhető meg az iskolai erőszak? (ATV)
Szeptembertől iskolaőrséget állít fel a kormány a tanárok biztonságának védelme érdekében, de csak azokban az intézményekben, ahol erre igény van. A vitatott javaslat megalkotói szerint az iskolaőr jelenléte elrettentő hatású lesz a potenciális elkövetőkre, bírálói szerint viszont az erőszakot szentesíti, sőt generálja azt. A Hetek cikke.
jún. 20
13:57
Kulcsár Krisztián marad még négy évig a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke (SzMo)
A tisztséget 2017 májusa óta betöltő sportvezető volt az egyedüli jelölt.
jún. 20
13:57
Deák Dániel: a főpolgármester az áldozat szerepét játssza (Demokrata)
A főpolgármester egyértelműen az áldozat szerepét kívánja magára ölteni – nyilatkozta a XXI. Század Intézet vezető elemzője az Origónak.
jún. 20
13:59
Bangóné ma is megvillantotta szakértelmét (Demokrata)
Határozati javaslatot nyújtott be a parlamentbe az egészségügyi felügyelet rendszerének visszaállítása érdekében a képviselő.
jún. 20
14:09
Mohácsi, a vándor rendező (Alternatív Energia)
A kimondottan ezer szállal társulathoz kötődő Mohácsi vándor rendező lett. Itt is, ott is megtermékenyít egy-egy színész csapatot.
jún. 20
14:09
Nem követett el mulasztást a koronavírusosan operáló szegedi rektor az Orvosi Kamara etikai bizottsága szerint (SzMo)
Róvó László márciusban síelni volt Ausztriában, ám a hazatérése után nem maradt otthon házi karanténban, hanem bement dolgozni, és még műtött is.
jún. 20
14:11
Az ember nem tömeggyártott termék – Péntek Orsolya a Kádár-kor valóságairól (Alternatív Energia)
Család, munka, művészet – vajon milyen lehetőségei vannak az embernek, ha mindhárom területen egyszerre akar érvényesülni és sikereket elérni? Hóesés Rómában címmel jelent meg Péntek Orsolya regénytrilógiájának zárókötete, mely a 6 évvel ezelőtt megkezdett családtörténeti elbeszélőfolyamból ismét két nőt állít középpontba, ezúttal az ’50-es évektől
jún. 20
14:15
Káosz a fővárosban: sok kerületben szinte lehetetlen parkolóhelyet találni (ATV)
Április 6-óta az egész országban ingyenes a parkolás. Az intézkedés óta közel 400 százalékkal nőtt több kerületben is a parkolás. A nagyvárosok és a főváros így a parkolási pénztől és a helyi tömegközlekedés jegybevételeitől egyszerre esett el. Szinte lehetetlen parkolóhelyet találni a fővárosban. A Heti Napló riportja.
jún. 20
14:33
Már teljesen körbe lehet tekerni biciklivel a Tisza-tavat (SzMo)
Átadták a tó körül megépült 67 kilométeres kerékpárút utolsó szakaszát. A fejlesztés részeként négy híd is megépült.
jún. 20
14:36
A KRESZ módosításáról beszélt Palkovics László (Infostart)
Átadták a tó körül megépült 67 kilométeres kerékpárút utolsó szakaszát.
jún. 20
14:39
Teljesen körbebiciklizhető a Tisza-tó (Ripost)
Elkészült 67 kilométeres kerékpárút utolsó szakasza is, négy híd is megépült.
jún. 20
14:39
Mától nyitnak a budapesti állatházak: velük is találkozhatnak kicsik és nagyok (Pénzcentrum)
Szombattól már nemcsak a szabadtéri bemutatóhelyek, hanem az állatházak is látogathatók a budapesti állatkertben. Bizonyos megelőző intézkedések még ezután is életben maradnak, de a legtöbb állatkerti szolgáltatás újra a járvány
jún. 20
14:51
Karácsony Gergely messengeren hívta meg a szimpatizánsait vasárnap délelőttre a rakpartra beszélgetni (444.hu)
A Hírhugó propagandablog álhírének tűnt sokáig a Karácsony-tüntetés, de kiderítettük, hogy mégis van benne valami, bár a szervezők szerint ez nem demonstráció vagy bejelentésköteles rendezvény.
jún. 20
14:51
Mától nyitnak a budapesti állatházak: velük is találkozhatnak kicsik és nagyok (Pénzcentrum)
Szombattól már nemcsak a szabadtéri bemutatóhelyek, hanem az állatházak is látogathatók a budapesti állatkertben. Bizonyos megelőző intézkedések még ezután is életben maradnak, de a legtöbb állatkerti szolgáltatás újra a járvány
jún. 20
14:57
Gál Kristóf: Sztárságról nincsen szó, de egy idő után valóban elkezdtek utánam fordulni (ATV)
Interjú a rendőrség szóvivőjével, akit az operatív törzs tájékoztatóinak köszönhetően az egész ország megismert.
jún. 20
15:27
"Nem akarom megsérteni őket" - Deutsch Tamás beárazta a magyar futballedzőket (ATV)
Nincs túl hízelgő véleménnyel a magyar futballedzői társadalomról Deutsch Tamás, az MTK elnöke, derült ki a Nemzeti Sportnak adott interjújából.
jún. 20
15:33
Ujhelyi: Elfogadta az EP a turisztikai ágazatról szóló állásfoglalást (ATV)
Jelentős többséggel, 587 igen és mindössze 32 ellenszavazattal fogadta el az Európai Parlament plenáris ülése péntek este azt a turisztikai ágazatról szóló állásfoglalást, amelynek egyik kidolgozója és beterjesztője Ujhelyi István szocialista EP-képviselő volt - közölte maga az MSZP-s politikus szombaton a Facebookon.
jún. 20
15:33
A baloldal kamuvideóval próbálta lejáratni az országot (Demokrata)
Közérdekűadat-igényléssel fordult a DK a Nemzeti Kommunikációs Hivatalhoz.
jún. 20
15:57
Akcióra készül Karácsony holnap délelőtt (ATV)
Rendkívüli: Karácsony bekeményít, tüntetésre hívja az ellenzékieket- itt vannak a részleteket - Ezzel a címmel jelent meg bejegyzés szombaton, a Hírhugó nevű szocialista propagandaoldalon.
jún. 20
16:15
Palkovics: 65 milliárd forintból épít MotoGP-pályát a kormány Hajdúnánás határában (ATV)
A magyar kormány korszerű, multifunkciós, gazdaságosan üzemeltethető versenypályát épít Hajdúnánás külterületén, amely alkalmas lesz egyebek mellett a Forma-1 motoros megfelelője, a világ első számú gyorsaságimotoros versenysorozata, a MotoGP futamainak befogadására is - jelentette be az innovációs és technológiai miniszter szombaton Hajdúnánáson.
jún. 20
16:21
Nyomozók hallgatták ki Mészáros Lőrinc bizalmas emberét (Alternatív Energia)
Vörös Józsefet a Széchenyi Bank több milliárdos károkozásával kapcsolatban kérdezhették.
jún. 20
16:21
Eltemették Kő Pál Kossuth-díjas szobrászművészt (SzMo)
Családja, tanítványai, barátai és tisztelői vettek tőle végső búcsút a hevesi temetőben.
jún. 20
16:23
Konjunktúralovagok – Ausztriai szájmaszkpiac (Alternatív Energia)
A vérbeli egyiptomi kereskedő, Emad F. tavaly télen vette észre Bangkokban, hogy az emberek 99 százaléka maszkot visel.
jún. 20
16:33
Ezt csinálja Gulyás Gergely Debrecen Főterén (ATV)
Gulyás Gergely miniszterenökséget vezető miniszter Facebook oldalán osztott meg egy futás utáni képet a debreceni főtérről.

Keresés