2007. október 5. péntek

okt. 5
9:39
Jövőre nő az adóteher (Piac és Profit)
Az adószint várhatóan emelkedik majd. A társasági adóval kapcsolatos módosítások jók. Adószakértő beszélt a tervezett adómódosításokról.
okt. 5
9:46
Akciók a pénzünkért: senki többet, másodszor (Privátbankár)
Akciófigyelő rovatunkban ezúttal is körülnéztünk a bankok háza táján. A kamatadó után némileg csökkent az akciós kedv, néhány kedvezményes ajánlat lejárt, de azért találtunk újakat is a piacon
okt. 5
9:48
Mindkét Korea érdekelt a gazdasági együttműködésben (Privátbankár)
Dr. Csoma Mózes, az ELTE Kelet-Ázsiai Tanszék, koreai stúdiumok oktatója nyilatkozott a Gazdasági Rádiónak Észak- és Dél-Korea megállapodásáról.
okt. 5
9:50
News to use (Privátbankár)
Business news in English from BBJ every weekday at 7:15am
okt. 5
9:51
Győt előbb leköti, majd fejleszt a Rába-milliárdokból (Privátbankár)
A győri önkormányzat egyelőre csak leköti, legalább fél évre azt a több mint 2 milliárd forintot, amelyet a Rába-pakett értékesítéséért kap – mondta a Gazdasági Rádiónak a város polgármestere. Az önkormányzat még kedden adta el 7,2%-nyi Rába-részesedését. A polgármester rádiónknak megerősítette azt a piaci értesülést, hogy a papírokat a KBC csoport szerezte meg. A pénzintézet azóta már továbbadott…
okt. 5
9:53
Rivaldafényben az euró és a dollár (Privátbankár)
Tőzsdevilág - Világtőzsde. Állandó szakértőnk a Hamilton Tőzsdeügynökség.
okt. 5
9:56
Kkv-k nélkül nem lehet fejleszteni a gazdaságot (Privátbankár)
A gazdasági minisztérium számításai szerint akár évi 80-100 milliárd forinttal csökkenhetnek a cégek adminisztrációs költségei. Erről Kóka János gazdasági miniszter beszélt a Vállalkozásfejlesztési Tanács ülésén. A kisvállalkozások helyzetén a szabályozási környezet egyszerűsítésével, valamint az élőmunka adó- és járulékterheinek mérséklésével kívánnak javítani. Szabó Rezső interjúja
okt. 5
10:17
Vietnam száguld... és közben éhezik (Privátbankár)
Vietnam gazdasági növekedése tíz év óta a leggyorsabb lehet az idén, az első kilenc hónapban éves szinten megközelíti a 8,2 százalékot - az éhezés azonban alig csökken
okt. 5
10:37
Közérthetőbbé tett pályázat (Piac és Profit)
Több ponton is megváltozott a TÁMOP 2.1.5/7/1 jelű, "Munkahelyi képzések támogatása kis-és középvállalkozások számára" címet viselő pályázati kiírás szövege.
okt. 5
11:16
Clinton fél órát Gyurcsányra szán (Privátbankár)
Gyurcsány Ferenc félórás megbeszélést folytat szombat délután Bill Clinton, volt amerikai elnökkel. A távirati iroda információi szerint más vezető magyar politikussal külön ne...
okt. 5
11:27
Mi változik az utazási irodák számlázásában? (Adózóna)
Másként számlázhatnak jövőre az utazási irodák: az árrés utáni számlázást sokan üdvözlik, de a változások között szigorításokkal is számolni kell. Mire számíthatnak a csak szálláshelyet, és mire a plusz szolgáltatást is nyújtó cégek?
okt. 5
11:40
Beleszólhatunk a környezetvédelembe (Piac és Profit)
Az élhetőbb környezet kialakítását célzó pályázatokról most mindenki elmondhatja véleményét. Erre október tizennyolcadikáig van lehetőség.
okt. 5
11:44
Mi tesz az APEH rosszhiszemű vagyonátruházás esetén? (Adózóna)
Megállapítható-e a vagyoni hányad rosszhiszemű átruházása miatti felelősség? Milyen esetekben? dr. Marosi Andrea, az Adózóna szakértője, volt APEH-revizor válaszolt.
okt. 5
11:45
MOL: az OMV ismét félrevezető kijelentést tett (Infostart)
Az osztrák OMV újabb állítása bizonyult félrevezetőnek, miután csütörtökön az illetékes EU-biztos bejelentette, hogy nincs szándékában semmilyen intézkedést javasolni az egy részvény - egy szavazat ügyében az Európa Parlamentnek - mondta el az InfoRádióban a MOL csoport kommunikációs igazgatója.
okt. 5
11:53
Dübörög a tranzit-csempészet Magyarországon (Privátbankár)
Értékes festményeket akartak átcsempészni Sopronnál, hamis farmerekkel megrakott kamiont állítottak meg Kiszombornál - van dolga a Vám- és Pénzügyőrségnek
okt. 5
12:09
Sikerdíjért elintézik a támogatást? Bajnai: nem! (Privátbankár)
Bajnai Gordon arra kérte az önkormányzati vezetőket, ne higgyenek azoknak, akik "tutira el tudják intézni", hogy egy adott fejlesztési pályázat nyerjen
okt. 5
12:12
Harmincmilliós büntetés lett a májusi áramszünet vége (Infostart)
Lezárult a vizsgálat a nem védett ipari fogyasztókat érintő, május végi áramszünet ügyében; az üzemzavar miatt a villamosenergia-rendszert irányító társaságra 30 millió forintos, három áramszolgáltatóra pedig 2-2 millió forintos bírságot szabtak ki.
okt. 5
12:28
Világszerte egyre több a milliomos (Infostart)
A gazdagok világszerte egyre nagyobb magán-vagyont halmoznak fel. A Handelsblatt című német gazdasági lap most közétett felmérése szerint a legtöbb pénzzel rendelkezők kétharmada változatlanul az Egyesült Államokban és Európában él.
okt. 5
12:29
40 milliós pénzbüntetés zenefeltöltésért (Privátbankár)
Sokba került egy 30 éves amerikai hölgynek zeneszámok terjesztése illegális letöltő-programokra: 24 számért egyenként 9250 dollárt kell fizetnie
okt. 5
13:07
Az olaj szárnyaltatja a norvég GDP-t (Privátbankár)
A norvég kormány az idei évre adott gazdaságnövekedési előrejelzését az eddigi 3,7 százalékról 5 százalékra módosította. A lépésre a jövő évi költségvetési törvény előkészítése kapcsán került sor, miu...
okt. 5
13:32
Egyre pesszimistábbak a magyarok (Infostart)
Nyár óta romlottak a lakosság gazdasági várakozásai - derül ki a Szonda Ipsos és a Figyelő közös negyedéves felméréséből.
okt. 5
13:39
Mindenki a Moszkva térre akar menni (Privátbankár)
A Moszkva tér környéki irodák iránti kereslet újra szárnyal, a megüresedő irodák napokon belül újra megtelnek. Milyen lehetőségeket rejt Buda legforgalmasabb szeglete?
okt. 5
13:42
A munkáltatók elutasítják a kormány terveit (Infostart)
A munkáltatói oldal szóvivője szerint a kormány adminisztrációs terhek csökkentéseként hangoztatott változtatási tervei egyértelműen a terhek növekedését jelentenék.
okt. 5
13:53
Magyarok a világ élvonalában! (Piac és Profit)
Magyar Szabadalmi Hivatal programja a legjobb 15 európai iparjogvédelmi támogató program közé került. A kezdeményezés jövője ennek ellenére kétséges.
okt. 5
14:06
Gyurcsány: rendet kell tenni az utakon! (Privátbankár)
Átlagosan 3-4 ember hal meg naponta Magyarország közútjain - ez nem állapot. A kocsi tulajdonosa feleljen a gyorshajtásért, jogosítvány-bevonás a helyszínen, ha valaki visszaél a mozgássérült-igazolvánnyal, tiltsák ki a forgalomból - többek között ezt tervezi a kormány
okt. 5
14:16
Kényszerleszállás a Budapest-New York járaton (Privátbankár)
Negyedórás repülés után visszafordult a Malév Budapest-New York járata ma a déli órákban, mert a pilóta hibát észlelt az egyik hajtóműnél - mondta Németh Krisztina, a légitársaság sajtóosztályának vez...
okt. 5
14:21
10 százalékkal emelkedik a joghurt ára (Privátbankár)
A francia Danone szóvivője Párizsban megerősítette azt a lapértesülést, hogy november 21-étől 10 százalékkal emelik a joghurtok árát. A szóvivő az áremelést azzal indokolta, hogy
okt. 5
14:32
Szűkösen élünk (Privátbankár)
Egy kutatás megkérdezettjeinek csak 9 százaléka számít arra, hogy helyzete javul a következő év során - a családok 58 százaléka pénzügyi helyzetének visszaesésétől tart
okt. 5
14:41
Olcsóbban telefonálhatunk jövőre (Piac és Profit)
A nyáron bevezetett Eurótarifának köszönhetően néhány országban hatvan százalékkal lett olcsóbb a külföldre telefonálás - jövőre további árcsökkentés várható.
okt. 5
15:12
OMV: A MOL-lal történő egyesülés Magyarországnak is előnyös lenne (Infostart)
Egy esetleges MOL-OMV fúzió miatt nem kellene eladni egyetlen finomítót sem - mondta az InfoRádiónak Thomas Hümer, az OMV szóvivője.
okt. 5
15:26
A Rubik kocka hazajött - videók, kézzel-lábbal (Privátbankár)
25 év után újra a magyar főváros ad otthont a Rubik-kocka világbajnokságnak. A több száz versenyző közül egy 7000 dollárt is kaphat - csak annyi a dolga, hogy 10 másodperc alatt kirakja a kockát
okt. 5
15:39
Plusz két évet kértünk a postaliberalizációra (Piac és Profit)
A GKM szerint túl korai lenne az EU által kitűzött határidő, ezért Magyarország szükség esetén élni fog a kétéves átmeneti mentességgel.
okt. 5
15:48
Amerikai foglalkoztatottság: 110 ezer plusz (Privátbankár)
Hivatalos amerikai statisztika szerint 110 ezerrel nőtt szeptemberben a nem a mezőgazdaságban foglalkoztatottak száma az Egyesült Államokban, a munkanélküliek aránya azonban 4,7 százalékot ért...
okt. 5
15:53
Nincs új RussNeft elnök (Privátbankár)
A RussNeft (Russznyeft) olaj- és gáztársaság részvényesei pénteken ismét nem választottak új elnököt, mivel nem jelentek meg a szükséges létszámban, közölte Eduard Szárkiszov elnök-helyettes. ...
okt. 5
15:59
Újabb olajakták titkosítását oldják fel (Privátbankár)
Az olajügyekben keletkezett titkos iratok közül a jövő hét elejétől a Nemzeti Nyomozó Iroda felszabadított aktái felkerülnek a rendőrség internetes honlapjára, majd még október vége előtt a Vám- és Pé...
okt. 5
16:00
Autót, drága ékszert csak bankkártyával vehetünk majd? (Infostart)
Március 15-e után csak akkor fogadhatnak el 3,6 millió forintnál több készpénzt a kereskedők, ha nyilvántartásba vetették magukat a kereskedelmi hatóságnál.
okt. 5
16:15
Koszos a pénze? Nehéz lesz kimosni... (Privátbankár)
A kereskedők jövő év március 15-e után csak akkor fogadhatnak el 3,6 millió forintnál több készpénzt, ha a kereskedelmi hatóságnál nyilvántartásba vetették magukat
okt. 5
16:21
Kohn: visszatér az amerikai gazdaság (Privátbankár)
A Fed alelnöke az amerikai gazdaságban visszatérést vár a mérsékelt növekedéshez az ingatlanpiaci hanyatlás és a jelzálogpiaci válság nyomán jelentkező gyengülés után
okt. 5
16:38
Irodát bérelne a fővárosban? Siessen! (Piac és Profit)
A jól pozícionált, újépítésű "A" kategóriás irodaterületek nyolcvan százalékát akár hat-tizenkét hónapon belül bérbe lehet adni Budapesten.
okt. 5
17:20
Erősödött a forint (Privátbankár)
Erősödött a forint: a budapesti bankközi devizapiacon péntek délután 250,40/60 forinton jegyezték az eurót szemben a csütörtök délutáni 251,90/252,00 forinttal. A forint így 11,28 száz...
okt. 5
17:36
Romániában terjeszkedik a Raiffeisen - de hogy! (Privátbankár)
Jövőre mintegy 220 fiókot nyit Romániában a Raiffeisen Bank S.A., az osztrák Raiffeisen International leánybankja, piaci pozíciójának további kiépítését célozva
okt. 5
17:38
Gyorsabb információáramlás HEFOP forrásból (Piac és Profit)
Nemrég közel félmilliárdos informatikai infrastruktúra kiépítésére írt alá szerződést a Kaposvári Egyetem és a HUMANsoft Kft.
okt. 5
18:07
Magyar vízumközpontot avattak Montenegróban (Privátbankár)
Új vízumközpontot avattak fel többek között Göncz Kinga külügyminiszter jelenlétében Podgoricában; a létesítmény lehetővé teszi, hogy négy európai uniós tagország a jövőben közösen vegye át a monteneg...
okt. 5
18:23
Sztrájk a német vasutakon (Privátbankár)
A német vasúti bérvitában a mozdonyvezetők szakszervezete (GDL) pénteken bejelentette, hogy a mai munkabeszüntetés után hétfő éjfélig nem szervez újabb sztrájkot
okt. 5
18:29
EU-ultimátum Romániának (Privátbankár)
Az Európai Bizottság várhatóan a jövő héten egy hónapot ad Romániának arra, hogy korrigálja a mezőgazdasági kifizetési rendszerében található hibákat, ellenkező esetben eleshet a mezőgazdasági támogat...
okt. 5
18:30
A szakértő szerint emelkedik az adóelvonások mértéke (Infostart)
A konvergenciaprogramban vállaltak szerint az idei 38,1-ról, jövőre 37,8 százalékos szintre kellene csökkennie az átlagos adóterhelésnek. Vámosi-Nagy Szabolcs, az Ernst&Young adószakértője szerint a parlamentnek benyújtott előterjesztésből tehercsökkenést nem lehet kiolvasni, sőt, az elvonások várhatóan emelkedni fognak.
okt. 5
18:41
Megvan a legolcsóbb közbeszerzési beszállító! (Piac és Profit)
Az idén a legjobb ajánlat-portfolióval került be a központosított közbeszerzés beszállítói körébe a FEFO Kft.
okt. 5
18:41
Ha tehetjük, itthon nyaralunk (Privátbankár)
A hazai kereskedelmi szálláshelyek 161 milliárd forint bevételt könyvelhettek el az első 8 hónapban.A szálláshelyeken eltöltött vendégéjszakák száma csupán 1 százalékkal emelkedett a tavalyi év hasonló időszakához képest. A Balaton környéki szálláshelyek viszont csaknem 9 százalékkal több vendéget fogadtak tavalyhoz képest. Liskáné Pólya Lenkével az Ecostat kutató intézet elemzőjével Madács Nóra…
okt. 5
18:43
"Magyarország egyik legértékesebb nemzeti kincse" (Privátbankár)
Az eredményes balatoni szezon mellett az elő- és utószezoni forgalmat szeretnék fellendíteni. Ennek érdekében a wellness-és gyógyturizmust, valamint az időkorúak nyár végi pihenését kiszolgáló fejlesztéseket kellene európai uniós pénzekből támogatni – vélekedik a Balaton Fejlesztési Tanács elnöke. Suchman Tamás a mai (pénteki) ülést követően adott interjút rádiónknak. A riporter László Veronika
okt. 5
18:52
Megfojtja a magyar tőkepiacot a lex MOL? (Infostart)
Egyelőre megjósolhatatlan, milyen hatással lesz a magyar tőkepiacra az úgynevezett lex MOL, azaz a közellátás biztonsága szempontjából kiemelkedő jelentőségű vállalkozásokat érintő törvényjavaslat, amelyet várhatóan hétfőn elfogad az Országgyűlés - jelentette ki a Cashline elemzője. Sarkadi-Szabó Kornél szerint a jogszabály megfojthatja a magyar részvénypiacot.

Keresés