2020. június 25. csütörtök

jún. 25
9:31
Listázta a Pentagon azokat a kínai cégeket, melyek a hadseregnek segítenek (Portfolio)
Közzétett a Pentagon egy listát azokról a kínai cégekről, melyek szerintük a kínai népi felszabadító hadsereget támogatják – írja a Financial Times.
jún. 25
9:33
Hirtelen megütötték a DAX-ot (Portfolio)
Eséssel indult a csütörtöki kereskedés Európában, miután az Egyesült Államokban több területen is markánsan emelkedett a koronavírus fertőzöttek száma, a befektetőket emellett az IMF által közzétett, és az áprilisinál borúsabb gazdasági előrejelzése is aggasztotta. A német tőzsdét hirtelen megütötték ma délelőtt, emellett a magyar tőzsde is esik, a
jún. 25
9:33
Felfüggesztik mára a Magyar Telekom-részvények kereskedését (ProfitLine)
A Magyar Telekom részvény-visszavásárlási aukciót tart csütörtökön, emiatt 10 órától a tőzsdenap végéig felfüggesztik a papírok kereskedését a Budapesti Értéktőzsdén.
jún. 25
9:35
Élőben beszél Gulyás Gergely (Portfolio)
A kormányinfóról élőben tudósítunk.
jún. 25
9:45
Kiszáll az Alibaba igazgatóságából a Softbank vezére (Portfolio)
Lemond a SoftBank Group elnöke, Maszajosi Szon az Alibaba igazgatói tanácsában betöltött tisztségéről – írja a Wall Street Journal.
jún. 25
9:45
Hajóállomás is lehet a budapesti Bálnából (Demokrata)
Turisztikai központként és hajóállomásként funkcionálhat majd a Bálna, amely így a fővárosba érkező turisták kapuja lehetne a jövőben.
jún. 25
9:51
Tényleg minden pénz részvényekbe áramlik – Milliárdok folytak ki pénzpiaci alapokból (Portfolio)
Elkezdték befektetni a befektetők és vállalatok azokat a rekord összegű pénzeket, amiket eddig pénzpiaci alapokban és hasonlóan likvid eszközökben tartottak. A tőkepiaci szárnyalásból való kimaradástól való félelem jegyében négy hét alatt 105 milliárd dollárnyi tőkét vontak ki pénzpiaci alapokból az USA-ban – írja a Financial Times.
jún. 25
9:54
Koronavírus: meghalt egy 39 éves férfi Magyarországon (Piac és Profit)
Elhunyt egy 39 éves krónikus beteg, és kilenccel, 4123-ra emelkedett az azonosított koronavírus-fertőzöttek száma Magyarországon - közölte a koronavirus.gov.hu.
jún. 25
9:57
Gulyás Gergely: szükség esetén értékesíthetők a beszerzett lélegeztetőgépek (Portfolio)
A mai kormányinfón Gulyás Gergely elárulta, hogy a kata szabályozásai rövid távon nem változnak, de a későbbiekben módosítani fogják azt a visszaeélések elkerülésé miatt. A beszerzett lélegeztetőgépekkel kapcsolatban elmondta, hogy a felesleges gépeket értékesíteni lehet, mert a világban még egyelőre gyorsan terjed a járvány, így erre van kereslet,
jún. 25
9:59
825 millió dollárért vett egy céget a Mastercard (Portfolio)
825 millió dollárért megveszi a Mastercard a Finicity technológiai vállalatot – számol be a Bloomberg.
jún. 25
10:00
Kötelező maszkviselés: jövő héten még biztosan marad (Menedzsment Fórum)
És az is biztos, hogy nem változik a kata fix adója. Gulyás Gergely miniszter válaszai kérdéseinkre.
jún. 25
10:00
Eldőlt, mikortól nyitnak a fővárosi és vidéki Cinema City mozik (Kreatív Online)
A mozihálózat júliusi programjában kiemelt szerepet kapnak majd a magyar filmek.
jún. 25
10:02
11 milliárd dollárt fizetnek a rákkeltőnek tartott vegyszer miatt (Menedzsment Fórum)
Vélhetőleg a korábbi perek tapasztalata miatt dönthetett úgy a német Bayer AG, hogy megegyezésre törekszik a Roundup gyomírtóval kapcsolatos beadványok kapcsán. Az amerikai perekben ugyanis a bírók bizonyítottnak látták, hogy a glifozát tartalmú szer rákkeltő lehet.
jún. 25
10:03
Tovább terjeszkedik a Hungarikum Biztosítási Alkusz Kft. (ProfitLine)
A Hungarikum Biztosítási Alkusz Kft. piaci stratégiájának újabb fontos mérföldkövéhez érkezett. A nagyvállalati biztosítási igények hazai szakértőjeként, többségi tulajdont vásárolt az Insurance Partners Biztosítási Alkusz Kft.-ben. A stratégiai partnerség keretében szolgáltatási körét tovább szélesítve, a jövőben speciális szakmai felkészültséggel
jún. 25
10:06
Óriási összeget fizet a rákkeltőnek mondott vegyszer miatt a Bayer (Privátbankár)
Vélhetőleg a korábbi perek tapasztalata miatt dönthetett úgy a német Bayer AG, hogy megegyezésre törekszik a Roundup gyomírtóval kapcsolatos beadványok kapcsán. Az amerikai perekben ugyanis a bírók bizonyítottnak látták, hogy a glifozát tartalmú szer rákkeltő.
jún. 25
10:09
Távozik az ITM európai uniós fejlesztésekért felelős államtitkára (Portfolio)
Távozik az ITM európai uniós fejlesztésekért felelős államtitkára Perényi Zsigmond saját kezdeményezésére, egészségügyi okokból válik meg posztjától, amelyet tavaly ősz óta töltött be.
jún. 25
10:09
Örökzöld csemegékkel is készül az idei Efott (Márkamonitor)
A szervezők bejelentették, hogy az amerikai rapper, Flo Rida mellé még egy nagy nemzetközi meglepetés érkezik: az EFOTT-on lép színpadra hazánkban először a híres fiúbanda, a Five. A 45. Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozója idén a Velencei-tó északi partján, a VVSI Evezőspályánál 2020. augusztus 26-30. között várja a bulizni
jún. 25
10:11
Hogyan értékeljük megfelelően a monetáris politika tűzerejét? (Portfolio)
Cikkemben a Portfolio 2020. június 8-án megjelent, Magyarországnak már a válság kezdetén üres volt a fegyvertára című írására reagálok. A cikk a tágabb kontextusból kiragadva, több helyen tévesen vagy hiányosan értékeli a Magyar Nemzeti Bank monetáris politikáját. Nem tesz említést a jegybank több korábbi és a koronavírus válság alatt meghozott int
jún. 25
10:21
A 2008-as válság óta nem volt ilyen - Nagyszabású banki stresszteszt-eredmények jönnek ma (Portfolio)
Mike Mayo bankelemző szerint a válság óta nem volt olyan nagyszabású stresszteszt, mint amit most hajt végre a Fed. Csütörtökön piaczárás után teszi közzé az amerikai jegybank, hogyan vizsgáztak az USA nagybankjai – írja a Financial Times.
jún. 25
10:27
Felrántották a DAX-ot, mérséklődnek a mínuszok Európában (Portfolio)
Eséssel indult a csütörtöki kereskedés Európában, miután az Egyesült Államokban több területen is markánsan emelkedett a koronavírus fertőzöttek száma, a befektetőket emellett az IMF által közzétett, és az áprilisinál borúsabb gazdasági előrejelzése is aggasztotta. A német tőzsdét hirtelen megütötték ma délelőtt, majd a DAX a korábbi esését immár t
jún. 25
10:29
Még egy dolog, ami újraindul a fővárosban július elsejével (Portfolio)
A koronavírus járvány okozta veszélyhelyzet elmúltával július 1-jével ismét megkezdődnek az előzetesen meghirdetett kéményellenőrzések Budapesten - közölte a Fővárosi Kéményseprőipari Kft. (Főkétüsz) csütörtökön az MTI-vel.
jún. 25
10:33
Az amerikai kormányzat bővítette a vádpontokat a WikiLeaks alapítója ellen (ProfitLine)
Az amerikai kormányzat szerdán bővítette a vádpontokat a WikiLeaks kiszivárogtató portál alapítója, Julian Assange ellen - jelentette be szerda esti közleményében az amerikai igazságügyi minisztérium.
jún. 25
10:36
Nagy kéréssel fordult a kormányhoz a turisztikai szakma (Infostart)
A turisztikai szakmai szervezetek közösen kérik a kormányzatot, hogy a járulékkedvezmény fenntartásával segítse a dolgozók megtartását a minden elemző szerint még hosszú ideig válságtüneteket mutató ágazatban.
jún. 25
10:39
Óriási vagyonokat tolt a lakosság befektetési alapokba, de ez nem lesz elég a túléléshez (Portfolio)
Hiába nőtt majdnem minden régióban kétszámjegyű összegben az alapkezelőknél kezelt vagyon, és hiába itt az egyik legmagasabb a profitmarzs a pénzügyi szolgáltatók körében, kihívás előtt áll a piac, az alapkezelést mostani formájában az egyre csökkenő díjbevételek és a passzív befektetések felé való elmozdulás sem segíti. A BCG Asset Management jele
jún. 25
10:39
Súlyos a helyzet: A GKI szerint 7 százalékos is lehet itthon a gazdasági visszaesés (Pénzcentrum)
A GKI jelenleg a magyar gazdaság 5-7%-os 2020. évi visszaesésére számít (amennyiben nem következik be idén a járvány második hulláma). Márciusban, nem sokkal a vészhelyzet meghirdetése után az előrejelzés, még két, egy 3 és egy 7%-os
jún. 25
10:39
A Paypal és a Venmo is kriptós termékkel készül (FinTechRadar)
A hírt a divat és a trendek szaklapja, a Hypebeast adta közre. Lehet, hogy a kriptovalutákban maradt még valami menőség?
jún. 25
10:39
Megnövelt mobilhálózati kapacitással készül a Telekom a nyári szezonra a hazai tavaknál (Márkamonitor)
Az éppen csak lecsengő járványhelyzet miatt feltehetően idén a szokásosnál is többen nyaralnak majd belföldön. A Telekom kapacitásbővítéssel készül a hazai nagy tavak környékén a nyári csúcsszezonban várhatóan megnövekedő mobilforgalomra. A fejlesztések célja, hogy az egyidejű nagy terhelés ellenére se tapasztaljanak az ügyfelek lassulást, akadozás
jún. 25
10:42
Azonnali hatállyal terméket hívott vissza az Aldi (444.hu)
A Ferrex akkus fűnyíró és sövényvágó olló bizonyult balesetveszélyesnek.
jún. 25
10:45
Saját részvényeket vett az Opus (Portfolio)
Szerdán 7 000 darab saját részvényt vásárolt az Opus tőzsdei forgalomban, 265,1 forintos átlagáron.
jún. 25
10:51
Felrántották a DAX-ot, emelkedéssel próbálkozik Európa (Portfolio)
Eséssel indult a csütörtöki kereskedés Európában, miután az Egyesült Államokban több területen is markánsan emelkedett a koronavírus fertőzöttek száma, a befektetőket emellett az IMF által közzétett, és az áprilisinál borúsabb gazdasági előrejelzése is aggasztotta. A német tőzsdét hirtelen megütötték ma délelőtt, majd a DAX a korábbi esését immár t
jún. 25
10:51
Biztonságos nyári vezetés (newtechnology.hu)
Nyaralás előtt, veszélyhelyzet után Egyelőre úgy tűnik, hogy a belföldi pihenés lesz az idei év legnépszerűbb vakációs megoldása, várhatóan a megszokottnál is nagyobb lesz a hazai üdülőhelyek autós forgalma, így nagyon fontos, hogy az autónkat megfelelően felkészítsük a nyárra. Az Orfk-Obb és a Continental közös sajtótájékoztatón hívta fel a figyel
jún. 25
10:54
Fájdalmas szigorítás jön a katásoknak (Piac és Profit)
Így akarják elkerülni a trükközéseket.
jún. 25
11:03
Már nem annyira pesszimista az idei növekedési prognózis (ProfitLine)
GKI Gazdaságkutató csütörtökön kiadott legfrissebb prognózisában elvetette az előző, márciusi előrejelzésében felvázolt kevésbé pesszimista - 3 százalékos GDP-csökkenést jósló - forgatókönyvét, miközben kissé enyhített pesszimista - 7 százalékos visszaesését valószínűsítő - forgatókönyvének borúlátásán. Az év egészét tekintve 6 százalékos visszaesé
jún. 25
11:03
Jön a csődeljárás, felfüggesztették a Wirecardot (Portfolio)
Az elmúlt hetekben sűrásödtek a botrányok a német pénzügyi szolgáltató, a Wirecard körül, a vállalatnál nem tudnak elszámolni 1,9 milliárd euróval, a cég vezérigazgatója lemondott, a Moody's már nem ad ki hitelminősítést a vállalatra, a Wirecardot egymás után hagyják el az ügyfelei. Ma a vállalat menedzsmentje bejelentette, hogy csődeljárást kezdem
jún. 25
11:05
A német fogyasztók már kezdenek kikerülni a koronavírus-sokkból (Portfolio)
Júliusra vonatkozóan a várakozásokon felül alakult a nürnbergi GfK gazdaságkutató intézet németországi fogyasztói hangulatindexe. Nagymértékben javultak a fogyasztók jövedelmi várakozásait és költekezési hajlandóságát számszerűsítő mutatók.
jún. 25
11:06
Magyarországon is élesíti a gyorsabb fizetést a Revolut (Privátbankár)
Forintban is napok helyett percek alatt célba érnek a helyi kifizetések.
jún. 25
11:09
Még mindig nagyon optimista az MNB, de sokat rontott a magyar gazdaság kilátásain (Portfolio)
Az idén 0,3-2,0%-kal növekedhet a magyar gazdaság, jövőre pedig 3,8-5,1%-os lehet a GDP-bővülés - áll az MNB friss inflációs jelentésében. Bár a jegybanki optimizmus még mindig nagyon kilóg a nemzetközi szervezetek és a piaci intézmények előrejelzései közül, a részletes számokból így is kiviláglik, hogy március óta nagyon sokat romlott az MNB világ
jún. 25
11:21
Nagyot javultak a német feldolgozóipar exportkilátásai (Portfolio)
Példa nélkül álló mértékben javult júniusban a német feldolgozóipar exportvárakozásait tükröző hangulatindex a müncheni ifo gazdaságkutató intézet felmérésében.
jún. 25
11:21
Folyamatosan csökkenti műanyag-felhasználását a Lidl (Márkamonitor)
A Lidl Magyarország eleget tett 2018-as vállalásának, áruházaiban már nem kaphatóak az egyszer használatos műanyag termékek. Az alternatív és a minél fenntarthatóbb, környezetbarát termékekre való átállásnak köszönhetően a vállalat így mintegy 37 tonna műanyagot takarít meg.   A Lidl a környezettudatosság jegyében kiemelt figyelmet fordít a műanyag
jún. 25
11:23
"Heroikus küzdelem volt az elmúlt pár hónap" (Portfolio)
Ha valakire igazán nagy felelősség és nyomás került az orvosok és ápolók mellett azok a tisztaságért, higiéniáért felelős dolgozók, különösen azok, akik egészségügyi intézményben vagy a tömegközlekedési járatokon, megállókban dolgoztak és dolgoznak most is folyamatosan. Az elmúlt hónapokban az összeomló globális kereskedelem mellett nem volt könnyű
jún. 25
11:24
Ennyire jött be a távmunka a hazai vállalatoknak (Piac és Profit)
Nem csökkent a hatékonysága azoknak a hazai vállalkozásoknak, ahol minden kolléga távmunkában dolgozott a közel három hónapos kijárási korlátozások alatt – derül ki az EY és a HR Fest közös kutatásából. A több mint 50 megkérdezett kis-, közép- és nagyvállalati HR vezető meglátásait összessítő felmérés szerint a pozitív tapasztalatok hatására a cége
jún. 25
11:26
Mit ért el a kormány a gazdaságvédelmi akciótervvel? Palkovics László bemutatta (Piac és Profit)
A Cégvezetők Csúcstalálkozójának nyitóelőadásában Palkovics László innovációs és technológiai miniszter összegezte a gazdaságvédelmi akcióterv eddigi eredményeit.
jún. 25
11:27
Saját részvényeket vásárolt a Duna House (Portfolio)
Munkavállalói résztulajdonosi programjának céljából 2020. június 17-én 180 darab saját részvényt vásárolt Duna House.
jún. 25
11:28
Vége a sokknak? Megjelent a koronavírus utáni optimizmus (Piac és Profit)
Júliusra vonatkozóan a várakozásokon felül alakult a nürnbergi GfK gazdaságkutató intézet németországi fogyasztói hangulatindexe.
jún. 25
11:33
Újra egymilliárd forint felett az Ötöslottó várható főnyereménye (ProfitLine)
Hat hete nem volt telitalálatos szelvény az Ötöslottón, így a szombati várható főnyeremény 1,212 milliárd forint. Emellett az Eurojackpot játékon is érdemes játszani, hiszen ha valaki ezen a héten sikeresen tippeli meg az 5+2 nyerőszámot, bruttó 44 millió eurót, azaz 15,2 milliárd forintot nyerhet.
jún. 25
11:39
Az újságírásnak lesz óriási gyomros a katás adózás átalakítása (Menedzsment Fórum)
A kormány által is támogatott javaslat szerint 40% adót kell majd a kata fix összegén felül befizetni, ha egy katás vállalkozásnak évente 3 millió forintnál nagyobb bevétele volt ugyanazon cégtől.
jún. 25
11:39
Ezeket az autókat veszi most a legtöbb magyar: itt a friss márkatoplista (Pénzcentrum)
A koronavírus-járvány egyik nagy vesztese az autópiac. Még csak az első negyedéves adatokat közölte a KSH a napokban, ám már azokon is jól látszik, mekkorát zuhantak mind az új, mint pedig a használt autók eladásai. De az is kiderül
jún. 25
11:39
A legjobb 3D nyomtató kamerák nyomtatásmonitorozáshoz 2020-ban (newtechnology.hu)
A legtöbb 3D-modell nyomtatása több órát is igénybe vesz. Éppen ezért a nyomtatást végző személy nyilvánvalóan nem állhat a nyomtató mellett a folyamat végéig, de továbbra is ellenőriznie kell azt. A nyomatok megtekintésének jelenleg két fő módja van: szoftveres (például OctoPrint) vagy fényképezőgép alapú elemzéssel (vagy mindkettő együttes haszná
jún. 25
11:42
Fizetéscsökkentés után 1,5 milliárdos osztalék a Central Mediacsoportnál (Infostart)
A koronavírus-járványra hivatkozva átmeneti fizetéscsökkentést rendelt el a Central Médiacsoport március végén, miközben, a Magyar Nemzet értesülései szerint, másfél milliárd forintnyi osztalékot vett fel a tulajdonos.
jún. 25
11:45
Nem lett teljes a Bayer megállapodása (Agrofórum)
A hét elején kiszivárgott híreknél kedvezőtlenebb feltételekkel zárult a glifozát rákkeltő hatása miatti peren kívüli megállapodás.

Keresés