2020. június 25. csütörtök

jún. 25
18:54
400 forintért is vett Telekomot a Telekom, tömeges fertőzések Texasban (Privátbankár)
Európában egész jó lett a hangulat a nap végére, az USA-ban azonban mínuszban vannak a tőzsdeindexek. Részben a vírusfertőzés rohamos terjedése miatt, de ehhez jött még, hogy az újonnan benyújtott munkanélküli kérelmek száma kevésbé csökkent, mint ahogy várták. Budapesten inkább az OTP húzta le az indexet, de a forint is gyengült rendesen. Aukciót
jún. 25
19:12
Küszöbön a kedvező fordulat a munkaerőpiacon (Infostart)
Júniusban tovább lassult az álláskeresők számának a növekedése, a következő hónapokban akár már csökkenhet is a munkanélküliség.
jún. 25
19:15
A kata változása csak a szabályokat kijátszó nagy cégeket érinti - legalábbis az adóügyi államtitkár szerint (Pénzcentrum)
A kormány jogszabályváltozást javasol a kata versenyképességének megőrzése érdekében, így a kata továbbra is az Európai Unió egyik legegyszerűbb és legkevesebb adóteherrel járó adófajtája maradhat. A változás csak a szabályokat
jún. 25
19:30
Több mint egy millió halottnak küldött koronavírus-segélyt az amerikai adóhatóság (Portfolio)
Az amerikai adóhatóság a koronavírus válság miatti kapkodásban 1,1 millió halottnak utalt ki véletlenül azonnali pénzügyi segítséget – írja a Marketwatch.
jún. 25
19:32
Megmenekül a csődtől Európa legnagyobb légitársasága (Portfolio)
Elfogadták a Lufthansa német légitársaság részvényesei a német állammal megkötött, 9 milliárd eurós segélycsomagról szóló javaslatot, az unió is rábólintott az egyezségre, így nem kell fizetésképtelenséget jelentenie Európa legnagyobb légitársaságának.
jún. 25
19:36
Palkovics László: a debreceni lesz a BMW legflexibilisebb gyára (Infostart)
Az innovációs és technológiai miniszter az InfoRádió Aréna című műsorában arról is beszélt, hogy a koronavírus-járványnak több területen is hosszútávú következményei lesznek.
jún. 25
19:36
5,2 milliárd forint értékben vásárolt vissza részvényeket a Magyar Telekom (ProfitLine)
A Magyar Telekom a csütörtöki részvény-visszavásárlási aukcióján a korábban bejelentett maximális 5,2 milliárd forint értékben fogadott el ajánlatokat - közölte a társaság csütörtökön a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
jún. 25
19:38
A befektetők profitot realizáltak az OTP-nél (ProfitLine)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 197,52 pontos, 0,53 százalékos csökkenéssel, 37 001,94 ponton zárt csütörtökön.
jún. 25
19:45
Máris a parlament előtt a katát brutálisan szigorító javaslat (Menedzsment Fórum)
Csütörtökön a délutáni órákban benyújtotta a törvényalkotási bizottság a módosító javaslatát a jövő évi költségvetést megalapozó törvényhez. Benne a nagy felháborodást kiváltó kata-szigorítással.
jún. 25
19:48
A település, ahol az emberek fele koronavírusos volt (Portfolio)
Egy csütörtökön nyilvánosságra hozott tanulmány szerint a Tirol tartományban levő Ischgl síterep lakóinak csaknem a fele átesett a koronavírus-fertőzésen.
jún. 25
19:54
Be is nyújtották a katát durván szigorító javaslatot a parlamentnek (Privátbankár)
Csütörtökön a délutáni órákban benyújtotta a törvényalkotási bizottság a módosító javaslatát a jövő évi költségvetést megalapozó törvényhez. Benne a nagy felháborodást kiváltó kata-szigorítással.
jún. 25
19:54
Óriási baki: több mint egy millió halottnak küldött koronavírus-segélyt az amerikai adóhatóság (Portfolio)
Az amerikai adóhatóság a koronavírus válság miatti kapkodásban 1,1 millió halottnak utalt ki véletlenül azonnali pénzügyi segítséget – írja a Marketwatch.
jún. 25
20:06
Gyakran nehezítik tévhitek az elektronikus fizetések terjedését (ProfitLine)
A kormány április 16-án jelentette be, hogy 2021 januárjától minden online kasszát használó kereskedő köteles lesz elektronikus fizetési módot biztosítani vásárlóinak, ám sokan továbbra is ódzkodnak ezek bevezetésétől, jellemzően a költségekre vonatkozó pontatlan információk miatt.
jún. 25
20:06
Lehetnek rendezvények augusztus után idehaza? Megszólalt a kormányszóvivő (Portfolio)
A járványügyi helyzet mellett a gazdaság újraindítására is figyelemmel lesz a kormány, amikor júliusban dönt a Szent István-napi államalapítási ünnepségekről - mondta Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő az M1 aktuális csatornán csütörtök este.
jún. 25
20:36
A Szép-kártya költések már jelzik: beindult a hazai turizmus (Portfolio)
Emelkedtek a Szép-kártya feltöltések május végéig a kibocsátók adatai szerint, akik a veszélyhelyzet júniusi feloldását követően a költésekben további emelkedésre számítanak - közölte az OTP Bank, az MKB Bank, és a K&H Bank az MTI érdeklődésére.
jún. 25
20:36
Van mire várni: 80 milliárdos állami támogatást kapnak ezek a magyar vállalkozók (Pénzcentrum)
Az uniós előírások miatt a Pest megyei vállalkozások a fejlesztési források jelentős részéből kiszorulnak, ezért a kormány hazai forrásból 80 milliárd forintot fordít a térség fejlesztéseire a következő években - mondta Varga Mihály
jún. 25
20:54
Efogadta a mentőövet Európa legnagyobb légitársasága (Infostart)
Belementek a Lufthansa részvényesei a német állammal megkötött, 9 milliárd eurós segélycsomagról szóló javaslatot, az unió is rábólintott az egyezségre, így nem kell fizetésképtelenséget jelentenie
jún. 25
20:54
Európa nem használja a koronavírust megfékező fegyvert, Magyarország is lemaradt (Portfolio)
Európában a korábbi helyzethez és a világ más részeihez képest kedvezően alakul a koronavírus- járvány, alacsony új esetszámok mellett a kormányzatok egy esetleges második hullám kialakulása ellen védekeznek. A védekezés jelenlegi szakaszában nagy segítség lehetne, ha széles körben elterjednének a kontaktkutató appok, azonban ez eddig messze nem tö
jún. 25
20:56
Új kedvezménykártyával, hatalmas akciókkal várja Budapest a turistákat (Portfolio)
A város régi adóssága, hogy a rakpartok hasznosítása egyoldalú: a jelentős gépjárműforgalom és a turistahajók, szállodahajók horgonyzása lehetetlenné teszi, hogy a városlakók számára a rakpart közösségi célokra használható legyen, ezen kíván változtatni Budapest vezetése – erről tett bejelentést Karácsony Gergely főpolgármester a mai Budapest Resta
jún. 25
21:00
Még nem pörgött be a koronavírus elleni csodafegyver Európában (Portfolio)
Európában a korábbi helyzethez és a világ más részeihez képest kedvezően alakul a koronavírus- járvány, alacsony új esetszámok mellett a kormányzatok egy esetleges második hullám kialakulása ellen védekeznek. A védekezés jelenlegi szakaszában nagy segítség lehetne, ha széles körben elterjednének a kontaktkutató appok, azonban ez eddig messze nem tö
jún. 25
21:06
Gyengült a forint árfolyama (ProfitLine)
Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben a nemzetközi bankközi piacon csütörtökön.
jún. 25
21:30
Palkovics László: a debreceni lesz a BMW legflexibilisebb gyára (Portfolio)
A debreceni BMW-gyár építése nem lassult le, sőt, éppen hogy gyorsítani kell azt - mondta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter az InfoRádió Aréna című műsorában. Arról is beszélt, hogy a koronavírus-járványnak több területen is hosszútávú következményei lesznek.
jún. 25
21:36
Elfogadták a Lufthansa részvényesei az állami mentőcsomagot (ProfitLine)
Elfogadták a Lufthansa német légitársaság részvényesei a német állammal megkötött, 9 milliárd eurós segélycsomagról szóló javaslatot, az unió is rábólintott az egyezségre, így nem kell fizetésképtelenséget jelentenie Európa legnagyobb légitársaságának.
jún. 25
22:06
Meredeken csökkent az amerikai gazdaság (ProfitLine)
Meredek ütemben csökkent az amerikai gazdaság teljesítménye az első negyedévben, miután a koronavírus-járvány és a terjedését fékező szigorú intézkedések márciusban gyakorlatilag leállították az egész országot.
jún. 25
22:18
Valós időben nézhetjük, mit tesz a világgal a koronavírus (Portfolio)
Valós időben mutatja a koronavírus-járvány miatti leállás globális hatásait egy új, műholdas adatokra épülő weboldal.
jún. 25
22:36
Újabb mérföldkő Syngenta beruházás Mezőtúron (ProfitLine)
Európa legnagyobb kapacitású kukorica és napraforgó vetőmag-kutatóbázisát építette fel a Syngenta Mezőtúron. Mint a mai ünnepélyes átadáson elhangzott: a vállalat mintegy 1,5 milliárd forintot fordított a beruházásra, amelynek révén a modern technológiával felszerelt állomás különféle kukorica- és napraforgófajtákat nemesít az egész európai piacra.
jún. 25
23:06
Ipari tárgyak internete és azonnali fizetési rendszerek a rövid távú digitális trendek között (ProfitLine)
Már nem olyan távoli jövő a készpénz teljes eltűnése vagy az okosautók általános térhódítása, és tíz év múlva már a 6G is elterjed a ComputerWeekly szerint, míg az Analysys Mason azt jósolja, világszerte a távközlési cégek az FTTP-fejlesztésekbe fognak a legtöbbet invesztálni. Nemzetközi elemzőcégek jelentései alapján a Nemzeti Média- és Hírközlési

2020. június 26. péntek

jún. 26
0:03
Ennyi pénzt szán a kormány a munkahelyek megőrzésére és teremtésére (HR Portál)
A vállalkozások számára 2416 milliárd forintnyi kedvezményes hitel- és tőkeforrást teremtenek.
jún. 26
0:03
Számos budapesti járatát újraindítja a Ryanair (Demokrata)
Negyven útvonalon indítja újra július 1-jén budapesti járatait a Ryanair diszkont légitársaság.
jún. 26
0:07
Emelkedésnek indultak a Szép-kártya feltöltések (Demokrata)
A koronavírus-járvány hatása a feltöltések eloszlásában is megfigyelhető.
jún. 26
0:09
Okosabb vagy mint egy informatikus? Vagy Te már informatikus vagy? (ProfitLine)
Sokszor érzed azt akár cégvezetőként, akár vállalkozóként vagy egyszerű magánfelhasználóként, hogy a legkisebb IT- probléma is akadályoz a munkavégzésben vagy akár teljesen ellehetetleníti azt? A vállalatod fejlesztéséhez szükség lenne egy új weboldalra, esetleg webshopra, vagy egy olyan emberre, aki menedzseli a felhőben futó alkalmazásaid?
jún. 26
0:11
Az építőipar megúszta (Demokrata)
A járvány pozitív hatása, hogy miközben a magyar építőanyag-gyártók a maximumon pörögnek, a külföldön dolgozó szakemberek elindultak haza.
jún. 26
1:03
Idén csökken az ingatlanpiaci aktivitás Közép-Európában (ProfitLine)
A Deloitte tanácsadó cég legfrissebb kutatása szerint tíz válaszadó közül csaknem kilenc számít arra, hogy 2020-ban csökken az ingatlanpiaci aktivitás Közép-Európában.
jún. 26
1:33
Javult a helyzet a német járványgócban (ProfitLine)
Javult a helyzet a koronavírus-világjárvány fő németországi gócában, az Észak-Rajna-Vesztfália tartományi Gütersloh járásban, ahol a hatóságok csütörtöki adatai szerint egyelőre nem érte el a lakosságot a helyi húsüzemben történt járványkitörés.
jún. 26
2:21
Texasban leállították a gazdaság újranyitását (ProfitLine)
Texasban Greg Abbott kormányzó csütörtökön rendeletben állította le a gazdasági újranyitást, a jelentős mértékben megnövekedett, újonnan diagnosztizált koronavírus-fertőzések miatt.
jún. 26
2:57
Kerékpáros turizmus: megújult a Sopront Fertőrákossal összekötő kerékpárút (ProfitLine)
Több mint 600 millió forintos Európai Uniós forrásból átfogó kerékpáros turisztikai fejlesztés valósul meg a Sopron – Fertő kiemelt turisztikai térségben. A Sopron – Tómalom – Fertőrákos közötti teljesen megújult kerékpárutat, valamint a Fertőújlak és az osztrák határ közötti szakaszt már használhatják a biciklisek. A Magyar Kerékpáros Turisztikai
jún. 26
3:39
Újraindítja budapesti légi járatait a Ryanair (ProfitLine)
Negyven útvonalon indítja újra július 1-jén budapesti járatait a Ryanair diszkont légitársaság.
jún. 26
3:45
Mitől jobb a szabadtartású tojás a hagyományosnál? (Növekedés)
Több mint félmilliárd forintból a tyúkok tartási körülményeiben és takarmányozásában is világszínvonalú szabadtartásos tojótelepet létesített Győrszemerén a Fuchs Agrár Kft. A madarakat itt nemcsak az uniós előírások maximális figyelembe vételével tartják, de hogy minél egészségesebb legyen a tojásuk, antibiotikum helyett vakcinázási programban ves
jún. 26
4:03
4IG elemzés (ProfitLine)
.
jún. 26
4:07
A magyar nyugdíjak keresetpótló képessége európai szinten is magas (ProfitLine)
A KSH a Nyugdíjak és Egyéb ellátások 2019 c. kiadványában azt is elemzi, hogy hogyan viszonyul az öregségi nyugdíj a nettó átlagkeresethez. Mindez azért lényeges tényező, mert egy gazdaságban fontos mutatószám az, hogy ha valaki nyugdíjba vonul, akkor a nyugdíja a fizetéséhez képest milyen mértékű lesz, hogyan viszonyul a nyugdíj nagysága a még akt
jún. 26
4:42
Praktiker: Irány a tenger! (Márkamonitor)
Új nyári kollekcióval jelentkezett a Praktiker, amely a tengerek hangulatát és az idilli nyaralások végtelen nyugalmát hozza el az otthonokba. Az új lakberendezési kiegészítők megteremtik a „víztiszta” harmóniát – kül- és beltéren egyaránt.   A Praktiker új koncepcióval jelentkezett Irány a tenger! címmel, hogy minél többen lovagoljuk meg képzeletü
jún. 26
4:51
Baán László: Nem fog csúszni a Liget-projekt a koronavírus miatt (Növekedés)
Akár felére is csökkenhet a Szépművészeti Múzeum tervezett bevétele a járványhelyzet okozta kényszerű bezárás és a várhatóan minden kulturális intézményben visszaeső látogatószám miatt – nyilatkozta a növekedés.hu-nak Baán László, a múzeum főigazgatója. Hozzátette: bízik abban, hogy ha nem lesz újabb járványhullám, ősztől új lendületet vesz a turiz
jún. 26
5:03
Egyetlen nagy ugrással előzte meg a mezőnyt a Huawei (ProfitLine)
Egyetlen nagy ugrással szinte a teljes mezőnyt megelőzte a Huawei Technologies mobil távközlési konszern a Boston Consulting Group leginnovatívabb vállalatokat rangsoroló listáján.
jún. 26
5:39
Az Mbfz toolcraft GmbH a Zeiss 3D ManuFact megoldásával végzi additív gyártási folyamatainak átfogó minőség-ellenőrzését (newtechnology.hu)
Az additív gyártás számos vállalatnál ismeretlen terep, de nem így az Mbfz toolcraft GmbH esetében. A dél-németországi Georgensgmündben található vállalat csúcstechnológiás, precíziós alkatrészeket gyárt, egyebek mellett, a repülőgép-, autó-, orvos technológiai és félvezető ipar számára, 2011 óta pedig 3D nyomtatással is készít alkatrészeket. Ez a
jún. 26
5:42
Új, környezetbarát csomagolótermékeket kínál a Spar (Márkamonitor)
Ismét bővült a SPAR környezetbarát termékeinek köre. Az áruházlánc új, élelmiszerek csomagolására és tárolására szolgáló megoldásaival a háztartásokban keletkező hulladékot csökkenthetik a környezettudatos vásárlók. Élhető környezetünk fenntarthatósága érdekében a SPAR a saját működése során alkalmazott anyagok, technológiák és munkafolyamatok újra
jún. 26
5:51
Matolcsy Györgyék még egy dologban nem értenek egyet Varga Mihályékkal (Menedzsment Fórum)
A Magyar Nemzeti Bank friss jelentése alapján a koronavírus-járvány mégsem sodorta magával a szociális hozzájárulási adó csökkentési tervét. Igaz, az eddig gondoltnál kicsit később nyílhat erre lehetőség.
jún. 26
5:51
Az interneten vásárlók kétharmada vett divatterméket a járvány idején (Növekedés)
Az európai fogyasztók érthető módon előnyben részesítették az online vásárlást az elmúlt hónapokban. A legnagyobb befolyással a különleges ajánlatok és a kedvezmények bírnak, a fogyasztók több mint a fele pedig elvárja, hogy a divatáruházak minden egyes ruhapróba vagy visszatérítés után sterilizálják a termékeket.
jún. 26
5:53
Óriás beruházást készít elő a Google Lengyelországban (Növekedés)
Az amerikai technológiai óriás, a Google 2 milliárd dollárt fektethet varsói adat-központjának fejlesztésébe, olvasható a polskieradio.pl hírportálon. A fejlesztés középpontjában a számítógépes felhőszolgáltatások állnak.
jún. 26
6:03
Az EU légiközlekedési megállapodást írt alá Dél-Koreával (ProfitLine)
Az Európai Unió légiközlekedési megállapodást írt alá Dél-Koreával, amelynek értelmében bármely uniós légitársaság járatokat indíthat azokból az uniós tagállamokból, amelyek kétoldalú légiközlekedési megállapodást kötöttek az ázsiai országgal - közölte az Európai Bizottság csütörtökön.
jún. 26
6:03
A koronavírus és az új hidegháború árnyékában formálódik a világ egyik legjelentősebb együttműködése (Portfolio)
Az Egyesült Államok és India átfogó szabadkereskedelmi tárgyalásokat folytattak a járvány előtt, amely a jövőben vélhetően folytatódik majd. A két ország kapcsolata aszimmetrikus, India jobban rá van utalva Amerikára, de utóbbi számára is nagy lehetőségeket rejt egy esetleges megállapodás. A két ország viszonyában a közös rivális Kína helyzete is d

Keresés