A múlt évi évi 22. hellyel szemben a 23. helyen végzett Budapest az idén Európa legvonzóbb üzleti célpontjainak rangsorában - hangzott el a felmérést bemutató sajtótájékoztatón hétfőn.
A szakszervezetek szerint még a reálbérek szinten tartásához is kevés a kormány által jövő évre javasolt 4,5 százalékos bruttó béremelés. Ők kétszer ekkora keresetemelést tartanának elfogadhatónak. A munkaadók az Országos Érdekegyeztető Tanács pénteki ülésén még nem kívánták minősíteni a kormány ajánlatát. Mint mondták: a béremelések mértékét csak a jövő évi adóváltoztatások ismeretében tudják…
Magyarországon évente 500 millió forinttal is megkárosíthatják a felhasználókat az internetes adathalászok és bankkártya-feltörők. Jelenleg a lakosság egyötöde használ valamilyen elektronikus fizetési eszközt, de a Gazdasági Rádió által megkérdezett információbiztonsági szakértő szerint nem kizárt, hogy öt éven belül mindenki pénzt veszít majd az adathalászok miatt. Papp Péter arra is felhívta a…
A magyarok szerint maguk és családjuk számára is inkább hátrányokat jelentett az Európai Unióban eltöltött első három év - derül ki a Szonda Ipsos pénteken közzétett adataiból. Magyarország viszont nyert a csatlakozással, vélik többen. A közvélemény-kutató intézet felmérése szerint a magyarok inkább a humánerőforrást és nem az infrastruktúrát fejlesztenék uniós forrásokból. László Veronika először…
Jövő év végéig 155 milliárd forint uniós forrás használható fel turizmusfejlesztésre az első akciótervben - közölte az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium államtitkára.
Az orosz Gazprom gázipari vállalat - és ezzel az orosz kormány - tovább terjeszkedik az olajiparban: az állami ellenőrzésű cég új befektetéssel 30 százalékról 75 százalékra emelte részesedését egy szi...
Az idei évben és jövőre, az első akciótervben 155 milliárd forint uniós forrás hívható le turizmusfejlesztésre - mondta Ujhelyi István, az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium államtitkára a Magyar Turizmus Zrt. (MT Zrt.) külképviselői értekezletén.
Ellenőrzéssel lezárt bevallási időszak esetén is sor kerülhet az adó-megállapítás ismételt vizsgálatára. Ennek egyik fajtája az adózó kérelmére induló eljárás.
A labdarúgók a hagyományos értelemben nem munkavállalók, ezért azt szeretnék, ha nem vonatkozna rájuk a munkavállalók szabad mozgásának alapelve. A kezdeményezés az után-pótlásnevelést szolgálja.
Kóka János szerint úgy tűnik, a gazdasági tárca egyedül marad adóegyszerűsítési elképzeléseivel: akik korábban követelték, lassan kihátrálnak a javaslatok mögül.
Október 25.-én nyílik Örkényben Magyarország első távmunka háza. Az EU több nyugati országában használt üzleti megoldás lehetőséget biztosít a munkáltatóknak, hogy telephely létrehozása nélkül, távmunkában foglalkoztassanak munkavállalókat más térségekből.
A nemzetközi befektetők szemében felértékelődtek a felzárkózó piacok, a pénzpiaci alapok és a nyersanyagok a nem elsőrendű válság terjedése óta, állapította meg az EPFR Global legújabb felmérése.
A Doing Business 2008 Konferencián a Világbank által készített versenyképességi rangsort értékelték a meghívott előadók. A listán Magyarország a vizsgált 176 ország közül a 45.-dik helyen végzett. A konferencián a gazdasági miniszter kiállt a kisadók tervezett összevonása mellett.
Az OTP Lakástakarékpénztár (OTP LTP) Zrt. tízéves fennállása alatt közel egymillió lakás-előtakarékossági szerződést kötött - jelentette be a lakástakarék alapításának tízéves évfordulója alkalmából t...
Hétfő délelőtt új rekordokat ért el a kőolaj ára a szabadpiacon. Az északi-tengeri Brent könnyűolaj referenciafajta a legközelebbi, novemberi határidőre hétfő délelőtt...
Moszkva környékén 263 településen csaknem 40 ezer ember maradt áram nélkül, miután a vasárnapi hóesésben részben a hó súlya, részben az erős szél miatt kidőlt fák els...
Az SZDSZ arra kéri a szocialistákat, vonják vissza az Országgyűlésnek a nap folyamán benyújtott törvényjavaslataikat; a liberális párt koalíciós egyeztetést tart célszerűnek.
A múlt évi 22. hellyel szemben a 23. helyen végzett Budapest az idén Európa legvonzóbb üzleti célpontjainak rangsorában - hangzott el a felmérést bemutató sajtótájékoztatón. A lista 500 vezető európai nagyvállalat felsővezetőinek megkérdezése alapján készül és 33 európai nagyvárost hasonlít össze különböző szempontok alapján.
Csökkenti bruttó 2 forinttal a 95-ös benzin literenkénti nagykereskedelmi árát szerdától a Mol Nyrt., a gázolaj ára nem változik - értesült az MTI piaci forrásokból. A Mol legutóbb egy...
Életre keltek azok a közösségek, amelyek helyben döntik el térségük további fejlődését. A sikeres stratégiát megalkotók 140 milliárd forintnyi forrásért versenyeznek.
Az amerikai Leonid Hurwicz, Eric Maskin és Roger Myerson kapta az idei közgazdasági Nobel-díjat a mechanizmustervezés elméletét megalapozó munkásságáért - jelentette be Stockholmban a Svéd Királyi Tud...
Az OTP Életjáradék Zrt. megtévesztette a fogyasztókat az "OTP Életjáradék” konstrukcióról adott egyes tájékoztatásaival, a jogsértésért 18 millió forint bírságot kell fizetnie &...
Lengyelország arra figyelmeztetett, hogy meg fogja akadályozni Oroszország belépését a Kereskedelmi Világszervezetbe (WTO), ha Moszkva nem törli a lengyel húsra és hústermékekre elrendelt impo...
A Fidesz és a KDNP az OVB-hez fordult népszavazási kérdéseinek hitelesítése érdekében, mivel a kormány az ötpárti tárgyalásokat figyelmen kívül hagyva benyújtotta népszavazási kérdéseit.
Luxusautók behozatalával kapcsolatos adócsalásra szakosodott bűnözői csoportot derített fel a vám- és pénzügyőrség a múlt héten szerdán; az elkövetők 169 jármű után nem fizették meg a félmilli...
Lehet népszavazást tartani a felsőoktatási tandíj, a vizitdíj és a kórházi napidíj megszüntetéséről az Alkotmánybíróság hétfői határozatai szerint. Az Ab helybenhagyta ...
Az Alkotmánybíróság helybenhagyta az Országos Választási Bizottság határozatát, amelyben megtagadta a Magyarok Világszövetsége által benyújtott országos népszavazás aláírásgyűjtő ívének hitelesítését.
Jelentősen emeli az áram és a gáz árát január 1-jétől Németország vezető közüzemi szolgáltatója, az E.ON is. Az E.ON előtt már több cég jelezte áremelési szándékát. A csoporthoz tartoz...
Egy nemrégiben kiadott MNB-műhelytanulmány szerint az adóelkerülés miatt a magyar GDP negyedének-harmadának megfelelő adóalap tűnik el évente. A tanulmány szerint az adófizetési morálon az adócsökkentés nem segít. A hvg.hu által megkérdezett szakértők egyike az élőmunka terheinek csökkentésében látná a megoldást. Az evát viszont a tanulmány készítői és adószakértők is megszüntetnék.
Gyurcsány Ferenc szerint a hangulatkeltés miatt elveszhet az elmúlt 15 év legjobb lehetősége arra, hogy a pártok megállapodjanak a magyar politikai élet rossz kompromisszumainak feloldásáról.
Megtévesztette a fogyasztókat, ezért 18 millió forint bírságot kell fizetnie az OTP Életjáradék Zrt-nek - tájékoztatott hérfőn a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). A vállalkozás reklámokban, szórólapokon és saját honlapján is megtévesztő állításokat tett közzé az OTP Életjáradék konstrukcióról.
Csökkenti bruttó 2 forinttal a 95-ös benzin literenkénti nagykereskedelmi árát szerdától a Mol Nyrt., a gázolaj ára nem változik - értesült az MTI piaci forrásokból. A Mol legutóbb egy hete mérsékelte a benzin árát, szintén 2 forinttal, így most az üzemanyag átlagára 290 forint körüli.
Az Airbus európai repülőgépgyártó hétfőn átadta az első A380-as utasszállító gépet a Singapore Airlines légitársaságnak, másfél évvel az eredetileg tervezett határidő után. A világ legnagyobb utasszállítóját a dél-franciaországi Toulouse városában vehette át az ázsiai légitársaság.
A város szempontjából fontos munkák elvégzésével dolgozhatják le hátralékukat a Nógrád megyei Rétságon azok a vállalkozók, akik nem tudták rendezni a helyi iparűzési adóból származó tartozásukat - mondta az MTI-nek a polgármester.
10 évvel ezelőtt alakultak meg az első lakás-takarékpénztárak Magyarországon. Az akkori négy pénztárból kettő maradt, amely fele-fele arányban osztozik a piacon - hangzott el az OTP Lakástakarék Zrt. hétfői tájékoztatóján.
A Commerzbank kezdeményezésére készült tanulmány szerint a német kis- és középvállalatok (KKV) negyede tervezi a nemzetközi piacra lépést. Elsősorban a hazai piacukon aktívak a német kis- és középvállalatok (KKV) – derül ki a Commerzbank AG kezdeményezésére indult „UnternehmerPerspektiven“ (VállalkozóiPerspektívák) kutatási projekt negyedik tanulmányából.
A Holcim Nyergesújfalu Ipari Parkba tervezett új cementgyára első fokon megkapta a környezethasználati engedélyt. Mindez jelentős mérföldkő a mintegy 70 milliárdos beruházás engedélyeztetési folyamatában. A határozat jogerőre emelkedése alapfeltétele annak, hogy építési engedélyt kérhessen a Holcim az új cementgyár megépítésére.
Az ellene tervezett állítólagos merénylet hírét figyelmen kívül hagyva, az eredeti terveknek megfelelően elutazik Iránba Vlagyimir Putyin. Mindezt maga az orosz államfő erősítette meg Wiesbadenben.
A szakszervezetek elutasították az egészségbiztosítás reformjára vonatkozó szakmai javaslatot, a munkáltatói érdekképviseletek viszont késznek mutatkoztak a további szakmai munkára
Németországban 122-re emelkedett azoknak a személyeknek, illetve családoknak a száma, akiknek vagyona meghaladja az egy milliárd eurót. A "Manager Magazin" című gazdasági lap kimutatása szerint a konjunktúra kedvező alakulása eredményeképpen ez a tábor egyre népesebbé válik.
Több európai parlamenti képviselő versenyjogi vizsgálatot kezdeményezett az Európai Bizottságnál a szuper-, és hipermarketek tevékenységéről. Hegyi Gyula szocialista politikus az InfoRádiónak azt mondta: a nagy áruházláncok sok esetben irreálisan alacsony beszállítói árakat kényszerítenek a termelőkre, tisztességtelen körülményeket teremtenek a kereskedelemben és a foglalkoztatásban. Az Országos…
Leonid Hurwicz, Eric Maskin és Roger Myerson amerikai közgazdászok kapták hétfőn a 2007-es közgazdasági Nobel-díjat a mechanizmustervezés elméleti alapjainak lefektetéséért - jelentette be hétfőn Stockholmban a Svéd Királyi Tudományos Akadémia.
A 2008. évre beterjesztett költségvetési törvényjavaslat teljesíthető, de néhány feszültségforrást tartalmaz - jelentette ki Kovács Árpád, az ÁSZ elnöke.
A Magyar Nemzeti Bank devizatartalékainak összege 16 milliárd 478 millió euró volt szeptember végén, 488 millió euróval kevesebb a 2007. június végi 16,966 milliárd eurónál - közölte ...
A bankközi devizapiacon kissé gyengült a forint az euróhoz, ugyanakkor erősödött a dollárhoz képest hétfőn. Az euró délután 250,10/15 forint volt, ez ...
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 43,60 pontos emelkedéssel, 28.307,04 ponton zárt hétfőn, a pénteki záró értékéhez képest ez 0,15 százalékos erősödés. A kis és közepes részvények indexe, ...