2020. június 27. szombat

jún. 27
16:39
Merkel: A vírus továbbra is komoly veszélyt jelent, vegyék komolyan! (Portfolio)
Óva intette a koronavírus-járvánnyal szembeni könnyelműségtől honfitársait Angela Merkel német kancellár szokásos szombati videóüzenetében
jún. 27
16:42
Csődbe ment a legnagyobb német fintech (FinTechRadar)
Megnyugodhat, aki eddig aggódott a Wirecardért. A múlt héten világnagy botrányba keveredő német fintech sztorija lezáródni látszik: a cég csődben van.
jún. 27
17:00
A vállalatoknak dolgozik majd az új szegedi kutatási központ (Infostart)
Négy milliárd forintos támogatást ad hozzá az állam.
jún. 27
17:03
Válságos állapotban vannak a tengerek! (ProfitLine)
A tengerek és tengeri ökoszisztémák az éveken át tartó súlyos túlhalászás és elhanyagolás következtében válságos állapotba kerültek, amely a tengerek használata fenntartható egyensúlyának megteremtésével még visszafordítható - közölte csütörtökön a tengerek helyzetéről készített jelentésében az Európai Környezetvédelmi Ügynökség (EEA).
jún. 27
17:24
Döcögős az út a jövőhöz: még mindig jócskán akadnak gondok az új rendszerrel (Piac és Profit)
Bár a második pénzforgalmi irányelv igen komoly változásokat hozott, és a hatálybalépés óta sok új lehetőség nyílt meg, a körülmények és fejlesztési hiányosságok miatt azonban technikai nehézségekbe, kényelmetlenségekbe ütközhetnek azok, akik harmadik feles szolgáltatón keresztül szeretnék elérni bankszámlájukat. Az EBA ezért a számlavezető intézet
jún. 27
18:15
Vége az ír huzavonának, történelmi kormányalakítás jön a koronavírus árnyékában (Portfolio)
Micheál Martint, a centrista Fianna Fáil párt vezetőjét választotta Írország miniszterelnökévé a dublini parlament szombaton, egy nappal azután, hogy a koalíciós megállapodásra lépett három párt tagsága nagy többséggel megszavazta az egyezséget, véget vetve a február 8-i előrehozott parlamenti választások óta tartó politikai bénultságnak. A jelenle
jún. 27
18:17
Nyaralni indulsz? Vigyázz, mert nagyon megszaporodtak a csalások (Portfolio)
Egyre több turizmussal kapcsolatos visszaélés ütötte fel a fejét a világban; a csalások annyira elszaporodtak, hogy a brit pénzügyi érdekvédelmi szövetség, a UK Finance még figyelmeztette is a lakosságot, hogy legyenek óvatosak.
jún. 27
18:39
Boris Johnson burkoltan megint a no-deal brexit lehetőségéről beszélt (Portfolio)
Boris Johnson ismét a hard brexit lehetőségét említette, amikor szombaton úgy fogalmazott: az Egyesült Királyság kész az ausztrál modell szerint kereskedni az EU-val, ha lejár az átmeneti időszak, és nem születik megállapodás a felek között. Ausztrália és az EU között nincs átfogó kereskedelmi megállapodás.
jún. 27
18:45
7 milliárd forintnál is többet érhet Szoboszlai Dominik (Portfolio)
Esterházy Mátyás menedzser szerint a Red Bull Salzburgot erősítő válogatott labdarúgója, Szoboszlai Dominik jelenlegi piaci értéke 20 millió euró (7,1 milliárd forint) fölött van.
jún. 27
19:03
Szerbiában nem büntetik azokat, akik nem tartják be az előírásokat (ProfitLine)
Szerbia vezető járványügyi szakértője, Predrag Kon büntetést szeretett volna bevezetni azok számára, akik nem tartják be a szükséges elővigyázatossági intézkedéseket, de a kormány válságstábja ezt elutasította, és továbbra is az emberek lelkiismeretére akarja bízni, hogy betartják-e a koronavírus-járvány megfékezésére hozott előírásokat.
jún. 27
19:06
Megnyílik Nagy-Britannia, nem kell karanténba menniük a beutazóknak (Menedzsment Fórum)
Az érkezők egy részének már nem lesz kötelező karanténba vonulniuk Nagy-Britanniában július 6-tól. A britek is mehetnek nyaralni külföldre.
jún. 27
19:27
A piaci kockázatok szakértője szerint hiába a tőzsdei rali, rengeteg a bizonytalanság (Portfolio)
A nagyhatású könyv, A fekete hattyú szerzője szerint azoknak a befektetőknek, akik nincsnek felkészülve a szélsőséges kockázatokra (tail risk), nem kéne jelen lenniük a piacon, ugyanis jelentős bizonytalanság uralkodik.
jún. 27
19:36
Fontos változás jön a zöldségeknél hamarosan (Infostart)
Megjelent a szakminiszteri rendelet, amely július közepén lép életbe.
jún. 27
20:03
Koronavírus: az Egyesült Királyság enyhít a beutazási szabályain (Portfolio)
A biztonságos országból érkezőknek ezentúl nem kell majd karanténba vonulniuk az Egyesült Királyságba érkezéskor. Az országokat három kategóriába sorolják a britek, a "vörös" országokra vonatkozóan nem változnak az eddigi szigorú szabályok.
jún. 27
20:05
A koronavírus elleni harc európai mintaállamaiban újra megjelent a járvány (Portfolio)
A kelet-közép-európai régió némely országában alacsony tetőzés után sikerült teljesen visszaszorítani a koronavírust, június végén azonban ismét emelkedésnek indult a görbe, ahogy a határellenőrzések lazulásával behurcolták a vírust. Horvátország, Szlovákia és Szlovénia is szigorított az intézkedéseken. Aggodalomra egyelőre nincs ok, a napi új eset
jún. 27
20:39
A Wirecard vizsgálja a csődeljárás lehetőségét, de folytatnák a működést (Portfolio)
A német botránycég, a Wirecard szombaton bejelentette, hogy a fizetésképtelenség esetén is folytatja az üzleti tevékenységét, és reméli, hogy a hatóságok hamarosan kinevezik az új, ideiglenes vezetőt.
jún. 27
20:54
A mesterséges intelligencia geopolitikája - Könyvajánló (Növekedés)
A mesterséges intelligencia (artificial intelligence, AI) a jövőben olyan kifinomulttá válik, hogy a mostani fejlettségi szintje a barlanglakók több ezer évvel ezelőtti művészetéhez lesz hasonlítható – állítja Abishur Prakash geovizionárius. Könyve központi témája az AI egyik legritkábban tárgyalt területe, a geopolitikával való kapcsolata, amely m
jún. 27
21:15
Majdnem 7 milliárd dollár gyűlt össze a koronavírus elleni globális harcra - nagy részét az EU adja (Portfolio)
6,9 milliárd dollár összegű adomány gyűlt össze a koronavírus elleni globális kezdeményezésben, az összeg tetemes részét európai államok és maga az EU fizette be.
jún. 27
21:21
Az oroszok cáfolják, hogy amerikai katonákat akartak megöletni Afganisztánban (Portfolio)
Az amerikai hírszerzés hamis hírének minősítette, és éles szavakkal elítélte szombaton az orosz külügyminisztérium a The New York Times (NYT) című amerikai lap előző napi cikkét, amely szerint Oroszország titokban pénzjutalmat ajánlott afgán lázadóknak a nemzetközi békefenntartó koalíció katonáinak megöléséért.
jún. 27
22:09
Koronavírus: rekord számú új megbetegedés az Egyesült Államokban (Portfolio)
Egy nap alatt 45 ezernél is több beteget jelentettek az Egyesült Államokból, ennyi megbetegedést pedig eddig egyik nap sem láttunk eddig.
jún. 27
22:15
Koronavírus: rekordszámú új megbetegedés az Egyesült Államokban (Portfolio)
Egy nap alatt 45 ezernél is több beteget jelentettek az Egyesült Államokból, ennyi megbetegedést pedig eddig egyik nap sem láttunk eddig.

2020. június 28. vasárnap

jún. 28
0:09
Több mint 16 ezer óvodai férőhely létesült 2010 óta (ProfitLine)
Tizenhatezernél is több óvodai férőhely létesült 2010 óta, a programba bekapcsolódó katolikus és református egyháznak köszönhetően ez a szám több ezerrel fog növekedni a közeljövőben - hangoztatta a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára szombaton Székesfehérváron, az Olajfa református óvoda alapkőletételi ünne
jún. 28
3:48
Zichy Pál: ne hagyjuk elpusztulni értékeinket! (Növekedés)
Virágzik az omladozó kastélyok, romos nemesi kúriák körüli katasztrofaturizmus. Sorra alakulnak az olyan Facebook-csoportok itthon is, ahol az a cél, hogy a kirándulók szellemépületeket fotózzanak. Sok ingatlan ugyan visszanyerte eredeti szépségét, de még több az olyan, amely ha nem történik valami, hamarosan az enyészeté lesz. Hogy mit tehetnéne
jún. 28
4:48
Sokkal nagyobb lehet idén nyáron a cápatámadások esélye (Növekedés)
A hajóforgalom nagymértékű csökkenésének hatására jobban kiúszhatnak a part közelébe a cápák, ami jelentősen növeli a cápatámadások kockázatát.
jún. 28
5:42
Hogyan lehet ösztönző az állam? (KKV Magazin)
Milyen szinergiák bontakoztak ki az állami és az üzleti szféra között? Többek között ezekre a kérdésekre is választ ad az „Ösztönző állam – hatékonyabb vállalatok” címmel megjelent tanulmánykötet. Az Akadémiai Kiadó gondozásában megjelent szakkönyv foglalat az elmúlt egy évtized gazdaságösztönző intézkedéseiről, illetve bemutatja a kormányzati stra
jún. 28
5:44
Beruházó kkv-k (KKV Magazin)
A Via Credit több száz fős kutatása aktuálisan azt vizsgálta, hogy a koronavírus okozta gazdasági helyzetben a KKV-szektor szereplői tapasztalnak-e gazdasági visszaesést saját iparágukban, elégedettek-e az eddig bejelentett válságkezelő intézkedésekkel, illetve saját vállalkozásukon belül milyen intézkedéseket hoztak vagy terveznek hozni. A pályáza
jún. 28
5:48
Sci-fi művekkel inspirálnák a jövő tudósait Kínában (Növekedés)
A tudományos-fantasztikus művek kutatására még egy külön akadémiát is létre fognak hozni.
jún. 28
6:00
A határidős kereskedés rendet tenne az egészségügyben is? (Növekedés)
Egy amerikai javaslat szerint az egészségügyi termékek piacán is létre kéne hozni a határidős, tőzsdei kontraktusokat. Ahogy a kamat-, az olaj-, vagy a széndioxid kibocsátási piacon, úgy ebben a szektorban is kisimulnának az áringadozások, csökkenne az árszint.
jún. 28
6:09
Pusztít a koronavírus, több mint 2 millió étterem tűnhet el világszerte (Portfolio)
Világszerte az éttermek tizede, akár több mint 2 millió étterem tűnhet el a koronavírus miatt egy előrejelzés szerint. Bár a gazdaság újranyitásával élénkül a vendéglátás, több országban nem látszik V-alakú felpattanás az éttermi forgalomban, a kezdeti biztató jelek után az elmúlt napokban újra csökkent a forgalom.
jún. 28
6:12
Ki tudunk-e a németek révén mászni a gazdasági szakadékból? (Privátbankár)
A német gazdaság kilátásai számunkra is kulcsfontosságúak. Elég csak az ipari termelés szempontjából kiemelt autógyártókat említeni, de nagyon nem mindegy az sem, hogy mennyi német turista érkezik Magyarországra. Sok a kérdőjel, de úgy tűnik, nem reménytelen a helyzet.
jún. 28
6:24
Harvardi egyetem kutatója szerint ezek jellemzik az érzelmileg intelligens vezetőket (Növekedés)
Egy Harvardon végzett amerikai pszichológus szerint az érzelmi intelligencia négy fő területe az öntudatosság, önmenedzselés, társas tudatosság és a kapcsolatkezelés.
jún. 28
6:45
Luxusszálloda minimális önerővel: állami támogatáshoz állami hitel is jár (Menedzsment Fórum)
A kormány szerint a Kisfaludy-pályázatokkal minden rendben, mert a luxusszállodákat állami milliárdokból építő nyertes üzletemberek cégei a saját pénzüket is kockáztatják. Más kérdés, hogy az önerőben szintén állami pénz is lehet.
jún. 28
6:54
Felforgatta az életünket a koronavírus – de hogy hat az ingatlanpiacra? (Piac és Profit)
A Deloitte legfrissebb kutatása szerint tíz válaszadó közül csaknem kilenc számít arra, hogy 2020-ban csökken az ingatlanpiaci aktivitás. Idén január és április között radikálisan változott a szektor szereplőinek vélekedése.
jún. 28
6:54
Jól halad a paksi és a bátaapáti hulladéktároló bővítése (Növekedés)
A tervek szerint halad a paksi atomerőmű mellett működő Kiégett Kazetták Átmeneti Tárolójának (KKÁT) és a bátaapáti Nemzeti Radioaktív Hulladéktároló (NRHT) bővítése - közölte honlapján a Radioaktív Hulladékokat Kezelő (RHK) Kft.
jún. 28
7:00
Több mint 6 milliárd euró gyűlt össze koronavírus oltóanyagra (Növekedés)
Az Európai Bizottság (EB) közreműködésével szervezett online adományozói konferencián 6,16 milliárd euró gyűlt össze a koronavírus elleni oltóanyagra szombaton.
jún. 28
7:06
Komoly szigorítás élesedett a magyar bankokban: rengeteg ügyfelet érint (Pénzcentrum)
A lakossági hitelek sikeres igénylésének alapfeltétele, hogy az igénylő rendelkezzen havi rendszeres jövedelemmel. Nos, a Pénzcentrum piaci körképe szerint egyre többel: a legtöbb bank ugyanis nemrég jelentősen változtatott a minimum kritériumokon. Mint
jún. 28
7:09
A nyugdíjak mennyit érnek a fizetésekhez képest? Mutatjuk! (ProfitLine)
A KSH a Nyugdíjak és Egyéb ellátások 2019 c. kiadványában azt is elemzi, hogy hogyan viszonyul az öregségi nyugdíj a nettó átlagkeresethez. Mindez azért lényeges tényező, mert egy gazdaságban fontos mutatószám az, hogy ha valaki nyugdíjba vonul, akkor a nyugdíja a fizetéséhez képest milyen mértékű lesz, hogyan viszonyul a nyugdíj nagysága a még akt
jún. 28
7:11
Áttörés a hazai gyártású koronavírus vakcina kifejlesztéséhez és szakszerű segítség a vállalatoknak (ProfitLine)
A CMC Déli Klinika szoros együttműködésben a Nemzeti Népegészségügyi Központtal és az Országos Korányi Pulmonológiai Intézettel kifejlesztette a hazai páciensekre hitelesített, megbízható, pontos és költséghatékony koronavírus immunológiai diagnosztikát.
jún. 28
7:12
Bevált a távmunka (KKV Magazin)
Nem csökkent a hatékonysága azoknak a hazai vállalkozásoknak, ahol minden kolléga távmunkában dolgozott a közel három hónapos kijárási korlátozások alatt – derül ki az EY és a HR Fest közös kutatásából. A több mint 50 megkérdezett kis-, közép- és nagyvállalati HR vezető meglátásait összessítő felmérés szerint a pozitív tapasztalatok hatására a cége
jún. 28
7:13
Ózongenerátorokat vásárolt a Volánbusz (ProfitLine)
A Volánbusz a veszélyhelyzet megszűnése után is fokozott figyelmet fordít a kórokozók elleni küzdelemre autóbusz-járatain, ezért 58 ózongenerátort vásárolt.
jún. 28
7:33
Nagy változás jön szerdától a nyugdíjaknál: milliárdok maradnak a magyar nyugdíjasok zsebében (Portfolio)
Július 1-től minden dolgozó nyugdíjasra érvényesek lesznek a kedvező adószabályok, így sem egészségbiztosítási, sem nyugdíjjárulékot nem kell fizetniük. A tehercsökkentés idén fél év alatt tízmilliárd forintot hagyhat az érintettek zsebében - közölte Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára.
jún. 28
7:51
Itt vannak a friss adatok a koronavírus-járványról (Portfolio)
A Reuters számításai szerint meghaladta a 10 millió főt a koronavírussal fertőzöttek száma a világon, a Johns Hopkins Egyetem vasárnap reggeli adatai alapján 9,98 millió betegnél járunk jelenleg. Újabb halálos áldozatokat szedett a vírus tegnap óta, eddig 498 ezer ember halálát hozták összefüggésbe a koronavírussal.
jún. 28
7:54
Új módszerrel akarják növelni a terméshozamot (Agrofórum)
Egy amerikai mezőgazdasági szervezet a zambiai partnerével együtt azon dolgozik, hogy lényegesen tudják növelni a terméshozamokat.
jún. 28
8:03
Gyógynövények, növényi gyógymódok - melyik gyógynövény milyen bajra való? (ProfitLine)
Mire figyeljünk a gyógynövények használatakor? Melyik gyógynövényt hogyan kell használni? Egy adott gyógynövény milyen betegségek gyógyítására alkalmas?
jún. 28
8:06
Csalók lesnek a karantén után nyaralni vágyókra (Infostart)
Egyre több turizmussal kapcsolatos visszaélés jelent meg világban; a csalások annyira elszaporodtak, hogy a brit pénzügyi érdekvédelmi szövetség, a UK Finance még figyelmeztette is a lakosságot, hogy legyenek óvatosak.
jún. 28
8:06
Ostoba módon lőtte magát lábon a Goldman Sachs (FinTechRadar)
A Goldman Sanst csak arra szabad használni, hogy szépeket írjanak vele a bankról. Ki gondolta volna, hogy ez visszaüthet. (Mindenki.)
jún. 28
8:33
Izlandon nagy többséggel nyert a jelenlegi államfő az elnökválasztáson (Portfolio)
Gudni Jóhannesson jelenlegi államfő egyértelműen diadalt aratott a szombati izlandi elnökválasztáson, a részeredmények szerint a voksok több mint 90 százalékát tudhatja magáénak.
jún. 28
8:51
A koronavírus miatt lemondták Trump két fontos kampányrendezvényét is (Portfolio)
A koronavírus terjedése miatt Mike Pence alelnök lemondta Donald Trump kampányeseményeit Florida és Arizona tagállamokban. Florida az egyik legfertőzöttebb terület az országban, a korlátozásokat májusban túl korán oldották fel, és a lakosság azóta sem veszi komolyan a járványhelyzetet.
jún. 28
9:03
Bevált a távmunka a belföldi cégeknél (ProfitLine)
Bevált a távmunka a belföldi cégeknél, jelentős részük ezért rugalmasabbá teheti a munkavégzés feltételeit - közölte az EY az MTI-vel csütörtökön.
jún. 28
9:18
A KATÁ-s helyett dolgozzon inkább a nyugdíjas? (Privátbankár)
Július 1-től újabb tízmilliárd forinthoz juthatnak a dolgozó nyugdíjasok. Rájuk kedvező adószabályok lesznek érvényesek, így sem egészségbiztosítási, sem nyugdíjjárulékot nem kell fizetniük. A tehercsökkentés idén fél év alatt tízmilliárd forintot hagyhat az érintettek zsebében - közölte a Pénzügyminisztérium. Eközben igencsak keseregnek a KATÁ-s v

Keresés