Idén is több ezer pályázat érkezett a Magyar Falu Programra – közölte a Miniszterelnökség. 2020-ban megközelítőleg 170 milliárd forint támogatást biztosít a kormány a falvakban élők életkörülményeinek javítására.
Tizennyolc és fél milliárd forint bértámogatást fizetett ki a kormány 114 ezer munkahely megtartására 8200 cégnek. A munkahelyvédelmi bértámogatásra 11 735 cég csaknem 152 ezer dolgozóra nyújtott be 25 milliárd forint igényt - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára pénteken Hajdúszobo
Úgy megvágta a Nissan magyarországi importőre a Leaf árát, hogy járjon rá a teljes, 2,5 milliós állami támogatás - értesült a Pénzcentrum. Így a tisztán elektromos Nissan LEAF-hez már 8 190 000 forintért hozzá lehet jutni. A lépés
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) pénteken módosította a szájmaszkviselésre vonatkozó ajánlását azzal, hogy a védőeszközök használatát különösen olyan helyeken javasolja, ahol magas a koronavírus-fertőzöttek száma, illetve nehézségekbe ütközik a távolságtartási szabályok betartása. Legutóbbi, áprilisi ajánlásában még nem javasolta a szájmaszkok
Az önvezető autózáshoz kapcsolódó közös kutatás-fejlesztést valósít meg a Robert Bosch Kft. és a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem; a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból (NKFI Alap) támogatott projekt összköltsége több mint 1,66 milliárd forint, a támogatás meghaladja a 993 millió forintot.
Mintha mi sem történt volna az elmúlt hónapokban, az Apple árfolyama új történelmi csúcson zárta tegnap az amerikai kereskedést, teljesen ledolgozva a koronavírus által okozott piaci turbulenciák közepette elszenvedett eséseket.
Ahogyan azt már megszokhattuk, nem éppen a sokak által követett időpontban, péntek este felkerült a parlament honlapjára a 2021-es költségvetés újabb rendkívül fontos dokumentuma, a kormány 2024-ig szóló költségvetési kitekintése. Ebből kiolvasható, hogy a kormány pontosan mivel számol a bevételek és a kiadások oldalán a következő években. A korább
20 új fertőzöttel 3990-re emelkedett az elmúlt 24 órában a kimutatott koronavírus-fertőzések száma Magyarországon, és 3 idős, krónikus beteg halálával 545-re nőtt az elhunytak száma.
Veszélybe került az önkormányzati dolgozók helyzete, mert számos kormányzati döntés hátrányos volt az önkormányzatok költségvetési pozíciójára - jelentette ki a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (Mkksz) elnöke pénteken budapesti sajtótájékoztatón.
Az idei évi visszaesés csak átmeneti megingás lesz a kormány előrejelzése szerint, a következő években ugyanis folytatódik az erőteljes gazdasági növekedés. A bővülés motorja az export helyett egyre inkább a fogyasztás lehet.
Megszűnt a teljes határellenőrzés a magyar-szlovák és a magyar-osztrák határon péntek este - közölte a Országos Rendőr-főkapitányság Kommunikációs Szolgálata a rendőrség honlapján.
Az önvezető autózáshoz kapcsolódó közös kutatás-fejlesztést valósít meg a Robert Bosch Kft. és a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem; a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból (NKFI Alap) támogatott projekt összköltsége több mint 1,66 milliárd forint, a támogatás meghaladja a 993 millió forintot.
Kétszerannyi utas fordult meg májusban a budapesti repülőtéren, mint egy hónappal korábban, ez azonban még mindig a töredéke a szokásos május forgalomnak, az egy évvel ezelőtti szinthez képest 98 százalékos volt a visszaesés. A járatok fokozatos újraindulásával elkezddött a lassú forgalomnövekedés, júniustól újabb célállomások kerülnek be a budapes
Mivel már egy hónapja nem jegyeztek fel új koronavírusos fertőzéses esetet, szombattól nem kötelező a maszk viselete Montenegróban, és Szerbia is enyhít az intézkedéseken, újra lehet nagyszabású szabadtéri rendezvényeket szervezni, a fesztiválokat augusztusra halasztották.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) pályázati rendszere révén 2017-ben elindult minősített fogyasztóbarát lakáshitelek állománya meghaladta az 1000 milliárd forintot április végén, ez több mint 79 ezer lakossági szerződést jelent.
Vasárnaptól reggel nyolc órától a német állampolgárok szabadon beutazhatnak Magyarország területére, a Németországból hazatérő magyarok pedig mentesülnek a karanténkötelezettség alól – jelentette be a Facebookon Szijjártó Péter.
Megszűnt a teljes határellenőrzés a magyar-szlovák és a magyar-osztrák határon péntek este - közölte a Országos Rendőr-főkapitányság Kommunikációs Szolgálata a rendőrség honlapján. A közlemény szerint a határszakaszon
Felfüggesztette az Egyesült Királyság az egyik koronavírus ellen ígéretesnek tartott gyógyszer, a hidroxiklorokin tesztelését – írja a Reuters. A készítmény, amire egyébként Donald Trump is esküszik, használhatatlan a koronavírusos betegek kezelésében a brit tudósok szerint.
Évi négymilliárd forintot hagyhat az érintetteknél, ha a parlament a kormánypártok javaslatának megfelelően eltörli a testvérek közötti ajándékozási és öröklési illetéket – közölte a Magyar Nemzettel Tállai András pénzügyminiszter-helyettes.
A jövőben nem kellene illetéket fizetni a testvérek közötti ajándékozás és öröklés után. Az illetékszabályok megváltoztatását indítványozó kormánypárti javaslat május végén került a törvényhozás elé, és az Országgyűlés támogatása esetén az új kedvezmény már nyáron életbe léphet.
Minden eddiginél több koronavírusos fertőzöttet regisztráltak egy nap leforgása alatt Indiában, amely a járvány egyik európai gócát, Olaszországot megelőzve már a hatodik helyen áll a fertőzöttek számát tekintve. Ennek ellenére hétfőn tovább enyhítenek a járvány miatt bevezetett korlátozásokon.
A Kárpát-medence valamennyi borvidékéről érkezett, jellegzetes helyi szőlőfajtákból készült fehérborok házasításából készíti el az Összetartozás borát a Külhoni Magyar Borászok Egyesülete.
Kiszel Tünde újabban azzal is keresi a napi betevőre valót, hogy megrendelésre készít "rajongóknak" rövid, személyre szabott videókat. A kb. félperces felvételek ára egységesen 10 ezer forint, ami brutális órabért jelent. Mi is rendeltünk
A 34-esről 28 tagúra apadt hazai bankszektor a 2019-es évét az előző évinél 11,5 százalékkal magasabb, 38 ezer milliárd forintot meghaladó mérlegfőösszeggel zárta, a valamivel több mint 500 milliárdos múlt évi adózott nyeresége azonban szinte hajszálra megegyezik a tavalyelőttivel — derül ki a napokban közzétett éves beszámolókból.
Megfontoltabban költenek a magyarok és harmaduk hajlandó nagyobb befektetését is elhalasztani, a hiteleit ugyanakkor a többség tovább fizeti - derül ki a Cofidis legfrissebb, májusban készült reprezentatív kutatásából.
Minden eddiginél több koronavírusos fertőzöttet regisztráltak egy nap leforgása alatt Indiában, amely a járvány egyik európai gócát, Olaszországot megelőzve már a hatodik helyen áll a fertőzöttek számát tekintve. Ennek ellenére hétfőn tovább enyhítenek a járvány miatt bevezetett korlátozásokon.
Több millió eurós csalás vádjával Vatikán Állam ügyésze elrendelte Gianluigi Torzi bróker őrizetbe vételét, akit a vatikáni börtönbe kísértek - jelentette be a szentszéki sajtóközpont a londoni ingatlanbotrányként ismert ügy újabb fejleményét péntek este.
A kitermeléscsökkentés egy hónapos meghosszabbításáról állapodhatnak meg mai ülésükön az OPEC+ országok – írja a Reuters az OPEC köreiből származó információkra hivatkozva.
Az európai turizmust is ledöntötte a lábáról a koronavírus, de ahogy egyre több országban oldják fel az eddig bevezetett korlátozásokat, úgy nyitják meg egyre többen határaikat a külföldi állampolgárok előtt. Mostanra már csak nagyon kevés olyan ország van Európában, amely tartja a bezártságot, egyelőre a szomszédos országok közötti határnyitások a
Mivel a koronavírus Európában való utazási korlátozásai fokozatosan enyhülnek, Olaszország azt reméli, hogy más EU-országok június 15-én megújítják határaikat az olasz állampolgárok számára - mondta szombaton Luigi Di Maio külügyminiszter.
A jövőben nem kellene illetéket fizetni a testvérek közötti ajándékozás és öröklés után. Az illetékszabályok megváltoztatását indítványozó javaslat május végén került a törvényhozás elé, és az Országgyűlés támogatása
Az Audi Hungaria számára elsődleges fontosságú munkatársai egészségének megóvása. Ennek jegyében immár nem csak motorokat és autókat, hanem saját fejlesztésű kézfertőtlenítő automatákat is készítenek a győri audisok. Eddig közel 140 darabot gyártottak a vállalat munkatársai, az eszköz a gyakorlatban is jól vizsgázott. Ezt bizonyítja az is, hogy a k
A jövőben nem kellene illetéket fizetni a testvérek közötti ajándékozás és öröklés után. Az illetékszabályok megváltoztatását indítványozó kormánypárti javaslat május végén került a törvényhozás elé, és az Országgyűlés támogatása esetén az új kedvezmény már nyáron életbe léphet.
Május harmadik dekádjában megérkezett a várva-várt csapadék, melynek hatására a talaj felső rétegében lévő gyommagok csirázásnak indultak, többek között a parlagfű is. Szakirodalmi adatok szerint, április hónap a parlagfű csírázásának, kelésének a „csúcs” időszaka, de ezt követően is jól csírázik. Az idén április száraz és hűvös volt ezért, a parla
A helyi termelők piacra jutásnak elősegítésére szombaton megnyílt Tata új vásárcsarnoka, melyet 360 millió forintos beruházással építtetett meg az önkormányzat - közölte a polgármester az MTI-vel.
A versenypálya a tervek szerint kelet-közép-európai centrumpályaként is funkcionál. Egyben egy évvel később lehet először MotoGP verseny Magyarországon.
A jövőben nem kellene illetéket fizetni a testvérek közötti ajándékozás és öröklés után. Az illetékszabályok megváltoztatását indítványozó javaslat május végén került a törvényhozás elé, és az Országgyűlés támogatása
Jelentős a szórás a kiskereskedelmi forgalom áprilisi átlagos 10,2 százalékos visszaesése mögött, több, nem élelmiszer kiskereskedelemmel foglalkozó boltban ugyanis 90 százalékos volt ebben a hónapban a forgalomcsökkenés - hívta fel a figyelmet az InfoRádióban Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára. Több üzlet már nem is nyitott