Csütörtökön történelmi mélypontra esett a dollárral szemben a török líra, miután a piac egyre jobban aggódik az ország devizatartalékai miatt. Elemzők már arra figyelmeztetnek, hogy a török pénzügyi piac működése egyre komolyabb zavarokat mutat.
Az Adidas második negyedéves árbevétele év/év alapon 35%-kal 3,58 milliárd euróra csökkent, de még így is felülmúlta a 3,24 milliárd eurós piaci konszenzust.
Ankara állandó katonai bázist hozna létre Azerbajdzsánban. Az azeri elnök a Baku és Jereván közötti katonai feszültséget belpolitikai leszámolásra használja ki. Szijjártó álláspontját csak az azeri sajtóból tudtuk meg. Káncz Csaba jegyzete.
A múlt héten is egymilliónál több új állásvesztő volt az Egyesült Államokban, de az 1,19 millió új munkanélküli a válság kezdete óta a legalacsonyabb szám. A tartósan munkanélküliek száma a segélykérelmek statisztikái szerint 16 millió 107 ezer fő.
Megállapodtak a munkáltató és a szakszervezetek képviselői csütörtökön abban, hogy átlagosan 8 százalékos alapbérfejlesztést kapnak a dolgozók a Magyar Postánál, emellett megmarad az éves teljesítmény elismerés is - közölte a Magyar Posta Zrt. az MTI-vel.
A magyar ipar szempontjából a járműgyártás a legfontosabb iparág, ám a válság ezt sújtotta a legerősebben. A probléma az, hogy a termelés még júniusban is messze elmaradt az egy évvel korábbitól.
Már a második hónapja, hogy nőnek a nemzetközi élelmiszerárak, a júliusi drágulást a növényi olajok és a tejtermékek generálták – adta hírül az Ensz jelentés.
A Duna House közzétette a következő 5 évre szóló célkitűzéseit, amit a céget követő Concorde friss elemzésben értékelt. A Concorde ajánlása vétel, a 12-havi célár 410 forint. Az elemzők megjegyzik, hogy a célár csupán a Duna House részvényeinek felaprózása miatt módosult.
A járványhelyzetre tekintettel a kollégiumokban is több változást vezetett be az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE). Alternatív szálláshelyeket is kínálnak kollégistáik számára - közölte az intézmény csütörtökön az MTI-vel.
A videójáték ipar a koronavírus-válság egyik legnagyobb nyertese, hiszen az otthonaikban ragadt embereknek a szórakozás kevés formája elérhető, emiatt tudott nagyot profitálni a karanténból az ágazat. Bár láttunk más gyártóknál duplázódó bevételeket, egekbe szökkenő profitokat, de olyan növekedést, mint amit a Nintendo produkált még nem láttunk.
A Médiaunió minden évben kiválaszt egy kiemelkedő társadalmi ügyet, amely kapcsán egy kommunikációs kampány segítségével aktivizálja az embereket, oly módon, hogy mérhető különbséget érjen el a magyar társadalomban.
Hosszú távon minden második ember fogyasztási szokásait átalakítja az egészségügyi vészhelyzet világszerte – derül ki az EY több mint 14 ezer fős nemzetközi kutatásából.
Tegnap piaczárást követően publikálta második negyedéves eredménykimutatását a Magyar Telekom, melyben az idei évre vonatkozó célkitűzéseket is részben megváltoztatta - olvashatjuk az Erste elemzésében.
További 20 százalékos üzletrészt szerez az AutoWallis az Iniciál Autóházban, ezzel 60 százalékra növeli részesedését a nyugat-magyarországi régióban meghatározó pozícióval rendelkező, hét autómárka értékesítésével és márkaszervizelésével foglalkozó vállalatban.
788 millió forintos adózás utáni nyereséggel zárta 2020 első felét az állami tulajdonú Magyar Fejlesztési Bank – mutatják a bank nem auditált, nem konszolidált pénzügyi kimutatásai.
Az Európai Bizottság több mint 33 millió eurót (mintegy 11,6 milliárd forint) mozgósít a sürgős egészségügyi igények kielégítésére, az orvosi ellátás támogatására és a robbanás utáni helyzet enyhítésére szükséges felszerelések beszerzésére Libanonban - közölte Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke csütörtökön.
Hárommilliárd eurót meghaladó adózott veszteségről számolt be a Lufthansa-csoport a június 30-ával zárult első pénzügyi fél évre, a társaság 22 ezer dolgozót bocsát el, és legalább száz géppel csökkenti a flotta méretét.
Öt kistelepülésen valósulnak meg olyan természetes vízmegtartásra épülő programok, amelyek Belügyminisztérium és a WWF (Természetvédelmi Világalap) Magyarország támogatásával segítik az alkalmazkodást a klímaváltozáshoz - tájékoztatta a két szervezet csütörtökön az MTI-t.
Az európai bankok mintegy 28 milliárd dollárnyi tartalékot képeztek a második negyedévben a nemteljesítő hitelekre, különösen a brit bankoknál vannak nagy pufferek - írja a Bloomberg.
Augusztus közepén derül ki, hogy mi a baj az M0 déli szakaszán a Háros-híddal, amelyet két évnyi felújítás után májusban átadtak a forgalomnak, majd ismét lezártak, ugyanis akkorra derül ki a szakértői vizsgálatok eredménye – hívja fel a figyelmet a hídfelújítást megrendelő Nemzeti Infrastruktúra Zrt. csütörtöki közleménye.
Kellemetlen koronavírus-adatot közölt csütörtökön reggel a Koronavírus Sajtóközpont. Az első ránézésre is csúnya adatnál van még csúnyább is. Mutatjuk.
Pénzügyi okból megszűnik egy alapítványi általános és egy szeretetszolgálati szakképző iskola Szekszárdon augusztus 31-én - közölték az intézményvezetők csütörtökön az MTI-vel.
Tedros Adhanom Ghebreyesus, a WHO igazgatója szerint akkor fog tudni gyorsabban talpra állni a világgazdaság a koronavírusból, ha mindenki számára, közjószágként elérhetővé teszik a vírus elleni vakcinát – írja a Reuters.
Az osztrák külügyminisztérium is csatlakozott ahhoz az állásponthoz, hogy nem javasolja állampolgárai számára a Spanyolországba való utazást, kivéve a Baleár- és Kanári-szigeteket – írja a Reuters.
Felére zuhanó fuvarozási bevétel, nullás fuvarozási EBITDA, kilenncedik negyedéve veszteséges működés, ráadásul rekordveszteség a negyedévben, pesszimista kilátások. Ez most a Waberer's. A globális járvány nélkül is nehéz helyzetben volt a cég, azzal együtt pedig még csűnyább az összkép.
Európában fél – egy százalékos mínuszban zártak a vezető tőzsdeindexek, Amerika viszont nem találja az irányt. A BUX index viszont felülteljesítő, 0,9 százalékos pluszban zárt. Erősödött a forint is, tovább menetelnek a nemesfémek, nagyot gyengült viszont a török líra. A Zwack jelentésében töredékére csökkent az eredmény és visszaesett a bevétel a
Mínuszban maradt a magyar ipar júniusban: 7,8 százalékkal csökkent a termelés, a havi növekedési adatok viszont már kedvezőbbek. Az is látszik, hogy az autógyártás nagyon hiányzik az ipari fejlődésből. Az ágazat a mostani kilátások szerint megúszhatja 10 százalék alatti csökkenéssel az idei esztendőt, jövőre pedig visszapattanásra lehet számítani.
Nemcsak az amerikai üzletágát venné át a Tiktoknak a Microsoft, hanem a cég egészét világszerte, így az indiai és európai részlegét is – tudta meg öt forrásból a Financial Times.
Felére zuhanó fuvarozási bevétel, nullás fuvarozási EBITDA, kilencedik negyedéve veszteséges működés, ráadásul rekordveszteség a negyedévben, pesszimista kilátások. Ez most a Waberer's. A globális járvány nélkül is nehéz helyzetben volt a cég, azzal együtt pedig még csúnyább az összkép.
Gyakoribbá és nagyobb kiterjedésűvé válhatnak a szélsőséges szárazságok Közép-Európában az évszázad végére, ha az üvegházhatású gázok kibocsátásának mértéke nem csökken.
Az egy nap alatt kiszűrt betegek száma négyszáz fölé emelkedett az olasz egészségügyi minisztérium csütörtök esti adatai szerint. A római kormány nyilvánosságra hozta a járvány első heteiben hozott egészségügyi intézkedései eddig titkosított jegyzőkönyveit.
Sok előfeltétel adott ahhoz, hogy egy nagyon súlyos válságot éljen át Törökország – nyilatkozta Nikolay Markov a Pictet Asset Management vezető közgazdásza csütörtökön a Reutersnek azután, hogy a török líra ma 3%-os zuhanással új történelmi mélypontra bukott mind a dollárral, mind az euróval szemben és év eleje óta már több mint 20%-ot, 2018 eleje