A nagyjából tízezer fős leépítésről szóló eddigi számításokkal szemben húszezernél is többen veszíthetik el az állásukat a koronavírus-világjárvány okozta válság miatt a légi közlekedés legnagyobb német szereplőjénél,
A Moderna csütörtökön megerősítette, hogy júliusban kezdenék meg a koronavírus elleni vakcina tesztelését 30 ezer önkéntes bevonásával, ekkor lép be ugyanis a vállalat a tesztelés utolsó szakaszába - írja a Reuters.
A nagyjából tízezer fős leépítésről szóló eddigi számításokkal szemben húszezernél is többen veszíthetik el az állásukat a koronavírus-világjárvány okozta válság miatt a légi közlekedés legnagyobb német szereplőjénél, a Lufthansa csoportnál (Lufthansa Group) - írták német hírportálok csütörtökön a vállalatvezetés és a szakszervezetek első egyezteté
Több mint két hónapja nem látott esést produkálnak a tőzsdék az USA-ban és Európában egyaránt. A régen várt korrekcióra egyrészt az amerikai jegybank különösen borús tegnapi nyilatkozata adott okot, másrészt az újra emelkedő amerikai koronavírus-esetszám. A BUX index forintban még viszonylag jól megúszta, de más a helyzet, ha a mai forintgyeng
A házhozszállítást a járvány alatt rengeteg olyan vendéglátóhely, cukrászda vállalta be, amelyek korábban nem éltek a lehetőséggel. Az elviteles ételkiszállítást a vendéglátás megmentőjének kiáltották ki, azonban a helyek nagyrésze
A brit háztartások ilyenkor szokásos fogyasztási kiadásaiknak csaknem a negyedét nem tudták elkölteni a koronavírus-járvány megfékezését célzó korlátozások bevezetése óta - áll a brit statisztikai hivatal (ONS) csütörtökön ismertetett tanulmányában.
Több mint 7 százalék mínuszban áll az olaj ára, az április óta nem látott zuhanás most elsősorban a globális konjunktúra alakulásával kapcsolatos félelmeknek tudható be.
Tizenhárom év után tulajdonosváltásra kerül sor az AERO Vodochody AEROSPACE repülőgépgyárnál: a Penta Grouptól a Magyarországon bejegyzett Aero Investment Partners Zrt. veszi meg a nagy múltú cseh céget. A felvásárló magyar cég 51%-os tulajdoni hányadát Tombor András magyar üzletember, 49%-át a cseh OMNIPOL Csoporthoz tartozó AERO International bir
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csaknem 800 munkatársa összesen ötezernél is többször teljesített közösen szolgálatot a rendőrökkel a járványhelyzetben. A rendőr–pénzügyőr járőregységek elsősorban a közterületek és a kereskedelmi egységek járványügyi rendjét ellenőrizték országszerte.
Szlovénia hétfőtől újraindítja a nemzetközi közúti és vasúti forgalmat, és engedélyezi 500 főig a tömegrendezvények megtartását - jelentette be Jelko Kacin kormányszóvivő csütörtökön Ljubljanában. Június 15-től már autóbusszal is érkezhetnek turisták az országba, erre eddig nem volt lehetőség.
Átalakult a keleti országrész ingatlanpiaca, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei megyeszékhely mellett Kelet-Magyarország több régiója feljebb lépett egy év alatt a rangsorban. A NAV tavalyi, még nem teljes körű adatai szerint 28 százalékkal
A Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ) Zrt. is csatlakozott az infrastruktúrát képviselő és közszolgáltatást nyújtó állami tulajdonú vállalatok egyik legerősebb munkaadói szövetségéhez, a STRATOSZ-hoz. A Stratégiai és Közszolgáltató Társaságok Országos Szövetsége a legnagyobb magyar állami vállalatokat tömöríti egy szervezetbe, és érdekképvisel
A MÁV-HÉV Zrt. beruházásában felújítják a Csepel-szigetet Ferencvárossal összekötő Kvassay hidat, az ország legforgalmasabb vasúti hídját, ezért változik a H7-es HÉV forgalma és a közúti közlekedés a Weiss Manfréd úton - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) csütörtökön az MTI-vel.
Az utóbbi közel három hónap legrosszabb napját tudhatják maguk mögött a vezető nyugat-európai tőzsdék: az irányadó indexek meredeken csökkentek csütörtökön a Federal Reserve komor gazdasági előrejelzésének hatására, illetve a koronavírus-járvány második hullámának elindulásától való félelmek felerősödése miatt.
Ötvenháromra csökkent a koronavírus halálos áldozatainak napi száma Olaszországban, amely a legalacsonyabb adatnak számít március 2. óta a polgári védelmi hatóság csütörtöki közlése szerint. Az országban hétfőn újranyitják a mozikat, a színházakat és a szabadtéri szórakozóhelyeket is.
Szepesi Balázs, az Innovációs és Technológia Minisztérium gazdaságfejlesztésért felelős helyettes államtitkára a Piac & Profit „Pénz a túléléshez” videókonferenciáján beszélt arról, hogy a koronavírus-járvány után mire készülhetnek a magyar cégek.
A koronavírus-járvány világszerte még soha nem látott módon sújtotta az árufuvarozást. Az időszámítás jelenleg két részre osztható: a koronavírus előtti és utáni időszakra. A kettő között - vagyis jelenleg - világszerte számos
A hétvégén is sokfelé várható eső - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az Mti-nek.
Pénteken nagyon erős Uv-sugárzás várható - hívta fel a figyelmet az Országos Meteorológiai Szolgálat csütörtökön az Mti-hez eljuttatott tájékoztatásában.
A Magyar Nemzeti Bank betiltotta a szlovák Novis Biztosító Sensum befektetési életbiztosításának magyarországi értékesítését a jogszerű állapot helyreállításáig - közölte a jegybank csütörtökön az Mti-vel.
A Magyar Nemzeti Bank legfrissebb lakáspiaci jelentése alapján a tavalyi év utolsó negyedévében már stagnáltak a lakásárak, sőt Budapesten 2 százalékos csökkenés volt tapasztalható. A Duna House ingatlanpiaci elemzésében a 3 legnépszerűbb fővárosi panellakás típusának konkrét árváltozását vizsgálta 2008-tól napjainkig, amely megerősíti a jegybank e
Tombor András cégcsoportja repülőgyárat vett Csehországban. Az ügylet piaci értéke nem ismert. Az üzletember korábban 20 millió forint kölcsönt adott Habony Árpádnak.
A koronavírus járvány okozta körülmények miatt megnövekedett feladatok, mint a többszöri étkezés biztosítása, a digitális oktatás bevezetése, valamint az egészségügyi óvintézkedések kapcsán szükségessé vált eszközök beszerzése nehéz helyzetbe hozta a civil szervezetet.
Tombor András cégcsoportja repülőgyárat vett Csehországban. Az ügylet piaci értéke nem ismert. Az üzletember korábban 20 millió forint kölcsönt adott Habony Árpádnak.
Románia június 15-től kezdődően tovább lazítja a koronavírus-járvány miatt bevezetett korlátozásokat, ezek sorában enyhíti a beutazási feltételeket - jelentette be a csütörtöki kormányülésen Ludovic Orban miniszterelnök.
Spanyolország június végéig nem oldja fel a koronavírus-járvány miatt a határain bevezetett korlátozásokat - közölte csütörtökön a spanyol külügyminiszter.
A kisvállalkozásoknál kevésbé jellemző, hogy vállalati eszközöket biztosítsanak dolgozóiknak az otthoni munkavégzéshez. Ugyanakkor a saját személyes készülékeiket használó alkalmazottak mindössze egyharmada (34%-a) kapott útmutatást
Nem véletlenül javasolják a biztosítási szakemberek a cascot, ugyanis a lopásra is kiterjed a biztosítás. Erre bármikor szükség lehet, ugyanis még mindig aktívak az autó-tolvajok. A lopási toplista élén a Ford áll, ezt követi a BMW és a Skoda.
Szlovénia hétfőtől újraindítja a nemzetközi közúti és vasúti forgalmat, és engedélyezi 500 főig a tömegrendezvények megtartását - jelentette be Jelko Kacin kormányszóvivő csütörtökön Ljubljanában.
A Ryanair ellenzi az új brit kormány poggyászkezelési útmutatását, mely szerint az utasoknak fel kellene adni minden csomagot, beleértve a kézitáskákat is. A légitársaság ehelyett azt ajánlja, hogy az utasok minimalizálják a kézipoggyászaikat - írja a Reuters.
A francia elnöki hivatal cáfolta csütörtökön a Le Figaro című napilap értesülését, miszerint Emmanuel Macron államfő a közelmúltban felvetette lemondása lehetőségét azzal a céllal, hogy egy előrehozott választáson újraválasztassa magát.
Tényfeltáró belső vizsgálatot folytatott le az Ovb Vermögensberatung Általános Biztosítási és Pénzügyi Szolgáltató Kft., ennek következményeként több megbízottja jogviszonyát megszüntette vagy fegyelmi intézkedéseket alkalmazott velük szemben
A kiégés manapság egyre fokozódó és egyre több munkakörben való megjelenésével, a szindróma fluktuációra való hatásával foglalkozik szakdolgozatában Oros Laura, az ELTE PPK Emberi erőforrás tanácsadó mesterszak hallgatója. A dolgozat fókuszában a call centeres dolgozók állnak.
Az évente megrendezett mérnöki kihívás keretében a mérnökhallgatók feladata sűrített levegővel hajtott „pneumobile-ok” tervezése Detzky Ádám ül a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem győztes járművében, mögötte csapattársai Bolgár Milán és Szentes Máté. Balról jobbra Dr. Farkas Zsolt, Tobak Réka, Németh Zsolt, Szlobodnik Tamás, Fatér Zolt
Nem állítjuk le az amerikai gazdaságot a koronavírus-járvány esetleges újabb hulláma esetén - jelentette ki Steve Mnuchin pénzügyminiszter csütörtökön.