A MÁV az idei évet várhatóan 27 milliárd forint csoportszintű veszteséggel zárja, a tavalyi 83 milliárd forintos negatív eredményéhez képest - mondta Kamarás Miklós, a vasúttársaság elnöke az Országgy...
Várhatóan 27 milliárd forint csoportszintű veszteséggel zárja az idei évet a MÁV - mondta az Országgyűlés gazdasági és informatikai bizottságának ülésén a társaság elnöke.
A felnőtt magyar lakosság 65 százaléka dolgozna szívesebben alkalmazottként, mint önálló vállalkozóként, ez nemzetközi szinten magas aránynak számít - közölte a TÁRKI.
Várhatóan százezres nagyságrendben fejezik ki szolidaritásukat valamilyen formában pedagógusok a Liga Szakszervezetek, egészségbiztosítási reform ellen hirdetett december 17-ei akciójával - mondta Áro...
Meneszteni kívánja a Körös Volán Zrt. vezérigazgatóját a 98 százalékban tulajdonos ÁPV Zrt. - tudta meg az MTI. Szarvas Péter, a vállalat vezérigazgatója a távirati iroda kérdésére megerősítette, h...
Budapesten irodákat, a nagyobb városokban bevásárlóközpontokat kíván építeni a pozsonyi székhelyű HB Reavis Group - mondta Marian Hlavacka, a csoport vezérigazgatója. A szlovák csoport jogelődje 1...
Az ENSZ keretei között kidolgozott, jogilag kötelező erejű szabályozásra van szükség a klímaváltozás elleni küzdelemben - áll a múlt pénteken nyilvánosságra hozott, százötven globális nagyvállalati vezető által aláírt kiáltványban.
A Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács elnöke szerint a több mint 10 ezer milliárd forint értékben nyilvántartott állami vagyon valós értéke megközelítheti az 50 ezer milliárdot is.
Az Egyesült Államokban négyéves csúcsra emelkedett a munka termelékenysége a harmadik negyedben, ugyanakkor négy év óta a legnagyobb mértékű volt az egységre jutó munkaköltség csökkenése. A munkaü...
Az orosz kormány azonnali hatállyal be akarja tiltani egyes mezőgazdasági cikkek exportját, hogy féken tudja tartani az egyre nagyobb méreteket öltő inflációt - közölték a gazdasági minisztériumban sz...
A kormány nevesítette a 2007-2013 közti kiemelt programokat, amelyekre hat hónapon belül megköthető a támogatási szerződés - a kormányhatározat a Magyar Közlönyben jelent meg. A kiemelt projektek ...
Erősödött a forint a bankközi piacon. A forint már nyitáskor erősödni kezdett, az eurót a kedd délutáni 253,10/40 forint után 253,00 magasságában jegyezték. Az árfolyam délután négy órára keskeny sávb...
Magyarországon továbbra is leginkább készpénzt vesznek fel bankkártyájukkal a kártyabirtokosok - derül ki a GfK Hungária Piackutató Intézet felméréséből. Azok, akik vásárolni is szoktak bankkártyájukkal, sokkal gyakrabban használják e célból a plasztiklapot, mint készpénzfelvételre.
Jóváhagyta szerdai testületi ülésén az Európai Bizottság az ősz eleji hitelpiaci válság egyik főszereplőjévé előlépett Northern Rock brit jelzálogbanknak nyújtott állami segítséget. Az Európai Uni...
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 544,51 pontos, 2,14 százalékos emelkedéssel, 25.943,45 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 23,87 milliárd forint volt. A vezető részvények jól sz...
Január 1-jétől átlagosan öt százalékkal emelkedik a közalkalmazotti, köztisztviselői és a hivatásos állományban dolgozók illetménye - jelentette be Herczog László, a Szociális és Munkaügyi Minisztériu...
Egyelőre nem kíván eladni egyetlen vagyonelemet sem az októberben felállt Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács – jelentette ki a tanács elnöke. A tanács egy hónapon belül dolgozza ki stratégiáját, és első feladata az lesz, hogy felméri a jelenlegi vagyon valós értékét, amely a könyvek szerint 10 ezer milliárd forint, de az elnök szerint ez akár ötször több is lehet. A tanács alatt januártól létrejövő…
A Magyarországi Görögök Kutatóintézetének Sina Simon érmét vehette át a Magyar Tudományos Akadémia székházában a Richter Gedeon Nyrt. vezérigazgatója. Bogsch Erik szerint a díj annak szól, hogy a cég az oktatást és a tudományt támogatja.
Áru, deviza- és világbörze – kereskedés határok nélkül. Egzotikus befektetési tippek és trendek a nemzetközi határidős kereskedés szakértőjétől, a Solar Capital-től minden hétköznap délután a fél hatos hírek után.
A Fidesz mindhárom népszavazási kezdeményezésében összegyűlt a megfelelő számú aláírás, így várhatóan a tandíj, a vizitdíj és a kórházi napidíj kérdésében kiírható a referendum. Az Országos Választási...
Idén kerül először megszervezésre a StudyMedia és a RadioReal közös jótékonysági kezdeményezése, mely során árva és beteg gyermekek számára próbálják szebbé varázsolni a Karácsonyt. Az akció keretén belül 2007. november 20. és december 20. között plüss figurákat gyűjtenek az apróságok számára, melyek általában mindenki otthonában megtalálhatóak a szekrény mélyén és ott már csak a helyet foglalják,…
A karácsony előtti időszak mindenkinek sok rohangálással jár – leginkább azonban a Mikulásnak, aki minden bizonnyal Kirgizisztánban él és villámgyors – állítják svéd mérnökök
Azoknál, akik túl korán, vagy épp túl későn esnek át első szexuális aktusukon, nagyobb eséllyel alakulhatnak ki a későbbiek folyamán szexualitással kapcsolatos egészségügyi zavarok
Egy gépjárművezető-oktató azzal vádolja a stábot, hogy hazudtak neki: ő végig úgy tudta, egy dokumentumfilmben fog szerepelni, ami a bevándorlók amerikai élethez alkalmazkodásáról fog szólni
Nem ért egyet a környezet- és klímavédelem alapvető logikai összefüggéseivel Michael Braungart, világhírű német kémikus, aki a világhírű "Bölcsőtől bölcsőig" című könyv szerdai budapesti bemutatóján felvázolta alternatív szemléletmódjának főbb elemeit.
Ha evás lesz a cég, akkor hány év tárgyieszköz-beszerzései után kell az áfát visszafizetni? Eltartási szerződés esetén van-e szja-fizetési kötelezettség? Mit tehet az evás cég, amelynek 30 napon túl utalják a kiszámlázott összeget? Ingatlanértékesítési és adómentességi lehetőségek 2007-ben és 2008-ban. Olvasói kérdések.
Jogerősen pert nyert a Wizz Air légitársaság ellen egy utas, mert a 3 órás késés során nem kapott ételt, italt, a Pest Megyei Bíróság kedden hirdetett ítéletet az ügyben - erősítette meg az utast képviselő Magyar György és Társai Ügyvédi Iroda.
December 20-áig lehet 2008-ra új adózóként bejelentkezni az egyszerűsített vállalkozói adó hatálya alá, s az eva alóli kijelentkezésre is addig van mód
Görögország a NATO-tagországok közül elsőként vásárol Oroszországtól hadfelszerelést: 450 darab csapatszállító jármű vásárlásáról döntöttek 1,2 milliárd euró értékben
Jogerősen pert nyert a Wizz Air légitársaság ellen egy utas, mert a 3 órás késés során nem kapott ételt, italt. A légitársaság ezzel megsértette a "felperes emberi méltóságát"
Idén megkétszereződött az amerikai igazságügy-minisztérium, illetve a tőzsde- és értékpapír-felügyelet által vizsgált külföldi korrupciós ügyek száma tavalyhoz képest
Ormosy Gábor a versenyszférában betöltött pozícióját cserélte fel a közelmúltban megalakult Magyar Gazdaságfejlesztési Központ, a MAG Zrt. vezérigazgatói székére. Az ambiciózus, fiatal közgazdász nem épít politikai karriert, ám az ország jólléte a rendszerváltás óta nagyon fontos számára. Nem passzív szemlélője az eseményeknek, aktívan igyekszik tenni a köz és a saját fejlődéséért. Ez az attitűd…
Megette a fene azt a várost vagy falut, vagy bármilyen lakóhelyet, ahol a normális együttélést csak a szankciók garantálják, és az sem igaz, hogy nyugaton csak a nagyobb szigor révén nagyobb a rend - Márványi Péter jegyzete
Egy ámokfutó vaktában lövöldözni kezdett egy forgalmas bevásárlóközpontban szerdán az Egyesült Államokban, a Nebraska állambeli Omahában; nyolc embert lelőtt, majd önmagával is végzett. A lövöldözésbe...
A Debreceni Egyetem orvosi karán lévő II. számú kollégium PPP-konstrukcióban történő felújítását és 20 éven át történő üzemeltetését a Hunép Zrt. nyerte el, havonta és lakónként 38.920 forint üzemelte...
Az EU-tagállamok - ötéves vita után - megállapodtak a hozzáadottérték-adó szabályainak reformjáról. A kompromisszum szerint a szolgáltatást nyújtó vállalatok székhelyét adó tagállamok 2015-ig az áfa 30 százalékát megtarthatják, ám 2019-ig az összeg fokozatosan nullára csökken.
Nem szabad lehetőséget adni a tárgyalásra az ETA baszk szakadár fegyveres csoporttal - jelentette ki José Luis Zapatero spanyol miniszterelnök Nápolyban, olasz kollégájával, Romano Prodival folytatott...
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 285,49 pontos emelkedéssel, 26.228,94 ponton nyitott ma reggel. A tegnapi záró értékéhez képest 1,10 százalékkal erősödött. Friss tőzsdei árfolyamo...
Az idei év harmadik negyedévének végén a mobil-előfizetések száma csaknem 10,5 millió volt - a beszélgetések majd háromnegyede mobilon zajlik, egyre jövedelmezőbb az internet-szektor
Félidejéhez ért a kampány. Aki november végéig felmondta jelenlegi biztosítójánál kötelezőjét, egészen december 31-ig újrakötheti a számára legkedvezőbb ajánlatot kínáló társaságnál (x)
Az ipari termelés az idén októberben az előző év azonos időszakához képest 8,5 százalékkal nőtt, munkanaphatástól megtisztítva 5,9 százalékkal emelkedett - közölte a Központi Statisztikai Hivatal az e...
Szeptember végén 40 százalékkal több internet-előfizetés volt Magyarországon, mint egy évvel korábban - közölte a Központi Statisztikai Hivatal. Az internet-szolgáltatásokból származó nettó árbevétel 31 százalékkal emelkedett az előző évihez képest.