Az euróövezetben 4,3 százalékkal volt nagyobb az ipar kibocsátása idén augusztusban, mint a tavalyi év azonos hónapjában - közölte pénteken az Eurostat, az EU statisztikai hivatala. Júliushoz képest 1...
Napjainkban 2,2 millió magyar állampolgár használ valamilyen elektronikus banki eszközt, bankkártyát, internetbankot, vagy banki mobiltelefon-szolgáltatást, ők hosszú távon potenciális alanyai lehetnek az adathalász-kísérleteknek - mondta Papp Péter, a Szervezési és Vezetési Tudományos Társaság társelnöke.
Sajtóhírek szerint elképzelhető, hogy az OMV kezdeményezi a MOL-közgyűlés összehívását. A Reuters brit hírügynökség által idézett forrás azt nyilatkozta, hogy ez a legkorábban jövő héten történhet meg. Az InfoRádió felvázolt egy esetleges forgatókönyvet, arról, hogyan alakulhat egy közgyűlési kezdeményezés sorsa.
A Goldman Sachs nemzetközi befektetési bank is adott tanácsokat a Molnak, miként védje ki az OMV-nek a magyar társaság bekebelezésére irányuló támadásait - közölte egy magát meg nem nevező illetékes Londonban.
A Goldman Sachs nemzetközi befektetési bank is csatlakozott a MOL-nak stratégiai tanácsokat adó cégek társaságához, miként védje ki az OMV-nek a magyar társaság bekebelezésére irányuló támadásait - közölte egy magát meg nem nevező illetékes Londonban.
A globális felmelegedés elleni hadjárat minden eredményét semmissé teheti az, ha Kína megépíti az összes tervezett szénerőművet - mondta Soros György Budapesten, az amerikai kamarák által rendezett regionális energiafórumon.
A monetáris tanács 8 tagja 25 bázispontos kamatcsökkentésre, két tagja a kamat tartására, egy tagja pedig 50 bázispontos csökkentésre szavazott a testület szeptember 24-i ülésén, így ...
Megélénkült a kiskereskedelmi forgalom szeptemberben az Egyesült Államokban: a vártnál kétszer gyorsabban emelkedett, részben az autóértékesítés, részben a benzineladás növekedésének ...
A jövő évi adóellenőrzések középpontjában a minimum járulékalapot fizetők állnak majd, ám emellett az újonnan alakuló vállalkozások egyötödét is vizsgálni fogja az adóhatóság - mondta az InfoRádiónak az APEH elnöke. Szikora János hozzátette: a 2008-ra felvett új munkatársak többsége a minimum járulékalapt fizetők vizsgálatával foglalkozik majd.
A General Electric Lighting a kelet-franciaországi Ennery-ben található európai logisztikai bázisát december 31-én bezárja, és annak tevékenységét Nagykanizsára helyezi át. Tiltakozás...
Al Gore volt amerikai alelnöknek és az IPCC szakértőinek ítélte oda a norvég parlament által kinevezett, független békedíj-bizottság az idei Nobel-békedíjat.
Borúsabban látják saját anyagi helyzetük, valamint az ország gazdaságának jövőjét az emberek. A Gfk Hungária Piackutató és a Corvinus Egyetem közös felmérésének eredménye szerint szinte mindenki áremelkedésre számít a jövőben.
A jövő évi adótörvényekre vonatkozó több javaslatról a kormány kész egyeztetni a parlamenti vitával párhuzamosan - közölte Karácsony Imréné, a PM szakállamtitkára az OÉT ülésén.
Az Európai Unió országainak csak közös energiapolitikával van esélyük arra, hogy a monopolhelyzetben lévő ellátókkal szemben javítsák helyzetüket - mondta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök az amerikai kamarák által Budapesten rendezett regionális energiafórumon.
A korábbi 2,7 százalékról 2 százalékra módosította idei GDP előrejelzését, a jövő évit pedig változatlanul 3,2 százalékon hagyta a Kopint-Tárki Zrt., miközben inflációs prognózisát 2007-re 7,5 százalékról 7,7 százalékra, 2008-ra vonatkozóan pedig 3,5 százalékról 4,5 százalékra emelte.
Bezárja az év végén a General Electric Kelet-Franciaországban található európai logisztikai bázisát, és annak tevékenységét Nagykanizsára helyezi át. Tiltakozásul a francia dolgozók október 16-ra sztrájkot hirdettek.
A magyarok szerint maguk és családjuk számára is inkább hátrányokat jelentett az EU-ban eltöltött első 3 év; az ország azonban többek szerint nyert a csatlakozással - derül ki a Szonda Ipsos adataiból.
Lemondott országgyűlési képviselői mandátumáról Kispál Ferenc, a Fidesz Csongrád megyei területi listájáról bejutott képviselője. Közleményében azt írta:"olyan hibát követtem el, amely összeegyeztethe...
Ünnepélyes keretek között adták át az Erőforrás Alapítvány United Way által létrehozott könyvsarkot a Heim Pál Kórház Madarász Utcai Gyermekkórházában. A beteg gyermekek olvasás közben kikapcsolódhatnak, s elfelejtkezhetnek a betegségekről.
Péntek délután fél háromkor az eurót 249,75/85 forinton jegyezték a budapesti bankközi kereskedelemben, egy forinttal erősebben az előző nap délutáni 248,85/90 forintnál és közel mege...
Egyebek között az Egészségbiztosítási Alap főösszegeit is változtatni kívánja a kormány az Országgyűléshez pénteken beterjesztetett 2007. évi költségvetési törvény módosítása keretében. ...
Földeladási tilalmat vezetne be az állami földekre a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége. Obreczán Ferenc, a szervezet főtitkára szerint változtatni kellene a földöröklés szabályait, valamint a földbérleti szerződések időtartamát is.
Beterjesztette a 2007. évi költségvetés módosítását a kormány. A javaslat egyebek között az Egészségbiztosítási Alap főösszegein változtatna, miközben a költségvetés központi egyensúly tartaléka 50 milliárd forintról 45 milliárd forintra csökken.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 25,76 pontos, 0,09 százalékos emelkedéssel, 28.263,44 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 33,2 milliárd forint ...
A termékdíj-bevételek minimum 25 százalékos növekedésére számít a Vám- és Pénzügyőrség a jövő évben - jelentette ki Nagy János Egerben. Erre azt követően kerülhet sor, hogy a hatékony...
A több mint három évtizede kihaltnak hitt dél-kínai tigris egy vadon élő példányát kapta lencsevégre egy földműves a közép-kínai Sanhszi (Shaanxi) tartományban. Az egykor vadászattal fo...
A péntek kora hajnaltól tartó német vasúti sztrájk jelentős fennakadásokat okozott a német helyközi és városi vasúti közlekedésben reggel és délelőtt. A sztrájk péntek délután is folytatódott, a mozdo...
Fedélzetén Peggy Whitson amerikai, Jurij Malenycsenko orosz és Muszaphar Shukor malajziai űrhajóssal - összekapcsolódott pénteken a Nemzetközi Űrállomással. Az űrjármű szerda délután in...
Az Egyesült Államok a Világkereskedelmi Szervezethez (WTO) fordult az amerikai szórakoztatóipari termékeket sújtó kínai importtilalmak ügyében. Washington arra kérte a ...
A GKM eddig nem kapott olyan megalapozott javaslatot, amely az M6-os jelenlegi nyomvonalától és műszaki megoldásaitól való eltérést tartalmaz. A cél, hogy az autópálya a lehető legolcsóbban épüljön meg 2010 tavaszára.
Az EU versenyképessége fokozásának egyik lényeges eleme az adóalap kiszámítási módszerének uniós szintű egységesítése - hangoztatta közös álláspontként Kovács László és Wilhelm Molterer.
Egy amerikai fogyasztóvédelmi csoport vizsgálata szerint a rúzsok több mint fele ólmot is tartalmaz – a Cover Girl, a L’Oreal és a Christian Dior például jóval többet, mint az átlag. A gyártók szerint elenyésző nehézfém mennyisége; de ha lehet ólom nélkül is gyártani, miért csinálnak mérgezőt?
Bár az első félévben a Malév utasszámának növekedése elmaradt a tervezettől, az augusztusi, szeptemberi adat felülmúlta a várakozásokat, így az első kilenc hónapban 5,1 százak...
Kevés cselekedet tűnhet ellentétesebbnek az európai álommal, mint a szomszédokhoz vezető hidak lerombolása a schengeni térség keleti kiterjesztésének előkészületei jegyében - írta a The Economist.
Az M0-ás körgyűrű biztonságosabbá tétele érdekében 4-5 hónapon belül öt fix telepítésű traffipaxot helyeznek üzembe, sűrítik a rendőrségi ellenőrzéseket, valamint megvizsgálják, mely szakaszokon vezessenek be előzési tilalmat.
Nagy-Britanniában az utóbbi évben közel felével nőttek a legális zene- és videoletöltések. Egy, az ágazat jövöjét vizsgáló piackutató cég szerint ezért nem feltétlenül igaz az, hogy a digitális fájlok megjelenése tönkreteszi a lemezcégeket.
Angliában már a társadalmi felelősségvállalás egyik példájának számít a pro bono jogi gyakorlata, ami egy jogi szolgáltatás olyan ügyfeleknek, akik eme szolgáltatásokat egyébként nem tudnák megfizetni.
Bill Nuti, az NCR Corporation elnök-vezérigazgatója arról beszélt, hogy az NCR új globális növekedési stratégiájának eredményeképp tovább nő a magyarországi gyártás iránti igény, illetve hogy a fogyasztók 2008-tól az országban bemutatásra kerülő új banki és kereskedelmi önkiszolgáló technológiák előnyeit élvezhetik majd.
A számítógépes adatlopások visszaszorítása közügy, és a jelenleginél sokkal hatékonyabb fellépés szükséges az információbiztonsági visszaélések ellen. Ha ez nem történik meg, öt éven belül mindenki pénzt fog veszíteni. Civil szervezetek és információbiztonsági szakértők ajánlást dolgoztak ki a kormány és a piac számára, amelyben szigorúbb szabályozást és hatékonyabb lakossági is-meretterjesztést…
"Vég nélküli rémálomnak" tartja az Egyesült Államok iraki szerepvállalását a koalíciós haderő egykori parancsnoka. Ricardo Sanchez szerint a teljes csapatkivonás nem megoldás
Megállapodott az Európai Unió (EU) soros portugál elnöksége és Bulgária arról, hogy későbbre halasztják az euró bolgár írásával kapcsolatos vita rendezését. A pénteki megállapodás leh...
A közúti szállítással foglalkozó multinacionális cégek betartják az előírásokat, míg az egyéni, vagy néhány járművel rendelkező fuvarosok esetében gyakori a szabálytalanság
Korán kezdődik és gyorsan véget érhet a karácsonyi szezon az idén. Lehet, hogy még az ünnep előtt "szezon végi" leárazásokkal találkozhatunk: a kereskedők attól tartanak, nyakukon maradhat a nyáron rendelt áru.
A magyarországi contact center piac értéke jelenleg 14,5 millió dollár, 2010-re pedig eléri a 18,2 millió dollárt. Ma hazánkban körülbelül 18 ezren dolgoznak telefonos ügyfélszolgálati pozíciókban, és számuk 50 %-kal emelkedik 2010-re. Az elkövetkezendő 3 évben Magyarországon 145 új contact center fog épülni.
A külföldi vevők étvágya a határokon átnyúló ingatlanbefektetések iránt egyre nő - hangzott el a CB Richard Ellis (CBRE) idei éves Európai Befektetési Konferenciáján. A vezető európai befektetők több mint 70 százaléka nyilatkozta azt, hogy határokon átnyúló befektetéseik nőttek 2007. során.