Lehet, hogy át kell gondolnia a tudománynak az élet eredetéről alkotott eddigi elképzelését, amely szerint az első sejtszerű alakzatok a tengervízben fejlődtek ki. A kémiai körülmények ugyanis arra utalnak, hogy az első sejtek inkább egy őskori pocsolyában jöttek létre.
Az MTA Közgazdaságtudományi Bizottsága 2012. február 9-i ülésén megvitatta a magyar felsőoktatás átszervezésének keretében a közgazdászképzést érintő döntéseket. A vita során a Bizottság...
Az olajár emelkedése és a forint árfolyamának gyengülése miatt az előttünk álló héten ismét drágulhatnak majd a hazai üzemanyagok. A benzin esetében 3-4, a gázolajnál 2-3 forint körüli árváltozással...
A múlt évben 821 milliárd forint díj folyt be a hazai biztosítótársaságokhoz, ami 2,69 százalékkal maradt el az egy évvel korábbi 843,8 milliárd forinttól, a biztosítási szerződések száma 60 ezerrel csökkent, így 2011 végén 11 millió darab szerződést kezeltek a biztosítók - közölte a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ).
Az európai államok többségében a biztosítótársaságok együttműködnek az állami egészségügyi kasszákkal annak érdekében, hogy az egészségügyi ellátás finanszírozása fenntartható legyen. Magyarországon viszont nem jellemző a magán-egészségbiztosítói szolgáltatás, sőt mára szinte szitokszóvá lett a politikának köszönhetően. Pedig - ahogyan nem működik a nyugdíjrendszer sem öngondoskodás nélkül - az…
Európai uniós jogszabály-módosítást javasol Magyarország annak érdekében, hogy a tagállamokban kiemelt módon tudják segíteni a fiatal korosztályok munkához jutását.
Az amerikai kongresszus mindkét háza megszavazta a jövedelemadó-kedvezményeknek az év végéig történő meghosszabbítását. Ha ez nem történt volna meg, akkor több millió amerikainak csökkent volna a fizetése e hónap végétől. A számítások szerint emiatt pedig jelentős visszaesés lett volna a gazdaságba, ugyanis csökkent volna az elkölthető pénz az emberek zsebében.
A Pénzcentrum.hu "Felújítod a lakást? Erre számíts, ha hozzányúlsz a gázhoz" c. cikkében az engedélyköteles gázszerelés nehézségeire, s a bürokratikus ügymenet visszáságaira hívtuk fel olvasóink figyelmét. Mivel cikkünk témáját elsősorban a lakosság, illetve a szakemberek - gépésztervező mérnökök, kivitelezők - szemszögéből közelítettük meg, így szükségét éreztük, hogy megszólaltassuk a…
Letartóztattak az amerikai kongresszus közelében pénteken egy 29 éves marokkói férfit, aki a nála lévő, élesnek hitt robbanóanyaggal öngyilkos merényletre készült - közölték amerikai hatósági források.
A tavalyi rendezvény sikere után, idén már második alkalommal került megrendezésre a Portfolio.hu és az RICS közös szakmai rendezvénye, a Property Valuation konferencia. A szakmai eseményen több mint...
Az MTA Közgazdaságtudományi Bizottsága 2012. február 9-i ülésén megvitatta a magyar felsőoktatás átszervezésének keretében a közgazdászképzést érintő döntéseket. A vita során a Bizottság...
Az Európai Bizottság 5,2 millió euró, vagyis mintegy 1,5 milliárd forintnyi területalapú támogatást követel vissza Magyarországtól a 2006-os és 2007-es igénylési évek kifizetéseiből - adta hírül...
A kormány fenntartja álláspontját, hogy a bírák nyugdíjazása az általános öregségi nyugdíjjal, a nyugdíjreformmal, és nem az igazságszolgáltatással összefüggő lépés - mondta Giró-Szász András az Európai Bizottságnak küldött kormányzati válaszokról a Duna Televízió Közbeszéd című műsorában péntek este. A kormányszóvivő szólt arról is, hogy a jegybank elnökének fizetéséről szintén azt gondolják, nem…
Az államháztartási és a kormányzati szektorba tartozó szervezetek adósságkeletkeztetési szabályai 2012. január 1-jével megváltoztak, amit a pénzügyi szervezeteknek is figyelembe kell venniük - figyelmeztet a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) elnöke vezetői körlevelében.
A várakozásokat jócskán felülmúlóan, az előző évihez képest 8,1%-kal ugrottak meg a bérek Lengyelországban. Ez jórészt a minimálbér-emelésnek lehet köszönhető, bár a minimálbéresek aránya...
Eddig kétezer tonna szabolcsi almát rendelt a krasznodari központú Magnyit üzletlánc, a Fruitweb Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács elnöke úgy vélte ez újraindíthatja a magyar zöldség-gyümölcs kivitelt Oroszországba - írta szombati számában a Népszava.
Valentin-napon is ellenőriztek a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) dél-alföldi régiójának revizorai: egy karikaturistát és szerenádot adó muzsikusokat kaptak rajta, hogy szabálytalanul végzik tevékenységüket, és nyugtát sem adnak - közölte Jegyinák Attila, a NAV regionális sajtóreferense.
A kormány semmilyen pozitívumot nem tud felmutatni a betegek számára, az egészségügyi dolgozók egyre frusztráltabbak, az orvosok elvándorlása egyre nagyobb méreteket ölt, a kórházak pedig folyamatos...
A követeléseket vásárló cégeket tömörítő Magyar Faktoring Szövetség szerint a Polgári Törvénykönyv tervezett módosítása "létében fenyegeti" a faktoringpiacot. A lejárt, vagy lejáratlan követelések vételéből élő cégek tavaly több mint háromezer vállalkozástól 888 milliárd forint értékben vásároltak követeléseket. Hamarosan kezdődhetnek a tárgyalások egy uniós forrásból finanszírozott faktoring…
Az államháztartási és a kormányzati szektorba tartozó szervezetek adósságkeletkeztetési szabályai 2012. január 1-jével megváltoztak, amit a pénzügyi szervezeteknek is figyelembe kell venniük -...
Évek óta jelent állandó feladatot és fontos nyilvántartási kötelezettséget a kapcsolt vállalkozási ügyleteket folytató vállalkozások számára az egymás között alkalmazott árak és árazási módszerek dokumentálása. A tavaly év végi módosítások azonban számos könnyítést jelentenek annak érdekében, hogy ne mint valami mumusra tekintsenek a cégek a transzferár nyilvántartás elkészítésére.
Nem a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnökének eskütétele és az elnök fizetése a leginkább kifogásolt kérdés az EU/IMF hiteltárgyalásokon, hanem az, hogy a jegybanki függetlenség a monetáris döntéshozók mandátumával függ össze - mondta Karvalits Ferenc, az MNB alelnöke az InfoRádió "Aréna" című műsorában péntek este.
A német vendéglátóipar tizenhét éve, az erre vonatkozó statisztikák 1994-es indulása óta a legsikeresebb évét zárta tavaly: az előző évhez képest forgalma nominálértéken 3,8 százalékkal nőtt, reálértéken 2,4 százalékos volt a bővülés.
Idén két magyar projekt is bekerült a legjobb ötvenbe a Kairos Global Summit egyik legjelentősebb eseményén, a New York-i tőzsdén megrendezett kiállításon.
Megkezdődhetnek a unióval és a Nemzetközi Valutaalappal a hivatalos hiteltárgyalások, ha az Európai Bizottság által kifogásolt problémákra a kormány által küldött válasz megfelel az elvárásoknak - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Karvalits Ferenc, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke.
A tervek szerint az év végére fejeződik be a Tárnok-Székesfehérvár vasúti vonalszakasz európai uniós támogatással, nettó 55 milliárd forint költséggel megvalósuló átépítése; a teljes projekt készültsége jelenleg mintegy 80 százalékos - közölte az MTI-vel pénteken a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF).
A mezőgazdaság teljes kibocsátása tavaly 29 százalékkal nőtt az előzetes adatok szerint, így az ágazatnak döntő szerepe volt abban, hogy a vártnál nagyobb mértékben, 1,4 százalékkal nőtt a bruttó hazai termék (GDP) 2011. negyedik negyedévében - közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) pénteken az MTI-vel.
Friss lendületet kaphat a magyar gyümölcstermesztés, miután életjeleket mutat az egyik legnagyobb exportpiacunk, az orosz. Eddig kétezer tonna szabolcsi almát rendelt a krasznodari központú Magnyit üzletlánc. A Fruitweb Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács elnöke úgy vélte, ez újraindíthatja a zöldség-gyümölcs kivitelt Oroszországba.
Hosszú távon is megőrzi a kormány a nyugdíjrendszer fenntarthatóságát - mondta Harrach Péter a Kovács K. Zoltán Idősek Köre szombati alakuló ülése előtt a fővárosban. "A középosztály erősítésével...
Ezen a héten már 1 390 millió forint az Ötöslottó főnyereménye. Legutóbb tavaly novemberben született telitalálat - a Pénzcentrum.hu ma este is élőben közvetíti a sorsolást....
Az Európai Bizottság 5,2 millió euró területalapú támogatást követel vissza Magyarországtól a 2006-os és 2007-es igénylési évek kifizetéseiből - tájékoztatta a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) pénteken az MTI-t.
Meglepte Váradi Józsefet, a Wizz Air diszkont légitársaság vezérigazgatóját, hogy a Malév úgy állt le, hogy nem veszi át a helyét egy új nemzeti légitársaság, a Wizz Air alapítója a Népszabadság szombati számában megjelent interjúban azt mondta: a piaci szereplők nagyrészt ki tudják majd tölteni az így kieső kapacitást.
Meglepte Váradi Józsefet, a Wizz Air vezérigazgatóját, hogy a Malév úgy állt le, hogy nem veszi át a helyét egy új nemzeti légitársaság. A Wizz Air alapítója a Népszabadságban megjelent interjúban azt mondta: a piaci szereplők nagyrészt ki tudják majd tölteni az így kieső kapacitást.
Friss lendületet kaphat a magyar gyümölcstermesztés, miután életjeleket mutat az egyik legnagyobb exportpiacunk, az orosz. Eddig kétezer tonna szabolcsi almát rendelt a krasznodari központú Magnyit üzletlánc. A Fruitweb Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács elnöke úgy vélte, ez újraindíthatja a zöldség-gyümölcs kivitelt Oroszországba.
Azután, hogy nemcsak a svájci jegybank, hanem a kormány felől is határozott jelzés érkezett az 1,20-as euró/frank árfolyamküszöb fenntartásának szükségességére, fokozódott a frankellenes hangulat a...
A szocialista párt számára nem öröm, hogy Magyarország kormányával szemben ilyen intézkedéseket foganatosított az Európai Unió, de ezért az Orbán-kormány csak magát okolhatja - mondta Mesterházy Attila szombaton Kaposváron.
Az orosz Gazprom folyamatosan tárgyal magyar partnereivel a 2015-ben lejáró, hosszú távú gázimport szerződés meghosszabbításáról - írja a szerdai Világgazdaság.
A világ boldogabb lett 2007 óta, a magyarok nem - állapítható meg az Ipsos 2011 végén elvégzett, és a napokban publikált "boldogságfelméréséből". A válság és a konfliktusok ellenére a boldogságindex (vagyis a az a szám ,ami azt mutatja, hogy a felnőtt lakosság hány százaléka "nagyon boldog") 2 százalékponttal növekedve 22 százalékra emelkedett. Eközben a magyar mutató 10 százalékról hat százalékra…
Írország vonzó befektetési célországként kíván megmutatkozni a kínai alelnök előtt, akit az Egyesült Államok után és Törökország előtt a hétvégén fogad. Dublinban várhatóan egy sor üzleti megállapodást írnak alá. Az írek nyilvánvalóan arra számítanak, hogy 2008 óta lábadozó gazdaságuk a kínai kapcsolattal új erőre kaphat. Ez a bővülő jelenlét reményét jelenti a kínai piacon és az írországi kínai…
Nem szűnnek a nyugati országok és Irán közötti erőfitogtatások, melynek ma egy újabb fejezetéhez érkeztünk. A perzsa ország egyik hadihajója átlépte a Szuezi-csatornát, így jelenleg a Földközi-tenger...
Többségében nyereséggel zártak a New York-i értéktőzsde vezető mutatói pénteken, bár a befektetők óvatosak maradtak a hétfői szünnap miatt, amikor a várakozások szerint elfogadják az új, 130 milliárd eurós görög mentőcsomagot az euróövezet pénzügyminiszterei.
A külföldi piacokra igyekvő kínaiakat segíti az az 50 milliárd jüanos alap, amelyet a héten hoztak létre Sanghajban. Az alapot a Sailing Capital International kezeli, amelyet a városi kormányzat befektetési szerve és állami cégek és magánbefektetők egy csoportja jegyez. Az alap, több bankkal együtt 150 milliárd jüan (5250 milliárd forint) értékű befektetés útját egyengeti majd.
Az évszázad közepére a jelenlegi 11 százalékról 26 százalékra növekedhet a hővel kapcsoltan áramot termelők részesedése Európa áramtermelésében, és jellemzően megújuló energiát használnak majd - áll az Európai Kapcsolt Energia Szövetség (COGEN Europe) legfrissebb jelentésében.
Az Aon Hewitt immár tizenkettedik alkalommal indítja útjára a "Legjobb Munkahely Felmérést" Magyarországon, amellyel konkrét megoldásokat kínál a dolgozók elkötelezettségének és az üzleti eredményesség növelésére - közölte a humán tanácsadó cég az MTI-vel.
Miközben az elmúlt 6 év során a magyarok mintegy 1 600 milliárd forint hitelt vettek fel autóvásárlásra, a hitel kiválasztására a vásárlók zöme alig 1-2 órát fordított - derül ki a Budapest Bank felméréséből. A kutatás arra is rávilágított, hogy míg a megkérdezettek fele az elmúlt években azt a hitelt vette fel, amelyet először talált, a többség ma már másképp állna ehhez a kérdéshez. A pénzügyi…