A koronavírus-járványt követő átmeneti sokk után visszatértek a vevők az új lakások piacára Budapesten - állítják egybehangzóan szakértők. Népszerű megoldássá vált az ingatlanok virtuális bejárása, a vevők pedig egyre inkább
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. az elmúlt két évben több mint ezer kilométernyi kerékpárút kezelését vette át - jelentette be az Innovációs és Technológiai Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkára szerdán Szatymazon.
Az európai uniós állampolgároknak nagyjából 69 százaléka tartja elfogadhatatlannak a korrupciót, az elutasítás mértéke Portugáliában a legmagasabb (88 százalék), míg Magyarországon a legalacsonyabb (38 százalék) - derült ki az Eurobarométer szerdán közzétett felméréséből.
Az Európa Rádió szolgáltatója lett a Miskolc 90,4 MHz frekvenciára kiírt pályázati eljárás nyertese a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (Nmhh) Médiatanácsának e heti döntése szerint. A grémium engedélyezte az eddig Part FM néven szóló rádió siófoki és fonyódi jogosultságának hálózatba kapcsolódását a budapesti Rádió 1-gyel. A testület engedély n
A francia kormány arra számít, hogy a koronavírus-járvány okozta gazdasági válság következményeként legalább 800 ezer munkahely fog megszűnni - jelezte szerdán Bruno Le Maire gazdasági miniszter.
A vártnak megfelelően 0-0,25%-on hagyta az irányadó kamatot szerdán a Fed. Mivel az amerikai jegybank nem híve a negatív kamatszintnek, ezért jó eséllyel fogadni lehetett arra, hogy nem lazít tovább a márciusi két rendkívüli lépés után. A döntést követően a friss makrogazdasági- és kamatpálya-előrejelzés is megérkezett, így már tudjuk, hogy látja a
A háztartások 95 milliárd forinttal több értékpapírt adtak el áprilisban, mint amennyit vásároltak, amiben nyilvánvalóan közrejátszhatott a jövedelmi helyzet romlása, illetve az azzal kapcsolatos bizonytalanság, félelem.
Spanyolországban az elmúlt egy hónap során 96, egy hét alatt pedig 24, külföldről érkezett koronavírus-fertőzöttet azonosítottak a vizsgálatok - mondta Fernando Simón, a spanyol egészségügyi riasztási és vészhelyzeti koordinációs központ igazgatója napi sajtótájékoztatóján szerdán Madridban.
A francia kormány arra számít, hogy a koronavírus-járvány okozta gazdasági válság következményeként legalább 800 ezer munkahely fog megszűnni - jelezte szerdán Bruno Le Maire gazdasági miniszter.
2,7 milliárd eurót költ az Inditex cégcsoport egy olyan rendszer kialakítására, amely ötvözi az online és az offline vásárlás előnyeit - írja a Reuters.
2018 óta nagyot változott a csatornapreferencia alakulása, a korábban csak fiókot használók kétharmada már használ valamilyen digitális csatornát, egyben nőtt a mobilbankolás szerepe is – derül ki a Deloitte Digital reprezentatív kutatásából. Az elmúlt két évben a csak fiókot használó banki ügyfelek aránya jelentősen csökkent, nagy részük omnichann
A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) 2019-es előzetes energiastatisztikai adatai szerint a napelemek által termelt villamos energia kiugró mértékben növekedett, ezzel közel 124 százalékkal haladta meg az előző évit.
A francia kormány arra számít, hogy a koronavírus-járvány okozta gazdasági válság következményeként legalább 800 ezer munkahely fog megszűnni - jelezte szerdán Bruno Le Maire gazdasági miniszter.
Törökországban szerdán 922-vel emelkedett az igazolt új koronavírus-fertőzöttek száma - írta Fahrettin Koca egészségügyi miniszter a Twitteren, az általa megosztott táblázat szerint eddig 173 036 esetet regisztráltak az országban.
A tavaszi fagyok és az aszály miatt jelentősen kevesebb lesz az idei cseresznyetermés, fogyasztói ára pedig az előző évek átlagához képest akár 20-30 százalékkal is magasabb lehet - közölte a FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács alelnöke az MTI-vel.
Firss biztosítói becslések szerint 85 millió forintot is meghaladja a múlt hét végén tombolt vihar által okozott kár mértéke. A károk több, mint felét jégverés és villámcsapás okozta, de ha a heves szelet is hozzávesszük, akkor ez
Egyhetes "nemzetgyűlést" hívott össze az olasz kormányfő az ország gazdaságának koronavírus-járvány utáni talpra állítása érdekében, a pénteken kezdődő találkozón a hazai gazdasági és társadalmi élet fontos szereplői, valamint az Európai Unió vezetői is részt vesznek.
Több kereskedő és gyártó is csökkentette az elektromos autók árát, hogy beleessenek a 11 millió forintos felső határú támogatási kategóriába - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium energia- és klímapolitikáért
Segítséget nyújt a szlovák állam azoknak a vállalkozóknak, akiknek be kellett zárniuk az üzletüket vagy a szolgáltatásukat a járvány miatt. A támogatások kifizetésére 200 millió eurót szánnak. A szlovák jegybank legfrissebb előrejelzése szerint kétszámjegyű lesz idén a gazdasági visszaesés az országban - derül ki az InfoRádió tudósításából.
Módosultak a határidők a börtönzsúfoltsági kártalanításokkal kapcsolatban - olvasható a Magyar Közlöny június 10-i számában. A Kormány Debrecen 2030-ig szóló közlekedésfejlesztési, gazdaságfejlesztési, közmű-, oktatási, egészségügyi, kulturális, valamint energetikai tárgyú fejlesztési elképzeléseit közel 30 milliárddal támogatja.
Módosultak a határidők a börtönzsúfoltsági kártalanításokkal kapcsolatban - olvasható a Magyar Közlöny június 10-i számában. A Kormány Debrecen 2030-ig szóló közlekedésfejlesztési, gazdaságfejlesztési, közmű-, oktatási, egészségügyi, kulturális, valamint energetikai tárgyú fejlesztési elképzeléseit közel 30 milliárddal támogatja.
A nagy-britanniai koronavírus-járvány megfékezését célzó korlátozások további enyhítésének jegyében az egyedül élők, illetve a kiskorú gyermekeiket egyedül nevelő szülők szombattól Angliában már nemcsak a szabadban, hanem házon belül, saját, illetve ismerőseik, rokonaik otthonában is találkozhatnak egymással - jelentette be szerdán Boris Johnson br
Lengyelország szombattól megnyitja határait az Európai Unió tagállamai számára, június 16-tól pedig a nemzetközi légiforgalom is lehetséges lesz a lengyel légtérben - közölte szerdán Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök.
A napelemek által termelt villamos energia kiugró mértékben nőtt tavaly Magyarországon, csaknem 124 százalékkal haladta meg az előző évit a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (Mekh) 2019-es előzetes energiastatisztikai adatai szerint.
A francia kormány arra számít, hogy a koronavírus-járvány okozta gazdasági válság következményeként legalább 800 ezer munkahely fog megszűnni - jelezte szerdán Bruno Le Maire gazdasági miniszter.
A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet előrejelzése szerint a magyar GDP 10 százalékkal csökkenhet, jövőre pedig 1,5 százalékkal emelkedhet.
Az utóbbi évszázad békeidőkben mért legerősebb visszaesését szenvedi el idén a világgazdaság a koronavírus-járvány következtében, mielőtt jövőre újra növekedési pályára áll a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) előrejelzése szerint.
Legkevesebb 300 ezer ember munkahelyének megtartásában segítettek a koronavírus járvány hatásai miatt hozott kormányzati intézkedések - mondta Mészáros Melinda az Inforádió Aréna című műsorában. A Liga Szakszervezetek elnöke azonban nem látja egyértelműen alátámasztott adatnak a kormány által hangsúlyozott egymilliós számot.
Módosulnak a szavatosság és jótállás szabályai jövőre, sávos lesz a jótállási idő, és jön az e-jótállási jegy, valamint bővülhetnek a fogyasztóvédelmi hatóság ellenőrzési keretei is - közölte Palkovics László innovációs és technológiai miniszter szerdán sajtótájékoztatón, Budapesten.
Fulladásveszély miatt visszahívta a Jelly mini Cups zseléket a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), és arra kéri a vásárlókat, hogy semmi esetre se fogyasszák el a terméket, amelyből a jelenlegi információk szerint több kiskereskedelmi egységbe is érkezett.
A törlesztési moratórium alatt senkinek sem kell számolnia váratlan tehernövekedéssel. Az ügyfelek bizonytalanságával, leendő „bajjal” riogató értelmezések tévesek - olvasható az MNB közleményében. Az MNB és a bankok minden lehetséges kommunikációs fórumon tájékoztatják a fogyasztókat a fizetési stop feltételeiről.
Májusban bizony újraindult az élet, a Pünkösdi hétvégén berobbant a turizmus. A Szép-kártyának is köszönhetően akár a hazai vendégéjszaka-rekord is megdőlhet idén.
A tavaszi – járványhelyzet okozta – visszaesést követően ismét kezd magára találni a hazai turizmus és vendéglátás, ezt mutatják az OTP SZÉP kártya adatai. A feltöltések összege májusban már meghaladta az egy évvel korábbi értéket, a költéseké pedig megközelítette a 2019. májusi számokat. A nyári szezonban további lendületet adhat a költéseknek és
Több kereskedő és gyártó is csökkentette az elektromos autók árát, hogy beleessenek a 11 millió forintos felső határú támogatási kategóriába - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium energia- és klímapolitikáért felelős államtitkára szerdán az M1 aktuális csatornán.
A piaci visszajelzések alapján változnak és kedvezőbbek lesznek a Széchenyi Kártya programban a koronavírus hatásának mérséklésére bevezetett új pénzügyi termékek feltételei, a jövő héttől igényelhető kedvezményes hitelekhez gyorsabban, rugalmasabban juthatnak a vállalkozások.
Idén a termőterület 2,5 százalékának korszerűsítésére pályáztak a gazdák. A piaci problémák az új ültetvények létesítését is visszavetik, 2020-ban az egyébként sem magas éves kvóta alig negyedére jött támogatási kérelem.
Ez azt jelenti, hogy a francia kormány számításai szerint a járvány okozta gazdasági válság hatásaként a következő hónapokban megszűnik a munkahelyek 2,8 százaléka az országban.