Németországban a törvényhozás alsóháza hétfőn nagy többséggel megszavazta a második görög mentőprogram végrehajtásáról szóló pénzügyminisztériumi javaslatot, a Standard & Poor's viszont az adósságátrendezés miatt szelektív nem törlesztővé nyilvánította Görögországot.
Legalább kilenc halálos áldozata van annak a robbanásnak, amely kedd reggel történt az észak-kínai Hopej (Hebei) tartomány egy vegyi üzemének egyik műhelyében - jelentette a kínai média.
Békés megye egyik legnagyobb mezőgazdasági Start közmunkaprogramja indul Gyulán március elsején, a város 180 millió forint támogatást nyert 154 ember foglalkoztatásához, a résztvevők a béren túl részesednek a közösen megtermelt javakból mondta el Görgényi Ernő polgármester az MTI-nek hétfőn.
Az OTP Bank Nyrt. Treasury területe befektetési szolgáltatási tevékenysége keretében új termékkel bővítette termékpalettáját - olvasható a BÉT honlapján közzétett közleményben.
Visszahelyezte munkakörébe hétfőn a Szekszárdi Munkaügyi Bíróság az Orangeways Zrt. két elbocsátott dolgozóját, mindkettejüket a 2011. december 13-ai sztrájk után bocsátották el - tájékoztatta a Szoldiaritás Autóbusz-közlekedési Szakszervezet (SZAKSZ) elnöke az MTI-t.
Egy friss felmérés eredményei alapján az érettségivel rendelkező munkavállalók átlagosan fele annyit keresnek, mint az egyetemi diplomát kezükben tudó dolgozók. Az előbbiek átlagfizetése ugyanis havi bruttó 163 000 forint, míg az utóbbiaké átlagosan 325 300 forint.
A válság előtti szintre emelkedett a Nyugat-Dunántúlon működő cégek üzleti forgalma tavaly az általános forgalmi adó alapján - mondta Varga Lászlóné, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal regionális főigazgatója hétfőn Győrben sajtótájékoztatón a megyei igazgatóságok adatai alapján.
Az OTP treasury részlege befektetési szolgáltatási tevékenysége keretében új termékkel bővítette termékpalettáját. A bevezetésre kerülő új termék keretében az OTP Bank ügyfélmegbízás alapján határidős OTP-részvénykontraktusra biztosít árat.
Várja a jelöléseket a 2012 Év Védőnője díjra a Magyar Védőnők Egyesülete, a 2011-ben alapított elismeréssel a szakmájukban kiemelkedő teljesítményt nyújtó szakemebereket díjazzák.
Szelektív nem törlesztővé nyilvánította az euróövezeti tag Görögországot a Standard & Poor's, arra hivatkozva, hogy a görög kormány az adósságátrendezés során egyes államkötvény-sorozatokra visszamenőleges hatállyal kollektív fellépési záradékot kíván érvényesíteni.
Az Új Széchenyi Terv keretében újra megnyílik márciusban a munkahelyi képzést, valamint bért és járulékot támogató pályázat, amelynek keretében 21 milliárd forint áll a mikro-, kis-, közép- és nagyvállalatok rendelkezésére - hívja fel a figyelmet MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében a GKF gazdaságfejlesztési csoport.
Speciális szabályok szerint írhatnak ki közbeszerzéseket a közfoglalkoztatáshoz szükséges árukra és szolgáltatásokra azok a szervezetek, amelyek a munkaügyi központtal - közfoglalkoztatásra - hatósági szerződést kötnek - tartalmazza a belügyminiszteri rendelettervezete, amely a kormány honlapján jelent meg.
A BKV továbbra is megadja dolgozóinak a munkába járáshoz szükséges ingyenes bérleteket, de családtagjaik számára ez a kedvezmény március 3-án megszűnik - közölte a BKV hétfőn az MTI-vel.
A Fidesz parlamenti frakciója írta a dohány-kiskereskedelem újraszabályozásáról szóló törvényjavaslatot, annak megalkotásában azonban volt szerepe a Continental Dohányipari Zrt.-nek is - közölte budapesti sajtótájékoztatóján Lázár János frakcióvezető a jogszabály születésével kapcsolatos sajtóhírekre reagálva.
A magyar Vertis Környezetvédelmi Pénzügyi Zrt. kötötte meg a világ első tőzsdei EUAA (EU légiközlekedési kibocsátási egység) ügyletét az ICE tőzsdén. A szén-dioxid kibocsátás ellentételezésére szolgáló kvótakereskedelmi rendszer fontos szerepet játszhat a légitársaságoknál.
Az OTP Bank treasury területe befektetési szolgáltatási tevékenysége keretében új termékkel bővítette termékpalettáját, áll a társaság BÉT közleményében. A bevezetésre kerülő új treasury termék...
Varga Mihály Miniszterelnökséget vezető államtitkár lesz ma este héttől az InfoRádió Aréna című műsorának vendége. A beszélgetés témája a kohéziós alapok esetleges felfüggesztése, az államháztartás...
A hétvégi G-20 találkozó miatt mínuszban nyitó amerikai részvények a kedvező makroadat hírére hamar visszanyerték erejüket, így ha nem is nagy tempóban, de folytatódott a menetelés az amerikai...
A Richter és a Forest Laboratories ma reggel a cariprazine (RGH-188), egy új, fejlesztés alatt álló készítmény két fázis III vizsgálatának pozitív előzetes eredményeit tette közzé. A vizsgálat...
Még a rendelkezésükre álló lehetőséggel sem él a fizetésképtelen devizaadósok nagy része, ugyanis reménytelennek tartja helyzetét - írja a Magyar Nemzet. Sokan abban bíznak, valaki pert nyer a bankok...
Megérkezett a hír, amit a befektetői közösség hónapok, sőt talán évek óta várt: a Richter és a Forest közös fejlesztése, a cariprazine (RGH-188) fő indikációjában, a skizofrénia esetében is sikeresen...
Még a rendelkezésükre álló lehetőséggel sem él a fizetésképtelen devizaadósok nagy része, ugyanis reménytelennek tartja helyzetét - írja a Magyar Nemzet. Sokan abban bíznak, valaki pert nyer a bankok...
A hétfő délelőtti mérsékelt gyengülést már estére lényegében teljesen ledolgozta a magyar fizetőeszköz, ma reggel pedig átmenetileg kissé tovább is tudott erősödni azzal párhuzamosan, hogy a tegnap...
Alig változtak hétfőn a vezető amerikai részvényindexek a pénteki záróárhoz képest, ugyanis a vártnál jobb ingatlanpiaci adatot ellensúlyozni tudta az európai adósságválsággal, illetve az emelkedő üzemanyagárakkal kapcsolatos aggodalmak.
Feljebb kapaszkodott az ázsiai tőzsdék többsége, a japán Nikkei közel 1%-ot emelkedett. Az olajár csökkenése mérsékelte a recessziós félelmeket, ez pedig felfelé segítette a piacokat, az Elpida...
Emelkedéssel kezdhetik a kereskedést a vezető európai tőzsdeindexek kedden. Növeli az optimizmust az, hogy az Európai Központi Bank a héten újabb nagy likviditásbővítésre készül, hogy olcsó pénzzel lássa el az euróvezeti bankokat, mindez pedig enyhítheti a Görögország kapcsán mutatkozó aggodalmakat.
A honvédelmi vezetés a Hadfelszerelési Iparkorszerűsítési Terv (Hadik-terv) keretében lendítené fel a hazai hadiipart, írja keddi számában a Népszabadság és a Magyar Nemzet. A hadiipar...
Pozitív eredmény született a Richter Gedeon Nyrt. és a Forest Laboratories, Inc. közös fejlesztés alatt álló antipszichotikus készítménye, a cariprazine (RGH-188) fázis III vizsgálatában skizofrénia akut fázisában szenvedő betegek esetében - jelentette be az előzetes eredményt a Richter a BÉT honlapján kedden.
Nem változtak lényegesen Magyarország gazdasági kilátásai egy hónap leforgása alatt - olvasható ki a Reuters által összegyűjtött elemzői várakozásokból. A megkérdezett piaci szakértők emellett...
A Forest Laboratories, Inc. és a Richter Gedeon Nyrt. közzétette a cariprazine (RGH-188), egy új, fejlesztés alatt álló antipszichotikus készítmény két fázis III vizsgálatának pozitív előzetes eredményeit skizofrénia akut fázisában szenvedő betegek esetében. Újabb fontos lépést tettek a törzskönyvezés felé.
Megérkezett a hír, amit a befektetői közösség hónapok, sőt talán évek óta várt: a Richter és a Forest közös fejlesztése, a cariprazine (RGH-188) fő indikációjában, a skizofrénia esetében is sikeresen...
Megismétlődhet a rekordév mind a globális, mind a hazai tabletpiacon. Bár itthon még luxustermék a táblagép, azonban idővel a notebookok helyettesítőjévé is válhat....
Az adóhivatal idei ellenőrzési irányelve szerint idén fokozottabb ellenőrzésre számíthatnak a magán-fogorvosi rendelők. A cégadatbázis szerint a revizorok több mint 2500 vállalkozás közül választhatnak, melyek fele veszteséges papíron. A nyereséges fogászatok túlnyomó részének 2 millió forint alatti az éves profitja.
Továbbra sem lankad a vevők kedve, így olyan részvények után néztünk, melyekben van tér a további emelkedésre. Az alábbiakban a Richter mellett a Microsoft és a Commerzbank grafikonját vesszük...
A hétvégi G-20 találkozó utáni dollárerősödés is hozzájárult, hogy a hetedik pluszos nap után hétfőn enyhe eséssel kezdjék a hetet az árupiacok. A nap vesztesei az energia termékek voltak, az olaj...
2011. november-2012. januárban 3 millió 816 ezer fő volt a foglalkoztatottak létszáma átlagosan, ami 40 ezer fővel, azaz 1,1%-kal magasabb az egy évvel korábbinál. A téli hónapokban az őszihez képest...
Országos roadshow-ra indulunk, amely során lerántjuk a leplet a hagyományos Forex kereskedési cégekről, és megismerheti az úgynevezett "no dealing desk" devizakereskedést, ahol a megbízások...
Lengyelország harmadik legnagyobb bankja jön létre a spanyol Banco Santander és a belga KBC helyi érdekeltségének összeolvadásával - áll a két bankcsoport közös közleményében. A KBC ma még egy...
Tavaly november és 2012. január között a munkanélküliek létszáma 475 ezer fő volt, ami lényegében megegyezett az előző év azonos időszakival, a munkanélküliségi ráta 11,1 százalékra mérséklődött - közölte a Központi Statisztikai Hivatal.
Az érettségivel rendelkező munkavállalók átlagosan fele annyit keresnek, mint az egyetemi diplomát kezükben tudó dolgozók, az előbbiek átlagfizetése havi bruttó 163 ezer forint, míg az utóbbiaké átlagosan 325.300 - közölte a Workania állásportál által működtetett Fizetések.hu internetes bérfelmérés legújabb eredményei alapján.
A Forest Laboratories, Inc. és a Richter Gedeon Nyrt. közzétette a cariprazine (RGH-188), egy új, fejlesztés alatt álló antipszichotikus készítmény két fázis III vizsgálatának pozitív előzetes eredményeit skizofrénia akut fázisában szenvedő betegek esetében. Újabb fontos lépést tettek a törzskönyvezés felé.
Igen pozitív vizsgálati eredményeket közölt a Richter ma reggel a cariprazine kapcsán, a részvények árfolyama a nyitást követően több mint 3%-ot emelkedett. Az alábbiakban a társaság bejelentése...
Tavaly november és január között 3 millió 816 ezer fő volt a foglalkoztatottak létszáma, 40 ezer fővel több, mint egy évvel korábban. Az adott időszakban 475 ezren voltak munkanélküliek, 47 százalékuk egy éve, vagy annál régebben keres állást. A legrosszabb helyzetben a 15-24 éves korcsoport van 27,1 százalékos munkanélküliségi rátával.
Véget ért a jelentkezési időszak a felsőoktatási intézeményekbe, a fiataloknak most kellett eldönteniük, hogy merre építsék szakmai pályájukat. Természetesen azzal mindenki tisztában van, hogy diplomával a kézben sokkal több a lehetőség a munkaerőpiacon, de vajon mennyivel ér többet ez az oklevél a többinél?
2011. november–2012. januárban a munkanélküliek létszáma 475 ezer fő volt, ami lényegében megegyezett az előző év azonos időszakival.A munkanélküliségi ráta ugyanakkor a megfigyelt időszakban 11,1 százalékra emelkedett a tavalyi év negyedik negyedévében mért 10,7 százalékról.
Csaknem kétmillió forint értékű üzlet kötetett és kilenc "civil" szolgáltatás talált gazdára a tavaly novemberi Civil Liciten. A fenntarthatósági árverés modellje szerint a cégek a támogatásért értéket kapnak cserébe. Kíváncsiak voltunk, hogyan hasznosították a megvásárolt szolgáltatásokat és hogyan tudnak együttműködni a civilekkel. Az IFUA és a Nextent például továbbadták a szolgáltatásokat, így…