A gépkocsik okozta környezetszennyezési adónak nevezi át a román kormány a regisztrációs adót, miután egy román bíróság diszkriminálónak nevezte a használt autók forgalomba iratása után fizetendő illetéket.
Ha Hollandiában élsz, akkor rezidens adófizetőként tartanak számon. Ha külföldön élsz, de Hollandiában teszel szert jövedelmedre, ami persze Hollandiában adóköteles, akkor nem rezidens adófizető vagy. Bármelyik eset is fordul elő, köteles vagy holland jövedelemadót fizetni!
1914-ben adták fel azt a karácsonyi képeslapot, amelyet a Mikulást ábrázoló színes rajz díszít, és a napokban kézbesítette a címzettnek az amerikai posta
Ismeretlenek feltehetően három Molotov-koktélt dobtak Kóka János Normafánál épülő házára szombatról vasárnapra virradóan. A rendőrség rongálás miatt indított eljárást.
A bolgár prostitúció az egyik legkiterjedtebb Európában a Demokrácia Tanulmányi Központ nevű, bűnözésre és korrupcióra szakosodott elemzőintézet szerint.
A BKV nem változtat eddigi gyakorlatán és továbbra is öt évre visszamenően hajtja be a pótdíjakat - közölte a közlekedési cég. Az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület (OFE) még szerdán javasolta azt, h...
A Focus német hetilap legfrissebb, ma utcára kerülő számában olvasható értesülés szerint minden harmadik, Németországban akkreditált orosz diplomata kém. A magazin a német szövetségi alkotmány...
Németországban az utóbbi időben csökkent az euró népszerűsége, sokan még mindig visszasírják a márkát. Egy közvélemény kutatás szerint a megkérdezettek 36,3 százaléka tartja jónak az eurót - 2004-ben ...
Nem sikerült megegyezni vasárnap az Országos Érdekegyeztető Tanács ülésén a jövő évi országos béremelési ajánlásról, a tárgyalást a tervek szerint a jövő héten folytatják. A munkáltatói oldal a jövő h...
A Liga szakszervezetek és a Munkástanácsok társadalombiztosítási követeléseik alátámasztására december 17-én, hétfőn általános országos sztrájkot indítanak határozatlan időre. Nem mennek a vonatok, néhány órás sztrákot tartanak sok kórházban, iskolában, erőművekben, Volán-társaságoknál és Ferihegyen. A taxisok mégsem tartanak velük.
2008. március 1-től a közbeszerzés nyertese és a közbeszerzésben közreműködő vállalkozó (alvállalkozók) között a közbeszerzés közvetlen megvalósításához kapcsolódó szerződés alapján történő kifizetést korlátozzák. Mikor tarthatják vissza a közbeszerzés összegének kifizetését? Egy újabb változásra hívja fel a figyelmet dr. Marosi Andrea, az Adózóna szakértője.
A reggel 6 órakor kezdődött általános országos vasutassztrájkban a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete elnökének közlése szerint 3 500 dolgozó nem vette fel a munkát
A 2009-ben életbe lépő adócsomag várhatóan két pilléren nyugszik majd: az áfaemelésen és a kedvezmények, mentességek megkurtításán - írja a Magyar Nemzet. A cikk szerint e javaslat támogatásáról ma sz...
Novemberben az októberi visszaesés után mínusz 21,2 százalékról mínusz 19 százalékra emelkedett a GKI konjunktúra-index szezonális hatásoktól megtisztított értéke - áll a GKI Gazdaságkutató felmérésében
Elemzők szerint hétfőn szűk sávban marad a forint, együtt a többi térségi valutával. A múlt heti, átmeneti lelkesedés elmúlt, a piacra kockázatkerülés jellemző - mondták a piacon. A Magyar Nemzeti Ban...
Egy Fidesz által készíttetett felmérés szerint a megkérdezettek 76,3 százaléka nem akarja, hogy az Országgyűlés megszavazza az egészségügy átalakításáról szóló törvényjavaslatot
Az élelmiszer- és az olajár alakulásával nem kalkuláltak az inflációs előrejelzések készítői, a következő évre azonban már módosították a prognózist, nem kis részben az energiaárak jelentős emelkedése miatt. A büdzsé bevételei pedig növekedhetnek.
Ma tartja idei utolsó ülését a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa - elemzők szerint a szinten tartás előre borítékolható, sőt, az enyhítésre akár fél évet is várhatunk
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) következő világgazdasági előrejelzésében jelentősen alább viszi a jövő évi növekedésre vonatkozó becsléseit - közölte a nemzetközi pénzügyi szervezet vezető közgazdásza a...
A Toyota jövőre egyértelmű előnyt szeretne az amerikai General Motors-szal szemben: világtermelését a 10 millió autó közelébe szeretné felfuttatni. Az idén valamivel 9,5 millió kocsinál kevesebbet gyá...
A parlament elé kerülő új családjogi törvény szerint a házasság megszüntetését és felbontását a jövőben közjegyző előtt is kérhetjük, a házasság érvénytelenségét azonban továbbra is csak a bíróság mon...
Alan Greenspan, az amerikai jegybank korábbi elnöke arra figyelmeztetett: az Egyesült Államok gazdasága a stagfláció kezdeti jeleit mutatja. A máig nagy tekintélyű szakember az ABC televízióban felhív...
Az északi városban nanotechnológiai központot hoznának létre a pólusprogram segítségével, a tervek igen ambíciózusak, így kis szerencse is kell a megvalósuláshoz. A szakértő szkeptikus, szerinte a kormány hozzáállásán mindenképpen változtatni kellene a siker érdekében.
Az Öböl menti arab államok esetleg készek valutáik felértékelésére - derült ki néhány nyilatkozatból. Az Egyesült Arab Emírségek jegybanki kormányzója viszont nem támogatja azt a megoldást, hogy a tér...
A Ford nagy valószínűséggel az indiai Tata csoportot fogja választani két luxusmárkája, a Jaguar és a Land Rover vevőjeként - írta a Sunday Times az amerikai vállalat közeléből származó információkra ...
Hétfőn drágulással kezdett a kőolaj a szabadpiacon, miután csütörtökön és pénteken még árzuhanás volt soron az utóbbi két hét ár-hullámvasútján. Most a rendkívüli észak-amerikai hidegfront és a közel-...
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 233,13 pontos csökkenéssel, 26.386,04 ponton nyitott hétfőn. A pénteki záróértékhez képest ez 0,88 százalékos csökkenés. Elemzői vélemény szerint egy...
Nem érdemes sokat humorizálni, mert a MESZ-1 akkor is az emberi alkotástörténetek izgalmas darabja, ha az utódok sokszorosan felülmúlnak mindent, amit tudott - jegyzet
Novemberben az októberi visszaesés után emelkedett a GKI konjunktúra-index szezonális hatásoktól megtisztított értéke. A GKI Gazdaságkutató Zrt. által - az Európai Unió támogatásával - készített felmérés szerint az üzleti várakozások javultak, a fogyasztóiak viszont romlottak.
Az eurót hétfőn reggel kilenc óra után 254,80/90 forinton jegyezték a budapesti bankközi piacon, a péntek délutáni 254,10/20 után. Az árfolyam pénteken ugrott fel a 252 feletti szintről 254 fölé és ez...
Karácsonykor szinte nullára esik vissza az új lakások piacán a forgalom - a befektetők inkább arra fókuszálnak, hogy újabb potenciális vevőket nyerjenek meg a következő évre
Az önkéntes pénztárak és a biztosítók nyugdíjbiztosítása mellett megjelent egy új nyugdíj-előtakarékossági forma, a NYESZ (nyugdíj-előtakarékossági számla), amely a nyugdíjrendszer 4. pillére - hívja fel a figyelmeta PricewaterhouseCoopers (PwC) hírlevelében.
A Munka Törvénykönyve elháríthatatlan oknak minősíti, ha valaki a sztrájk miatt nem tud megjelenni munkahelyén, a távollétet tehát igazoltnak kell tekinteni
A 12 havi infláció 2008 áprilisában várhatóan 5 százalék lesz, a termelői árak szintje pedig 3,4 százalékkal haladja majd meg az egy évvel korábbit - prognosztizálja az Ecostat Kormányzati Gazdaság- é...
Novemberben hatéves csúcsra emelkedett az éves infláció az euró övezetben. A 3,1 százalékos áremelkedés jóval meghaladja az Európai Központi Bank 2 százalékos reményeit. A Takarékbank elemzője mégsem lát okot az európai irányadó kamatszint megemelésére, mivel az áremelkedést alapvetően nem a belső fogyasztás élénkülése, hanem külpiaci tényezők okozták. Suppan Gergely idehaza sem számít…
Januártól megszűnik az autópálya matrica. A díjfizetési bizonylat elektronikus alapú lesz. Az új rendszerre a benzinkutak e hónap elejétől kezdve térnek át. Az Állami Autópálya Kezelő Zrt. a megspórolt 250 millió forintot a közúthálózat fejlesztésére fordítja. A cég kommunikációs vezetőjével Winkler-Virág Andrással Bodnár Kriszta beszélgetett
Az Ebéd Elek étteremlánc és a Boy-Go valamint az Iszkiri futárszolgálat kapta idén a legtalálóbb cégnévért járó díjat. „Az én cégérem” elnevezésű anyanyelvápoló, üzleti szférát elismerő kezdeményezés öt év óta díjazza a legötletesebb cégnevek tulajdonosait nem titkoltan az idegen hangzású cégnevek visszaszorítása érdekében. Az eddigi díjazottak között főleg kisvállalkozások voltak, a…
Az egyébként jelentős gazdasági húzóerővel rendelkező ágazat behozhatatlan hátrányát legfeljebb a nagy európai: brit, francia, német és a kisebb hadiipari potenciálok összevonásával lehetne enyhíteni. Még a tervezett amerikai rakétavédelmi rendszer telepítése sem hozna nagyobb beruházásokat. A Budapesten megtartott amerikai-orosz rakétapajzs tárgyalások kapcsán Nógrádi György biztonságpolitikai…
Somogy megyében, az ország legnagyobb kukoricatermelő térségében az idén az extrém időjárási körülmények miatt az elmúlt évek legalacsonyabb termését takarították be a gazdálkodók, a hektáronkénti hozam mindössze 3,3 tonna volt - közölte Varga Gábor, a Somogy megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal főigazgatója.
Továbbra is várja a kormánytól követelései teljesítését a mai sztrájk két szervezője a Liga Szakszervezetek és a Munkástanácsok Országos Szövetsége. Amennyiben az Országgyűlés nem fogadja el a mai végszavazáson a kifogásolt egészségbiztosítási reformtörvényt, akkor a határozatlan idejű munkabeszüntetést azonnal abbahagyják. A sztrájkoló szakmacsoportok listája hosszú, amelyből időközben kivált a…
Nem csökkent ma alapkamatot a Monetáris Tanács- véli Hamecz István a Jegybank egykori vezető közgazdász elemzője. Az OTP Alapkezelő jelenlegi elnök-vezérigazgatója rádiónk Nap Vendége című műsorában elmondta: az ideális időpont a kamatvágásra az előző hónapban lett volna, amikor az inflációs jelentését kiadta a Nemzeti Bank