2020. június 19. péntek

jún. 19
0:03
Felmondjak-e a munkahelyemen, mert megromlott a főnökömmel a munkaviszony? (HR Portál)
15 éves munkaviszonyom van egy cégnél, sajnos az utóbbi időben a főnökömmel megromlott a viszonyom, megpróbál levegőnek nézni és még köszönni sem hajlandó. A munkámat szeretem, de ez a helyzet megvisel, úgy érzem szeretné hogy én mondjak fel, hogy ne kelljen végkielégítést fizetni. Sajnos a felmondási idő 4 hónap és sajnos jelzáloghitelem van, ami
jún. 19
0:06
Duplájára emelte a kormány az egyik csodafegyver keretét (Infostart)
Az 50 milliárd forintos keret több mint kétszeresére érkezett támogatási igény a vállalkozások technológiai megújulását segítő pályázaton, ezért a kormány további 50 milliárd forinttal duplájára emeli az eredeti keretösszeget - jelentette be Varga Mihály a Gazdasági Kabinet ülését követően.
jún. 19
0:06
Bodó Sándor: a gazdaság él és élni akar (Demokrata)
Az elmúlt időszakban volt olyan nap, amikor hatezren regisztrálták magukat munkanélkülinek, számuk pedig egyre nőtt.
jún. 19
0:06
Fejlesztés az intelligens lineáris meghajtásban (okosipar.hu)
Az ipari igények az egyre kifinomultabb technológiák felé mutatnak. A termelő berendezések termelékenységét, hatékonyságát, pontosságát, megbízhatóságát a gépgyártóknak folyamatosan növelniük kell. Manapság nem elegendő, ha egy gép jól és pontosan gyárt, biztosítania kell a gyártásközi ellenőrzést és dokumentálást is. A mai gépekbe jóval több mérés
jún. 19
0:09
Mol- és Richter-részvények kerültek a Tihanyi Alapítvány tulajdonába (ProfitLine)
Átkerült a Mathias Corvinus Collegiumot (MCC) fenntartó Tihanyi Alapítvány tulajdonába a Mol és a Richter 10-10 százalékos részvénycsomagja - derül ki a társaságok Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján csütörtökön közzétett tájékoztatásból.
jún. 19
0:10
Öt fontos tudnivaló az MNB által kezdeményezett újfajta lakásbiztosításokról (Infostart)
A Nemzeti Bank szigorú kritériumokat szabott ahhoz, hogy egy biztosítási konstrukció minősített fogyasztóbarát lehessen.
jún. 19
0:10
Politikai stabilitás, pénzügyi egyensúly és gazdasági növekedés (Demokrata)
Stabil geopolitikai egyensúly esetén Magyarország is felemelkedő pályán haladhat előre – jelentette ki Matolcsy György.
jún. 19
0:14
Átadták az ERFO üzemét Kétújfaluban (Demokrata)
A munkahelyek létrehozása a koronavírus-járvány idején nagyobb érték, mint amilyen valaha volt – emlékeztetett Fülöp Attila.
jún. 19
0:18
Újra nyitva állnak a nemzeti parkok a látogatók előtt (Demokrata)
Újra várják a látogatókat a nemzeti park igazgatóságok ökoturisztikai létesítményei.
jún. 19
0:22
Bangóné ma éppen a költségvetéshez is értett (Demokrata)
A cserbenhagyás költségvetésének nevezte a 2021-es büdzsé tervezetét Bangóné Borbély Ildikó.
jún. 19
0:33
Aggasztó a helyzet Romániában: Újra emelkedik a fertőzöttek száma (ProfitLine)
Aggasztónak nevezte Klaus Iohannis államfő csütörtökön, hogy Romániában ismét emelkedni kezdett a koronavírus-fertőzések száma, és arra kérte polgártársait: fegyelmezetten tartsák be a még érvényben lévő egyszerű, de nagyon fontos óvintézkedéseket, a távolságtartási előírásokat és a beltéri maszkviselést.
jún. 19
1:33
Több mint 4 milliárd eurós turizmusösztönzési csomag lesz Spanyolországban (ProfitLine)
Több mint 4,2 milliárd euró értékű, turizmusösztönző tervet ismertetett a spanyol kormányfő csütörtökön Madridban.
jún. 19
2:03
Gazdagok és szegények: Óriási a különbség Luxemburg és Bulgária között (ProfitLine)
Némileg csökkent, de továbbra is óriási a különbség az Európai Unió leggazdagabb és legszegényebb országa, Luxemburg és Bulgária között - derült ki az Európai Unió statisztikai hivatala (Eurostat) által csütörtökön kiadott, a tavalyi előzetes adatokat tartalmazó jelentésből.
jún. 19
2:33
Szlovénia ismét szigorít a beutazási szabályokon (ProfitLine)
Szlovénia péntektől szigorít beutazási szabályain az új koronavírussal fertőzöttek számának növekedése miatt - jelentette be Jelko Kacin kormányszóvivő csütörtöki sajtótájékoztatóján.
jún. 19
3:03
Mérséklődött a fertőződés üteme Törökországban (ProfitLine)
Törökországban az előző öt naphoz viszonyítva csütörtökön némileg tovább mérséklődött a koronavírus-járvány terjedése, 1304-gyel 184 031-re nőtt az igazolt fertőzöttek száma - közölte Fahrettin Koca török egészségügyi miniszter a Twitteren.
jún. 19
3:30
IMF főközgazdász: 1929-33 óta nem volt példa ilyen válságra (Növekedés)
Az 1929-33-as válság óta idén fordult elő először, hogy a fejlett és fejlődő országok is recesszióba esnek - írja elemzésében az IMF kutatási igazgatója. Gita Gopinath szerint a mostani válság különös jellemzője hogy elváltak egymástól a pénzügyi piacok és a reálgazdasági folyamatok. Miközben a valóságban a gazdasági tevékenység még lanyha, a pénzü
jún. 19
3:33
Kreatív méltányossággal kezelték a veszélyhelyzetet a távközlési szolgáltatók (ProfitLine)
A média- és hírközlési biztos hivatala üdvözli a távközlési szolgáltatók járvány idején tanúsított méltányos és körültekintő panaszkezelését, rendkívüli adatcsomagjait, ezek közül a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság is elismerően nyugtázta a felhívása nyomán a hatvanöt év feletti feltöltőkártyás ügyfeleknek bevezetett extra lebeszélhető percidőt
jún. 19
4:00
Egy magányos milliárdos veszélyezteti a Lufthansa állami mentőcsomagját (Növekedés)
Heinz Hermann Thiele, egy idős, 79 éves milliárdos azzal fenyeget, hogy részvényfelvásárlással megakadályozza a Lufthansa megmentését célzó kormányzati segélycsomag elfogadását. A dw.com hírportálon olvasható cikk szerint a légitársaság figyelmeztetett: ha a segélyakció meghiúsul, lehet, hogy csődvédelmet kell kérnie.
jún. 19
4:03
Hülye vagyok az informatikához - bebizonyítjuk, hogy tévedsz! (ProfitLine)
Sokszor érzed azt akár cégvezetőként, akár vállalkozóként vagy egyszerű magánfelhasználóként, hogy a legkisebb IT- probléma is akadályoz a munkavégzésben vagy akár teljesen ellehetetleníti azt? A vállalatod fejlesztéséhez szükség lenne egy új weboldalra, esetleg webshopra, vagy egy olyan emberre, aki menedzseli a felhőben futó alkalmazásaid?
jún. 19
4:30
K&H; vezér: a járvány esetleges második hulláma likviditási válságot is előidézhet (Növekedés)
A kisebb vállalati ügyfeleink kénytelenek voltak likviditási tartalékaik jelentős részét felhasználni, de sikeresen vették az akadályokat – fejtette ki David Moucheron a növekedés.hu-nak adott interjújában. A K&H Bankcsoport vezérigazgatójának elmondása alapján két területet mindenképp megvédenek: dolgozóikat és innovációs képességüket. Mint mondta
jún. 19
4:33
Női startupperek figyelem! A dubaji FasterCapital inkubátor magyar projektek jelentkezését is várja (ProfitLine)
Legalább egy női alapítóval bíró magyar tech startupok jelentkezését is várja a dubaji központú FasterCapital aktuális inkubációs programja. A pályázat keretében kiválasztott projektek akár több mint 600 millió forintnyi befektetést, illetve további inkubációs és mentori szolgáltatást kaphatnak mintegy egy éven keresztül. A programban való részvéte
jún. 19
4:42
Megnyitotta első budapesti üzletét az eMag Magyarország (Márkamonitor)
Az eddig itthon kizárólag internetes kereskedelemben érdekelt eMAG.hu megnyitotta első magyarországi üzletét a budapesti Erzsébet körúton. A hagyományos bolti kereskedelem felé való nyitással a vállalat tovább növelné piaci részesedését, és hamarosan további üzletek megnyitását is tervezi. A budapesti Erzsébet körút 18. alatt található,  77,48 m2-e
jún. 19
5:03
Túljutott a mélyponton a német gazdaság (ProfitLine)
A német gazdaság már túljutott a mélyponton, de egymillió munkahely elvesztésébe és a bruttó hazai termék 6,8 százalékos csökkenésébe kerülhet az országnak a koronavírus-járvány a kieli IfW gazdaságkutató intézet legfrissebb, nyári prognózisa szerint.
jún. 19
5:36
A postákon is enyhültek a járványügyi intézkedések (ProfitLine)
Enyhültek egyes járványügyi intézkedések a postákon: a maszk viselését továbbra is kérik, de már nem kell az ajtón kívül várakozni, mivel péntektől visszaáll a korábban megszokott ügyfélvárakozási rend, és hétvégén is újra nyitva lesznek a nagyvárosi postahivatalok - közölte a Magyar Posta Zrt. csütörtökön az MTI-vel.
jún. 19
5:36
A koronavírus kapcsán ez a vállalat átverhette a világot (Növekedés)
A kísérleteit még az Egészségügyi Világszervezet is áthangolta egy tizenegy fős kis amerikai cég miatt, amely a jelek szerint a frissen szerzett hírnevére hazugságokkal tett szert.
jún. 19
5:42
Vatikán: jó katolikus nem fektet olajba és szénbe (FinTechRadar)
Az egyház és a befektetési piac elválasztása többnyire megtörtént. Ez természetesen nem akadályozza meg a Vatikánt abban, hogy tippeket adjon a híveknek.
jún. 19
5:42
Nemzetközi befektetőtől vont be tőkét a Barion (Márkamonitor)
Jelentős összegű tőkebefektetést kapott a magyar Barion a londoni székhelyű Financial Services Capital Partners magántőke-befektetőtől. A friss finanszírozást a Barion európai terjeszkedésre és új, innovatív termékek, szolgáltatások piaci bevezetésére fogja fordítani. A magyar alapítású fintech cég digitális fizetési megoldásokat kínál jelenleg haz
jún. 19
5:42
Véget érhet-e az e-mail-ek vesszőfutása? (KKV Magazin)
A hazai jogrendszer mind a mai napig hallgat arról, hogyan kell tekinteni az e-mailen kötött szerződésekre. Egy, a vírushelyzet kapcsán elfogadott jogszabály azonban most kifejezetten megengedi a társaság és a magánszemély tagok közötti e-mailes kommunikációt. Lehet, hogy ez az első lépés az e-mailek szélesebb körű jogi elfogadottságához?
jún. 19
5:42
Siegmund hegesztőasztal rendszerek (New Technology)
Hegesztett szerkezetek előállításánál a gyártási költség jelentős része általában nem a varratok elkészítéséből, hanem az azt megelőző előkészítési feladatokból adódik. A szerkezet elemeit hegesztés előtt méret szerint pozícionálnunk és rögzítenünk kell. Ez a folyamat a gyártás teljes idejének akár 80 százalékát is elérheti, ezért ennek hatékonyság
jún. 19
5:48
Őrület: ennyit kaszálnak egyetlen videóval a magyar YouTube-sztárok (Pénzcentrum)
Az utóbbi évtizedben egyre népszerűbbé vált az influenszer karrier a fiatalok körében, és mára komoly szakmává nőtte ki magát. A Pénzcentrum most utána járt, hogy mennyit kereshetnek a kezdő influenszerek, mennyi idő és munka ráfordítás
jún. 19
5:48
Megszűnik a hazai termékekre előírt kvóta a román kiskereskedelemben (Növekedés)
Az évi 2 millió eurós (mintegy 690 millió forint összegű) forgalmat meghaladó kiskereskedőknek egy 2016-ban elfogadott törvény értelmében legalább 51 százalékban hazai termelésű élelmiszert (hús, tojás, zöldség, gyümölcs, méz, tejtermék és pékáru) kellett árusítaniuk Romániában, olvasható a romania-insider.com hírportálon.
jún. 19
5:51
Képtelen nyereségessé tenni Mészáros Lőrinc az ország egyik legmodernebb pincészetét (Menedzsment Fórum)
Annyira nem sikerül nyereségessé tenni a működést, hogy történetét tekintve gigantikus veszteséggel zárt Mészáros Lőrinc balatoni borászata.
jún. 19
6:06
Felhagy a Telegram blokkolásával az orosz távközlési hatóság (ProfitLine)
Felhagy a Telegram üzenetküldő szolgáltató oroszországi hozzáférhetőségének blokkolásával az orosz tömegtájékoztatási és távközlési hatóság, a Roszkomnadzor.
jún. 19
6:06
Sinkó Ottó: a 2018-2019-es évek elvesztek a koronavírus-válság miatt (Portfolio)
Igen lassú gazdasági kilábalásra számít Sinkó Ottó, a Videoton társ-vezérigazgatója, ráadásul komoly bizonytalanságot jelent a valószínű második hulláma a járványnak. Szerinte a magyar ipar májusban is nagyon gyengén teljesített, és csak a harmadik-negyedik negyedévben lehet némileg kedvezőbb helyzetre számítani. A legnagyobb magyar magántulajdonba
jún. 19
6:12
Csányi-Garancsi-Hernádi: közösen döntöttek 500 millió forint sorsáról (Privátbankár)
Félmilliárd forint nyereséget hagyott a Csányi-Garancsi-Hernádi trió a közös szállodás cégükben. Budapesti szállodáik júliusban nyitnak, de vidéken készülnek a legnagyobb bizniszre. Állami pénzből.
jún. 19
6:36
A bolti kereskedelem felé nyit az eMAG (Növekedés)
Üzlethálózat kialakításával növelné piaci részesedését a Magyarországon eddig csak az internetes kereskedelemben érdekelt eMAG.hu, az elsőként átadott fővárosi boltot újabbak követik majd országszerte.
jún. 19
6:42
Megszűnhet a nyugdíjasok támogatott üdültetése (Menedzsment Fórum)
A Népszava információi szerint az idén összesen 6500 nyugdíjas kap támogatást az üdüléséhez az Erzsébet-program keretében, míg tavaly még majdnem 60 ezer nyertes foglalt kedvezményesen szállást. A lap szerint ez a nyugdíjasok szociális üdültetésének végét jelzi.
jún. 19
6:42
Magyar áfa-ügyben döntött az EU Bírósága – a magyar adóhatóság gyakorlatát is alakíthatja (Márkamonitor)
Az Európai Unió Bírósága annak nyomán hozott ítéletet, hogy a Jalsovszky által képviselt Krakvet nevű lengyel társaság korábban beperelte a magyar adóhatóságot. Az Európai Unió Bírósága újfent megerősítette, hogy hol húzódik a határ az adókijátszás és a jogszerű adótervezés között. Ez a magyar adóhatóságot is eddigi gyakorlata újragondolására készt
jún. 19
6:54
Most jöttek rá a cégek, mennyire fontos a digitalizáció (Piac és Profit)
A március közepe előtt digitális eszközöket nem használt, vagy ilyen irányú fejlesztésekbe nem fogott kis- és középvállalkozások 40 százaléka szüneteltette vagy korlátozta jelentősen a tevékenységét. Ez is kiderült a Magyar Telekom megbízásából az eNET által végzett felmérésből.
jún. 19
6:54
Emelkedett az üzemanyagok ára a hazai kutakon (Portfolio)
Drágább lett a tankolás, a holtankoljak.hu információi szerint a benzin literenkénti átlagára 3 forinttal nőtt, míg a gázolaj literenkénti átlagára 2 forinttal emelkedett.
jún. 19
7:00
Rég nem látott szintre javult a hazai utak minősége (G7)
Legalább másfél évtizede nem kapott olyan kedvező átlagosztályzatot a magyar közúthálózat burkolatállapota, mint a nemrég nyilvánosságra hozott adatsorban.
jún. 19
7:06
A német lakosság felének már elérhető az 5G (ProfitLine)
A nyár közepétől már a német lakosság fele számára válnak elérhetővé az ötödik generációs mobil hálózati szolgáltatások a nemrég üzembe helyezett több mint 12 ezer 5G antennának köszönhetően - jelentette be a honlapján publikált közleményben a Deutsche Telekom.
jún. 19
7:06
Megszűnhet a magyar nyugdíjasok támogatott üdültetése (Portfolio)
A Népszava információi szerint az idén összesen 6500 nyugdíjas kap támogatást az üdüléséhez az Erzsébet-program keretében, míg tavaly még majdnem 60 ezer nyertes foglalt kedvezményesen szállást, a lap szerint ez a nyugdíjasok szociális üdültetésének végét jelzi.
jún. 19
7:06
Ensz, WHO, WWF: A világjárványok a természet szétverésének a következményei (444.hu)
Most kellene igazán a környezetvédelemre költeni. Ehelyett azt látjuk, hogy a kormányok pont ezen igyekeznek spórolni.
jún. 19
7:12
Már félmillióan regisztráltak a NAV online számlarendszerébe (Portfolio)
Június elejéig már több mint 481 ezer adózó regisztrált a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) online számlarendszerébe - közölte a  Világgazdasággal az adóhatóság.
jún. 19
7:12
Csontprotézist nyomtattak a Pécsi Tudományegyetemen (Márkamonitor)
Gyógyszerkutatáshoz, onkológiai terápiák tökéletesítéséhez, sőt emberi testbe beültethető protézisnek is alkalmas mesterséges szövetek előállításával foglalkozik a Pécsi Tudományegyetem kutatócsoportja. Az egyetemi Tématerületi Kiválósági Program keretében biológusok, orvosok és mérnökök dolgoznak együtt az életminőségünket javító fejlesztéseken. A
jún. 19
7:12
A Budapest Lízing egymás után másodszor nyert (KKV Magazin)
Az EXIM idén is kiosztotta hagyományos díjait a hazai pénzügyi szektor szereplői között, amely közül kettőt a Budapest Bank csoport tagjai vehettek át. A Budapest Lízing sorozatban másodszorra nyerte el Az év lízing cége díjat, míg Sára Lászlót, a Budapest Bank értékesítés támogatási csoportvezetőjét Urbán Zoltán-díjjal jutalmazták.
jún. 19
7:12
Robot terelőkutya, ami több feladatot is ellát (okosipar.hu)
Új-Zélandon a mezőgazdasági szektorban komoly munkaerőhiánnyal küszködnek, amelyet robotokkal szeretnének pótolni. Az interneten több videó is bemutatja, ahogy a Boston Dynamics és a Rocos által fejlesztett robot terelőkutya – ami a Spot névre hallgat – juhokat terel. A cél nem titkolt, a hiányzó humán munkaerő pótlása, illetve a farmerek segítése
jún. 19
7:15
Újabb 45 millió forintot dobott a kormány az államtitkár városának (Menedzsment Fórum)
Nem elég ugyanis a korábban biztosított félmilliárd forintos uniós pénz a mezőkövesdi Szent István Katolikus Általános Iskola sport- és oktatási célú fejlesztésére.
jún. 19
7:18
December közepéig több utazással kapcsolatos könnyítés is érvényben marad (HR Portál)
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium kérése alapján a helyi és helyközi közlekedési szolgáltatók a veszélyhelyzet megszüntetését követő 180. napig, 2020. december 15-ig elfogadják a közszolgáltatási utazási kedvezmény igénybevételére jogosító, lejárt hivatalos okmányokat.

Keresés