Kim Dzsong Un észak-koreai vezető felfüggesztette a Dél-Korea elleni katonai cselekvési tervek végrehajtását - jelentette a phenjani rezsim szócsövének tartott KCNA hírügynökség kedden.
Drágább lett a tankolás, a holtankoljak.hu információi szerint a benzin literenkénti átlagára 8 forinttal emelkedett, míg a gázolaj literenkénti átlagára 6 forinttal nőtt.
A márciusi csúnya zuhanás és az áprilisi stagnálás után májusban közel hatezer fővel nőtt az Ausztriában foglalkoztatott magyarok száma. Ezzel együtt is jelentős a csökkenés az egy évvel korábbi állapothoz képest. Ausztriában enyhén nőtt a fertőzések száma a napokban, de az illetékes miniszter szerint még mindig jól állnak.
A Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom 2020. június 23-án elindította Az Év Családbarát Vállalata 2020 pályázatát, amelynek célja kiválasztani azokat a hazai cégeket, amelyek leghitelesebb módon képviselik a munka-magánélet egyensúlyának fontosságát, és legjobban figyelnek a családosok igényeire.
Újfajta gazdasági mutatót alkotott a Pénzügyminisztérium, amely arra képes, hogy hetente mutassa meg a magyar gazdaság aktuális teljesítményét. A tárca Heti gazdasági indexének alakulása alapján elmondható, hogy a koronavírus-járvány miatt március utolsó és április első három hetében érte el a hazai gazdaság teljesítménye a mélypontot, április végé
Az elmúlt években kevéssé volt hangsúlyos biztosítási/megtakarítási termék a járadékbiztosítás, nem mondhatni, hogy ez lett volna a hazai biztosítók értékesítési-és marketingkampányainak fókuszában. Pedig több biztosító is rendelkezik ezzel a termékkel, és létjogosultsága is egyértelmű a piacon.
A magyar sportrajongók jóval bizakodóbbak és nyitottabbak a szurkolói visszatérés tekintetében, mint amerikai társaik. A magyarok 72%-a venne részt sporteseményen nézőként, ha a vírusra lenne ellenszer. A Havas Sports & Entertainment részéről Nagy László igazgató, sportmarketing szakember és független iparági szakértők, Kosaras Renáta sport-marke
Már megszokhattuk, hogy minden háztartás garázskapuja és bejárati ajtaja más és más. Egyrészt védelmet nyújtanak az illetéktelen behatolás ellen, ugyanakkor pedig a házak egyik legszembetűnőbb elemét képzik. Képzelje el, hogy a garázskapuk már nemcsak otthonunk mindennapjait teszik biztonságosabbá, rugalmasabbá és színesebbé, hanem már ipari környe
Az agrártárca 100 milliárd forintos programmal indítja a nyarat: a már bejelentett állattenyésztési és kertészeti felhívások mellett öntözésfejlesztésre is pályázhatnak a gazdák - közölte az agrárminiszter a Magyar Nemzettel.
Mianmar nyugati részén több százezer embernek nincs internet hozzáférése már egy éve, akik között sokan még csak nem is hallottak a koronavírus-világjárványról, miközben a vírus már közöttük is megjelent – hívja fel a figyelmet az Amnesty International jogvédő szervezet.
Emelkedéssel zárták a keddi kereskedést az amerikai tőzsdék, a Nasdaq pedig új történelmi csúcson zárt. Ázsiában mérsékelt elmozdulás mellett felemásan teljesítettek az irányadó részvényindexek, a befektetőket részben a több amerikai államban is emelkedő koronavírus-fertőzések száma aggasztotta. Európában mérsékelt eséssel indulhat a nap, a határid
Lezárult a közép-európai régió legnagyobb idei ingatlanüzlete, amelynek keretében az MNB Alapítvány vagyonát kezelő Optima Befektetési Zrt. érdekeltsége megvásárolta a Globe Trade Centre (GTC) S.A. többségi tulajdonrészét - közölte az Optima kedden az MTI-vel.
Az INA horvát olajipari vállalat a sziszeki biofinomító stratégiai beruházási projektté nyilvánítását kérte a gazdasági minisztériumtól júniusban - derült ki a vállalat MTI-hez eljutatott közleményéből kedden. A 250 millió eurós (87,3 milliárd forint) beruházás egy részét az INA uniós fejlesztési forrásokból fedezné.
A negyedik helyen végzett az idén a Schneider Electric az ellátási lánc területén kiemelkedő teljesítményt nyújtó vállalkozások 25-ös toplistájában, amit a Gartner állított össze. A társaság szigetszentmiklósi logisztikai központja fontos szerepet tölt be a régiós ügyfelek kiszolgálásában, mintegy 15 ezer különböző terméket szállítanak innen Közép-
Az Egyesült Államokban a búza kurzusa 0,5 százalékkal emelkedett, a kukorica ára viszont 0,7 százalékkal csökkent. A szójabab kereskedésében továbbra sincsenek nagy mozgások, csupán 0,04 százalékkal került feljebb az árjegyzés. A repce 0,1 százalékos pluszt gyűjtött be Chicagóban. Párizsban inkább az eladók kerültek fölénybe. Egyedül a takarmánybúz
Szerda reggel 350 közelében volt a forint az euróval szemben, vagyis nem igazán sikerült magához térnie az MNB tegnapi váratlan kamatcsökkentése után. Rövidtávon a 350-es lélektani határ lehet az irányadó a jegybank tegnapi jelzései után, egyelőre a befektetők többsége azt találgatja, jöhet-e további lazítás a következő hónapokban a Monetáris Tanác
Európai Uniós szinten dőlhet el, mely országokat tekintenek a tagállamok biztonságosnak, melyekből tiltják meg a beutazást a koronavírus-fertőzések magas száma miatt, a tiltás alá eső országok között lehet az Egyesült Államok is – értesült a CNN. Az EU csak ajánlásokat adna ki, a beutazások megtiltásának joga a tagállamoknál maradna.
A RegioJet személyszállító magánvasúttársaság új, naponta közlekedő, Magyarországról is közvetlenül igénybe vehető járatokat indít Prága és Rijeka között a nyári turisztikai főszezonban - közölte a RegioJet kedden az MTI-vel.
Anthony Fauci, az USA első számú járványügyi szakembere szerint egyre több szövődményt látnak az orvosok a koronavírus kapcsán a fiatalabb betegeknél is – írja a CNBC.
A Volkswagen felvásárolhatja a francia autókölcsönző céget, a Europcar Mobility Group-ot, az erről szóló egyeztetések már elkezdődtek, tudta meg bennfentesektől a Reuters.
Hiánybetegségeket okozhat a vegán vagy a vegetáriánus étkezés, és nehezen lehet bevinni a szükséges tápanyagokat? Vagy azzal, hogy lemondunk az állati eredetű élelmiszerekről vagy legalább csökkentjük a mennyiségét, már eleget tettünk a fenntarthatóságért? Bár a húsmentes étkezésnek egészségügyi és környezetvédelmi előnyei is vannak, egyáltalán nem
Kínai kémrepülő hatolt be a hét elején Dél-Korea légvédelmi övezetébe - jelentette katonai forrásokra hivatkozva szerdán a Yonhap dél-koreai hírügynökség.
A Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa 15 bázisponttal rekordalacsony szintre, 0,75 százalékra csökkentette az irányadó rátát. A Bank360.hu megvizsgálta, milyen hatással lehet a lépés a lakossági hitelekre.
Világszerte 9 240 398 ember fertőződött már meg a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 476 960, a gyógyultaké pedig 4 614 071 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem szerda reggeli összesítése szerint. Figyelemre méltó, hogy az 1,3 milliárd lakosú Indiában már a negyedik legtöbb fertőzöttet tartják nyilván, több, mint 456 ezret. A koronaví
Június 18-ával jelentősen enyhültek a külföldi utazásokkal kapcsolatos korlátozások, Európa legtöbb országába immár korlátozás nélkül utazhatunk. A koronavírus okozta bizonytalanság azonban korántsem múlt el, a járványügyi helyzet országról országra gyorsan változhat. E bizonytalan helyzetben a korábbinál is fontosabb, hogy az utazók pontos informá
Az ausztráliai Victoria államban az elmúlt napokban nőtt az új esetek száma, és egy hónap után ismét lett új halálos áldozata a járványnak. A kormánynak újbóli korlátozásokat kellett bevezetnie, miután több ezrek várnak koronavírus-tesztre, és a boltokat ismét megrohanták a vásárlók.
Az év családbarát vállalatát keresi a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom - közölte a szervezet kedden az MTI-vel. A családbarát cégek versenyét nyolcadik éve rendezik meg.
Emelkedéssel zárták a keddi kereskedést az amerikai tőzsdék, a Nasdaq pedig új történelmi csúcson zárt. Ázsiában mérsékelt elmozdulás mellett felemásan teljesítettek az irányadó részvényindexek, a befektetőket részben a több amerikai államban is emelkedő koronavírus-fertőzések száma aggasztotta. Európában mérsékelt eséssel indult a nap, a magyar tő
Elindult a Szegedi Szabadtéri Játékok egyik legkülönlegesebb darabjának próbafolyamata. Az Akárki című színjáték főszerepeiben két Kossuth-díjas művészt, Zsótér Sándort és Hegedűs D. Gézát láthatja a közönség július 24-én a Dóm téren. Az emberi lét alapkérdéseire keresi a választ a Játékok készülő produkciója, az Akárki. A darab érdekessége, hogy a
Brit orvosok egy csoportja nyílt levélben fordult a szigetország politikusaihoz, melyben a koronavírus járvány lokális fellángolásaira, a második hullám kockázatára hívják fel a figyelmet – írja a Reuters.
A magyarok 72 százaléka újból részt venne nézőként sporteseményeken, ha a koronavírusra lenne védőoltás, és közel 60 százalékuk a kötelező távolságtartást is hatékony megoldásnak tartja a látogatható mérkőzések újraindításához - ez derült ki a Havas Sports & Entertainment és az Ipsos által készített reprezentatív kutatásból.
Megszületett a kereskedelmi megállapodás arról, hogy az idén október és jövő október között összesen 4,2 milliárd köbméter gázt vásárol Magyarország a Gazpromtól - mondta a Moszkvában tárgyaló Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden az MTI-nek.
Elindított egy startup-támogatási programot a Transferwise, melynek célja a 20 éves életkor alatti vállalkozók felkarolása – tájékoztatta a fintechcég a Portfolio-t.
Hamarosan, június 30-án zárul az Agrárcenzus, a Központi Statisztikai Hivatal (Ksh) mezőgazdasági összeírásának első szakasza. Még egy hét áll rendelkezésre az online kitöltésre azoknak, akik erre felkérést kaptak. Az Agrárcenzus célja a jelenlegi mezőgazdasági „térkép” megrajzolása, valamint a jövőbeni hazai és nemzetközi döntések előkészítésének
Európában lejjebb kerültek a tőzsdék, miután a befektetőket részben a több amerikai államban is emelkedő koronavírus-fertőzések száma aggasztotta. A magyar tőzsde erősödik, a hazai blue chipek közül a Mol teljesít a legjobban.
Pár nap alatt megkeresték a havi bérleti díjat azokkal az önkormányzati bérlakásokkal, amelyeket szabálytalanul adtak ki Airbnb-ben a bérlők a Budai Várnál. Az önkormányzat emberei két ingatlanban is turistákat találtak az ellenőrzéskor
Az indokolatlanul nagy mennyiségben keletkező csomagolási hulladékok világszerte nagy fejtörést okoznak a szakembereknek, és nincs ez másként az egyszer használatos borospalackok tekintetében sem. Bogóné Tóth Zsuzsánna, a Szent István Egyetem (Szie) kutatója most részletes képet vázolt fel arról, hogy miként lehetne csökkenteni a borospalackok hasz
Hét új fertőzöttet találtak az elmúlt 24 órában, összesen így eddig 4114 megbetegedettről tudunk. Három krónikus beteg elhunyt, az öszes elhunyt száma 576. Az új fertőzöttek közül 4 Budapesten, 1-1 pedig Zala, Pest és Baranya megyében él.
A koronavírus-járvány enyhülésével a Magyar Lovasterápia Szövetség idén nyáron is szervez táborokat a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat fóti Lovasterápiás és Oktató Központjának foglalkozásaira járó gyerekeknek, hogy találkozhassanak kedvenc lovaikkal, és játékos fejlesztő foglalkozásokon vehessenek részt. A táborok idén is a MOL Alapítvány Gyermek