2020. június 20. szombat

jún. 20
13:27
Vége a veszélyhelyzetnek, mi jön most? - A hét videója (Menedzsment Fórum)
Élt 98 napig. Mármint a koronavírus-járvány miatt március 11-én elrendelt veszélyhelyzet, amelyet június 18-án fújtak le. Jött helyette a járványügyi készültség. De vajon az elnevezésen túl mi változott, s mi az, ami továbbra is velünk marad egy ideig és mégis meddig? Amiről a napokban külföldön, elsősorban Kínából érkeznek a hírek, az a bizonyos,
jún. 20
13:27
Most már bárki körbetekerheti a Tisza-tavat biciklivel (Portfolio)
Immár teljesen körbekerekezhető a Tisza-tó - közölte Palkovics László szombaton Poroszlón, amikor átadta a tó körül megépült 67 kilométeres kerékpárút utolsó szakaszát.
jún. 20
13:39
Az agrártárca 5,5 milliárd forintot biztosít a kistermelők lehetőségeinek javítására (Növekedés)
Kistermelők termelési és értékesítési lehetőségeit javítja egy 5,5 milliárd forint keretösszegű, a nyáron megjelenő pályázattal az Agárminisztérium, a Vidékfejlesztési program keretében - jelentette be Nagy István agrárminiszter szombaton Pannonhalmán.
jún. 20
13:45
Felmondott a Wirecard vezére (FinTechRadar)
A hét elején még ötször annyit ért a cég, mint most, és hol van még a zuhanás vége. A német befektetők helyett mi sem lennénk nyugodtak.
jún. 20
13:54
Koronavírus: Kínában ismét nő a fertőzöttek száma (Piac és Profit)
Huszonhét újabb koronavírusos fertőzéses esetet regisztráltak Kínában az egészségügyi hatóságok.
jún. 20
13:56
A válság utáni időszak nyertese a vidéki ingatlanpiac? (Piac és Profit)
Elkerülte a vírust kísérő általános visszaesést a vidéki újlakás-piac: az Otthon Centrum megyei jogú városokban végzett legfrissebb felmérése szerint a szektor az egy évvel ezelőtti számokat hozza.
jún. 20
14:09
Egyre népszerűbb az online nyelvvizsga (ProfitLine)
Eddig mintegy 6900-an jelentkeztek online nyelvvizsgára, közülük több mint 4200-an már túl is vannak rajta, ráadásul csaknem 3100-an sikerrel - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára pénteken a Facebook-oldalán.
jún. 20
14:09
Nyolcéves csúcsra ugrott az orosz munkanélküliségi ráta a koronavírus-járvány árnyékában (Portfolio)
A márciusi 4,7%-ról áprilisban 5,8%-ra ugrott, májusban pedig 6,1%-ra tovább emelkedett Oroszországban a munkanélküliségi ráta, ami 8 éves csúcsot jelent – közölte az orosz statisztikai hivatal.
jún. 20
14:24
Figyelmeztették a világot – egyre gyorsabban terjed a koronavírus (Piac és Profit)
A WHO főigazgatója szerint nagyon fontos az óvatosság, hiszen a pandémia terjedése egyáltalán nem lassul.
jún. 20
14:26
Nyitják a pénzcsapot – most erre a támogatásra lehet pályázni (Piac és Profit)
Megnyílnak a magyar szőlőtermesztők és borászatok számára a koronavírus okozta gazdasági károk enyhítésére szolgáló pályázatok – közölte az Agrárminisztérium.
jún. 20
14:51
Aggódnak a Fed-döntéshozók a koronavírus miatt: ebből még újra emelkedő munkanélküliség lehet (Portfolio)
Pénteken három amerikai jegybankár is aggodalmának adott hangot azzal kapcsolatban, hogy mennyire gyorsan tud talpra állni az amerikai gazdaság a koronavírus-járvány által okozott sokkból, és így összességében mindhárman hűtötték az ezzel kapcsolatos bizakodó piaci várakozásokat. Kettő közülük konkrétan amiatt is aggódik, hogy az újból megugró fert
jún. 20
15:03
Nem bír Ukrajna a koronavírussal: szombaton is nagyon magas fertőzési számot közöltek (Portfolio)
Továbbra sem mutat számottevő lassulást a koronavírus-fertőzés terjedése Ukrajnában: az előző napi rekord növekményhez képest szombatra ugyan kevesebb, de így is a korábbiakhoz mérten kiugróan nagy számú új beteget jelentettek - derült ki az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) által szombaton közzétett adatokból, amelyeket az egészségüg
jún. 20
15:24
Hajdúnánás mellett épül meg a tervezett MotoGP pálya (Menedzsment Fórum)
Hajdúnánás mellett tervezik megépíteni azt a MotoGP pályát, melyre több, mint 20 milliárd forintot csippentettek le a koronavírus-járvány negatív gazdasági hatásait ellensúlyozó, a gazdaság talpraállását szolgáló Gazdaságvédelmi Alapból.
jún. 20
15:27
Sosem látott engedmények (KKV Magazin)
Sokkolta a járvány az albérletpiacot, ami nem csak a bérleti díjak csökkenését okozta, de a tulajdonosok is rendkívüli engedményeket biztosítottak a bérlőik számára.
jún. 20
15:33
MotoGP-pályát épít 65 milliárd forintból Hajdúnánás határában a kormány (Portfolio)
A magyar kormány korszerű, multifunkciós, gazdaságosan üzemeltethető versenypályát épít Hajdúnánás külterületén, amely alkalmas lesz egyebek mellett a Forma-1 motoros megfelelője, a világ első számú gyorsaságimotoros versenysorozata, a MotoGP futamainak befogadására is - jelentette be az innovációs és technológiai miniszter szombaton Hajdúnánáson.
jún. 20
15:39
Elfogadta az EP a turisztikai ágazatról szóló állásfoglalást (Növekedés)
Jelentős többséggel, 587 igen és mindössze 32 ellenszavazattal fogadta el az Európai Parlament plenáris ülése péntek este azt a turisztikai ágazatról szóló állásfoglalást, amelynek egyik kidolgozója és beterjesztője Ujhelyi István szocialista EP-képviselő volt - közölte maga az MSZP-s politikus szombaton a Facebookon.
jún. 20
15:42
MotoGP-futamot rendezhetnek Miskolc közelében (Infostart)
Hatvanöt milliárd forintból valósulhat meg a multifunkciós, gazdaságosan üzemeltethető versenypálya.
jún. 20
15:51
Nem lassul a fertőzés terjedése Ukrajnában (Növekedés)
Továbbra sem mutat számottevő lassulást a koronavírus-fertőzés terjedése Ukrajnában, az előző napi rekord növekményhez képest szombatra ugyan kevesebb, de így is a korábbiakhoz mérten kiugróan nagy számú új beteget jelentettek - derült ki az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) által közétett adatokból, amelyeket az egészségügyi miniszté
jún. 20
15:53
Kvantum-számítástechnika közérthetően - Könyvajánló (Növekedés)
A kvantuminformatika legizgalmasabb évei még csak most következnek – jósolja a szerző, Chris Bernhardt, aki a kvantum-számítástechnikába vezeti be olvasóját legújabb könyvében. Az érdeklődők számára olyan alapfogalmakat mutat be, mint a kvantumbit, a kvantum-összefonódás, a kvantumteleportálás vagy a kvantumalgoritmusok. A matematikus szerző egy kö
jún. 20
16:03
Újra látogatható a Szépművészeti Múzeum és a Magyar Nemzeti Galéria (Biztosító Magazin)
Három hónap kényszerű zárva tartást követően június 20-án, szombaton újra megnyitja kapuit a Szépművészeti Múzeum és a Magyar Nemzeti Galéria. A járványveszély miatt március közepén zártak be az intézmények, ezt követően csak az online térben találkozhatott a közönség a gyűjteményekkel.
jún. 20
16:09
Merre száguld a tőzsde? Hosszú távú tőzsdei befektetések - Online előadás ma este (Portfolio)
Hogy meddig száguld a tőzsde, azt pontosan nem tudja senki, de olyan jól lehet okoskodni róla.  Ezt tesszük a ma délutáni online előadáson is, ahol megbeszéljük, mi szól a további emelkedés mellett, illetve ellene.  Azt is megbeszéljük, mely tőzsdei termékek lehetnek hosszú távon a nyertesek.
jún. 20
16:24
Egymást érik a viharok Magyarországon – nagy a bizonytalanság (Piac és Profit)
Nagy a bizonytalanság a hazai termelők körében. Ahol „tejes” érésben van a búza, akár örülhetnek is az esőknek, míg ahol már sárgul, ott ez a sok csapadék nem annyira szerencsés a gabonára nézve.
jún. 20
16:51
Egy magyarországi pénzmosás-gyanús ügy miatt őrizetbe vették a zimbabwei egészségügyi minisztert (Portfolio)
A zimbabwei korrupcióellenes hatóság pénteken őrizetbe vette Obadiah Moyo zimbabwei egészségügyi minisztert, akit várhatóan szombaton állítanak bíróság elé azzal a váddal, hogy törvénybe ütköző módon egy kétes hírű svájci egészségügyi vállalattal kötött több millió dollár értékű szerződést a koronavírus-járvány elleni harchoz szükséges egészségügyi
jún. 20
17:09
Idén online rendezik meg az Irodalom Éjszakáját (ProfitLine)
Huszonhárom ország huszonhárom szerzőjének művei kelnek életre az Örkény István Színház színművészei és meghívott vendégművészek tolmácsolásában az idén online megrendezett Irodalom Éjszakáján június 24. és 26. között.
jún. 20
17:21
Kína "országos biztonsági hivatalt" tervez létrehozni Hongkongban (Portfolio)
Kína "országos biztonsági hivatalt" tervez létrehozni Hongkongban, amelynek feladata a különleges közigazgatási területre vonatkozóan megalkotott nemzetbiztonsági törvény végrehajtásának felügyelete lesz - jelentette a Hszinhua állami hírügynökség az Országos Népi Gyűlés Állandó Bizottságának szombati ülését követően.
jún. 20
17:21
Tizenegy játékos akadt fenn a koronavírusteszten (Növekedés)
Tizenegy játékos akadt fenn a koronavírusteszten az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) legutóbbi ellenőrzésén.
jún. 20
17:23
Magyarország elleni eljárás kerekedhet a rabszolgatörvény furcsa kiterjesztése miatt (Portfolio)
Az illetékes uniós biztoshoz, Nicolas Schmithez (ld. fenti képünkön) fordul a Magyar Szakszervezeti Szövetség azután, hogy a héten a magyar parlament elfogadta a veszélyhelyzet visszavonásáról szóló salátatörvénybe ágyazva azt a jogszabályt, amely a Békés Megyei Kormányhivatalnak adta meg a jogot arra, hogy nemzetgazdasági fontosságú beruházás eset
jún. 20
17:24
Hiába javul a helyzet Magyarországon, a szállodák nehézségeinek még nincs vége (Piac és Profit)
Bár a hatósági korlátozást feloldották, a hazai szállodákat még hosszú hónapokig sújtani fogják a koronavírus-járvány következményei. A szezonhoz képest rendkívül alacsony foglaltsági szint, a külföldi vendégkör szinte teljes hiánya mellett a járulékfizetési és bértámogatási programok kifutása a nyitás ellenére újabb komoly kihívás elé állítja szek
jún. 20
17:51
Mészáros Lőrinc bizalmi emberét is gyanúsítottként hallgatták ki a Széchenyi Bank ügyében (444.hu)
Vörös József ügyvéd segített Mészárosnak, amikor az átvette Simicska Lajos korábbi cégeit, volt, hogy ő licitált egy földre Mészáros nevében és ő a Puskás Akadémiát működtető alapítvány vezetőségének ügyvéd tagja.
jún. 20
18:00
A járvány, amely letarolta a világot (Menedzsment Fórum)
Mikor tavaly decemberben jött a hír Kínából, hogy terjed egyfajta fertőzés, melyet a koronavírus új válfaja okoz, nem gondoltuk volna, hogy tavasszal már Európa küzd a megállíthatatlannak tűnő járvánnyal.
jún. 20
18:03
MotoGP-pálya épül Hajdúnánás határában (ProfitLine)
A magyar kormány korszerű, multifunkciós, gazdaságosan üzemeltethető versenypályát épít Hajdúnánás külterületén, amely alkalmas lesz egyebek mellett a Forma-1 motoros megfelelője, a világ első számú gyorsaságimotoros-versenysorozata, a MotoGP futamainak befogadására is - jelentette be az innovációs és technológiai miniszter szombaton Hajdúnánáson.
jún. 20
18:39
Goldman: Jó befektetés az arany, de egy fontos kockázatar oda kell figyelni (Portfolio)
A korábbinál is optimistábbá vált az aranyra és az ezüstre a Goldman Sachs, az elemzőház mindkét nemesfémre megemelte a célárát.
jún. 20
18:45
A koronavírus miatt leállították a tömegközlekedést a kirgiz fővárosban (Portfolio)
Ideiglenesen leállították a tömegközlekedést a hatóságok a kirgiz fővárosban, Biskekben és környékén, miután megemelkedett a koronavírusos fertőzöttek száma - közölte szombaton az országos operatív törzs.
jún. 20
18:51
Goldman: Jó befektetés az arany, de egy fontos kockázatra oda kell figyelni (Portfolio)
A korábbinál is optimistábbá vált az aranyra és az ezüstre a Goldman Sachs, az elemzőház mindkét nemesfémre megemelte a célárát.
jún. 20
19:03
Ferihegy - itt a Budapestről elérhető járatok listája (ProfitLine)
Újranyitnak az európai országok határai, júniusra és júliusra több légitársaság is bejelentette járatai újraindítását Budapestről, illetve Budapestre.
jún. 20
19:21
A koronavírus érdekes mellékhatása: megemelkedett a luxustáskák ára (Portfolio)
Nem csak a Louis Vuitton és a Chanel, hanem a Gucci is megemelte a luxustáskái árát, derül ki a Jefferies riportjából.
jún. 20
19:27
Tovább enyhítik Franciaországban a koronavírus miatti korlátozásokat (Portfolio)
A koronavírus-járvány miatti korlátozások újabb enyhítéseként Franciaországban hétfőn újranyithatnak a mozik, a szabadidőközpontok, a kaszinók, és ismét engedélyezett a csapatjátékok űzése, július 11-től pedig a stadionokban is megengedett maximum 5 ezer főt vonzó rendezvények szervezése.
jún. 20
19:57
Kemenesi: számíthatunk egy második járványhullámra (Portfolio)
Kemenesi Gábor virológus a koronavírus-járvány esetleges második hullámáról beszélt.
jún. 20
20:03
Adjuk el a részvényeket! - Ennek már semmi köze nincs a befektetéshez (ProfitLine)
Ennek már semmi köze nincs a befektetéshez. Ez már tiszta spekuláció - állítja Kardos Zsolt az Aegon Alapkezelő termékspecialistája. Amikor a csődbe került cégek árfolyama is a többszörösére nő néhány nap leforgása alatt, akkor a részvénypozíciók leépítése, valamint a kötvények és az arany súlyának növelése a jó döntés. Interjú.
jún. 20
20:21
Milliárdok tűntek el, tovább zuhan a német botránycég (Portfolio)
Egyre nagyobbra dagad a botrány az egyik német nagyvállalatnál: a Wirecardnál közel 1,9 milliárd euró hiányzik, a vállalat a héten már negyedik alkalommal halasztotta el a tavalyi éves beszámolójának közzétételét, a cég vezérigazgatója idő közben lemondott, és egy hitelminősítő bóvli kategóriába vágta a Wirecard hitelminősítését.
jún. 20
21:03
Átadták a Tisza-tavi kerékpárút utolsó szakaszát is (ProfitLine)
Immár teljesen körbekerekezhető a Tisza-tó - közölte Palkovics László szombaton Poroszlón, amikor átadta a tó körül megépült 67 kilométeres kerékpárút utolsó szakaszát.
jún. 20
21:33
Nem csak az elektromos autók, hanem az elektromos kerékpárok vásárlását is támogathatja az állam (Portfolio)
A Magyar Kerékpárosklub és a Magyar Kerékpáripari és Kereskedelmi Szövetség Palkovics László Innovációs és Technológiai miniszterhez fordult, hogy az elektromos autók és robogók vásárlásának támogatása mellett az elektromos rásegítéses kerékpárokat is támogassa az állam. A miniszter egy mai eseményen elmondta, meg fogják fontolni és ki fogják terje
jún. 20
22:03
Így nyerhettél az ötös lottón! (ProfitLine)
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 25. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
jún. 20
23:03
Több száz faluban épülhet új játszótér és óvodai játszóudvar (ProfitLine)
Több száz faluban épülhet játszótér és óvodai játszóudvar - tájékoztatta a Miniszterelnökség modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztosa szombaton az MTI-t.

2020. június 21. vasárnap

jún. 21
1:03
Hétfőn újranyithatnak a mozik Franciaországban (ProfitLine)
A koronavírus-járvány miatti korlátozások újabb enyhítéseként Franciaországban hétfőn újranyithatnak a mozik, a szabadidőközpontok, a kaszinók, és ismét engedélyezett a csapatjátékok űzése, július 11-től pedig a stadionokban is megengedett maximum 5 ezer főt vonzó rendezvények szervezése.
jún. 21
2:03
Kevesen tudják, hogy mikor van apák napja (ProfitLine)
Az emberek 70-80 százaléka nem tudja, hogy az apák napja június harmadik vasárnapján van - mondta Steigervald Krisztián generációkutató szombaton az M1 aktuális csatornán.
jún. 21
3:09
Rubint Réka: nem állunk le, ősztől saját kozmetikai márkát indítok (Növekedés)
Többszörösére nőtt Rubint Réka online követőinek száma a karantén ideje alatt, amikor a fitneszedző ingyen online edzéseket tartott. Az Alakreform Kft. tulajdonosát anyagi szempontból ugyan rosszul érintette az elmúlt időszak, de új partnerszerződéseket kötött és nyár végétől több rendezvényt, tábort tart, ősszel pedig új DVD-t és saját kozmetikai
jún. 21
3:39
Utálja egymást a két milliárdos, a Tesla és az Amazon tulajdonosa (Növekedés)
Elon Musk és Jeff Bezos alapvetően az űripari cégeik miatt kaptak össze. A rivalizálásuk már hosszú évek óta tart.
jún. 21
4:39
Mi lesz az óriás videojáték-show-k jövője a koronavírus-járvány után? (Növekedés)
A laikusok, a videojáték-fejlesztésben és kiadásban dolgozók közül sokan gondolják úgy, hogy a koronavírus miatt a távmunkára átállt ipar így is fog maradni. És nem csak a „munka” oldaláról, de a nagy videojáték-show-k és konferenciák sem térnek már vissza régi formájukban, hanem ezek is átállnak a távközlésre.
jún. 21
5:39
Pozitívak a hazai kkv-k várakozásai (KKV Magazin)
Mérséklődni látszik a koronavírus-járvány hatása a hazai kkv-kra, ugyanis határozottan pozitívabb várakozásokkal tekintenek az előttük álló évre, mint a járvány ideje alatt – derül ki a K&H kkv bizalmi index kutatás legfrissebb adataiból. Az index jelenleg 12 ponton áll, ami nem jelent érdemi változást a koronavírus időszak előtti várakozásokhoz ké

Keresés