310 személyt tartóztatott le a francia rendőrség azzal a gyanúval, hogy gyermekpornográfiai képeket töltöttek le az Internetről - 132-en már beismerték bűnüket
Az agrártermékek termelőiár-szintje az idén az első nyolc hónapban 12,7 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest, ezen belül augusztusban 18 százalékkal haladta meg a 2006. augusztusi árszínvonalat - közölte a KSH.
Csupán 5,5 százalékos volt a cseh ipar kibocsátásának növekménye idén augusztusban a tavaly augusztusihoz képest, jóllehet az elemzők 8,8 százalékos növekedésre számítottak a júliusi ...
Elsősorban az Európába irányuló export jelentős növekedése miatt ismét rekordot döntött Kína külkereskedelmi mérlegének a többlete szeptemberben, s már az első kilenc hónapban meghala...
A diszkont légitársaságok is megérzik a gazdaság teljesítményének lassulását, illetve a reáljövedelmek csökkenését: az év első nyolc hónapjában 1,3 százalékkal csökkent a forgalmuk Ferihegyen a tavalyihoz képest. Szollár Domokos, a BA Zrt. szóvivője szerint a megszorítások miatt öt-hat százalékkal kevesebb magyar utas vette igénybe a diszkont járatokat.
Változatlanul a külföldi legénybúcsúk kedvenc célpontjai között van a magyar főváros. A partihétvégék kiszolgálása a hazai turisztikai szektor fontos ága lett: a túlnyomórészt brit ifjak évente csaknem egymilliárd forintot költenek Budapesten
Al Gore volt amerikai alelnök és az ENSZ Kormányközi Klímaváltozási Bizottsága (IPCC) kapja megosztva az idei Nobel-békedíjat - jelentették be Oslóban. A kitüntetéssel...
A Holmes Report, Amerika egyik legrangosabb kommunikációs folyóirata idén a legjobb európai munkahelynek minősítette a Porter Novelli Europe-t, ez a cég az, ahol a szakemberek Európa-szerte legszívesebben dolgoznának.
Az "amerikai APEH", az IRS szerint 2005-ben, a ma még legfrissebb adat szerint a teljes amerikai jövedelmek 21,2 százalékát Amerika leggazdagabb 1 százaléka tehette zsebre.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) ötmillió forint bírságot szabott ki a British Airways (BA) brit légitársaságra, mert egyes reklámjai alkalmasak voltak a fogyasztók megtévesztésére - ...
A közép-kelet-európai régióban mutassunk példát az Európai Uniónak, hogy képesek vagyunk egy hatékonyabb együttműködésre az energiapolitika terén - mondta Gyurcsány Ferenc.
Az Air France-KLM és a Lufthansa is visszautasítja a Ryanair ír fapados légitársaság vádjait, miszerint - közösen a Swiss légitársasággal - egyezségben határozták el üzemanyag-feláruk...
A korábbi 2,7 százalékról 2 százalékra módosította idei GDP előrejelzését, a jövő évit pedig változatlanul 3,2 százalékon hagyta a Kopint-Tárki Zrt., miközben inflációs prognózisát 2007-re 7,5 százalékról 7,7 százalékra, 2008-ra 3,5 százalékról 4,5 százalékra emelte - jelentette be Palócz Éva vezérigazgató a pénteki tájékoztatón.
A magyarországi légiközlekedési iparág, valamint a turizmus képviselőinek közös tiltakozását válthatja ki, ha a GKM nem változtat javaslatán, amellyel tovább szigorítaná az éjszakai repüléseket.
Jelenleg nincs Magyarországon privatizációs kényszer, így az állami vagyon hasznosítását szakmai alapokon, a társadalmi összefüggésekre figyelemmel lehetne végezni - közölte Kovács Árpád, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke Szegeden.
A 12 havi infláció 2008 februárjában 4,8 százalékra csökken, a termelői árak szintje pedig 1,6 százalékkal haladja majd meg az egy évvel korábbit - prognosztizálja az Ecostat Kormányzati Gazdaság- és ...
Jelenleg nincs Magyarországon privatizációs kényszer, így az állami vagyon hasznosítását szakmai alapokon, a társadalmi összefüggésekre figyelemmel lehetne végezni - közölte Kovács Árpád, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke pénteken Szegeden.
Olaszország fontolóra vette, hogy vétót emel az Európai Parlament mandátumainak új elosztása ellen, amelyet csütörtökön hagyott jóvá a strasbourgi székhelyű szervezet.
Az Európai Unió lisszaboni fejlesztési stratégiája megvalósításának, a versenyképesség fokozásának egyik lényeges eleme az adóalap kiszámítási módszerének uniós szintű egységesítése - hangoztatta közös álláspontként pénteken Bécsben Kovács László EU-biztos és Wilhelm Molterer osztrák alkancellár, pénzügyminiszter.
Ötmillió forintra bírságolta a Gazdaság Versenyhivatal (GVH) a Brirtish Airways légitársaságot, mert megtévesztően reklámozta repülőjegyeit. A cég több hirdetésében nem tüntette ugyanis fel, hogy az akciós jegyárak nem tartalmazzák a járulékos költségeket - olvasható a GVH pénteki közleményében.
Felülvizsgálatnak veti alá az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) a 2001. szeptember 11-i támadások kezelésében hibákat megállapító belső ellenőrének munkáját.
Miután nem túl nagy meglepetésre az Európai Bíróság nem találta a közösségi joggal ellentétesnek a magyar iparűzési adót, felmerül a kérdés: hogyan ítéljük meg ezt, a cégekre és az önkormányzatokra nézve egyaránt elavult, nem hatékony és a versenyképésséget rontó adófajtát?
A Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) földeladási tilalmat léptetne életbe az állami földekre, mivel még nem történt meg Magyarországon a birtokrendezés.
Az amerikai hadsereg - most első ízben - mobil rakétafelderítő rendszert telepített Japánba, hogy megvédje a távol-keleti országot egy esetleges észak-koreai rakétatámadással ...
Más források mellett a nukleárisenergia-termelés bővítésének lehetőségét is meg kell vizsgálniuk a hazai szakembereknek - mondta a miniszterelnök az Első Regionális Energia Fórumon. Soros György üzletember a rendezvényen arról beszélt, hogy a fosszilis energiaforrások szűkössége és azok rossz területi elhelyezkedése jelenti a legnagyobb gondot.
Gyurcsány Ferenc szerint a régió két nagyon fontos energiavállalatának nem a másik rovására, hanem inkább közös fejlődésüket célzó módon kellene egymáshoz viszonyulniuk az egész régió érdekében. A miniszterelnök erről az Első Regionális Energia Fórumon beszélt pénteken a Parlamentben a MOL-OMV vita kapcsán, bár a két társaságot név szerint nem említette.
Az euróövezetben 4,3 százalékkal volt nagyobb az ipar kibocsátása idén augusztusban, mint a tavalyi év azonos hónapjában - közölte pénteken az Eurostat, az EU statisztikai hivatala. Júliushoz képest 1...
Napjainkban 2,2 millió magyar állampolgár használ valamilyen elektronikus banki eszközt, bankkártyát, internetbankot, vagy banki mobiltelefon-szolgáltatást, ők hosszú távon potenciális alanyai lehetnek az adathalász-kísérleteknek - mondta Papp Péter, a Szervezési és Vezetési Tudományos Társaság társelnöke.
Sajtóhírek szerint elképzelhető, hogy az OMV kezdeményezi a MOL-közgyűlés összehívását. A Reuters brit hírügynökség által idézett forrás azt nyilatkozta, hogy ez a legkorábban jövő héten történhet meg. Az InfoRádió felvázolt egy esetleges forgatókönyvet, arról, hogyan alakulhat egy közgyűlési kezdeményezés sorsa.
A Goldman Sachs nemzetközi befektetési bank is adott tanácsokat a Molnak, miként védje ki az OMV-nek a magyar társaság bekebelezésére irányuló támadásait - közölte egy magát meg nem nevező illetékes Londonban.
A Goldman Sachs nemzetközi befektetési bank is csatlakozott a MOL-nak stratégiai tanácsokat adó cégek társaságához, miként védje ki az OMV-nek a magyar társaság bekebelezésére irányuló támadásait - közölte egy magát meg nem nevező illetékes Londonban.
A globális felmelegedés elleni hadjárat minden eredményét semmissé teheti az, ha Kína megépíti az összes tervezett szénerőművet - mondta Soros György Budapesten, az amerikai kamarák által rendezett regionális energiafórumon.
A monetáris tanács 8 tagja 25 bázispontos kamatcsökkentésre, két tagja a kamat tartására, egy tagja pedig 50 bázispontos csökkentésre szavazott a testület szeptember 24-i ülésén, így ...
Megélénkült a kiskereskedelmi forgalom szeptemberben az Egyesült Államokban: a vártnál kétszer gyorsabban emelkedett, részben az autóértékesítés, részben a benzineladás növekedésének ...
A jövő évi adóellenőrzések középpontjában a minimum járulékalapot fizetők állnak majd, ám emellett az újonnan alakuló vállalkozások egyötödét is vizsgálni fogja az adóhatóság - mondta az InfoRádiónak az APEH elnöke. Szikora János hozzátette: a 2008-ra felvett új munkatársak többsége a minimum járulékalapt fizetők vizsgálatával foglalkozik majd.
A General Electric Lighting a kelet-franciaországi Ennery-ben található európai logisztikai bázisát december 31-én bezárja, és annak tevékenységét Nagykanizsára helyezi át. Tiltakozás...
Al Gore volt amerikai alelnöknek és az IPCC szakértőinek ítélte oda a norvég parlament által kinevezett, független békedíj-bizottság az idei Nobel-békedíjat.
Borúsabban látják saját anyagi helyzetük, valamint az ország gazdaságának jövőjét az emberek. A Gfk Hungária Piackutató és a Corvinus Egyetem közös felmérésének eredménye szerint szinte mindenki áremelkedésre számít a jövőben.
A jövő évi adótörvényekre vonatkozó több javaslatról a kormány kész egyeztetni a parlamenti vitával párhuzamosan - közölte Karácsony Imréné, a PM szakállamtitkára az OÉT ülésén.
A jövő évi adótörvényekre vonatkozó több javaslatról kész egyeztetni a parlamenti vitával párhuzamosan a kormány - közölte Karácsony Imréné, a Pénzügyminisztérium szakállamtitkára az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) ülésén.
Az Európai Unió országainak csak közös energiapolitikával van esélyük arra, hogy a monopolhelyzetben lévő ellátókkal szemben javítsák helyzetüket - mondta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök az amerikai kamarák által Budapesten rendezett regionális energiafórumon.
A korábbi 2,7 százalékról 2 százalékra módosította idei GDP előrejelzését, a jövő évit pedig változatlanul 3,2 százalékon hagyta a Kopint-Tárki Zrt., miközben inflációs prognózisát 2007-re 7,5 százalékról 7,7 százalékra, 2008-ra vonatkozóan pedig 3,5 százalékról 4,5 százalékra emelte.
Bezárja az év végén a General Electric Kelet-Franciaországban található európai logisztikai bázisát, és annak tevékenységét Nagykanizsára helyezi át. Tiltakozásul a francia dolgozók október 16-ra sztrájkot hirdettek.
A General Electric Lighting a kelet-franciaországi Ennery-ben található európai logisztikai bázisát december 31-én bezárja, és annak tevékenységét Nagykanizsára helyezi át.